Figyelem! Kizárólag erős idegzetűek és 18 éven felüliek olvassanak tovább! Az alábbi írásban található bizonyos képek egyes olvasók számára felkavaróak lehetnek!

Úgy szeretlek, majd megeszlek…
Jeffrey Dahmer (1960. 05. 21. - 1994. 11. 28.)
A szerelmes kannibál története

„- Most már tényleg mennem kell.

• Ugyan, Steven, ne csináld!

Közelebb húzta magához a fiút, és megcsókolta. Kezét a fiú nemi szervére tette, miközben a másik kezével a saját péniszét izgatta.

- Maradj még egy kicsit, nagyon jó lesz! -mondta, ahogy a másik szemébe nézett.

• Tényleg nincs időm, ha lekésem a vonatot, holnap is itt kell dekkolnom - kezdte dühíteni a másik akaratoskodása.
• Figyelj, haver. A szüleim épp most válnak, te olyan jó fej vagy, ha dumálunk, nem gondolok erre az egész szarságra. Aludj itt ma, holnap kiviszlek az állomásra…

Látta rajta, hogy sikerült elbizonytalanítania. Remélte, hogy épp csak annyira volt őszinte, hogy a másik ne érezze, mennyire vágyik a testének érintésére.

- Bocs, haver, de tényleg mennem kell. Ha kivágnak a bandából, akkor nem lesz több koncert, csak sorban állás a segélyért.

A fiú felállt, elvette a kabátját.

-Rendben, ha menned kell, hát menj! - szólt megadóan, és intett, hogy a másik menjen csak előre.

Amaz láthatóan megkönnyebbült, és elindult kifelé. Ekkor ő lenyúlt a súlyzóért, meglendítette, és lecsapott a rocker tarkójára. A fiú összeesett, mintha egy csepp élet sem maradt volna benne. Lehajolt, elégedetten szemlélte az élettelen testet, majd a hátára fordította és szomorúan vette tudomásul, hogy még lélegzik.”

(Steven Taylor nyomán)

* * *

Jeffrey Dahmer 1960. május 21-én született a Wisconsin állambeli Milwaukee-ban Lionel és Joyce Dahmer első gyermekeként. Egy öccse volt, a 7 évvel fiatalabb David. Szülei várták születését, tervezett gyermek volt. Noha a terhesség alatt édesanyja elég sűrűn szenvedett görcsöktől, a baba egészségesen jött világra, és jól fejlődött. Jeffnek gyakori torok- és fülfertőzései voltak. Szerető családban nőtt fel, noha ez nem jellemző a sorozatgyilkosokra, ő a legijesztőbb példa arra, hogy egy pszichopata személyiség milyen sokáig képes rejtve maradni. Apja visszaemlékezésében azonban van egy epizód, ami a történtek fényében már jelzésértékű. Amikor Jeff 4 éves volt, apja kiseperte a házuk alól néhány halott kisállat csontjait. Amint fia megjelent, örömében nevetett, és apró kezeit a csontok közé dugta, majd izgatott játékba kezdett velük, és boldogan hallgatta a csontok összekoccanását. "Nem tudok többé úgy gondolni erre, mint egy gyermeki epizódra, egy múló varázsra. Az érzés, hogy valami sötét és gonosz növekszik a fiamban, most árnyékot vet minden emlékemre" - mondta apja. Egy másik történetben pedig arról mesélt, hogy közösen gyógyítottak meg egy kismadarat, amit később elengedtek, és mindannyian őszintén tudtak örülni ennek a sikernek.

A kis Jeff életében hatévesen nagy változás állt be. Dupla heresérvet állapítottak meg nála, amit sürgősen meg kellett műteni. 1966-ban az egész család Ohióba költözött. A műtét és a költözés után a fiú viselkedése megváltozott, zárkózott és visszahúzódó lett. Apja így mesélt róla: „Kisebbnek látszott, törékenyebbnek. A viselkedése megváltozott, befelé fordult, alig váltott szót valakivel, gyakran ült maga elé bámulva, némán.” Ekkor kezdte el az útszélen elhullott kisállatokat összegyűjteni. Felboncolta őket, és lefejtette a húst a csontokról, egyszer egy kutyafejet is karóra tűzött. Azonban ebben sem felel meg a tipikus sorozatgyilkosnak, mert nem bántotta az állatokat, nem kínozta őket, nem ölt meg egyet sem. Szimplán csak a tetemük érdekelte.

Nem sokkal ezután újabb változással kellett megbirkóznia. Édesanyja újra várandós lett. Miután megszületett öccse, David, Jeff bizalmatlan lett, kiszolgáltatottnak érezte magát, még kisebb lett az önbizalma, és csak keveseket engedett közel magához.

Az iskola gondolata rettegéssel töltötte el, nem akarta elhagyni az otthon melegét és ottani biztonságérzetét.

1967 áprilisában apja úgy döntött, elköltöznek egy jobb környékre, hátha az jó hatással lesz a gyerekre. Először úgy tűnt, igaza lett, mert Jeff összebarátkozott egy Lee nevű szomszéd kisgyerekkel, és barátra lelt egy tanára személyében, ám ezt újabb hullámvölgy követte. Egy alkalommal ajándék gyanánt bevitt a tanárnak néhány ebihalat, amiket ő fogott, de ezeket a férfi később Lee-nek adta, így Jeffrey újra csalódott. Hogy elnyomja bánatát, egyik éjjel belopózott a szomszédba, és megölte a halakat. Habár barátsága kitartott, érzéketlenné vált a külvilággal szemben, társaságban idegeskedett, és szívesebben ült a szobájában a tévét bámulva.

Ekkor már saját temetője volt az udvar eldugott részén, de még mindig csak gyűjtögetett, illetve elkezdte felboncolni a már halott tetemeket, de a saját állatait sosem bántotta, sőt felnőttkorában is tartott halakat.

Tizenéves korában inni kezdett, és alkoholistává vált. Talán köze lehet ennek ahhoz, hogy egyetlen barátjával is megszakította a kapcsolatot, a szüleivel néhány szót váltott csak, a kortársaival pedig egyáltalán nem találta a közös hangot. Egy volt iskolatársa szerint egyszer kérdőre vonta Jeffrey-t, hogy mi az, amit iszik, mire Jeffrey megrázta a haját, és annyit mondott, hogy a gyógyszere. Az illető egyértelműen látta, hogy reggel 8 órakor már kezdett berúgni. Érdekesnek találom, hogy a tanárai nem foglalkoztak ezzel és nem szóltak a szüleinek, illetve hogy nekik sem tűntek fel ezek a dolgok. Az osztálytársai viszont azt mesélték, hogy Jeffrey felvett furcsa szokásokat:

- négyet előre lépett, egyet hátra, majd megint négyet előre és kettőt hátra, így ment az iskolába;

• egy közeli plázában műsort csinált az osztálytársainak, miután azok kifizették neki a belépőjegyet;
• volt, hogy hangosan kiabálva rohant az iskola folyosóján;
• máskor pedig azt képzelte, hogy gyilkosság történt, és körberajzolta a képzelt testet.

Ebből is látszik, hogy mindennél jobban vágyott a figyelemre. Talán nem bántalmazták otthon, nem látott aberrált viselkedést, nem azt élte át, amit sorstársai, de biztos vagyok benne, hogy elhanyagolták a szülei. A szabadon választott órák közül a tenisz és az újságírás érdekelte, de ezenkívül egyáltalán nem foglalkozott a jövőjével.

Első groteszk fantáziálása körülbelül 13-16 éves kora között volt, amikor felfigyelt egy helyi kocogóra. Elképzelte, hogy leüti, és utána azt csinál vele, amit akar. Pechjére a kocogó többé nem arra futott.

Anyja, Joyce szerény körülmények között nőtt fel, alkoholista apja gyakran terrorizálta a családot, így felnőttként instabil személyiség volt, habár gyakran járt kezelésekre, nem igazán látta el anyai kötelességeit. Apja, Lionel kémikusként dolgozott. Saját bevallása szerint akkor is bent maradt dolgozni, mikor nem lett volna szükséges, de nem bírta elviselni az otthoni légkört. Végül a szülők annyira nem tudták elviselni egymást, hogy különköltöztek. Jeff ekkor volt 18 éves.

Egyszer, mikor a lakás üresen állt, Jeff felvett egy stoppost, Steven Hickst, és meghívta magához. A két fiú elég közel került egymáshoz. Miután szeretkeztek és a fiú távozni akart, Jeffrey nem tudta elviselni a gondolatot, hogy egyedül marad, így egy súlyzóval leütötte, de miután a fiú életben maradt, a saját kezével megfojtotta. Tette után csak egy pillanatra esett kétségbe, levonszolta a tetemet az épület alá, és egy vadászkéssel feldarabolta a testet, zacskókba tette, és elföldelte, viszont a rothadó hús szaga átjárta a házat, így kiásta a nejlonokat, és a közeli erdőben temette el újra. Így sem tudott szabadulni a gondolattól, hogy a környéken lakó gyerekek megtalálják a csomagokat, így visszament, újra kiásta, majd módszeresen lefejtette a húst a csontokról, a darabokat szétszórta, az állatok pedig eltüntették a nyomokat. 10 évig nem ölt újra.

Szülei kapcsolata annyira megromlott, hogy végül elváltak, Jeffet pedig apja vette magához, és az Ohio Állami Egyetemre küldte. Dahmer viszont nem bírta sokáig, az első félév után kitették. Apja ultimátumot adott neki, hogy vagy találjon magának állást, vagy menjen a katonasághoz, Jeff pedig az utóbbit választotta. 1978. december 29-én jelentkezett az Amerikai Egyesült Államok hadseregébe. Itt orvosi képzést kapott, de 1981. márciusában alkoholizmusa miatt eltanácsolták, és a németországi Baumholderbe került, ahol egy laboratóriumban dolgozott. Itt tanult néhány dolgot, amik később a gyilkosságok szempontjából a hasznára váltak. Itt sem tolerálták az alkoholizmusát, visszatért az államokba. Ohióban kiásta Hicks csontjait, majd egy kalapáccsal porrá zúzta.

1981-ben ittas állapotban elkövetett garázdaság miatt letartóztatták, ezt követően apja kérésére (aki időközben újranősült) nagyanyjához költözött Wisconsinba.

A fiatal férfi gyakran volt magányos, így szabadidejét melegbárokban töltötte, ha valaki beszélgetésbe kezdett vele, nyitott volt, ámbár próbálta átvenni az irányítást. Gyakran gyógyszereket kevert az ismeretlenek italába, akik ettől elájultak, ám egyszer elvesztette a kontrollt, és partnere kórházba került. Ez nem állította meg, sőt egyre jobban kezdtek elhatalmasodni rajta a démonok. 1986-ban nyilvánosan maszturbált két tini előtt, a bírónak pedig azt vallotta, hogy csak vizelt, ennek ellenére két év felfüggesztettet kapott. Hat nappal a próbaideje lejárta után átszakadt a gát…

Megismerkedett Stephen Tuomival, a közösen eltöltött éjszaka után (az Ambassador Szállóban foglaltak szobát), a szextől teljesen kimerülve, összebújva aludtak el. Ám a reggel meglepetést hozott, Tuomi nem ébredt fel többé, a nyakán zúzódásnyomok voltak, a szája szélén pedig elkenődött vér. Habár Dahmer nem emlékezett semmire az alkohol miatt, biztos volt benne, hogy ő ölte meg. 15 évnyi vágyakozás után végre megtette… A rövid pánik után vett egy hatalmas koffert, beletette újdonsült barátját, majd taxiba ült, és nagyanyja házához ment. A vicces az egészben, hogy a taxisofőr segített is elvinni az ajtóig a nehéz csomagot. Miután magára maradt a holttesttel, kitörtek belőle a vágyai, és miután fajtalankodott vele, maszturbált is egyet. Ezután jött a szokásos rítus, feldarabolta a testet, szemeteszsákokba rakta, majd reggel szimplán elvitette a kukásokkal. Dolga befejeztével olyan alapos takarítást tartott, hogy az eltűnt férfi ügyében nyomozó rendőrök semmi terhelő bizonyítékot nem találtak a lakásában.

Sokat álmodott a nekrofil élményről, de szomorúság fogta el, hogy nincs róla kézzelfogható emléke. Mivel úgy érezte, a törvény felett áll, és harmadszorra is ölhet, kidolgozott egy biztos módszert, hogy megtalálja a megfelelő embereket. Kinézett magának egy 14 éves indián fiút, Jamie Doxtatort, aki a bárok környékén lézengett. Miután összebarátkozott vele, felajánlotta neki, hogy fizet, ha modellt áll neki. Mivel a fiú prostiként dolgozott, belement a játékba. Azonban miután megkapta a kis koktélját, többé már nem volt esélye, Dahmer megfojtotta, fajtalankodott vele, eközben fényképeket is csinált róla, a szokásos menetrend szerint pedig eltüntette.

Ezután újabb gyilkosságot követett el… A rendőrség legtöbbször vagy nem indított nyomozást, vagy nem jutott el a férfihez. Ám profizmusa ellenére nagyanyja gyanakvó lett, és a folyamatos bűzre panaszkodva (Dahmer azzal védekezett, hogy állatokat nyúzott meg) kirakta a szűrét. A nőt a folyamatos alkoholizálás és az idegen férfiak is elkeserítették… Jeff saját lakásba költözött, de már az első magányos napot sem tudta elviselni, és újra elfogta a vágy. Egy 13 éves fiúnak 50 dollárt kínált meztelen fotókért. Elkábította, és bár közösülni akart vele, most beérte annyival, hogy szeretgette, ölelgette, és mikor a fiú magához tért, elengedte. A gyerek szülei viszont nem nyugodtak bele a történtekbe, kórházba vitték, ahol kimutatták a vérében a nyugtatókat, az apa pedig feljelentést tett Dahmer ellen, akit a munkahelyéről vittek el a rendőrök, de így is csak 1 hetet töltött előzetesben. Már nem tudta elfojtani a vágyait. Megismerkedett egy biszex férfivel, de tartott attól, hogy a rendőrök figyelik a lakását, így a nagyanyja házába vitte. Most annyiban tért el a módszerétől, hogy a koponyát megtartotta, megtisztította a maradványoktól, ezüstszínű festékkel lefújta, hogy műanyag hatását keltse, és ettől fogva gyűjtögette a relikviákat. Ezek segítettek neki kielégülni, elmondása szerint előttük állva maszturbált, és földöntúli gyönyört érzett. Miközben a 13 éves fiúval elkövetett molesztálás tárgyalására várt, védője pedig próbálta meggyőzni a bírót, hogy egyszeri kisiklás volt, Dahmer megölt, feldarabolt és elvitetett a kukásokkal egy fekete férfit.

1989 januárjában bűnösnek találták kiskorú megrontásának vádjában, de védőügyvédjének köszönhetően az 5 év letöltendőt megúszta annyival, hogy elvállalt egy egyéves kényszerkezelést, ugyanekkor egy év közmunkára is ítélték.

Elkövetett két újabb gyilkosságot, de annyira belelendült, hogy a harmadiknál nem tartotta be saját szabályait, és közel került a lebukáshoz. Most 200 dollárt ajánlott a pornóképekért egy tininek. 15 éves meztelen áldozatát többször megütötte egy gumikalapáccsal, ám az ellenállt, és sikerült olyan helyzetbe kerülnie, hogy lecsillapítsa Jeffet. Miután megígérte, hogy nem tesz feljelentést, elengedte. Másnap a fiú kórházba ment a sérülései miatt, az orvosok pedig meggyőzték, hogy jelentse fel bántalmazóját, azok pedig hivatalból értesítették a rendőrséget. Mivel a gyerek nem merte vállalni, hogy meleg, és nem akarta, hogy nevelőszülei megtudják, mi történt, a rendőrök ejtették az ügyét. Mivel Dahmer hiába várta, hogy kopogtatnak a rend őrei, elhitte, hogy bármit megtehet. Következő áldozatának már a csontvázát is megtartotta, ugyanakkor már bizonyos testrészeket is meg akart őrizni, így elég sok formaldehidet használt fel. Volt, akinek a péniszét, másnak a bicepszét tette a vitrinbe. A fotózási szenvedély is elkapta, már a képek készítése izgalomba hozta. Előfordult, hogy az ép test már nem érdekelte, csak a felnyitott, feltrancsírozott maradványok gerjesztettek benne vágyat.

Újabb ötlete támadt. Hogy soha ne legyen egyedül, amolyan szexre éhes zombikat akart gyártani, akik mindig kéznél vannak. Így kábult áldozatai fejébe lyukat fúrt, és egy fecskendővel savat spriccelt az agyukba. A szerencsétlenek viszont nem élték túl a kísérletezgetést.

Rákapott az emberhúsra is, mert szerinte „mindaz, amit megeszik, élővé válik benne, és így teljes uralma alá tudja hajtani áldozatait, így többé nem kell magányosnak lennie.” Mivel halmozta az élvezeteket, és egyre több hullát kellett eltüntetnie, a hagyományos módszerekkel már nem volt elégedett, így végül a maradványokat a kádban savval feloldotta, majd a masszát lehúzta a vécén.

1991-től már majdnem hetente gyilkolt, nem tudott már uralkodni az ösztönein.

Konerak Sinthasomphone fociedzésről tartott hazafelé, mikor Dahmer megkörnyékezte, aztán magával vitte a lakásába, ahol elkábította, levetkőztette, majd megerőszakolta a tizennégy éves fiút (annak a fiúnak az öccsét, aki miatt három évre elítélték). Jeff inni akart egy sört a nagy munka után, de nem talált otthon, így elugrott a boltba. Mikor visszaért, meglátta Konerakot meztelenül, vérezve az utcán, ahogy épp segítséget kér két fiatal lánytól. Haza akarta vonszolni, de azok nem engedték, kiabálni kezdtek, nemsokra rá pedig ki is érkezett egy rendőrautó. Dahmer nem vesztette el a fejét, így higgadtan azt mondta nekik, hogy Konerak az élettársa, iszogattak otthon, mire a fiú agresszívvá vált, elrohant, ő pedig csak meg akarta nyugtatni… Mivel a zsaruk nem akartak két meleg harcával foglalkozni, inkább hallgattak Dahmerre, aki még egy tangás fotót is mutatott neki, hogy bizonyítsa igazát. A rendőrök hittek neki, és magukra hagyták őket.

Jeff visszarángatta a fiút, megfojtotta, feldarabolta, és a vécébe engedte a savas maradványokat. Ha a rendőrök legalább a személyazonosságát ellenőrizték volna, akkor ez a gyilkosság nem történik meg. Később el is bocsájtották őket. Néhány nappal a család keresni kezdte a fiút, a fent említett két lány be is telefonált a rendőrségre, de nem foglalkoztak velük, így Jeff újra megúszta.

Ezt követően további három emberrel végzett, ám a következő áldozata, Tracy Edwards meg tudott szökni tőle. Éjjel, meztelenül, hátrabilincselt kézzel rohant az utcán, mikor a járőrök észrevették a fekete fiút. Mivel azt hitték, egy másik egységtől futott el, utánamentek. Besegítették az autóba, és elmesélte, hogy most szökött meg egy őrülttől, aki meg akarta ölni. A rendőrök nem igazán hittek neki, de visszamentek vele a lakásba, ahol a jól öltözött, ápolt Jeff nyitott nekik ajtót. Sajnálkozva vallotta be, hogy tényleg ő bilincselte meg a fiút, mert nagyon berúgtak, és elvesztette a kontrollt. A járőrök újra hittek neki, így csak a bilincset kérték el, amiért Dahmer készségesen be is ment a szobába. Ekkor Tracy megsúgta az egyiknek, hogy ott van a kés, amivel meg akarta ölni, így az maga akart a kulcsért menni, de erre Dahmer agresszív lett, és ordítani kezdett. Ezt már nem hagyhatták, így a földre teperték, megbilincselték, majd megérezték a terjengő bűzt. Az egyikük kinyitotta a hűtőt, majd elhaló hangon annyit mondott:

- Istenem, itt van egy fej!

A házkutatás során rábukkantak egy falra, melyet polaroid képek borítottak meztelen férfiakról, testrészekről, véres húscafatokról. Megtalálták a koponyákat és a csontgyűjteményt is. A hűtő további, embertől származó húsokat és egy szívet is rejtett. A szemétben három férfi törzsének darabjai voltak, a többi részük pedig főzésre előkészítve várt a pulton. A tűzhelyen már két lábasban főttek férfi nemi szervek, levágott kezek és két koponya.

Dahmer a rendőrségen megnyugodott, és bevallott mindent. Az ügyvédje kóros elmeállapotra hivatkozott, ám az ügyész nem akarta, hogy gyógyintézetbe kerüljön, mert onnan akár két év múlva is szabadulhatott volna. Mivel senki nem mert kockázatot vállalni, Dahmer tizenötszörös életfogytiglant kapott.

"Tudom, hogy a társadalom soha nem lesz képes megbocsátani nekem. Tudom, hogy az áldozatok családjai soha nem lesznek képesek megbocsátani nekem azt, amit tettem. Ígérem, hogy minden nap azért fogok imádkozni, hogy képesek legyenek megbocsátani nekem, ha valaha elmúlik a fájdalmuk. Láttam a könnyeiket, és ha most azonnal odaadhatnám az életemet, hogy visszahozzam a szeretteiket, megtenném." - mondta végszó gyanánt.

17 ismert áldozata volt:

- Steven Hicks, 19 éves, 1978

• Steven Tuomi, 24 éves, 1987
• James Doxtator, 14 éves, 1988
• Richard Guerrero, 23 éves, 1988
• Anthony Lee Sears, 26 éves, 1989
• Raymond Lamont Smith, 33 éves, 1990
• Edward W. Smith, 27 éves, 1990
• Ernest Miller, 22 éves, 1990
• David Thomas, 23 éves, 1990
• Curtis Straughter, 19 éves, 1991
• Errol Lindsey, 19 éves, 1991
• Anthony Hughs, 31 éves, 1991
• Konerak Sinthasomphone, 14 éves, 1991
• Matt Turner, 20 éves, 1991
• Jeremiah Weinberger, 23 éves, 1991
• Oliver Lacy, 23 éves, 1991
• Joseph Bradehoft, 25 éves, 1991

Amúgy Tracyt is körözték, és le is csukták. Nem messze Dahmertől kapott egy cellát, de valaki letette az 1000 dolláros óvadékot, így kiengedték.

Jeff nem volt ilyen szerencsés…

1994-ben Christopher Scarver, a rablógyilkosságért szintén életfogytiglant kapó, mentális problémákkal is küzdő gyilkos egy félméteres vasrúddal agyonverte. Scarver azt is elmondta, hogy a kannibál Dahmer fikarcnyi megbánást sem mutatott, állandóan azzal poénkodott, hogy az ételéből levágott végtagokat formált, és a ketchupot használta vérként.

Korábban elkerülték egymást, november 28-án azonban kettejüket és a feleséggyilkos Jesse Andersont mosdótakarításra osztották be. Miközben dolgozott, Scarvert valamelyikőjük háton bökte, de mikor megfordult, mindketten csak röhögtek, és ettől begőzölt az agya. Amikor kettesben maradt Dahmerrel egy edzőterem öltözőjében, megkérdezte, hogy tényleg megtette-e azokat a dolgokat, amik miatt elítélték, és ugyan Dahmer igennel válaszolt, de már az ajtót kereste a szemével. Scarver azonban nem engedte ki, és a korábban az edzőteremben felkapott fémrúddal kétszer úgy fejbevágta, hogy ott a helyszínen betört a koponyája, és meghalt. Jeffrey Dahmert délelőtt 9:11-kor halottnak nyilvánították. Ezután megkereste Andersont, és vele is ugyanígy végzett. A Dahmer-gyilkosságról még ennyit mondott: szerinte nem véletlen, hogy felügyelet nélkül kettesben maradt vele aznap.

Nem nehéz elképzelni, Scarver hogy tekintett Dahmerre, aki annyi feketét megölt.

Aki még többet szeretne megtudni Dahmerről, a gombra kattintva további érdekességeket talál (interjúk Dahmerrel, az ügyvédjével, szüleivel; ezenkívül Jeff megkereszteléséről olvashattok még).

{spoiler}

Robert K. Ressler FBI-ügynök interjúja Dahmerrel

Dahmer megpróbálta az együttműködés látszatát kelteni, és meggyőzni engem, hogy aki a gyilkosságokat elkövette, az egy teljesen más személy volt. Beszélgetésünket legkorábbi, agresszióval kapcsolatos emlékeivel kezdtük.

R.: Visszamegyünk abba az időbe, amikor Ohióban lakott. Történt valami különösen fontos abban az időszakban?
D.: Semmi.
R.: Támadások? Semmi ilyesmi?
D.: Semmi, velem voltak erőszakosak. Ok nélkül megtámadtak.
R.: Meséljen erről.
D.: Egy barátomat látogattam meg, és hazafelé tartottam este, amikor megláttam azt a 3 gimnáziumi hallgatót. Az az érzésem támadt, hogy valami történni fog, és valóban, egyikük elővett egy gumibotot, és megütötte vele a nyakam hátsó részét. Ok nélkül. Nem mondott semmit, csak megütött. Elfutottam.
R.: Gondolom, ez meglehetősen rémisztő volt.
D.: Igen.
R.: Sokáig megmaradt önben ez az eset?
D.: Körülbelül egy évig.
R.: Szóval ez volt az első eset, amikor először erőszakba keveredett, és ön volt az áldozat. Most beszéljünk a családjáról, a szülei válásáról. Molesztálták valaha is családon belül?
D.: Nem.
R.: Családon kívül?
D.: Nem.
R.: Akkor ez az ön esetében nem számottevő tényező. Olvastam róla, hogy nagyon érdekelte az állatok felboncolása. Ez mikor kezdődött?
D.: 15-16 éves koromban.
R.: Ez azután volt, hogy az a fickó megütötte, igaz?
D.: Igen.
R.: Mindez a biológia szakos iskola miatt kezdődött?
D.: Azt hiszem, igen. Kismalacokat boncoltunk.
R.: Hogy írná le ezt az állatok darabolása iránti vonzerőt?
D.: Ez csak úgy volt... Hát, egyikük egy nagy kutya volt, amit az út mentén találtam, le akartam szedni a húsát, kifehéríteni a csontokat, majd újra összerakni, és eladni. De soha nem jutottam ilyen messzire vele. Nem tudom, mi késztetett erre; ez egy különös dolog, ami érdekel.
R.: Igen, ez az.
R.: Mi történt azzal a kutyával, amelyiknek a fejét egy karóra tűzte a házuk mögött?
D.: Ez csak egy csínytevés volt. Rátaláltam arra a kutyára, felnyitottam, hogy megnézhessem, hogy néznek ki a belső szervei, és valamiért úgy gondoltam, jó kis csíny lenne a fejét egy karóra tűzni, és elrejteni az erdőben. Elhoztam ide egy barátomat, és azt mondtam neki, hogy ezt a fák között találtam. Csak kíváncsi voltam rá, hogy mekkora sokkot fog ez okozni.
R.: És mennyi idős volt ekkor?
D.: Talán 16.
R.: Melyik év volt ez?
D.: A 70-es évek vége.
R.: Ez érdekes. Körülbelül 18 éves volt, amikor elkövette első gyilkosságát. Ez a fickó egy stoppos volt, igaz?
D.: Már régóta fantáziáltam arról, hogy összetalálkozom egy jóképű stoppossal, és szexuálisan kihasználom őt.
R.: Ez filmekből, könyvekből vagy egyéb ilyesmiből jutott eszébe?
D.: Nem, ez belülről jött.
R.: Belülről.
D.: Mindez azon a héten történt, amikor egyedül voltam otthon, anyám elment Daviddel, és kivettek egy motelt 5 km-re innen. Nálam volt a kocsi, éjjel 5 körül lehetett, hazafelé autóztam ivás után. Nem kerestem senkit, de körülbelül 1 km-re a házunktól ott volt ő. Egyedül stoppolt az úton. Nem viselt pólót. Jól nézett ki; én is tetszettem neki. Megálltam, visszamentem hozzá, és leállítottam az autót, majd azt gondoltam: felvegyem vagy ne? Aztán megkérdeztem tőle, hogy elvigyem-e, és akar-e néhány füves cigit, ő igent mondott. Bementünk a hálószobámba, sört ittunk, és abból az időből, amit vele töltöttem, meg tudtam állapítani, hogy nem volt homoszexuális. Nem tudtam, hogy tartsam ott, ezért leütöttem egy súlyzóval, és megfojtottam.
R.: Oké, álljunk meg itt. Azt mondta, hogy már néhány éve megvoltak ezek a fantáziálásai. Mikor kezdődött ez?
D.: 16 éves koromban.
R.: Van valami ötlete arra, hogy ezek a fajta fantáziálások miért kezdődhettek el? Hogy kioltson egy életet?
D.: Igen. Mindez arról szólt, hogy valaki felett teljes hatalmam legyen. Miért vagy honnan jött ez, azt nem tudom.
R.: Alkalmatlannak érezte magát az emberi kapcsolatokra? Mert nem volt tartós kapcsolata.
D.: A városban, ahol laktam, a homoszexualitás tabu volt. Soha nem beszéltem erről senkinek, soha. Vágytam rá, hogy legyen valakim, de soha nem találkoztam senkivel, aki homoszexuális volt, senkivel, akiről tudtam volna; ez szexuálisan nyomasztott.
R.: Szóval azt mondja, hogy a fickó el akart menni, de ön nem akarta, hogy ez megtörténjen, ezért leütötte, hogy önnel maradjon. Ekkor elvesztette eszméletét. Mi történt ezután?
D.: Megfojtottam.
R.: És ezután? Volt előtte szexuális kapcsolatuk?
D.: Nem. Nagyon megijedtem attól, amit tettem. Egy ideig csak járkáltam a házban. Azután maszturbáltam.
R.: Ez az esemény felkeltette a szexuális érdeklődését? Az, hogy ő ott volt?
D.: Az, hogy fogságban volt.
R.: Eszméletlen vagy halott volt, ott volt önnel, tudta, hogy nem megy sehová. Ez felizgatta?
D.: Pontosan. Később az éjszaka folyamán levittem őt az alagsorba. Azon az éjjelen egyáltalán nem tudtam aludni. Másnap ki kellett találnom, hogyan szabaduljak meg a bizonyítékoktól. Vettem egy kést, egy vadászkést. Következő éjjel felnyitottam a hasát, és újra maszturbáltam.
R.: Szóval a test izgatta fel?
D.: A belső szervek.
R.: A belső szervek? A felboncolás művelete és a test felnyitása?
D.: Igen. Azután levágtam a karját. Feldaraboltam, becsomagoltam. Beletettem műanyag hulladéktároló zacskókba. A csomagtartóba tettem. Bedobtam egy szakadékba, 10 km-re a házunktól. Mindezt hajnali 3 órakor. Félúton odafelé egy elhagyatott országúton megállított a rendőrség. Megszondáztattak. Ezzel nem lett baj. Egyikük meglátta a táskát a hátsó ülésen, és megkérdezte, mi az. Azt feleltem, szemét, amit a szemétlerakóba szeretnék vinni. És elhitték, annak ellenére, hogy bűzlött.
R.: Ideges lett, amikor megállították?
D.: Az enyhe kifejezés.
R.: Úgy tűnik, nem vették észre, hogy ideges lett.
D.: Igen.
R.: Ezután mit csinált a táskával?
D.: Hazamentem, és visszatettem az alagsorba. Megfogtam a fejet, bevittem a fürdőszobába, maszturbáltam, majd visszatettem a helyére. Másnap eltemettem a táskát, és ott hagytam úgy két és fél évig.
R.: Mikor ment vissza érte?
D.: A katonaság után, miután egy évet Miamiban dolgoztam. Mikor a család nem volt otthon, kiástam a táskát, fogtam a csontokat, kis darabokra törtem, és szétszórtam a bozótokban.

Interjú Boyle-lal, Dahmer ügyvédjével

Kérdés: Mi történt Dahmer gyilkosaival?

Boyle: Csak egy gyilkos volt, Scarver. Elmondom, hogy miért ölte meg Dahmert. A sajtó faji kérdést akart csinálni ebből az egész ügyből, és én úgy döntöttem, helyükre teszem a dolgokat. Elmentem Scarverhez, és beszélgettem vele. Scarver ügyvédje egyik jó barátom volt, így vele mentem el a beszélgetésre. Csak ennyit kérdeztem tőle: "Miért?" Azt felelte, volt egy listája öt emberről, akiket meg akart ölni. Három közülük fehér volt, kettő fekete. Nem akarta megosztani a "gyilkos" címet más emberekkel vagy olyanokkal, mint Dahmer.

Kérdés: Érzett valamiféle megnyugvást, amikor megtudta, hogy Dahmer meghalt? Érzett iránta barátságot?

Boyle: Természetesen nem könnyebbültem meg. Sosem akartam volna, hogy megöljék. Dahmer egy mentálisan nagyon beteg ember volt. és az ilyen embereknek nem kívánhatjuk a halálát. Hogy a barátom volt-e? Nem. De nagyon nagy rokonszenvet éreztem iránta, mint ember iránt. Szerintem ő volt a legszomorúbb ember, akit valaha is ismertem. Sosem volt igazi barátja. Teljesen magányosan élt. Ezt tudván az embernek sajnálatot kell éreznie iránta. Ő volt a legkönnyebben kezelhető kliensem. Nagyon együttműködő volt, sosem reklamált, sosem akart semmit, csak várta a halált. Azt hitte magáról, hogy nagyon gonosz, de szerintem nagyon is távol állt az igazán gonosz gyilkosoktól. Amikor letartóztatták, akkor a nyomozók odajöttek hozzám, és megkérdezték, találkozhatnának-e vele, hogy elköszönjenek tőle. A börtönőröknek is ő volt a legkönnyebben kezelhető rabjuk. Láthatja, nem volt érzéketlen.

Dahmer összes áldozata eszméletlen volt, amikor bántalmazta őket, nem akarta, hogy szenvedjenek. Más volt, mint a többi sorozatgyilkos, már csak azért is, mert mindent elmondott a rendőröknek. Sosem hazudott, és sosem kérdezősködött. Dühös volt, amikor kiderült, hogy Wisconsinban nincsen halálbüntetés, mert nem akart mást, csak meghalni. Nem volt olyan bátor, hogy öngyilkos legyen, de gyűlölt így élni.

Dahmer megkeresztelése

A pap, aki megkeresztelte Dahmert, elmondott egy történetet. Egy nőről szólt, aki úgy hitte, Dahmer értékes ember volt.

Először Roy McRaytől, egy milwaukee-i paptól hallottam arról, hogy Jeffrey Dahmer szeretne megkeresztelkedni. Kapott egy telefonhívást Curtis Boothtól, aki küldött Jeffreynek egy Biblia-tanulmányt. Néhány héttel később Mary Mott ugyanezt tette, és a tanfolyam végén Jeffrey kérelmezte megkeresztelését. Miután a szükséges intézkedéseket megtették a börtön lelkészével, találkoztak Jeff-fel, és megbeszélték a feltételeket. Mary küldött Jeffnek egy Biblia-tanulmányt, miután a TV-ben látott egy riportot a könyvről, melyet apja írt róla. Mélyen hitte, hogy Dahmernek hallania kell az Evangéliumot. Írt neki egy levelet, amelyben ez állt: "Nem tudom, érdekli-e ez önt, de azt tudom, hogy segíthet, ha bibliai tanulmányokat folytat." Mary megpróbálta megmenteni valakinek a lelkét, akit szokás szerint semmibe vettek.

Nem tudta, vajon törekvését jól fogadják-e. Meglepetésére és örömére azonban Jeffrey pozitívan reagált. A bibliai tanulmányai után Marynek és Curtisnek is írt egy levelet, amelyben megkeresztelését kérelmezi.

Mary mindent megtett az ügy érdekében. Amikor először hallottam Jeff kérelméről, kapcsolatba léptem a börtön lelkészével. Miután a találkozás létrejött Jeff-fel, felhívtam Maryt. Mikor először találkoztam Jeff-fel, megkérdeztem, miért szeretne megkeresztelkedni. Azt válaszolta, hogy mindig úgy gondolta, hogy a keresztelkedés nem kötelező. De a Bibliából úgy vette ki, hogy ez egy fontos dolog.

Fizikailag Jeff egy közepesen magas, 33 éves férfi volt. Nem nézett ki súlyemelőnek, de átlagos testalkata volt. 185 cm magas, 86 kg volt, kicsit szőkés hajjal és szemüveggel. Börtönruhát viselt, és úgy nézett ki, mint a többi elítélt.

Úgy tűnt, elég jól boldogul a többi elítélttel is. Korábban megtámadták itt a börtönben, de ez kivételes volt. A támadót csak nemrégiben helyezték Dahmer részlegébe, később azt mondta, csak azért támadta meg Jeffet, hogy népszerűbb legyen. Jeff úgy tisztelte a Bibliát, mint Isten szavait. A King James-féle fordítást jobban szerette, mert úgy hitte, az precízebb, pontosabb. Sok időt töltöttünk a Biblia megbeszélésével.

Nagyon mélyen hitt Jézus második eljövetelében is. De nyitott volt, és önszorgalomból annyit tanult, amennyit csak tudott. Mindent elolvasott, amit küldtek neki.

Megkérdeztem tőle, milyen volt a vallási háttere. Azt mondta, a szülei jártak templomba, amikor kisgyerek volt, és ez egészen 5 éves koráig tartott. Nem volt különösebben kapcsolatban a vallással, kivéve mikor a nagymamájával élt.

Legtöbbször arról beszélgettünk, hogyan lehetne megoldani a megkeresztelést a börtönben.

A lelkipásztor nem támogatta a megkeresztelést, bár korábban már kapott egy ilyen fajta kérést. Az engedélyt két hét múlva adták meg, ekkor találkoztam Jeff-fel, a lelkipásztorral és két börtönőrrel. Miután Jeffet meggyóntatták, bementünk abba a helységbe, ahol a ceremóniát tartották.

Jeff aggódott az alkalmazott keresztelési mód miatt, szerinte nem érvényes, ha csak Jézus nevét említik meg a ceremónia során. Végül megegyeztünk, hogy olyan kifejezéseket használok, amik megszokottak. Miután felvette a keresztelőköpenyt, bementem, és megkereszteltem.

Majdnem mindenki megkérdőjelezte Jeff őszinteségét. De én ott voltam, a kérdezők pedig nem. Én vagyok az, aki találkozik azokkal az emberekkel, akik meg akarnak keresztelkedni. Lehetetlen megállapítani annak az őszinteségét, aki meg akar keresztelkedni.

Nem tudhatom, mi lakozik egy másik ember szívében, míg meg nem hallgatom. Jeffet meghallgattam, a szemébe néztem, és figyeltem a testbeszédét is. Figyeltem a hangja színére és a modorára, és meggyőződhettem róla, hogy vágya teljesen őszinte volt.

Sok ember csodálkozott, nem értették, hogy a megkeresztelés milyen előnyökkel járhat Jeffnek. A válasz az, hogy ez abszolút nem volt hatással börtönbüntetésére, mivel 15 életfogytiglant kellett letöltenie Wisconsinban és egyet Ohióban. Szabadon engedése sosem történhetett meg. Elfogadta a tényt, hogy a börtönben fog meghalni.

Semmit nem érhetett el ebben az életben a megkeresztelés által; de a következőben igen. Azért keresztelkedett meg, amiért mindenki más is.

Jeff halála nagyon megdöbbentett engem és családját. Hálaadás előtt láttam utoljára, amikor együtt beszélgettünk a Bibliáról. Jókedvű volt. Imádkoztunk, majd adott nekem egy hálaadás napi képeslapot, kifejezve háláját, amiért együtt tanulmányoztam vele a Bibliát.

Az apja és jó néhány levelezőtársa láthatta, hogy megváltozott, miután keresztény lett. Halála után egy megemlékezést tartottak Jeff számára, amelyen részt vett az apja, jó néhány keresztény és az egyik áldozatának két nővére, akik a Dahmer családhoz közel nőttek fel. Nagyon jó barátságba kerültem Jeff-fel, és úgy érzem, elvesztettem valami fontosat. Annyira szomjazott a becsületességre, amit már régen láttam, és hiányzik.

Larry King interjúja Jeff Dahmer szüleivel

L. King: Vendégeim ma este Lionel és Shari Dahmer, Jeffrey Dahmer szülei. Fiuk volt Amerika egyik legismertebb sorozatgyilkosa, 17 embert ölt meg, akiket feldarabolt. Végül 1994-ben Dahmert meggyilkolták a börtönben. Szüleivel arra keressük a választ, vajon mi történhetett ami miatt jóképű, csendes fiukból gyilkos lett. Örömmel köszöntöm a stúdióban Lionel és Shari Dahmert. Lionel néhány éve írt egy megrázó könyvet fiáról, "Egy apa története" címmel. Jeffnek szólították őt igaz?

Lionel: Jeffnek, igen.

King: Szóval Jeff... és kik ragaszkodtak a Jeffrey-hez?

Lionel: Főleg a média és azok az emberek, akiknek ártott.

King: De önök mindig is Jeffnek szólították igaz?

Lionel: Igen, és az összes barátja is.

King: Ön a mostohaanyja igaz?

Shari: Igen.

King: Mikor találkozott először Jeff-fel?

Shari: Amikor 18 éves volt, és éppen leérettségizett. Lionel éppen akkor volt a válása végén. Találkoztunk, és bemutatott Jeffnek.

King: Hogy jöttek ki egymással?

Shari: Jól kijöttünk. Fenntartotta a kapcsolatot a szüleivel is és velem is. Elfogadott engem.

King: Lionel, szerette Jeff az anyját?

Lionel: Persze, de tudja, akkoriban elég nehéz időszaka volt a fizikai és mentális problémái miatt.

King: Gondolt ön valaha arra, hogy megváltoztassa a nevét?

Lionel: Nem. Nem. Büszke vagyok a Dahmer névre. Apám tanár és fodrász volt. Saját maga erejéből jutott feljebb. Az ő apja és anyja nagyon fiatalon meghaltak. Jó családból származom, és büszke vagyok a nevemre.

King: Borzasztó lehet egy olyan névvel élni, amiről ilyen dolgok jutnak az ember eszébe.

Lionel: Igen.

King: Shari, ön ebbe a családba házasodott be?

Shari: Igen.

King: Mit érez a nevével kapcsolatban?

Shari: Büszke vagyok rá. Az üzleti életben is használom. Nincs okom rá, hogy megtagadjam önmagam. Mi nem tettünk semmi rosszat.

King: Önök valóban nem.

Shari: Nem szégyenkezünk amiatt, akik vagyunk.

King: Jeffnek egy testvére is volt igaz?

Lionel: Igen.

King: És ő megváltoztatta a nevét...

Lionel: Igen.

King: Mivel foglalkozik?

Lionel: Megígértük, hogy titokban tartjuk...

Shari: Karriert csinált...

King: Rendben van.

Shari: Családja is van...

King: Boldog?

Shari: Igen, az, most várjuk a második unokánkat. Minden rendben van.

King: Ő és Jeff jól kijöttek egymással?

Lionel: Hét év különbség volt köztük...

King: Ki volt az idősebb?

Lionel: Jeff. Közel álltak egymáshoz, de a hét év különbség miatt talán nem annyira közel, mint akik közt csak egy-két év van.

King: Miért jöttek el ide?

Lionel: Hogy miért jöttem el? Szeretném elmondani más szülőknek is, hogy figyeljenek oda a gyerekeik nevelésénél. Csak segíteni szeretnék másoknak.

King: Ön is segédkezik ebben, Shari?

Shari: Abszolút. De ez nagyon nehéz...

King: Könnyebb lenne elfelejteni, igaz?

Shari: Igen, de ezt nem lehet elfelejteni. Sosem tudjuk, éppen mikor hallunk majd Jeffről, vagy látunk róla egy-egy képet a televízíoban... ez elől nem lehet elmenekülni.

King: Jeff vér szerinti anyja él még?

Lionel: Nem, elhunyt rákban.

King: Rendben, most menjünk vissza a kezdetekhez... Jeff megszületett 1960. májusában.

Lionel: Igen. Milwaukee-ban.

King: Ön mit dolgozott akkoriban?

Lionel: Kémiával foglalkoztam.

King: A wisconsini egyetemen teniszezett is, igaz?

Lionel: Igen, négy évig teniszeztem.

King: A könyvéből arra emlékszem, hogy feleségének sok gondja volt a terhessége alatt, igaz?

Lionel: Igen, nagyon nehéz volt neki. Gyakran voltak görcsrohamai.

King: Jeff született elsőnek?

Lionel: Igen.

King: A második szülésnél is voltak gondok?

Lionel: Nem, csak bélgörcsök.

King: Több gyermekük nem volt?

Lionel: Nem, csak ők ketten.

King: Shari, önnek vannak gyerekei?

Shari: Nincsenek, de másodszor vagyok mostohaanya.

King: Értem. A könyvében megemlített egy furcsa incidenst... halott állatokkal, azt hiszem.

Lionel: Igen. Jeff 12 éves kora körül az úton elhullott állatokat összegyűjtötte szemeteszsákokba. De ezt én akkor még nem tudtam, és az osztálytársai sem.

King: Jeff 12 éves koráig egy átlagos fiúnak számított?

Lionel: Igen. Kivéve, hogy rettenetesen félénk volt. Itt szeretném elmondani a többi szülőnek, hogy gyerekük félénkségét sose vegyék semmibe.

King: Beszélgessenek el a gyerekeikkel?

Lionel: Igen.

King: Azt mondja, hogyha valaki nagyon félénk, és erről elbeszélgetünk vele, az valamiféle pszichologiai hatással bír?

Lionel: Igen.

King: Volt különbség Jeff és a testvére közt?

Lionel: Igen, az öccse nagyon társaságkedvelő volt, egyáltalán nem volt félénk.

King: Mit csinált Jeff az összegyűjtött halott állatokkal?

Lionel: Felnyitotta őket, hogy megvizsgálhassa a belső szerveiket. Sok ember mesélte nekem, hogy ők is csináltak ilyesmi dolgokat kisebb korukban, mégsem váltak olyanná, mint Jeff. De volt itt még valami. A szexuális beállítottsága sem volt normális, hogy úgy mondjam.

King: A pszichiáterek és az orvosok mit mondtak erre? Mi ez a betegség?

Lionel: Nekrofília.

King: És tudják, hogy mi az oka annak, hogy valaki nekrofillá válik?

Lionel: A nekrofília nem más, minthogy valaki szexuálisan deviáns, és csak halottakkal tudja elérni a kielégülést.

King: Jeffet halálra ítélték?

Lionel: Nem. Akkoriban nem volt halálbüntetés. Életfogytiglani börtönbüntetést kapott.

King: Értem. Akkor most megint menjünk vissza egy kicsit az időben... 1964-be. Jeffnél ekkor állapítottak meg sérvet igaz?

Lionel: Dupla sérvet a heréinél.

King: Ez hatással volt kedélyállapotára? Elég fájdalmas lehetett.

Lionel: Nagyon elcsüggedt, és sokat panaszkodott a fájdalmai miatt. Félt attól, hogy le fogják vágni a péniszét...

King: Szerette az öccsét?

Lionel: Igen, ragaszkodott hozzá. De néha éppenhogy csak elviselte, mert az öccse olyan aktív volt, hogy az néha Jeff idegeire ment.

King: És hogy viszonyult önhöz?

Lionel: Jeff?

King: Igen.

Lionel: Azt mondta nekem, hogy nagyon szeret. Amikor Shari és én bementünk hozzá a börtönbe meglátogatni, és beszélgettünk vele, akkor is elmondta, hogy nagyon hálás nekünk, amiért bemegyünk hozzá.

King: Ön is szerette Jeffet?

Lionel: Igen, nagyon szerettem.

King: Ahogy már mondta, Jeff nagyon félénk volt. Az általános iskolában is kényelmetlenül érezte magát?

Lionel: Igen. Tanára próbálta őt rábírni, hogy beszélgessen a többiekkel is, de hiába.

King: És amikor látta ezt a félénkséget, nem gondolkozott el azon, hogy itt valami nincs rendben?

Lionel: De. Beírattuk teniszezni és focizni is. Megpróbáltuk összehozni más gyerekekkel, kialakult egy kis baráti köre.

King: Szerette a meséket?

Lionel: Igen. Főleg a Batmant. Meg minden vasárnap délelőtt együtt néztük a Popeye-t.

King: Sokat nevetett?

Lionel: Igen. Nem volt az a mogorva típus. De miután elköltöztünk Iowából Ohióba, félénksége és kisebbségi érzése rettenetesen megnőtt.

King: Milyen volt tinédzsernek?

Lionel: Volt pár barátja, akikkel szeretett viccelődni. Teniszezett is az egyik barátjával az iskolai csapatban. Sokszor ahelyett, hogy játszottak volna, csak viccelődtek, és az ellenfeleik nem értették, hogy min nevetnek annyit.

King: Randevúzott lányokkal is?

Lionel: Nem, sosem.

King: Ivott?

Lionel: Igen, ivott 11. és 12. osztályos korában, de erről nem tudtam semmit. Sokszor elment a barátaihoz, és első útja az italos szekrényhez vezetett.

King: Drogok?

Lionel: Egyszer találtunk nála egy pipát, de ennyi volt az egész.

King: Rendben, szóval Jeff egy félénk, visszahúzódó fiatal volt, de semmi jel nem utalt az agresszivitásra.

Lionel: Semmi ilyesmi.

King: A tanárai sem hívták önöket sosem, hogy valami gond lenne Jeff-fel.

Lionel: Sosem.

King: Kimutatta a dühét?

Lionel: Nem, inkább magában tartotta.

King: Szóval sosem látta őt például ordítozni valakivel, vagy hogy kárt tenne valamiben?

Lionel: Nem, fizikálisan sosem bántott senkit, csak néha vitatkozott az öccsével.

King: Mi történt akkor, amikor házasságuk kezdett elromlani? Ez hogyan hatott Jeffre?

Lionel: Megpróbáltam összetartani ezt a házasságot, de reménytelenül. A feleségem el akart hagyni és megtalálni önmagát, ahogy ő mondta.  Ez Jeffet nagyon felkavarta.

King: Méreggel töltötte el az, hogy elváltak?

Lionel: Igen.

King: De amikor találkozott önnel Shari, elfogadta önt?

Shari: Igen. Nagyon megrázta őt a válás, de nem akarta, hogy ezt a barátai is megtudják, ezért eltitkolta érzéseit. Nagyon jól tudta titkolni az érzelmeit.

King: Észrevett valaha is olyasmit, amiből arra következtetett, hogy valami nincs rendben Jeff-fel?

Shari: Egyszer korábban jöttem haza, és láttam, hogy Jeff kiütve fekszik az ágyán. Észrevettem, hogy az üres alkoholosüvegeket feltöltötte vízzel, így kiderült, hogy alkoholista.

King: Az iskolában milyenek voltak a jegyei?

Lionel: Ingadozóak, valamikor nagyon jók, valamikor nagyon rosszak.

King: Ezután főiskolára ment, igaz?

Lionel: Igen, de nem sokáig bírta. Megbukott, és továbbra is ivott.

King: Ezután mit csinált? Elment dolgozni?

Lionel: Csak ivott, és vérbankoknak adott vért. Hogy aztán ismét legyen pénze alkoholra.

King: Önökkel élt?

Lionel: Igen, aztán úgy döntöttem, hogy talán ha beáll a seregbe, ott jó hatással lesznek rá... Amikor hazatért, kitűnő fizikai állapotban volt, mosolygott, és sok mindenben segített.

King: Ezután történt meg az első gyilkossága, igaz?

Lionel: Igen, 18 éves korában.

King: Kit ölt meg?

Lionel: Steven Hicks volt a fiú neve.

Shari: Amikor a szülei elváltak, nagyon magányos lett. Ekkor történt meg az első gyilkosság.

Lionel: Én elköltöztem a házból, Jeff pedig ott maradt egyedül.

King: Ez a Hicks egy barátja volt?

Lionel: Nem. Ő egy stoppos volt.

King: Mi történt ezek után?

Lionel: Összetalálkozott egy másik fiatal fiúval. Hamarosan bajba is került. Rossz passzban volt, így elküldtük őt a nagymamája házába, hogy lakjon ott. Itt egy ideig egész jól volt, és végre talált magának munkát egy csokoládégyárban. De aztán a dolgok ismét kezdtek elromlani. Egyszer, amikor a könyvtárban volt, kapott egy cetlit, amelyen az illető szexet ajánlott fel neki. Ekkor már öt éve lakott a nagyanyjánál.

King: Ezt a cetlit egy férfitől kapta?

Lionel: Igen.

King: Hány ember ölt meg összesen?

Lionel: 17-et.

King: Mind egy városból valók voltak?

Lionel: Igen, mind Milwaukee-ban lakott, kivéve a legelsőt. Az Ohióban élt.

King: A fia kapcsolatban állt önnel?

Lionel: Igen, telefonon beszéltünk, és látogattuk is.

King: És semmi rossz nem történt körülötte az iváson kívül?

Lionel: Egy évben egyszer-kétszer őrizetbe vették.

King: Miért?

Lionel: Helytelen magaviselet miatt.

Shari: Egyszer például egy bárban elővett egy pisztolyt. De mi még ekkor sem tudtuk, hogy életének van egy sötétebb oldala is.

King: Ekkor tudták meg, hogy Jeff egy próbababát tart a szobájában, igaz?

Lionel: Igen, és úgy hittük, ez valahogyan kapcsolatban áll homoszexuális vágyaival.

King: Ekkor már tudták, hogy homoszexuális?

Lionel: Igen.

King: Ezt hogyan kezelték?

Lionel: Nem túl jól. Elvittem őt egy pszichiáterhez is.

King: Ön szerint Jeff öngyilkos akart lenni?

Lionel: Nem tartotta túl nagyra magát... Egyszer például azt mondta a nagymamájának, hogyha meghal, akkor csak dobja őt ki a mezőre. Nem volt túl nagy önbecsülése.

King: 1988 szeptemberében elköltözött egy saját lakásba, és felvitt magához egy laoszi fiút, akit molesztált. Ebből rendőrségi ügy is lett igaz?

Lionel: Igen.

King: Ezt már rossz jelnek vélte? Hogy valakit molesztált?

Lionel: Persze. Fel is fogadtunk egy ügyvédet neki. Én szigorú pszichiátriai kezelést szerettem volna neki, és azt, hogy ne engedjék ki. Az ügyvédje ennek ellenére mégis kiengedte...

King: Próbaidőt kapott igaz?

Lionel: Igen.

King: Ezután megint volt egy esete, ezúttal egy meztelen ázsiai fiúval, ugye?

Lionel: Igen.

King: Ezután következett életük egyik legrosszabb napja, nemde? Amikor 1991. július 23-án letartóztatták Jeffet.

Lionel: Igen... A rendőrség és az ügyvédje hívott fel minket.

King: A holttestek hol voltak?

Shari: Többségüket eltüntette... Feldarabolta őket, és műanyag zsákokba tette. Néhány testrészt meg is evett.

Lionel: Azt állította, hogy csak egyszer egy kis darabot evett meg, de a média természetesen ezt is felnagyította.

King: Tagadta önök előtt, hogy amivel vádolják, igaz lenne?

Lionel: Nem, miután letartóztatták, nem tagadott semmit. Mindent bevallott. Letartóztatása után mindig bejártunk hozzá a börtönbe. Mikor találkoztunk, megöleltem, és azt mondtam neki, Jeff, neked tényleg segítségre van szükséged. Az egyetlen kiútnak azt láttuk, hogy elmezavarra hivatkozunk, és akkor betették volna egy pszichiátriai intézménybe, ahol kiderült volna, hogy mi volt a gond. Először hezitált, de aztán beleegyezett, mert szerette volna megtudni, mi a baj vele.

King: Végül a bíróság bűnösnek találta őt a gyilkosságokban, és elutasította az elmezavarra való hivatkozást, igaz?

Lionel: Igen.

King: Az áldozatok családjai is megjelentek a tárgyaláson?

Lionel: Igen, egytől egyig.

King: Rázós volt az az időszak, amikor találkozott az áldozatok családjaival?

Shari: Ó, igen... Tele volt minden gyűlölködő pillantásokkal.

King: Önök felé is?

Shari: Persze.

King: Volt olyan dolog, ami miatt meggondolták, hogy elmenjenek-e a tárgyalásra?

Lionel: Csak egyszer nem mentünk el, amikor figyelmeztettek minket, hogy ne menjünk, mert a helyzet akkor igencsak eldurvult.

King: Jeff áldozatai majdnem mind feketék vagy ázsiaiak voltak igaz?

Lionel: Igen.

King: Jeff a médiában és az újságokban is hirtelen mindenütt felbukkant. Ezzel hogyan birkóztak meg?

Lionel: Nagyon nehezen... A szomszédok és idegenek is folyamatosan becsengettek hozzánk, próbáltak benézni az ablakainkon stb... Borzalmas volt.

King: Jeff érzett lelkiismeretfurdalást amiatt, amit tett?

Lionel: Egy olyan nyilatkozatot olvasott fel, ami tele volt bűnbánattal.

King: Jeff sok levelet kapott, igaz? Gyűlölködő és kedves leveleket egyaránt.

Lionel: Sok barátra tett szert odakintről... Sokan voltak akik aggódtak érte és a szívükön viselték a sorsát. Másként tekintettek rá, mint pl. egy olyan sorozatgyilkosra, mint Bundy vagy Gacy.

King: Mióta volt börtönben, mikor megölték?

Lionel: Két éve.

King: Egy mentálisan beteg ember ölte meg Jeffet, igaz?

Lionel: Igen... Amikor ez történt, kb. fél órán át senki nem volt ott, aki felügyelje a rabokat. Ekkor ölték meg Jeffet.

King: Mi történt Jeff gyilkosával?

Lionel: Bűnösnek találták, és átvitték egy másik börtönbe.

King: Honnan értesültek Jeff haláláról?

Shari: Az igazgató hívott fel, ő mondta... Ezután én is felhívtam Lionelt, és elmondtam neki, mi történt a fiával.

King: Hány éves volt?

Lionel: 34.

King: Temetés volt? Odaadták a testét?

Lionel: Több mint egy évig nem. Hamvasztani szerettük volna. Vér szerinti anyja beleegyezett, hogy tanulmányozzák fia agyát. Én is egyetértettem a tanulmányozással, míg Jeff élt. Addig talán megtudhatták volna, hogy mi a baj vele, de így már nem. Egyes tudósok azt állították, meg fogják tudni mondani, hogy Jeff miért tette azt, amiket tett. De ez szerintem nem lehetséges így...

King: Végül mi történt Jeff testével?

Lionel: Rengeteg levelet írtunk az ügyvédeknek, a bíróságra is bementünk, és nyertünk. Volt bennük némi együttérzés, és nem fordították át ezt az egész ügyet egy cirkuszba. Így végre el tudtuk őt hamvasztatni. Hamvai fele vér szerinti anyhához, másik fele pedig hozzánk került.

King: Most önöknél van?

Lionel: Igen. Végre békében nyugodhat.

King: Jeff milyen volt, amikor börtönbe került?

Lionel: Először nagyon rosszul viselte. Aztán elkezdett levelezgetni, beszélgetni a többi rabbal. Végül meg is keresztelkedett. Szinte újjászületett.

King: Tudják, hogy miért ölt?

Lionel: Nem tudjuk. De tényleg hittem benne, hogy erre fény derülthetett volna, ha nem ölik meg.

King: Elmondta valaha is, hogy miért ette meg a testrészeket?

Lionel: Nem.

King: A sorozatgyilkosoknak van egyfajta jellemük... Fehér férfi, kiskorában állatkínzás stb.

Lionel: Ő nem egy tipikus gyilkos volt. Állatokat sem kínzott soha.

King: Vannak önöknek olyan rokonaik vagy ismerőseik, akik azóta nem állnak szóba önökkel?

Lionel: Ó, igen, van egy pár. De van pár ember az áldozatok családjaiban, akikkel viszont összebarátkoztunk. Egy-kettő közülük megbocsátott Jeffnek, ami nagyon keresztényi cselekedet volt.

King: Shari és Lionel Dahmer, köszönöm hogy eljöttek.

Shari, Lionel: Mi is köszönjük.

{/spoiler}

„Kisgyerekként olyan voltam, mint bárki más.”

„Tegyük fel, hogy ez csak egy rémálom volt. Ez a rémálom már régóta tartott, mielőtt elkaptak volna… Nyilvánvalóan tele volt az elmém borzalmas, iszonyú gondolatokkal és elképzelésekkel…”

„Nem tudtam, mi értelme az életemnek. Ez a nagy fináléja egy rosszul leélt, nyomasztóan elszomorító életnek...”

Ennél nem is kell jobb végszó…