Rendezte: Paul W.S. Anderson

A harmadik rész nekem üde folt a szériában. Tény, hogy több filmet is koppintott, de az elsivatagosodott világot a konvojjal remekül sikerült párosítani Alice földöntúli erejével és az Umbrella vállalat munkálataival. Talán ez az egyetlen rész, amiben Alice képességét sikerült éreztetni a nézővel, mindezt egy jelenetben. A befejezés pedig határozottan ígéretes folytatást biztosított, hiszen Alice feléleszti az összes klónját, és megindul Albert Wesker igazgatóhoz Tokióba, hogy leszámoljon vele. Az is sok embert - köztük engem is - felvillanyozott, hogy a rendezői székbe Anderson került, aki ugye az első részt is levezényelte, ráadásul a 3D is sok embert vonz, bár engem az pont nem.

Sajnos a hibák már az első tíz percben kiütköznek. A nyitány, bár tény, hogy igyekszik monumentális lenni, sokkal inkább a második részt idézi fel az emberben. A koreográfia eltúlzott. Alice minden mozdulatával akrobatikus mutatványokat hajt végre, ami elhiszem hogy jól néz ki, de földhözragadtabb harci jelenetekkel sokkal élvezhetőbb lenne. Arról az apróságról nem is beszélve, hogy ez a részlet egy az egyben a Mátrixot utánozza.

Weskert nem sikerül legyőzni, mivel a klónok eszén túljár, de az igazi Alice már keményebb dió, így Wesker beadja neki az antiszérumot, amitől ismét halandó lesz. Bár dramaturgiai szempontból ez semmit sem jelent, később elmondom, miért.

Alice Weskerrel együtt lezuhan egy géppel, ám ő csodával határos módon túléli egy karcolás (!) nélkül. Ezután egy kisgéppel elutazik Alaszkába, hátha megtalálja a többieket, akiket a harmadik részben elküldött helikopterrel. Túlélőket és bázist nem talál, csak rengeteg üres gépet és az agresszív Claire-t, akinek egy robotpók a mellkasán befolyásolja az elméjét. A pókot sikerül leszedni róla, ám emlékezetkiesése van, így nem tudja elmondani, mi történt a többiekkel.

Gond egy szál se, továbbmennek, egészen Los Angelesig, ahol egy börtön tetején látnak néhány túlélőt, és ott húzzák meg magukat. Ezt követően pedig megismerkedünk a szereplőkkel, akik elmondják, hogy az Arcadia nem egy bázis, hanem egy hajó, ami járja a part menti városokat túlélőket keresve. A cél tehát egyértelmű: átvergődni magukat a zombihordán, hogy eljussanak a hajóra, ami jelenleg épp Los Angeles partján horgonyzott le.

Sokan ezt a részt tartják a széria legrosszabbjának, és nehéz ezzel vitába szállni. A Kaptár: Túlvilág olyan szinten el van túlozva, ami még a második részt is túlszárnyalja. Kezdve a már említett megalomán harci jelenetekkel, az orrba-szájba nyomatott, de ocsmány CGI-on át a zagyva történetig mindenhol képes olyan magasságokba emelni a dilettantizmust, hogy az már példaértékű.

A történet voltaképpen egy sorozatepizód szintjén van. Ez halálkomoly. A másfél órás időtartamot úgy érték el, hogy a közepére rengeteg beszélgetést raktak bele, melyek zagyvábbnál zagyvábbak. Felépítésre leginkább Romero zombifilmjeire hasonlít, vagyis 10 perc akció -> háromnegyed óra nyakatekert, mégis semmitmondó dialógusokkal tálalt unalom -> fél óra akció.

Emellett a már említett 3D hatást igyekeztek minél jobban kiemelni, csak az a baj, hogy amit itt művelnek, az már túlmegy minden határon. Igénytelen lassítások tucatjai jelennek meg, és arcunkba tolnak mindent. Bár az is igaz, hogy ez legalább tudomást vesz a 3D-ről, és még 2D-ben is érezni lehet, melyik jelenet mutat jól a szemüvegen keresztül. A harmadik rész tökös, ám földhözragadt, poros és kilátástalan atmoszféráját felváltotta egy csillogós-fénylős, túlvilágított, túlságosan is letisztult és mesterkélt világ, ami csak rontott a hangulatkeltésen. Alice külseje annyira ehhez a stílushoz van igazítva, hogy még a haját is befestették feketére, valamint túl is lett sminkelve, ami a harmadik részben látott koszos, kócos, ám vagány megjelenéssel ellentétben iszonyatosan pózerkedős.

De ugyanez igaz mindenkire. A karakterek voltaképpen itt csak annyira vannak megírva, hogy legyen egy jellemző tulajdonságuk. Wesker minden idők legripacsabb főgonosza, ráadásul a fazon egyszerre próbál Smith ügynök lenni, meg Stifler az Amerikai pitéből. A mellékszereplők pedig tényleg csak biodíszletnek vannak jelen. Az ő elhalálozásukkal sem foglalkozott túl sokat a film. Mindegyik szereplőnek tökéletesen semmilyen a halála. Gyorsan és egyszerűen végzik ki őket. Én a kínai srác halálát első alkalommal nem láttam, mivel akkor pont félrenéztem. De igazából nem is tudjuk őket sajnálni, hiszen a lehető legsablonosabb karaktereket rakták össze, ami 2010-ben már inkább szánalmas. Jó fej néger, helyes, izmos szerelő, akinek mindig van egy kis olajfolt az arcán, hogy éreztessék a női nézőkkel, hogy ő kétkezi munkát végez. Dögös kiscsaj, beszari ázsiai és a rohadék.

Alice és Claire mellett a harmadik főbb szereplő Chris, akit Wentworth Miller játszik. Gondolom nem emlékeztek már, de volt neki egy sorozata, amiben két tesó négy évadon át menekült a rendőrök elől, és az ember könnyen összekeverte a két főszereplőt, annyira jellegtelenek voltak, mind a színészek, mind a karakterek. Nos, itt jóformán ugyanazt a figurát hozza, vagyis hunyorítva és unottan néz. Külön fájó, hogy pont Christ sikerült így kiherélni, tekintve, hogy eddig azért egész jó embereket választottak ki a játékbéli karakterek megformálására.

A dramaturgiai bakik már csak hab a tortán, mint például az, hogy Alice-nek, ha már nincs meg a képessége, mégis hogy tud kaszkadőröket megszégyenítő mutatványokat előadni? Mert tény, hogy látványosak, de valahogy az ember könnyebben megbarátkozna a helyzettel, ha Alice még mindig Csuda Suna lenne. Ennek így semmi értelme. A végén levő, (szintén) Mátrixot megidéző bohóckodásról meg már tényleg nem lehet mit írni. Egyébként azt hozzátenném, hogy a harci jelenet nyitánya, a napszemüveg eldobásával, az a Resident Evil 5 című videójátékban is benne van.

Összességében milyen A Kaptár: Túlvilág? Egy hihetetlenül ostoba, értelmetlen, sablonos és totálisan eltúlzott folytatás. Mégis van benne valami morbid báj. Ne kérdezzétek micsoda, de van. Olyan rossz maga a film, olyan vállalhatatlan jelenetekkel pakolták tele és mindent olyan szinten igyekeztek a lehető legbrutálisabban felnagyítani, hogy az már átmegy szórakoztatóba. És ami a legviccesebb az egészben, hogy a készítők véresen komolyan vették ezeket a jeleneteket. Tényleg azt várták el, hogy ezen mi mind a tíz ujjunkról lerágjuk a körmünket, és ennek hatására ezek a jelenetek átmennek paródiába. Minden karakterből, minden megszólalásból és minden jelenetből érződik, hogy ez olyan rossz, hogy az már jó.

Ez a rész az Apokalipszis után egyértelműen a legrosszabb, de azzal ellentétben itt nem felidegesítettem magam, hanem képes voltam átadni magam ennek az érzésnek. Mintha valamiféle drogos látomást néznék. Ez egy igazi bűnös élvezet, amit, ha valaki szeret is, biztosan nem mer bevallani senkinek sem. Én bevallom őszintén, imádtam ezt a részt.

Értékelés: 5/10

IMDb | mafab

(További részek a sorozatból: A Kaptár (2002), A Kaptár 2: Apokalipszis (2004), A Kaptár 3: Teljes pusztulás (2007), A Kaptár: Megtorlás (2012))