Rendezőváltás, stílusváltás, hangulatváltás: megérkezett kedvenc őslényfilmünk újabb felvonása, ami rendesen felkavarja érzelmeinket. Kezdetnek essünk túl az alapsztori felvázolásán, mert talán azt a legkönnyebb bemutatni:

Három évvel járunk a Nublar szigeten történtek után: a Jurassic World romokban, a szüntelen vulkántevékenység miatt a dínók és aprócska otthonuk szintén a pusztulás szélén állnak. Az első park megálmodója, John Hammond üzleti partnere, a hajlott korú és beteg Benjamin Lockwood (James Cromwell) utolsó erejével sem tétlenkedik, 11 őslényfajt egy külvilágtól elzárt, érintetlen szigetre szándékozik áttelepíteni. Ehhez kéri Claire (Bryce Dallas Howard) segítségét, aki egykori exével, Owennel karöltve újfent a szigetre látogat, hogy megmentse az ismételten kihalófélben lévő dinoszauruszokat. Azonban Lockwood jobbkeze, Eli Mills (Rafe Spall) más terveket szövöget az idős férfi háta mögött: az állatokat megkaparintván egy árverést szervez, ahol jó pénzért szeretne túladni rajtuk. Számításaiba azonban hiba csúszik, az őslények elszabadulnak, ráadásul egy újonnan kikotyvasztott ragadozó, az Indoraptor is fenyegetést jelent az emberiségre.

Anno 25 éve egy mindenki által klasszikusnak tartott alkotás született. Nincs vita, Spielberg ’93-as dínós álomprojektjén azóta sem fog az idő. Jól tudta ezt Colin Trevorrow is, aki kellő mértékletességgel nyúlt az alapanyaghoz, és a gyengécske harmadik epizód után 2015-ben sikerrel támasztotta fel a szériát. A Jurassic World elsöprő sikert aratott, a kritikusok és a közönség is egyaránt imádta, hozott elképesztő, 1600 millió dolláros bevételt és szinte mindenki a folytatásért kiáltott. Nem meglepő: a JW egyaránt tisztelgett és hajtott fejet az előd legjobb momentumai előtt, de emellett mert újat is mutatni, kijelölve az irányvonalat a további részek számára. Sajnos Trevorrow időközben elállt a második rész rendezése elől (bár a produceri teendőket magára vállalta) és elment Star Wars IX-et rendezni, helyette jött az Árvaházzal zajos sikert arató Juan Antono Bayona, aki szintén hozzátette a saját maga lenyomatát, és a horror műfaját is igyekezett belekeverni a következő felvonásba. A rendezőváltás meg is látszik a végeredményen, a Bukott birodalom az állatorvosi ló tipikus esete lett: annyi mindent megpróbáltak beleszuszakolni, legyen az akció, dráma, vígjátéki vagy érzelmi elem, hogy a végén egy hatalmas katyvasz kerekedett ki belőle.

Ha egy formula bejön, ne nagyon változtass rajta – tartja a mondás. Ez igaz a megújított franchise mindkét részére. A Jurassic World-öt a retrofíling és visszaemlékezések sokasága emelte piedesztálra, ám a szimpatikus főszereplők és a szuper látványorgia is sokat nyomtak a latban. A Birodalomban várható módon emelték a tétet: a visszatérő szereplők mellett még több akció és még több dínó jelenik meg, emiatt szinte alig van üresjárat a filmben (de ami van, az már ásításra ad okot). Azonban a készítők olyan ordas hibákat vétettek a munkálatok során, ami miatt a Birodalom nem csupán a címe miatt bukott.

Említettem fentebb, hogy számos műfaj keveredik ebben a két és fél órában, és emiatt a stáblista végére érvén nem tudjuk egyértelműen eldönteni, hogy a JW2 horror, akció, vígjáték vagy kalandfilm lett-e? Az egyes szekvenciák ugyan önmagukban megállnák a helyüket, az akciórészek kellően pörgősek, látványosak, a vígjátéki elemek is pár kivétellel (erről később) megállnak a lábukon, viszont a prímet a rendező korábbi munkáiban bizonyított és itt is sikeresen alkalmazott horrorfaktor viszi. Bayona jelesre vizsgázott hangulatteremtésben, és tényleg nem értem, miért kapott csupán 12-es karikát a JW2, mivel az újonc kémcsőszökevény Indoraptor jelenetei simán kiérdemelnék a 16-os korhatárt is.

A gond azonban a műfaji elemeket összekötő képsorok között jelentkezik, a feszültségteremtést olykor elrontja egy-egy rosszul időzített poén (a lenyugtatózott T-Rexes jelenet első fele hatalmas elbaltázás lett), illetve az apró, ámde roppant idegesítő forgatókönyvi bénázások rendesen lehúzzák az élményfaktort. Álljon itt két példa az ésszerűtlenségre (figyelem, spoiler!): {spoiler} tök egyenes kikötő végén a teherautó megdobbanva repül 20-25 métert (mi dobta meg a kocsit?) és így csapódik a dínókat szállító komp végébe, illetve a film végén a kislány döntése, hogy szabadjára engedi az őslényeket, bizonyult egy hatalmas baromságnak (azon a ponton én tuti kiosztottam volna egy sallert a szkriptíróknak… is.) {/spoiler}

Efféle logikai bakik töménytelen mennyiségben fordulnak elő a közel 130 perc egésze alatt, hogy csak párat említsek: a történet szerint csupán három év telik el a park elhagyása óta, azonban a filmben ezen időszak lezajlása mintha legalább harmincat ölelne fel: teljesen szétmállott autóroncsok, mindent benövő növényzet, az épületek külsejét ellepi az enyészet, azonban a belső területeken egy milliméter porréteg sem rakódott le. Nem beszélve az új dínó létrehozásának időtartamáról, amely szinte napok (órák) alatt megtörténik, a kifejlettségi (?) szintjéről nem is beszélve.

Persze a nosztalgiafaktort semmiképp sem szerették volna kihagyni Bayomáék: csakúgy, mint az új Csillagok háborúja epizódoknál, itt is rengeteg visszautalást kapunk az előző részekre kisebb-nagyobb arányban, legyen az egy bevillanó tárgy, vagy egy komplett jelenet új kameraállásból {spoiler} (a film végi „tyrannosaurus vs. kerítés” érezhetően tipikusan emiatt lett beleírva, de említhetnénk sok másikat is) {/spoiler} . A Jurassic World 2-ben egymagában több dínót vonultatnak fel, mint az eddigi részekben együttvéve, és ez rendesen rányomja bélyegét a végeredményre: egyrészt örülünk, hogy ennyiféle fajt láthatunk egyszerre egy helyen, egy időben, viszont épp ez a sűrítettség fullasztja unalomba a Bukott birodalmat. Azok a jelenetek, ahol csupán egy-egy dínó miatt zajlanak az események, sokkal-sokkal élménydúsabbak, mint az összecsődített csorda látványa, amelyek csupán a vizuális orgia miatt készültek el.

Apropó, képi világ: a film egésze nagyon szépen van fényképezve, tisztán látszik minden jelenetbeli esemény, gyönyőrű színvilágot és CGI-effekteket kapunk, amelyek egyaránt egészítik ki mind a megépített díszleteket és illenek az animatronikus robotdínókok által felvett jelenetek mellé is. A 3D azonban nem sokat tesz hozzá a filmhez (ebben még mindig az Avatar az etalon), egy-két helyen ugyan ad egy kis pluszt, de a látványosabb jelenetek anélkül is remekül működnek a nagyvásznon. A zenei aláfestés sem egy nagy durranás, Michael Giacchino bár nagyon jó kis dallamokat pakolt a jelenetek alá, egyedül két helyen volt kiemelkedő a film során: {spoiler} a brachioszaurusz elhalálozása látványban és zenei aláfestésben is a legjobb pillanatok egyike, ráadásul szimbolikus jelentése is fricskát ad az egész franchise-nak (értsd: a történelem ismétli önmagát, a dinoszauruszok kipusztulása a természeti erőknek volt köszönhető, amelyen az emberi beavatkozás sem tudott volna segíteni) {/spoiler}, a másik szkéna pedig a Jurassic Park klasszikus főtémájának zongoraváltozatához köthető, a minimalista dallamok egy rendkívül erős jelenetet eredményeztek. És ha már szimbolika, megemlítem a T-Rex vs. oroszlánüvöltéses jelenetet is, mely zseniálisan jelzi, ki lesz az új király az állatok között.

Szereplőfronton szintén elég felemás a felhozatal. A mérleg nyelve a pozitív karakterek felé hajlik: Chris Pratt és Bryce Dallas Howard párosa másodjára is jól működik együtt és külön-külön egyaránt, bár karakterfejlődést csupán a hölgyeménynél fedezhetünk fel. Lecserélve a magassarkút, Claire méltó társává válik az akciózásban jártas Owennek, nem riadva vissza a fegyverhasználattól sem. Pratt figurája is megvált a bőrmellénytől és rászokott egy kellemesebb viseletre, de ezen kívül semmiben sem lett másabb, ugyanazt a játékot láthatjuk, mint amit a Worldben és Galaxis Őrzőiben is megszokhattunk tőle. Isabella Sermon, aki Lockwood unokáját, Maisie-t alakítja (direkt nem lövöm le a meglepetést), egy talpraesett, minden lében kanál kislányként mutatkozik be, és bár neki köszönhető a Birodalom egyik legbutább momentuma, összességében szerethető figura marad mindvégig. Ugyanez igaz a két tudóspalántára, Ziára (Daniella Pineda), aki amellett, hogy Rosario Dawson fiatalkori kiadása, cserfességével és vagányságával tűnik ki a mezőnyből és Franklinre (Justice Smith) a kétbalkezes, kissé idegesítő, ámde zseni fiatalemberre. Ők ketten üdítő színfoltjai a filmnek, visszatértükre méltán számíthatunk. Feltűnik egy-két percre Dr. Ian Malcolm is (Jeff Goldblum), akinek csupán pár mondat jut, de a szerepe nagy hatással van a történetre.

Más a helyzet a negatív fő-, illetve mellékkaraktereknél, belőlük egyszerre négyet is kapunk. A felbérelt zsoldos, Ken Wheatley mellett Mills és az újonnan visszatért régi ismerős, Dr. Henry Wu (BD Wong) is a gonoszak táborát gyarapítja. A doki pálfordulása nem meglepő, kísérleti tudós lévén neki „szakmai” kihívás egy új dínó létrehozása, és ha ennek véghezvitelére egy bűnöző támogatására van szükség, akkor arra az oldalra áll át. Ám a prímet a szokatlanul tenyérbemászó arcberendezéssel megáldott Gunnar Eversol (Toby Jones) viszi: minden egyes perc, amit a vásznon tölt, viszolygással tölti el a nézőt, és ez nem a játékának köszönhető, szegénykémet jól félrecastingolták.

Hogy teljes képet nézzünk, a Bukott birodalom nem lett rossz folytatás, bár távolról sem éri el egy Terminátor 2 vagy az Aliens szintjét, de a Tűzgyűrű: Lázadásnál lényegesen jobban sikerült. A műfajváltás nagyon jót tett, a suspense és thrilleresebb részek a hátukon viszik az egész filmet, a pozitív szereplők is szuperül működnek, ám a gonosz karakterek, a túlzásba vitt dinoszauruszok tömkelege és a logikai hibák nagyon sokat rontanak az összképen. A cselekmények láncolata, pláne a stáblista utáni jelenet (meg ugye alapból úgy lett beharangozva) megerősíti, hogy biztosan lesz harmadik rész, és reméljük, a visszajelzésekből okulva bárki is üljön a direktori székben, a trilógia lezárásához kiküszöböli az elrontott dolgokat, és első részhez hasonló folytatás készülhet el. Mert sajnos ez nem lett az.

5/10.

IMDb | mafab