Elérkeztünk hát a széria hetedik darabjához is, ami nálam simán kenterbe veri az összes elődjét. A Shattered Memories egyszerűen tökéletes, egy gyenge pontot nem találok benne, és kidolgozottságában is olyan méreteket ölt, amit még a második résznek sem sikerült. Sajnos a Homecoming után valamiért divat utálni az összes Silent Hill-darabot, így ez a remekmű is eléggé háttérbe szorult.

Alapvetően két elgondolás létezik a játékról: Vagy utálják, vagy imádják. Gondolom azt már ki lehetett találni, hogy én nem az előbbi csoportba tartozom, és épp ezért most rendkívül nehéz dolgom van. Mivel a játék a szememben tökéletes, így szeretném minden aspektusát bemutatni, de tudjuk, hogy Silent Hilleknél ez sosem egyszerű feladat. Következzék hát egy részletes írás most erről a megosztó darabról, ahol újra felfedezhetjük Silent Hill bugyrait!

Célszerű rögtön a címnél kezdeni, mert csak önmagában máris több információt hordoz, mint azt az ember elsőre gondolná. "Meghasadt emlékek". Ez a két szó tulajdonképpen összefoglalja az egész játékot, a készítési folyamatától egészen a játékmenet utolsó másodpercéig, amikor is lehull a lepel minden (?) kérdésünkről. Már a kezünkben van a válasz a játék nagy kérdőjeleire, és még csak a címet olvastuk el. Persze ennek nem vagyunk tudatában, és pont ez az, ami a játék végén mosolyt csal az arcunkra: milyen vakok is voltunk...

A történet, amit kapunk, nem folytatás, és nem is előzmény, hanem tulajdonképpen az első rész újragondolása. Ugyanaz a város, ugyanazok a szereplők, és mégis akkora különbség, hogy az ember nem győzi kapkodni a fejét.

Lássuk rögtön Silent Hillt. Megszoktuk már, hogy a város egy üres, kihalt betondzsungel, mindennemű élet nélkül. Nos, a Meghasadt emlékekben Silent Hill nagyon is él. Az utcák ürességét mindössze egy hóvihar tombolása indokolja, ami miatt kijárási tilalom lépett érvénybe, de ettől függetlenül a városnak vannak lakosai, kik Silent Hillben élik mindennapjaikat. Régi-új főhősünk, Harry Mason és lánya, Cheryl Mason is épp hazafelé tartanak Silent Hill-i otthonunkba, amikor a már ismert séma szerint balesetet szenvednek, és Cheryl eltűnik. Ettől kezdve Harry elkeseredett kutatását követhetjük nyomon, ahogy félelmet nem ismerve keresi lányát, dacolva hóviharral, őrült emberekkel és semmiből előtűnő rémségekkel.

A játék egyik legnagyobb dobása számomra az volt, hogy végre először én szabok meg mindent. Döntéseimtől nem csak a játék vége fog megváltozni, hanem az egész történet, a teljes játékmenet átíródik. Szó szerint a személyiségünkhöz igazítják az egész világot, hiszen a játék pszichológiailag analizál, ezt rögtön a legelején közlik is velünk. És ez nem csak egy olcsó reklámfogás, a játék egyes részein valódi teszteket kell megoldanunk, amik ezt vagy azt elárulnak a személyiségünkről, így a játék megteremtheti a mi "személyre szóló rémálmunkat". De ennek kivitelezése is megérdemel pár szót.

Harry kutatása nem egyszer meg lesz szakítva azzal, hogy egy pszichiáter kérdéseire kell felelnünk, különböző feladatokat kell megoldanunk neki. Ilyenkor első perspektívából követhetjük az eseményeket, ami csak még inkább megerősíti azt az érzetet, hogy itt valóban mi irányítjuk az eseményeket, mi vagyunk Harry, és mi határozzuk meg döntéseinkkel, hogy végül sikerrel jár-e, vagy sem. A tesztek nem unalmas "tölts ki egy kérdőívet" szinten vannak, hanem kreatív és érdekes feladatok, amelyeken az ember tényleg elgondolkodik. Legvégül pedig kapunk még egy részletes elemzést is magunkról, bár ez nyilván legfeljebb 4-5 féle eredmény lehet "csak". De a játékmenetnél ennyivel nem elégedtek meg...

Személyiségünktől függően nem csak a befejezés és a helyszínek, de még a szereplők és azok külső, valamint belső tulajdonságai is megváltoznak. Hogy csak egy példát említsek, ha a játékos szerényebb személyiség, akkor egy kis út menti büfében fogja találni magát, aki viszont tüzesebb beállítottságú, az egy nightclubba fog kötelező jelleggel betérni, a történet pedig mindkét helyen más irányt vesz.

A szereplők közül itt van mindenki, akit szerettünk az első részben. Közülük talán még a rendőr Cybil áll legközelebb klasszikus mivoltához, de például Dahlia, az 1999-es játék fő gonosza itt egy lecsúszott, alkoholista nőszemély (persze ez is változhat a játékos döntéseitől függően), valamint jelen van még Lisa Garland is, a korábbról már megismert nővér. De ha valaki azt hiszi, hogy mikor nem a pszichiáternél van, akkor kedvére megtehet bármit következmények nélkül, az téved. Vegyük például Lisa esetét. Mikor felinvitálja Harryt magához, bocsánatot kér és elmegy átöltözni, az ajtót azonban résnyire nyitva hagyja. A játékos, ha úgy gondolja, leselkedhet a nő után, vagy udvariasan elfordulhat, és ennek az aprócska kis döntésnek is súlya lesz a későbbiekben. A játék azonban nem fog adni semmilyen utasítást, még csak utalást sem mutat arra, hogy megint mi irányítjuk az eseményeket. Egyszerűen elforgatjuk a kurzort, vagy nem. Ha egy ilyen apró dolog, hogy jobbra vagy balra nézünk-e, megszabja a játékmenetet és a történetet, akkor szinte elképzelhetetlen, hogy hány olyan döntést hozunk meg a játék alatt, aminek még csak tudatában sem vagyunk.

Egy hatalmas változás a korábbiakhoz képest, hogy ezúttal nem tudjuk felvenni a harcot a szörnyekkel szemben, ám azok is jóval kevesebb alkalommal tűnnek fel, mint eddig. A kulcsfontosságú pontoknál a világ "megfagy" (ez a Shattered Memories "rémálomvilága"), és ilyenkor Harrynek menekülnie kell. Üldözőinket legfeljebb lelassítani tudjuk csak - például szekrények feldöntésével -, valamint el is bújhatunk, de az is mindössze rövidtávú megoldás.

És ha már a rémálomvilágnál tartunk, akkor most kell megemlítenem azokat az érdekességeket, amik ugyan ide tartoznak, de spoiler nélkül lehetetlen taglalni őket. Akik még nem játszottak a Meghasadt emlékekkel, azok most ne kukucskáljanak... tudjátok, minden döntésünknek súlya van.

{spoiler}A hatalmas csavar, ami zárja a történetet, rengeteg dolgot megmagyaráz. Az, hogy Cheryl, nem pedig Harry ül a pszichiáter székében, először valószínűleg összezavarja a játékost, azonban ha kellőképp odafigyeltünk a játék során, akkor minden összeállhat. Fussuk át gyorsan, hogy miről is van itt szó!

Harry és felesége, Dahlia kezdetben békében és szeretetben éltek, született egy lányuk is, Cheryl. Az idő vasfogai azonban elrágták kettejük kötelékét, elhidegültek egymástól (hogy mi okból kifolyólag, azt megint csak a mi döntéseink határozzák meg), és a válás mellett döntöttek. Harry tehát költözni kényszerült, hátra kellett hagynia egykori feleségét és gyermekét. Azonban, amire senki nem számított, az az, hogy a férfi balesetet szenved és életét veszti. Ez a kis Cherylt teljesen összetöri, egy álomvilágba kergeti, ahol az apja még mindig él, és őt keresi. A pszichiáter segítségével Cheryl azonban kezdi elfogadni, hogy apja halott, és igyekszik elengedni. Ez Silent Hill világa, ahol Harry egyre közelebb és közelebb kerül a valósághoz. A cél, hogy rájöjjön saját halálára, és ezzel Cheryl meggyógyuljon. Vagyis a játék tulajdonképpen egy beteg pszichiáteri módon való meggyógyítását mutatja be. A lány egészséges (Harry, aki az igazságot kutatja) és beteg (a "fagyott világ" és szörnyei, amik lelassítják és meg akarják állítani Harryt, nehogy rájöjjön az igazságra) fele csap össze. Ezért van az, hogy a kulcsfontosságú részeknél, mikor Harry valami életbevágó információra tenne szert, a világ megfagy körülötte. Ez reprezentálja Cheryl beteg részét, aki számára apja egy hős, és nem akarja elfogadni halálát, azaz igyekszik meggátolni, hogy Harry megkapja a kritikus információt. És, hogy ez miért pont most történik, az már tényleg egyszerű: azért, mert a pszichiáter most érte el az áttörést.

Ezeknek tudatában már érthető, hogy miért mások laknak Harry házában, hogy miképp lehet az, hogy lánya már a középiskolát is befejezte, és a többi, látszólag érthetetlen kérdés. Azért, mert 18 év telt már el, mióta Harry meghalt, viszont a lány beteg része, úgymond a múltban ragadt. Múlt és jelen, rendes és fagyott világ. Mind-mind utalások egy beteg elme harcára, mi gyógyulni próbál.{/spoiler}

A Shattered Memoriesban nem kell tárgyak után kutakodnunk, tárgylistánk sincs, helyette viszont van egy kartondobozunk, ahova a Silent Hillben talált kis emléktárgyakat, az úgynevezett „mementókat” gyűjthetjük. Természetesen ezek mindegyikének megvan a maga kis története, és mind egyre mélyebbre és mélyebbre húz a Meghasadt emlékek világába.

Amivel még nem tudok betelni, az a telefonunk használata. Minden egyes telefonszám, ami el van hintve a játék során, felhívható. Mindegyik ad egy kis pluszt a történethez, ezek segítségével kaphatjuk meg a teljes képet végül. De még a legkisebb apróságokra is odafigyeltek: csak úgy hirtelen felindulásból felhívtam a 911-et. Én lepődtem meg leginkább, mikor a vonal kicsöngött, majd rövid idő után fel is vették. Habár ennek szorosan nem volt semmi köze az eseményekhez, mégis akkorát dobott a hangulaton, hogy az már tényleg figyelemre méltó.

A telefonunkat azonban nem csak hívásra használhatjuk. Szabadon fényképezhetünk vele (ez sokszor elengedhetetlen a logikai feladványok megoldásánál), hangüzeneteket kaphatunk rejtélyes feladóktól, valamint GPS-e is sokat segít, ha éppen fogalmunk sincs, merre kéne tartanunk.

Néhány technikai részletet is fontosnak tartok megemlíteni, mivel azok nagy része hangulatépítő. A kamera állása már a Homecomingnál is fixen a főhős mögött volt rögzítve, ami viszont hatalmas előrelépés, és amitől még valóságszagúbbá válik a játék, az Harry viselkedése. Mikor a teremtmények üldözik, a férfi nem bajlódik kilincsek nyitogatásával. Faltörő kosként ugrik neki az ajtóknak, ezzel nem zökkentve ki a játékost a menekülés hevéből. Ugyanígy viselkedik akkor is, mikor ledönt mondjuk egy üdítőautomatát, vagy őrült módjára mászik át egy kerítésen. Egy pillanat alatt lezajlik az egész, és, hála ennek, az üldözéses részek még vérfagyasztóbbá és dinamikusabbá váltak.

De a befejezésekről még egy szót sem szóltam! Ha elvonatkoztatok a rólunk kapott elemzéstől és az UFO-poéntól, még akkor is itt végződhet a legtöbb módon a történet. És ezek mindegyike alaposan kidolgozott, a legapróbb részletre is odafigyelő befejezések, amik után az ember még egy ideig nem kel fel ültő helyéből, hanem járatja az agyát, hogy "akkor hogyan is van ez?".

Ez a játék jelenti tehát nekem minden idők legjobb Silent Hill-részét, és a számomra legkedvesebb játékok ranglistáján is nagyon előkelő helyet ért el. Remélem írásommal azoknak is kedvet adtam hozzá, akik eddig ódzkodtak tőle a sok negatív vélemény miatt, amik szerintem teljesen alaptalanok. Aki történetközpontú, érzelemdús és valódi horrorjátékra vágyik, annak a Shattered Memories kötelező darab.

Ne fosszátok meg magatokat az élménytől, mint ahogy a következő rész főhősét, Murphy Pendletont megfosztották a szabadságától...