CreepyShake-portrék VIII. rész
2017.06.18 14:00
eN.Dé.

Lucio Fulci, a Gore Keresztapja (1927. 06. 17. - 1996. 03. 13.)

Trash, gore, exploitation, hulladék, öncélú szemét. Általában ezekkel a jelzőkkel szokták illetni Lucio Fulci olasz horrorrendező munkásságát. Legalábbis azok, akik csak felületesen ismerik a műveit, bár azt készséggel aláírom, hogy nem emészthetőek könnyen az alkotásai. Az ő filmjei kifejezetten abba a kategóriába tartoznak, hogy vagy nagyon utálják, vagy isteni látnoknak nevezik utána a készítőjét. Én az utóbbiak táborát erősítem, egyszerűen imádom Fulci filmjeit, és méltatlannak találom a rendező megítélését. Mivel tegnap lett volna 90 éves a Gore Keresztapja, így úgy vélem, nem is lehet ennél alkalmasabb időpontot választani arra, hogy közelebbről is megismerjétek az olasz horrorok egyik megkerülhetetlen csillagának életét és munkásságát.

Lucio Fulci 1. kép

A kezdetek

Lucio Fulci 1927. június 17-én látta meg a napvilágot Rómában. Eredetileg orvosnak készült, meg is kezdte tanulmányait, ám amikor akkori barátnője szakított vele, mondván, hogy Fulci nem elég gazdag, akkor a férfi otthagyta az egyetemet, és a filmek világa felé fordult. Nyilván úgy vélte, hogy ezen a pályán gyorsabban szerezhet magának hírnevet és vagyont, amivel majd visszahódíthatja volt kedvesét. Végül erre nem került sor, mert Fulci szerelembe esett, párjának pedig a filmeket választotta. (Azért 1958-ban megnősült, és két lánya született.

Szépen fokozatosan lépkedett előre a ranglétrán. Filmkritikusként dolgozott, majd Luchino Visconti tanítványa lett, akinek rokonszenvét azzal nyerte el, hogy nyíltan ki merte mondani, hogy a rendező a Megszállottság című filmjében Jean Renoirtól nyúlt le jó pár jelenetet. Az 1950-es évektől kezdett el dolgozni a filmiparban. Pályája korai éveiben szinte kizárólag vígjátékok elkészítésében működött közre. Első filmjét 1959-ben rendezte, melynek címe Tolvajok (I ladri) volt, és a híres olasz komikus, Totò játszotta benne a főszerepet. 1959 és 1966 között leginkább komédiákat és musicaleket készített. A váltás 1966-ban jött el, amikor megrendezte A mészárlás ideje (Le colt cantarono la morte e fu... tempo di massacro) című westernfilmjét, Franco Neróval a főszerepben. Már itt látszott, hogy hamarosan műfajt fog váltani Fulci, mert westernfilmhez képest igencsak brutálisra sikeredett a végeredmény. Szinte kézzelfogható az erőszak a vásznon. Nagyon erős, logikusan felépített alkotás, az egyik legjobb olasz western, melybe már horrorelemeket is vegyített a rendező. Érdemes megjegyezni, hogy már itt észrevehető Fulci kísérletező hozzáállása, mivel úgynevezett „képkivágásokon belüli képkivágásokat” használ, ezzel elérve azt a hatást, hogy a néző kettős keretben láthassa a cselekményt.

Az első szárnypróbálgatások a giallo világában

1969-ben készítette el az első gialloját, a Perverz történetet/Egyik a másikon-t (Una sull'altra). A film egy erotikával fűtött vérbeli krimi. A történet San Fransiscóban játszódik, és elég sokat merít Hitchcock Szédülés című klasszikusából. Nagyon erős a filmvégi csavar, melyet nagyon okosan készített elő a rendező. Ezt azért is nagyon fontos kiemelni, mert későbbi filmjei miatt gyakran vádolták azzal Fulcit, hogy semmi értelme sincsen a történeteinek, teljesen logikátlan és egymásra hányt jelenetek sokaságából állnak csupán a filmjei. Azt is mondták, hogy Fulci egyszerűen képtelen a logikus történetvezetésre, pedig ez egyáltalán nincsen így. Fulcinál tudatosabb rendezőt ritkán látni, mindennek megvan a maga értelme, de erre bővebben ki fogok térni a későbbiekben. Szóval, a Perverz történet egy kiváló giallo (igaz, még csak kezdetlegesen sorolható ebbe a műfajba), amit különösképpen élvezetessé tesz a légköre, a zenéje és a technikai megoldásai.

1969 egy másik film miatt fontos év volt Fulci pályafutásában. Ekkor készítette el a Beatrice Cenci című filmjét, amit sokan a rendező legjobbjának tartanak. Ezzel az alkotásával Fulci már egy magasabb szintre lépett, levetkőzte a sima exploitationt, és elindult abba az irányba, ami miatt legendává és bizony hírhedtté vált. A Beatrice Cenci volt a rendező első olyan filmje, ami miatt komoly ellenszenvet váltott ki nemcsak a közönségéből, hanem az egyház vezetőiből és néhány politikusból is. A történet egyébként egy régi olasz legendát dolgoz fel, melynek főszereplője egy 16. században élt szadista nemesember, aki folyamatosan kínozza és terrorizálja az embereket (gyerekeket is), de soha nem vonják őt felelősségre, mert a befolyásával és a pénzével mindent meg tud úszni. Francesco Cenci egészen odáig megy az őrületében, hogy megerőszakolja saját lányát, Beatricét, aki bosszút esküszik ellene. Valami egészen elképesztő, mennyire erős filmet hozott össze Fulci. Itt már egyre inkább érződik a rendező egyéni látásmódja és sajátos történetmesélése. Egymásba fonódó flashbackeket használ, az erőszak annyira brutális és kegyetlen, hogy alig lehet elviselni. Társadalom- és egyházkritikától sem mentes a mű. Az egész lüktető és intenzív. Nagyon szélsőséges mű, így a fogadtatása is ilyen volt. Kevés helyen vetítették, a nézők egyszerűen sokkot kaptak tőle, sőt volt olyan is, hogy egyenesen a rendező fejét követelték miatta. Az addig igencsak termékeny rendező számkivetett lett a következő két évben.

Lucio Fulci 2. kép

A visszatérés

1971-ig csak egy társrendezői feladatot kapott, majd miután kissé elült körülötte a vihar, 1971-ben elkészítette a Gyík a nő bőrén (Una lucertola con la pelle di donna) című giallóját. Sajnos sokan kevésbé ismerik ezt a filmjét, pedig igazi vérbő giallo. A történet itt is nagyon erős, jól felépített, okos technikai megoldásokat használ úgy, hogy nem engedi elveszni a saját stílusjegyeit, de azt sem hagyja, hogy mindez a filmje rovására menjen. (Igen, most rád nézek Argento, neked sem ártana ezt a szemléletet magadévá tenni…)

A következő években forgatott politikai szatírát, westernfilmet, vígjátékokat és giallót egyaránt. Az 1972-es Ne zaklasd a kiskacsát! (Non si sevizia un paperino) szintén e zsánerműfaj legjobbjai közé tartozik. Egyértelműen tetten érhető ebben a filmjében, hogyan is vélekedett a társadalomról Fulci. Az emberek képmutatását veszi célba. Foggia környékén játszódik a cselekmény, ahol egy brutális gyerekgyilkos szedi áldozatait. Az emberek pedig mindenkit meggyanúsítanak, aki kicsit is más, miközben gondolni sem tudnak arra, hogy a társadalom egyik megbecsült tagja is lehet éppen gyilkos. Csak a látszatra adnak, ezáltal ők tartják fedezékben a való őrültet.

1977-ben készítette el utolsó giallóját, melynek címe A látnok (Sette note in nero). Fulci itt már a misztikumot is előveszi, és összeházasítja a giallo műfajával. Nagyon érdemes odafigyelni a történet gerincét képező látomásra. Lehet, hogy most szentségtörő leszek, de A körben látható kisfilm elbújhat emellett. Fulci nagyon értett a szürrealista ábrázolásmódhoz, látszik, hogy tanulmányozta az olyan sokkoló alkotásokat, mint az Andalúziai kutya (Un chien andalou), és ügyesen alkotta a megtanultakat újra, immáron a saját világának megfelelően. Nemcsak azért érdekes ez a filmje, mert az utolsó giallója volt, hanem azért is, mert emiatt figyelt fel rá Fabrizio De Angelis, aki két évvel később felkérte, hogy készítse el a Zombi 2 című horrort. A többi pedig, ahogy mondani szokás, már történelem.

És akkor a pokol kapui kitárultak

Fulcit nagyszerű iparosnak tartották a szakmában, de hiába volt már több mint 20 éves tapasztalata, valahogy a várt áttörés nem érkezett meg. 1978-ban azonban a holtak elindultak a hajnalban, és De Angelis producer ki akarta használni a rothadó hullák népszerűségét. Dardano Sacchetti és Elisa Briganti gyorsan összedobtak egy forgatókönyvet, csak éppen rendezői fronton meg voltak lőve. Fulci azonban jött, látott és győzött. Filmjében ügyesen vegyítette Romero társadalomkritikáját, valamint az okkultizmust és a gótikus horrorirodalmat (főleg Lovecraft hatása érezhető a filmen). A Zombi 2 sokkal kegyetlenebb, mint az elődjei, maguk a lények is rettenetesebben és undorítóbban néznek ki, elég csak a plakáton megjelenő, férgekkel teli, oszló fejre gondolnunk. A zene valami egészen fantasztikus, és tökéletesen illeszkedik a mű hangulatához. Fulci itt már nemcsak elindult, hanem határozottan rálépett arra az útra, amire mindig is akart. A rendező ugyanis úgy tartotta, hogy a filmkészítés legfontosabb feladata, hogy hatást váltson ki a nézőiből. A zsigereiket kell célba venni, ezt pedig a hatásos képi világgal lehet elérni, nem pedig a történetmeséléssel. A Zombi 2-ben ugyan még van egy koherens történet, és megvan az alapvető szükségleteik kielégítésére törekvő, kapzsi, egymással nem foglalkozó emberek metaforája is, ám mindezt olyan környezetben és olyan kendőzetlen brutalitással ábrázolta Fulci, mint előtte senki. Semmi finomkodás sincsen, mindent a lehető legközelebbről mutat meg nekünk. Mintha tarkón ragadná a nézőket, és pontosan olyan erővel nyomná őket a képernyőre, mint ahogyan az a szálka hatol az orvos feleségének a szemébe. Ezzel a filmjével Fulci beírta magát a horror nagykönyvébe, és ennek a műfajnak az egyik legújabb, fiatal reménysége lett.

A Zombi 2 megbukott ugyan Amerikában, de világszerte sikert aratott, így Fulci végül végérvényesen megindult a maga útján, melynek következő állomása az egy évvel később leforgatott Zombik városa (Paura nella città dei morti viventi) volt. Ez az 1980-as alkotás volt Fulci Halál-trilógiájának első darabja. Igazság szerint nem nevezhetőek ezek a filmek igazi trilógiának, mert nem sok közük van egymáshoz, mégis egy jól átgondolt koncepció laza kapcsolataként értelmezhetőek. A három közül kétségtelenül a Zombik városában törekedett leginkább arra, hogy valamilyen egyszerű történetvezetés mentén készítse el filmjét. Itt a narratív részek még viszonylag egyben voltak, de a brutalitás már a tetőfokára hágott. Ez a film egyszerűen gusztustalan, miközben hihetetlen technikai tudás van mögötte.

1981-ben igazán elemében volt a rendező, mert nem kevesebb, mint három filmet készített el. Megcsinálta a Halál-trilógia további két darabját, a főművének tekintett A pokol hét kapuját (...E tu vivrai nel terrore! L'aldilà) és a nem kevésbé zavarba ejtő A temetőre épült házat (Quella villa accanto al cimitero), valamint egy Edgar Allan Poe-adaptációt, a Fekete macskát (Gatto nero).

A Zombi 2 mellett egyöntetűen A pokol hét kapuját szokták Fulci pályája csúcsának nevezni. Ez minden idők egyik legdurvább filmje, annyi gore van benne, hogy fáj nézni. (Szemkinyomások, lánccal verés, savban maratás…) A történet itt már szétfoszlik, és a helyét átveszi a hatáskeltés, ami nem is marad el. Ennél egyedibb horrorfilm nem igazán van, mely teljesen kifejezi egy rendező bizarr fantáziáját és elképzeléseit a megmagyarázhatatlanról és a filmek szerepéről. A kivitelezés pedig nemcsak egyedi, de egészen mesteri is, mint ahogyan a befejezése is igazi filmtörténeti remekmű. Látszik, hogy Fulci bálványának tekintette Hitchcockot, és ugyanannyira igyekezett odafigyelni a technikai megvalósításra, mint a légkörteremtésre. Lehet értelmetlennek és zagyvának nevezni ezt a filmet, mint ahogyan öncélúnak is, de akkor szem elől tévesztjük azt, amit Fulci valójában akart: a zsigereinkig hatoló borzasztást.

Ugyanebben az évben készült el A temetőre épült ház, amiben nemcsak a Fulci-szemlélet érvényesül, hanem rengeteg horrorfilm iránt tiszteleg benne a rendező. A halál témaköre szerintem itt fejeződik ki a legjobban, iszonyú sok és érdekes kérdést tesz fel a rendező, melyeket természetesen sosem válaszol meg, miközben mégis. Összezavarja a nézőket, miközben felnyitja a szemüket, láttat és elrejt. Sokkoló képeket használ, amik lehet, hogy nem következnek koherensen egymás után és laza kapcsolatban állnak egymással, de igazi koncepció és tudatos döntés van emögött.

Brutalitásban a Fekete macska sem marad el a fent említett filmek mögött, viszont mivel adaptációról beszélünk, így a történet egyáltalán nem kusza. Nagyon spirituális, logikusan felépített, félelmetes alkotás, és ugyan a képi világ nem sikerült annyira tökéletesre, mégis egy élvezhető film lett, amit még azok is kedvelhetnek, akik egyébként nem rajonganak a rendező munkáiért. Az 1979 és 1981 közötti időszak nevezhető pályája csúcspontjának, amit sajnos a fokozatos hanyatlás követett.

Lucio Fulci 3. kép

Egy pálya véget ért

Sokan úgy tartják, hogy a Zombi 2 volt az a film, ami megnyitotta a kapukat Fulci előtt, de ugyanazzal a lendülettel be is zárta őt. Elvégre sok műfajban tevékenykedett addig a rendező, de 1979-et követően már „csak” a horror műfajában rendezett filmeket. Megpróbált ugyan kalandozni ebben a zsánerben is, sőt még a giallóval is megpróbálkozott. 1982-ben leforgatta a A new york-i hasfelmetsző (Lo squartatore di New York) című filmjét, de valahogy nem voltak már rá vevők az emberek. Pedig Fulci tényleg igyekezett a realitások talaján maradni, és nem is készített több, a Halál-trilógia darabjaihoz hasonlatos alkotást. Továbbra is ontotta magából a filmeket, de ezek valahogy már nem voltak az igaziak, kivéve az 1990-es Un gatto nel cervello (A Cat in the Brain) című, önéletrajzi ihletésű alkotását. Fulci ezzel a filmjével reflektált a pályafutására, maró gúnnyal mutatva be azt. Elmeséli nekünk, milyen tudathasadásos állapot a gore keresztapjának lenni. Saját maga játssza el a főszerepet, a történet pedig gyakorlatilag arról szól, hogy egy horrorfilmrendező saját munkássága hatása alá kerül, ami szépen lassan megőrjíti őt. Hihetetlen szuggesztív képi világot használ ismételten, nagyon bizarr képek követik egymást, tocsog a vérben, nemcsak a saját, hanem az általa nagyra tartott alkotásokra is visszatekint, miközben folyamatosan bombázza a nézőket a brutálisabbnál brutálisabb jelenetekkel. Ezután még rendezett ugyan további négy filmet, de szerintem ez az 1990-es film volt az, amivel megkoronázta az életművét.

Fulci nem adta fel, haláláig forgatott, sőt Dario Argentóval össze is állt, és együtt megírták az 1997-ben bemutatott, Sergio Stivaletti rendezésében elkészült The Wax Mask (M.D.C. - Maschera di cera) című filmet, ám ezt sajnos Fulci már nem érte meg. 1996. március 3-án, miután megevett egy szelet süteményt, lefeküdt aludni, és már nem kelt fel többé. Egyre elhatalmasodó cukorbetegsége legyőzte, bár jellemző, hogy még halála előtt is dacolt vele.

Mint olyan sok igazi művész esetében is történt, Fulcit is a halála után kezdték el igazán tisztelni. Munkái hatással voltak Peter Jacksonra, Sam Raimire, a Coen testvérekre és Quentin Tarantinóra. Tarantino a Kill Bill több jelentében is tisztelgett Fulci előtt, valamint az Egyesült Államokban a Gore Keresztapjának horrorjainak újraforgalmazója Tarantino Rolling Thunder nevű cége. Fulci minden kétséget kizáróan egy sokoldalú zseni volt, aki igazán értett a zsigeri reakciók kiváltásához, a szürrealizmushoz, a brutalitáshoz és a megmagyarázhatatlan elmeséléséhez. Sokkal többet érdemelt volna annál, minthogy „B kategóriás Argentónak” nevezzék.


Ha a Disqus fórumban spoilerezni szeretnél, így írd meg a szöveget:
A végén kiderül, hogy <spoiler>a seriff a tettes.</spoiler> Jó, mi?
Ügyelj, hogy ne gépeld el!
comments powered by Disqus
 
creepyshake.com logo
not under 18
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés