Gerald's Game - Bilincsben (2017)
2017.10.11 18:00
Levente

Csodálatos időket élnek most Stephen King rajongói, mert, bár régen nagyon sok félrecsúszott, félreértett és félremagyarázott adaptáció született a műveiből, az elmúlt egy-két évben mintha ráéreztek volna a készítők, hogy King nem csupán horroríró. Az ő könyvei nem arról szólnak, hogy az olvasó elrettenjen, mert akkor csak szimpla horror ponyvákat adna ki a keze közül. Nála a lélektan, az érzések, benyomások sokkal fontosabbak és szívvel éli meg a cselekmény a horrort is, amit csak nagyon ritkán tudtak filmen is visszaadni, mert a rendezők nem mindig adták bele a lelküket, érzéseiket is saját művükbe, csak kötelezően le akarták tudni a könyv cselekményét és a horror részt. Ezért is lehet, hogy nagy többségben a drámák és suspense thrillerek sikerültek jól filmes megvalósításokban, és azok a horrorok, ahol nagy hangsúlyt fektettek a karakterek és érzések bemutatására (AZ). A Gerald’s Game, ami itthon, könyvként Bilincsben címmel jelent meg újabb ékes példája, hogy igenis azonosulnia kell a rendezőnek az alapművel és a horrort szinte mellékszereplőként kell kezelnie.

Mike Flanagan érdekes rendező, mert rendkívül kreatív és okos megvalósításokkal tud dolgozni akkor, amikor szinte semmiféle pénz nem áll rendelkezésére. Az Oculusra, a Hushra és most a Gerald’s Game-re igazán büszke lehet, de a három filmet összeköti, hogy mindegyik kis költségvetésből készült, és szinte kamaradráma jellegű. A Mielőtt felébredek-nél nagyobb összegből dolgozhatott a rendező és el is borult az agya teljes mértékben, míg a Ouija-ból, a borzalmas első rész után egy egészen jó folytatást tudott kihozni.

Jesse (Carla Gugino) és Gerald (Bruce Greenwood) tóparti nyaralójukhoz utaznak pár napra, hogy felélesszék házasságukat, szexuális életükbe némi játékosságot lopva. Ki szeretnék próbálni a kötözős, alá-fölérendelt szexuális élményt, csakhogy Jesse-ben bizonyos szavak, mozdulatok felélesztenek valamit, ami azt hitte örökre elszunnyadt. Szerencsétlenségére Gerald szívrohamot kap, ő pedig bilincsben, az ágy foglyává válik. Nincs sok ideje, hogy életben maradjon így, kikötözve, mindent át kell gondolnia, terveznie kell a szabaduláshoz, a kiszáradás és sokk következtében pedig hallucinálni kezd. Kiszolgáltatott helyzetében át kell gondolnia házasságát, rá kell jönnie, kihez is ment hozzá, de még szörnyűbbel kell szembenézni: gyerekkorával és az 1963-as napfogyatkozással, amit apja tett „felejthetetlenné”.

A napfogyatkozásban van valami misztikus, valami rendkívül különleges, amikor bármi megtörténhet, King könyveiben pedig meg is történik. Eredetileg a Bilincsben és a Dolores Claiborne egymást kiegészítő, összefüggő regények, a két főhősnő érzi egymást és tud egymás fájdalmáról, a közös tragédia teszi őket harcossá. A közös fájdalmat nem egy természetfeletti erő, hanem egy nagyon is reális veszély okozza. Mindkét nőt a szeretett ember, akiben megbíztak teszi tönkre, él vissza velük. Míg Dolores elsősorban saját lánya biztonságáért teszi, amit tesz, Jesse húgáért áldozza fel magát és lép teljes tagadásba. Múltjának újbóli felelevenítése borzasztja el igazán a nézőt, mert az igazi horror ott játszódik, a parton, az apjával, ami után ha ez lehetséges, az ember, aki a védelméért, biztonságáért és szeretetéért felelne még undorítóbb dolgot tesz vele: manipulálja, ami ilyen helyzetben sajnos nagyon sokszor előfordul. Jesse magát, a ruhát vádolja, önmagát szégyelli és gyűlöli, saját magát hibáztatja és a végén még ő az, aki könyörög. Ez szedi szét igazán a néző/olvasó lelkét.

Flanagan megértette, hogy nem arra kell fektetni a hangsúlyt, hogy Jesse milyen förtelmes lényt hallucinál maga elé, hanem a szörnyűségre, a tagadásra és a feldolgozatlanságra, ami a nő egész életét végigkísérte. Természetesen a hallucinációk, és az ágyban raboskodás is kellően borzongató, de egy teljesen más szinten. Itt jegyezném meg, hogy sajnos a Holdfényember kinézetére felelseges effekteket tettek, hiszen Carel Struycken megjelenése alapjáraton hátborzongató. Ezt leszámítva az operatői munka, a napfogyatkozás színeivel, szimbólumával játszadozás kifogástalan. Viszont mindez még így sem lett volna elég egy remek filmhez, hogyha nincsen kiemelkedő színészi teljesítmény. Carla Gugino korunk legelhanyagoltabb színésznője, teljesen érthetetlen okokból, mert minden megvan benne, hogy A-listás szupersztár lehessen: gyönyörű, karizmatikus és tehetséges. Még mindig nincs minden veszve, hogy nagy főszerepeket kapjon, és a Gerald’s Game-ben nyújtott kitűnő alakítása talán végre mindenkit ráébreszt, hogy ezt a nőt el kell végre ismerni.

Mike Flanagan remek munkát végzett, igazi Stephen King szívű adaptációt tett le az asztalra, aminek az atmoszférája az első percben elragadott és nem eresztett az utolsóig, a cselekmény pedig hosszú, álmatlan éjszakát okozott nekem.

9.5/10


Ha a Disqus fórumban spoilerezni szeretnél, így írd meg a szöveget:
A végén kiderül, hogy <spoiler>a seriff a tettes.</spoiler> Jó, mi?
Ügyelj, hogy ne gépeld el!
comments powered by Disqus
 
creepyshake.com logo
not under 18
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés