Stephen King: IT / AZ (2017)
2017.09.06 8:00
eN.Dé.

Köszönjük a MoziComnak, hogy megnézhettük a filmet! Kritikánk spoilermentes.

Nos elérkezett a pillanat, amire mindannyian évek óta vártunk. Négy év bizony hosszú idő, márpedig minket eddig várattak, hogy végre megkaphassuk az entitást, a lényt, az aljasságok császárát, gyerekek életének megrontóját, magát a táncos bohócok legnagyobbikát, Pennywise-t. Mint láthattátok kiemelt figyelmet szenteltünk az elmúlt hónapban Stephen King világának, munkáinak és az azokból készült adaptációknak. Összeszedtük nektek, miért érdemes ennyire várnunk az AZ-t és most pedig elmondjuk, hogy valóban megérte-e a film a várakozást.

Történetünk hét kitaszított, szenvedéssel és fájdalommal teli kisgyerekről szól, akiket összehoz a sors, hogy együtt leszámoljanak egy velejéig gonosz és undorító entitással, aki miatt Derry városa maga a földi rothadás. Derryben a szenvedés és a halál uralja az utcákat, gyerekek tűnnek el, szörnyű halálesetek történnek. Ennek pedig egy oka van: AZ. AZ-nak sok alakja van, de egy Pennywise nevű táncos bohóc a kedvence és a félelmekből, a gyűlöletből táplálkozik. 27 évente eljön, hogy megkapja az adagját, ám ezúttal lesznek olyanok, akik felveszik ellene a kesztyűt.

it_1_kep

A könyvtől eltérően nem az 1950-es években játszódik a történet, hanem a 80-as években és nem ugrálunk az időben, hanem a főszereplőink gyerekkorát ismerhetjük meg, ekkor játszódik végig a cselekmény. Szerintem ez egy nagyon okos húzása volt a rendezőnek, mert ezáltal sokkal valóságosabbá válik a történet és sokkal közelebb érezzük magunkhoz a szereplőket. Úgy gondolom, hogy King művének a karakterek és az átélhetőség az alapja és Muschiettinek ezeket maximálisan sikerült adaptálnia. Kiemeltük, hogy ez nem egy remake, hanem egy adaptáció és annak igazán mesteri. Ki merem jelenteni, hogy ez az eddigi legjobb King-adaptáció és most azt is elmondom, hogy miért.

Megfigyelhető, hogy azok az adaptációk, amiket eddig a legjobbnak tartottam (Halálsoron, A remény rabjai, Dolores Claiborne, A köd) nem igényeltek túlzottan sok speciális effektet, vagy lenyűgöző képi világot. A karaktereken, a drámákon, a sorsokon volt a hangsúly, mindaz megjelent bennük, amiben King zseniális és amit kiválóan, ugyanakkor viszonylag könnyen lehet adaptálni. Elvégre valljuk be, amikor bele kellett volna vinni a látványt, azt a misztikumot, ami Kinget azzá teszi, aki, ott rendszeresen csak átlagosat nyújtottak az alkotók, vagy elvéreztek. Sok film felett pedig pont emiatt eljárt az idő. Ettől persze még jók a filmek, csak mégis ott az a de. Végre most azonban eljött a pillanat, amikor meg tudták látványilag is csinálni azt a furcsa, ugyanakkor borzalmasan kegyetlen világot, amit a horror mesterírója megalkotott. Az AZ pontosan úgy néz ki, ahogyan egy King filmnek ki kell néznie. Muschietti minden undorítóságot, iszonyatot és aljasságot átvett a könyvből és nemhogy tisztességgel, de majdhogynem tökéletesen megalkotta nekünk a vásznon.

it_2_kep

Mivel itt ténylegesen adaptációról beszélünk, így elengedhetetlen a könyvvel való összehasonlítás. Erre pedig azt tudom mondani, hogy: végre, végre, végre azt kaptam, amit a regényben elolvastam. Az AZ nem egy könnyű olvasmány, csöpög a borzalom a lapjaiból, a bőrünk alá mászik az undor és a rettegés, márpedig én ugyanezt éreztem amikor néztem a filmet. Az első perctől fogva megkonstruálták nekünk azt az érzést, amit ennek a könyvnek az olvasása okoz. Hihetetlen mennyiségű iszonyatot kapunk, amit feloldanak 5 percnyi napsütéssel, hogy aztán ismét elmerüljünk a mocsokban. Folyamatosan összefonott kézzel ültem az egész játékidő alatt, a szívem kalapált, hányingerem volt, a fejem belefájdult a stresszbe, féltettem ezeket a gyerekeket, miközben jónéhányszor a sírás a torkomat fojtogatta. (De hát vérestollú, kérlelhetetlen kritikusként csak nem sírhatom el magamat, nem igaz? :) ) Pontosan ugyanezt éreztem akkor is, amikor a könyvet olvastam.

A gyerekek csodálatosak, nagyon jól megformálták a karaktereiket, szépen bemutatják a folyamatokat, ahogyan barátokká válnak, ahogyan megtapasztalják a fájdalmat és a félelmet, illetve ahogyan felfedezik magukban az erőt. Az egyéni drámáik is kellő figyelmet kapnak, talán Bev kaphatott volna többet is, hiszen mindközül neki a legbetegebb a földi pokla. Kicsit nagy hangsúly fektetődött Bill-re, bár amikor az ő fájdalma van terítéken az tényleg torokszorító. A gyerekszínészek kiválóak, nagyon jól elkapták a karaktereik lényegét, csak szeretni lehet őket és érződik az a sok figyelem és szeretet, amit a rendező biztosított a forgatás alatt. Ilyennek kell lennie a Vesztesek klubjának, minden egyes karakter a helyén van. Ha pedig a színészi teljesítményt kell néznem, akkor a Ben-t, Beverlyt, Eddie-t és Richie-t alakító gyerekek kiemelkednek a mezőnyből. (Az én személyes kedvencem egyértelműen Ben volt.)

És most elérkeztünk Pennywise-hoz. Kétségtelen, hogy Tim Curry felejthetetlen volt az első verzióban, de nekem nagyon sorozatgyilkosos volt, nem éreztem, hogy ő egy igazi gonosz, természetfeletti entitás. Bill Skarsgard megadta azt a gonoszságot, azt a földöntúliságot és misztikumot, amit vártam. Csodálatosan játszik, igazi aljas rohadék, aki ha kell mézesmázos és gyermeki, hogy aztán hirtelen váltson és átmenjen egy vérszomjas szörnyetegbe. A hideg futkosott tőle a hátamon. Szó szerint lúdböröztem tőle is és a többi alakjától is. Nem sütöttek el sokat egyelőre a készítők, de amit láttunk az éppen elég volt és nagyon rémisztő.

it_3_kep

Adaptációként és önálló filmként is működik a dolog. Én Andy Muschietti-t alapból szeretem, szerintem a Mama kiváló munka és úgy vettem észre, hogy sokat fejlődött azóta. Ugyanis nekem egy bajom volt a Mama-val, mégpedig az effektelések. Nos, az AZ-ban is vannak effektek, nem mondom, hogy nincsenek és azt sem mondom, hogy hibátlanok. Én alapjáraton nem szeretem az effekteket és itt is indokolatlannak éreztem egy-két helyen, de az látszik, hogy Muschietti tanult a hibájából és visszavett ezekből. Nem lett gagyi az összhatás és nem is tűnik mesterkéltnek, sokszor indokolt, csak egy-két esetben éreztem feleslegesnek. A jumpscare-k is működnek, okosan használják őket abszolút érthető, hogy miért ezt a módját választották a félelemkeltésnek. Hiszen gondoljunk csak bele, kisgyerekekről beszélünk, kisgyerekekről szól a történet és az őket terrorizáló, rettegésbe taszító gonoszról. Annak pedig pontosan ezeket az eszközöket kell alkalmaznia a félelemkeltésénél, amiket itt alkalmaznak. Persze, gyakorlott horrorosként pontosan tudtam, mikor lesznek ezek a jelenetek, de ettől még frászt kaptam és kivert tőle a víz.

Mit is mondhatnék még? Azt hiszem talán annyit, hogy imádtam és féltem minden percét ennek a filmnek. Nagyon köszönöm az alkotóknak, hogy megadták nekem az igazi King-élményt, amit még a bűnrossz szinkron sem tudott elrontani. Egy King adaptációnak ilyennek kell lennie, így kell változtatni rajta. Látszott, hogy Muschietti szereti ezt a produkciót, látszott, hogy magának érzi a filmet és hű akar maradni a könyvhöz úgy, hogy közben belevitte azt is, ami rá jellemző. Ráadásul bőven tartalékolt a második részre, rengeteg mindent nem fejtett még ki és nem lőtte el az összes patront, sőt szerintem max. ha két golyót fogyasztott eddig el. Ez a rész egyértelműen a gyerekekre épült, az ő érzéseik álltak a középpontban, csak velük foglalkozott a rendező, tehát lesznek itt még dolgok a jövőben. Eddig az volt a bajom, hogy látni akartam ezt a filmet, most az a bajom, hogy még többet akarok kapni belőle. Megrögzött King rajongóként végre tényleg megkaptam azt, amit eddig csak a fejemben élhettem át olvasás közben, így minden apró hibája ellenére, csak jót tudok mondani erről a filmről és csak ajánlani tudom.

it_4_kep

Pontszámom: 10/10.

IMDb | mafab


Ha a Disqus fórumban spoilerezni szeretnél, így írd meg a szöveget:
A végén kiderül, hogy <spoiler>a seriff a tettes.</spoiler> Jó, mi?
Ügyelj, hogy ne gépeld el!
comments powered by Disqus
 
creepyshake.com logo
not under 18
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés