Brian De Palma zseniális rendező, annak ellenére, hogy utóbbi két filmje vállalhatatlan volt, a 80-as években készültek miatt, úgy gondolom, Hitchcock mellett említhető. Az ***1980-as Gyilkossághoz öltözve (Dressed to Kill)***, bár nem tipikusan slasher, hanem inkább neonoir, besorolható a tematikába, és, egyik kedvenc horroromról lévén szó, semmiképp sem szerettem volna kihagyni.

Rengeteg hitchcocki utalással van tele a film, szinte egy feldolgozása a Vertigónak és a Psychónak.

Kate Miller (Angie Dickinson) csalódott házasságában és saját magában is, nem tartja magát kívánatosnak, vonzónak, szexuális élete romokban. Éppen ezek miatt jár pszichiáterhez, hogy legalább valakinek elmondhassa kételyeit. A kezelés után betér egy múzeumba, ahol fiát várja, de összeismerkedik valakivel. A film egyik csúcspontja a múzeumi jelenet, körülbelül 15 percig egy szót sem szólnak a szereplők, csak a gyönyörű zenei aláfestést hallhatjuk, miközben a színészek testbeszédükkel szavak nélkül mondanak el érzelmeket, mint például a kíváncsiság, félelem, izgatottság, vágy, szenvedély. Végig jellemző az elképesztően szép kameramozgás, az elnyújtott snittek szinte vágás nélkül hullámzanak, megteremtve az abszurd módon szép és egyben hátborzongató atmoszférát.

A múzeumi huzavona után Kate elmegy a titokzatos férfivel, és egy szenvedélyes délutánt töltenek együtt. Mikor hazaindulna, ismét szavak nélkül mutatja be a kétely és a félelem érzését, de nincs ideje átgondolni sem, mert egy napszemüveges, ballonkabátos szőke nő belép hozzá a liftve és egy szikével halálra kaszabolja. Liz (Nancy Allen), aki szintén a liftet várja, véletlenül meglátja a gyilkost a kabin tükrében visszatükröződni. Na ez az a jelenet, ami szerintem a filmtörténelem legjobban megkomponált gyilkossági jelenete, van olyan hátborzongató, mint a Psycho zuhanyzós jelenete, de mégis sokkal több mozzanat van összeépítve benne, kezdve a Kate szemén át látott gyilkossal, a penge szemen való megcsillanásáig és a visszatükröződésig. Egyszerűen hihetetlen, vérfagyasztó, a zene pedig csak fokozza a feszült hangulatot.

A hátborzongató események mellett van egy bizonyos humorfaktora is a filmnek, ami inkább kissé groteszk, de engem mindig meg tud nevettetni. A kedvencem, mikor Lizt hallgatják ki, aki finom úrihölgynek adja ki magát, aki épp egy barátja társaságában volt aznap, mikor szemtanúja volt a gyilkosságnak. Ámde kiderül, hogy a lány prostituált, s mikor szembesítik vele, hogy tudják foglalkozását, igazi pálfordulást láthatunk, rögtön egy mocskos szájú, bunkó hangú femme fatale lesz. Ő és Kate fia magánnyomozásba kezd, a nyomok pedig az áldozat pszichiáteréhez vezetnek, akinek egyik páciense ellopta a doktor szikéjét, hogy ráterelje a gyanút.

Remek filmnek tartom, zseniálisan megkomponált horror, nagyon ritka az ilyen, egy darab hibája sincs. A színészek kitűnőek, egytől egyig, de igazán Nancy Allen és Michael Caine, a pszichiáter remekelnek. Az operatőri munka fantasztikus, nincsenek jump scare-ek, egyszerűen, kameramozgással tudtak vérfagyasztó jeleneteket bemutatni. A zenei aláfestés, telitalálat, a film egész játékidejét végigkíséri, megteremtve a tökéletes hangulatot. Brian De Palma legjobb filmjének tartom, a Carrie mellett. Aki eddig nem látta, nézze meg, nem fog csalódni, aki pedig látta, nézze újra, mert sok apró mozzanat nekem másodszori nézésre tűnt csak fel.

Szerintem: 10/10

IMDb | mafab