A múlt héten olvashattatok kritikát Szabó Csongor Péter Rigókő című első regényéről, most pedig bemutatjuk nektek az írót a könyv mögött. Köszönjük szépen Csongornak az interjút!

A könyvben nagyon pontosan meghatározod az időpontot, ez miért volt fontos a számodra?

Mindenekelőtt szeretném megköszönni a lehetőséget az interjúra, és üdvözölni a CreepyShake olvasóit! :)

A 2000-es évek elején, amikor a történet játszódik, éltem gondtalan kamaszkoromat, és ez az az időszak egy ember életében (a felnőtté válás folyamata), amikor nagyon intenzív hatások és impulzusok érik. Ekkor nagyon erősen elhatároztam, hogy mintegy ellenállva a modern világ követhetetlenül gyorsan változó ingerületeinek és technikai fejlődésének, „árral szembe úszva” élem az életemet. Így hát, (mondhatni) kissé „benne ragadtam” a múlt évtizedben, tehát kényelmi okok vezéreltek, ha ugyanis az „okostelefonok korába” helyezem a történetet, az nekem sokkal több, fáradtságos és unalmas kutatómunkát jelentett volna. (Bár már nekem is van azóta okostelefonom, talán így harminchoz közel kezd benőni a fejem lágya, és a kamaszkori dac alábbhagyott. :) )

Az pedig, hogy pont 2002-re lett datálva, azután lett fix, hogy szimbolikus jelentősége lett a történetben bizonyos dátumoknak, és a 2002-es naptári évben jött ki a legjobban a lépés. Azt hiszem, elég itt arra utalnom, hogy Mercédesz holttestére is Mindenszentek és Halottak Napja után talál rá a horgász a könyv legelején.

Hogyan alkottad meg Rigókőt? Mintáztad egy helyről, vagy több városból gyúrtad össze?

Ha topográfiai szempontból nézzük, akkor a szülővárosom, Celldömölk adta a mintát a legtöbb helyszínhez. Celldömölkiek felismerhetik ezen markáns, gyakran visszatérő helyszínek megfelelőit, mint a bezárt gyárépület, a vasútállomással szembe levő vendéglő stb.

Máshonnan megközelítve viszont, „tradícióit” tekintve Rigókő teljes mértékben eltérő képet mutat. Tudni kell, hogy Celldömölk a 70-es évektől kapott városi rangot, településképét tekintve több kis- és nagyközségből lett, tehát kevésbé vannak jelentősebb, régi, akár a középkorra visszatekintő polgári hagyományai, ellentétben mondjuk a szintén Vas megyei Sárvárral vagy Kőszeggel.

Éppen emiatt, Rigókő „szelleme”, „Geist-je” inkább ezen városokhoz áll közel, de – hangsúlyosabban németes kultúrája miatt – akár még a (ma már részben az ausztriai Burgenland tartományhoz tartozó) őrségi, vagy akár tágabban a „nyugati gyepűn” elterülő német (heánc) nemzetiségi településekkel is rokon.

Elmesélnéd nekünk, hogyan találtad ki a szereplőket, ki állt hozzád a legközelebb?

Azt gondolom, hogy egy magyar valóságba helyezett történet megalkotásakor egy írónak nem kell kitalálnia szereplőket. Pontosítok: a mindennapok során annyi érdekes emberrel, és velük megesett nem kevésbé érdekes történettel találkozom, hogy alig győzöm fejben tartani. Ez nem azt jelenti persze, hogy X szereplő a valóságban Y, direkt kerültem is az egyértelmű megfeleltethetőséget. Ezzel persze most elárultam magam, hogy elég sok önéletrajzi elem belekerült ebbe a regénybe. :) Talán ezért is sikerült így, hogy ennyire sok szereplő belekerült, mivel így éreztem igazán élőnek, és nem utolsósorban magam számára is otthonosnak Rigókőt.

Éppen ezért, Báthori József áll hozzám a legközelebb, ő hasonlít rám a legjobban. Eredetileg egy semleges narrátornak szántam, de mivel fontosabb szerepe lett a történetben, mint egyszerű megfigyelő és elbeszélő, ezért egy idő után (félve a túlzott intimitástól) el kellett távolítani a saját személyiségemtől, vagyis olyan vonásokat adni neki, melyekkel én nem rendelkezem. Vagyis, teljes mértékben ő sem feleltethető meg nekem. :)

Ha viszont a kérdésed inkább arra vonatkozik, ki a kedvenc szereplőm, akkor a válaszom az, hogy Vojnárovics Helga áll nagyon közel a szívemhez.

A történetben fontos szerepet kap a zene. Mesélnél nekünk erről az aspektusról?

Azt hiszem Platón mondott valami olyasmit, hogyha tökéletes világban élnénk, melyet ismerünk és nincsenek titkai, nem lenne szükség nem csak tudományra, de irodalomra, művészetekre sem, egyedüli kivételt a zene jelentene. A művészet számomra mágia, a zene pedig eme mágia legtisztább formája. Ismét visszatekintve a kamaszéveimre, elsősorban a black metal stílusban találtam meg ennek a mágiának azt a formáját, ami leginkább az én lelkemhez szólt. A mai napig nem csak a lelkemet gyönyörködtetik az olyan zenék, mint a Burzum, a régi Satyricon, vagy hogy hazai példával éljek, a Sear Bliss, hanem a szellememet is inspirálják az íráshoz.

Talán ezért is kap ennyire kiemelt szerepet a zene a történetben, nem csak dalszöveg idézetek formájában, hanem főként az In The Forest zenekar egyik fő motívumként szolgáló száma végett, és az első rész mottója is erre utal.

Hogyan határoznád meg a regény műfaját és mondanivalóját?

Nehéz a műfaji megjelölés, én misztikus kriminek, horror-kriminek, vagy thrillernek mondanám, de van egy rétege, bizonyos jelenetekben szociográfiai „karcok”, melyek miatt a társadalmi regényhez is közel áll. Ez főleg a kocsmai jelenetekben csúcsosodik ki, melyeket eredetileg csak amolyan „comic relief”-nek szántam. No meg, szándékosan nagyon más a regény első és második részének hangulata. Azt hiszem, így sikerült részben meglovagolnom a mostanság divatos „weird-újhullámot” is.

Konkrét mondanivalót már csak azért sem akartam beleszőni, mert én irtózom a didaktikusságtól. Egy kivételt talán az jelent, hogy hiszem, a gonosz elsősorban nem egy külső hatalom, nem a hétköznapi etikai kérdések szintjén jelenik meg, hanem a gonosz az a legiszonyatosabb hatalom a lelkünkben, mellyel mindenkinek meg kell küzdenie, egyes-egyedül, előbb vagy utóbb. (Persze nem vagyok én sem erkölcsi, sem világnézeti szempontból sem manicheus, de a gonosz tényleg egy létező „valami”.)

Nem akarom nagyon túlmisztifikálni (lehet, már késő :) ), de nem tudom eldönteni, mi a félelmetesebb: a lovecrafti kozmikus, közönyös iszonyat és magatehetetlenség, vagy inkább a gonosz? És, hogy egyáltalán, hol van a határ, sőt van-e jelentősége bármiféle különbséget megtenni a kettő között „emberi, nagyon is emberi” létünk nézőpontjából? Hisz a gonosz, mint entitás, épp úgy irracionális, értelem-alatti és értelmen-kívüli mivolta miatt valóban „megnevezhetetlen” valódi alakjában, mint Lovecraft rettenetes szörnyistenei.

Nagyon egyedi az elbeszélésmódod. Hogyan határoztad meg a stílust?

Ezt bóknak veszem! :) A stílust tekintve nem volt semmilyen konkrét előzetes elhatározás, azt leszámítva, hogy szerettem volna, hogy az elbeszélés módja lendületes és olvasmányos legyen. Egész egyszerűen olyan nyelvezettel alkottam meg minden jelenetet, ami ahhoz passzolt, végig szem előtt tartva ezt az elvet. Ugyanakkor, mivel ez a regény nagyon személyesre sikerült, líraibb részek is belekerültek, főleg a második felére. Szándékos volt, hogy az első szakasz „könnyedebb”, ponyvásabb legyen, és a második rész legyen komolyabb, komorabb hangvételű, és ott jobban dominálnak a horror elemek is.

Mennyi ideig tartott megírnod a történetet?

Ha onnantól számítom, mikor jött az ötlet, és mikor jutottam el a kézirat első verziójának lezárásáig, akkor körülbelül másfél évet vett igénybe az egész folyamat. Egész egyszerűen azért, mert nem mindig volt időm és energiám írni, nekem egy ilyen volumenű sztorira teljesen rá kell hangolódnom, benne kell lennem, mondhatni benne élnem.

A magyar kortárs irodalom virágzik, viszont ahogy a filmek terén is, a thriller/horror műfajában kevés alkotás található. Miért pont ezt a zsánert választottad?

Már kiskoromban is imádtam rémtörténeteket mesélni! :) De komolyan, az embernek időnként szembe kell néznie a félelemmel, akár játékos formában is (szerzői és befogadói részről is), tehát szerintem egy egészséges lelkület kialakulásához hozzájárul időnként horrort olvasni vagy horrorfilmet nézni. Velem Howard Phillips Lovecraft szerettette meg igazán a horrort irodalmi műfajként, és a mai napig etalon, de nyilván nem akartam csak egy epigon lenni.

Úgy látom, hogy egyre elfogadottabb Magyarországon is ez a műfaj, talán a gondot az jelentette mindeddig, hogy valamiféle angolszász kultúrimportnak, idegen behatásnak tűnt (pl. a Halloween körüli perpatvart). Ezért is jó, hogy fiatal, kortárs magyar szerzők magyar környezetbe helyezik a történeteiket, ez segít az elfogadottságán a műfajnak. Amellett pedig, akár tetszik, akár nem, de úgynevezett „globális faluban” élünk, éppen ezért érthetetlen, hogy magas, vagy elit irodalmi körökben üdvözlendő, ha egy magyar költő haikut ír, de az angolszász ponyvától (fantasy, horror) már ódzkodnak. De ez hosszú történet.

Volt esetleg olyan alakja a világ és/vagy hazai irodalomnak, aki hatással volt rád?

Felsorolni is sok lenne, mennyi írót szeretek, úgyhogy igyekszem tömören összeszedni azokat, akik a már említett H. P. Lovecraft mellett a legnagyobb hatással voltak (tudatosan és tudatalatt egyaránt) a Rigókő zsánerére: Robert E. Howard, Michael Moorcock, Edgar Allan Poe, Stephen King, Ambrose Bierce, Franz Kafka, Csáth Géza, Kosztolányi Dezső, Lőrincz L. László, Kornya Zsolt.

El tudnád képzelni, hogy a regényedet egyszer megfilmesítsék? Ha igen, kire bíznád a történet megrendezését? (Bárkit, lehet mondani ;) )

Ha tényleg bárkit lehet mondani, akkor Zavodnyik Barnabás nevét mondanám. :) Nélküle, az ő dirigálása nélkül a könyvhöz forgatott élőszereplős trailer fele ilyen jó nem lett volna.

Egyébiránt azt hiszem, egyetlen, akár hosszabb egész estés film nem lenne elegendő a Rigókőre, már csak hossza miatt is talán egy minisorozat tudná legjobban visszaadni a mozivásznon, vagy a televízió képernyőjén a nüanszokat. Mondanám David Lynch nevét, mivel tagadhatatlan a Twin Peaks nagy hatása, de igazából egy magyar adaptációnak örülnék a legjobban, ha már szabad álmodoznom kicsit. :)

Hogy érzed, milyen lehetősei vannak egy fiatal szerzőnek ma Magyarországon?

Attól is függ, milyen műfajban utazik, de úgy gondolom, a lehetőségek kivételesen jók manapság, a közösségi média korában. Akinek nincs kapcsolati tőkéje, az is nagyjából reális visszajelzést kaphat potenciális olvasóktól a kézirata minőségét illetően, mielőtt konkrétan megkeresne egy kiadót.

De ha már konkrétan a kiadóknál tartunk, örvendetes fejlemény, hogy pl. a horror irodalmat is nem kevés felkarolta közülük, szóval csak jó helyen kell kopogni.

Nemrégiben volt egy közönségtalálkozód is. Milyen volt a könyv fogadtatása?

Így van, még hozzá a legelső alkalom volt, még november 24-én pénteken. Remekül sikerült, én nagyon jól éreztem magam, és annak is külön örültem, mennyi kérdés volt a közönség részéről a végén. Ha megengeded, ezúton megragadnám az alkalmat arra, hogy reklámozzam, hogy hamarosan, december 19-én este 7 órától a Macskában lesz a következő könyvbemutató. :)

Eddig egyébként jó a fogadtatás az olvasóimtól, aminek nagyon örülök, igazán nagy lendületet ad a további terveim megvalósításához is! Régebben, amikor még csak az asztalfióknak meg ismerősöknek írtam, biztattak barátok, barátnők, de akkor még nem is tudtam volna elképzelni, mennyi energiát ad az, amikor egy ismeretlen ember (akiben tényleg az elfogultság szikrája sincs benne) csak annyit kérdez, hogy mikor jön már a folytatás? Már ezért megérte.

Mik a terveid a jövőre nézve?

Egyszer visszatérek Rigókőre, szóval mindenképp lesz folytatás, de szeretnék más irányba kirándulni előtte. Vannak kiadatlan rövid elbeszéléseim, novelláim, amiket jó lenne megjelentetni.

A következő regényen is dolgozom már, szintén horror műfaj részben, és kapcsolódik valamennyire a Rigókőhöz, vagyis ugyanabban az univerzumban játszódik. Egyszer említve is van a Rigókőben ennek a sztorinak a főszereplője (vagyis itt nem lesz annyi szereplő, közel sem, ami azért is érdekes lehet, mert egy igazi metropoliszba helyezem a cselekményt), de még nem akarom elárulni. Ezen kívül nem csak krimire és horrorra, de főleg fantasy-ra van még több ötletem.

Summa summarum, számos megírandó történetem van, és őszintén bízom benne, hogy az elkövetkezendő években minél többet el is mesélhetek közül.

moly.hu | Rigókő facebook oldala