1995 és 1999 között zajlott le az a gyilkosságsorozat, melynek áldozatait a dél-ausztráliai Snowtown városában találták meg. Négy férfi pedofilokat és homoszexuálisokat gyilkolt meg. A savas hordókban és a közeli Adelaide egyik elővárosában megtalált holttestek alapján 11 áldozatuk volt. Haláluk előtt kiélték rajtuk minden szadista vágyukat, és különböző módokon megkínozták a „zsákmányaikat”. Ez volt Ausztrália történetének egyik legelborzasztóbb gyilkosságsorozata. Ezt az esetet filmesítette meg Justin Kurzel, méghozzá nem is akárhogyan.

Az ilyen témájú filmeknél vagy a gyilkos, vagy pedig a nyomozás perspektívájából mutatják be a történteket. Nagy ritkán előfordul, hogy az áldozat szemszögéből látjuk az eseményeket. Nos, Kurzel teljesen más utat választott. A történetet egy Jamie nevű kamasz szemével nézzük végig. Jamie testvéreivel és édesanyjával rettenetesen sivár és szegényes körülmények között él, kiszolgáltatva jó pár pedofilnak, akik a környékükön vertek tanyát. Nincsen jövőkép, nincsen remény, nincsen semmi. Csak a magány és a kiszolgáltatottság tárul a szemünk elé. Ebbe a világba lép be John, a karizmatikus, vicces és erős apafigura. Egy olyan példa, amit Jamie még sosem látott. John azonban egy kegyetlen gyilkos, aki elkezdi bevonni a tetteibe Jamie-t is. A fiú ugyan mutat némi elborzadást és őrlődést, de kétség sem férhet hozzá, hogy nem ő fog kikerülni győztesként.

Ez a film maga a megtestesült viszolygás és apátia. Azt mutatja meg nekünk, hogy mi történik akkor, amikor már elveszett a remény is. Snowtown egy kopár, rideg vidék. A rendőrség már feladta a küzdelmet, mint ahogyan az itt élő emberek is. Ezek az emberek belesüppedtek az önsajnálatba, teljesen cselekvésképtelenek, nincsen bennük már semmi küzdés. Egy Johnhoz hasonló szadista állat nem is találhatna jobb helyet arra, hogy kiélje a benne rejlő gyilkos vágyakat.

A karakterek közül senki nincs, aki szimpatikus lenne, senki, akivel azonosulni tudnánk. Mint ahogyan a történetben sincsen semmi feloldozás. Ebben a filmben nincsen helye a boldogságnak, a felszabadulásnak, a reménynek. Rettenetesen realista alkotás, olyan képi világgal, amiben semmi melegség, semmi szép sincsen. Csak a rideg valóságot mutatják meg nekünk, és ezt olyan kegyetlenül teszik, hogy komolyan megerőltető nézni a filmet. Nincsen sok gore (bár amikor van, az tényleg fáj), az erőszakot legtöbbször csak sejtetik, nem mutatják, ez pedig még frusztrálóbbá teszi a látottakat. Olyan az egész, mintha azt mondaná Kurzel, hogy igen, ez most is megtörténik valahol, lehet, hogy éppen a te városod lepukkant külterületén. Ilyen helyek, városrészek és ilyen emberek ugyanis mindenhol vannak a világban, éppen ezért ebben a filmben nincsen helye a szépítésnek és a megnyugtató végkifejletnek.

A színészek nagyon jók, tökéletesen hozzák a szerepeiket. Daniel Henshall (The Babadook, Ghost in the Shell) fenomenális a szadista John szerepében. Lehengerlő, erőszakos, karizmatikus. Hihetetlenül erős az alakítása. Lucas Pittaway pedig méltó partnere, nagyon érzékenyen hozza Jamie figuráját, szép karrier várhat rá, ha így folytatja.

Ez a film rettenetesen frusztráló és idegtépő alkotás. Gyönyörűen építkeznek, nagyon lassan és vontatottan halad előre a cselekmény, ami még inkább borzolja a néző idegeit. Sokan unalmasnak találhatják majd a filmet emiatt, pedig a készítők nem véletlenül döntöttek a lassúság mellett, és ha felül tudsz ezen kerekedni, és hagyod magad vinni, akkor garantáltan egy felejthetetlen filmet fogsz látni. Egy nagyon mocskos és kegyetlenül őszinte filmet.

Ahogyan már említettem, a képi világa nagyon szürke, nagyon kopár, ezt pedig erősíti a zenei aláfestés is. Nincsenek erős érzelmi kitörések, így nem is tudja a néző elengedni a benne felgyülemlett feszültséget. Egyszerűen az elejétől fogva érzed ezt a kellemetlen légkört, ami belemászik a zsigereidbe, és esélyed sincsen, hogy megszabadulj tőle. A Snowtownban (másik nevén The Snowtown Murders) nincsenek átmenetek, belecsap a rideg valóságba viszi szépen magával a nézőjét, majd egyszer csak vége lesz és ott hagynak téged a teljes apátia és döbbenet állapotában mindenféle jóérzés nélkül. Hihetetlenül erőteljes és kegyetlen film, ami a lelkedet veszi célba, és nincs az a képzeletbeli szappan, ami ki tudná ezt belőled mosni, ha egyszer megnézted.

10/10

IMDb | mafab