Folytatódik a CreepyShake szerkesztőségének kedvenceit felvonultató rovata. Most a kedvenc gonoszainkat mondjuk el nektek. Legyenek valóságosak, vagy földönkívüliek, emberek vagy lények, nélkülük nem is lehetnének horrorfilmek.

Gaerity - Dr. Hannibal Lecter

A kedvenc gonosz karakterem kiválasztásakor nem volt kétségem afelől kire fogok voksolni, annak ellenére sem, hogy rengeteg ilyen figurát kedvelek Michael Myers baljós figurájától kezdve a  kínban és gyönyörben tobzódó, pokoli pap, Pinhead alakján át egészen az időn és téren túli Pennywise – jelenkori – megtestesüléséig. A horror panoptikumának csarnokaiban méltán foglalják el helyüket, hogy társaikkal együtt végtelen időkön át kísértsék az emberiség rémálmait. Számomra mindannyiuk alakja rendkívül plasztikus, jelenlétük minden pillanatban érezhető, ahogy szobáról szobára fedezzük fel a kiállítás termeit. Egy ilyen képzeletbeli séta során azonban találkoztam egy másik látogatóval is. Alakja arisztokratikus, modora kifogástalan, intelligenciája páratlan, mégis ott lapult benne a szörnyeteg. Olyan rém, ami bár nagyon hasonló saját démonainkhoz megfejtésére és megértésére mégis képtelenek vagyunk. Ezért hozzám hasonlóan rosszul ítélhetjük meg, ő nem látogató, ugyanúgy a panoptikum az otthona, alakja azonban túlontúl emberi. Az mozdulatlan viaszfigurák tengerében ő az egyetlen, aki mozdulni látszik. Mert hatalmat adunk neki hozzá. Hatalmat, hogy a lelkünkbe lásson, hogy a bizalmunkba férkőzzön és ahoz is, hogy manipuláljon. Ez az alak nem is lehetne más, mint a kannibál pszichiáter, Dr. Hannibal Lecter.

Lecter doktor karakterét az elmúlt több mint 30 évben többen is megformálták, mégis ha halljuk a nevét nagy valószínűséggel Sir Anthony Hopkins játéka villan tökéletes, orvosi szikeként át agyunk puha tekervényein. Joggal. Egy zseniális színész tökéletes alakítását láthattuk 1991-ben, olyat, ami Oscar-díjat is érdemelt. Azonban a színészlegenda mellett meg kell említenem egy másik művészt is, aki meg tudott felelni nemcsak a nagy elődnek, hanem magának a karakternek is. Mads Mikkelsen a páratlan – és reményeim szerint folytatódó - Hannibál sorozatban bizonyította be nagyszerűen, hogy van még potenciál a karakterben.

Dr. Hannibal Lecter igazi ikon, aki számára a horror rajongók szívében örök hely van fentartva. Lecter sokkal több, mint mi és olykor sokkal kevesebb is. Emberi, de mégsem teljesen. Lenyűgöz minket intelligenciája és az a fajta erkölcsi kódex, amiben hisz. Hajlamosak vagyunk elfelejteni valódi természetét, mert álcája meggyőző. A művelt doktor azonban bármelyik pillanatban azzá a szörnyeteggé válhat, amivel nem akarunk találkozni. Előtörhet a kannibál, mert kellenek ilyen pillanatok, mert szüksége van rájuk, mert így maradhat az, aki. A kegyetlen mészárlást később kulináris élvezet váltja fel, művészi szintre emelve a hús és a különböző szervek elkészítésének és elfogyasztásának rítusát. Az emberek többsége nem más számára egyszerű áldozatnál, felhízlalt, dagonyázó sertések egy fekáliával borított udvar mocskában, vágásra váró bárányok egy gazda farmján. Emellett azonaban képes egyfajta szimpátiára, barátságra sőt akár romantikus érzelmek megélésére is. Elismerésében azonban csak kevesek részesülhetnek, azok, akik érdemesek rá…

„Ne féljen, nem fogok a nyomába eredni, Clarice. A világ érdekesebb, mióta tudom, hogy benne van.” – Dr. Hannibal Lecter

Murdock - Pinhead

A horror műfaj ikonikus rémei közül több is a szívemhez nőtt az évek során, de aki jelenleg egyeduralkodóként foglalja el a trónt előlük, az a cenobiták főpapja, Pinhead. Az én megítélésemben a gonosz jelzőt még idézőjelbe is tenném, hiszen eltekintve a harmadik és a negyedik rész eseményeitől, amikor egyértelműen el akarta hozni a poklot a földre, Pinhead mindig is inkább egy független karakter volt, aki felette állt a jó és a gonosz fogalmának. Annak ellenére, hogy ő maga is a pokolból jött, ráadásul a cenobiták vezetője, akik a fájdalom és a gyönyör legvégső kínokkal teli élvezeteibe avatják be a kíváncsi és bűnös halandókat. Mind Pinhead, mind pedig a cenobiták is bizonyos törvények szerint élnek; semmilyen szituációban sem köteleződnek el egyik oldalnál sem, hanem felsőbbrendű bírák képében hoznak ítéleteket és büntetnek. Ezek a tulajdonságok számomra, dacára a megannyi véres csonkításnak és kínzásnak, egy sokkal magasabb, szellemibb szintre emelik Pinheadet a többi horrorikonhoz képest. Alakjában egyszerre kapjuk meg a vallás torz tükörképét, az elfojtott és túlfűtött szexuális vágyak és aberrációk megtestesülését, és egyben a kozmikus rend fenntartása is jelen van benne. Ugyanakkor néhol felsejlik nála is az emberi esendőség és gyarlóság. Számomra mindig is egy nagyon komplex és érdekes karakter lesz, részben, mert akárcsak az igazi túlvilági felfoghatatlan borzalmak, ő is kiismerhetetlen.

Lewis - Freddy Krueger

Ha rendszeresen követed munkásságom és olvastad ezt a listát, akkor valószínűleg nem fog meglepetésként érni, hogy a választottam az Elm utcai rém, azaz az utánozhatatlan Freddy Krueger, aki méltán érdemelte ki a legrémületesebb horrorrém címet. Jason Vorheesra rá lehet csapni az ajtót vagy szét lehet lőni, Freddyt viszont lehetetlen kinyírni, hiszen nem is a valóság síkján mozog, hanem az álmok birodalmában. Aludni pedig előbb-utóbb mindenkinek kell, és akkor egy, kettő, Freddy érted jő! Álmunkban rohadtul védtelenek vagyunk, Wes Craven pedig kiválóan tapintott rá erre az ősi parára a teremtményével.

K-ED - A dolog

Szinte minden horrorfilmes ikon esetében előfordul valamilyen traumatikus élmény, amely a túlzott brutalitását hivatott megmagyarázni, ezáltal némi szimpátiát (afféle „neki drukkolunk”-érzést) váltva ki a nézőkből. Akár Jasont, Freddyt vagy Samarát vesszük példának, mindannyiuk történetében szerepel egy-egy tragikus háttér, mely az adott gonosz megállításában kulcsszerepet játszik. Azonban valljuk be, ha elvesszük ezt a pozitív érzelmeket kiváltó szálat, és szinte teljes bizonytalanságban vagyunk az aktuális gyilkosunk felől, sokkal félelmetesebbnek hat a kiléte. Az ember nem szereti a nyitott kérdéseket, az ismeretlent, ha valaminek már a puszta megjelenésétől vagy akár a cselekedeteitől félünk, sokkalta idegborzolóbb lesz a végeredmény. Ebbe a sorba remekül illik Pennywise, a Massza, vagy akár az Ők szörnyei is. Nálam abszolút kedvenc „A Dolog” misztikus szörnye, amely önmagában testesíti meg az igazi rettegést: nem tudni az eredetét, a korát, pontos kinézetét, csupán csak túlélésének módszerét ismerjük: pontosan lemásolja áldozatai tulajdonságait, hovatovább az emlékeiket is örökíti, amely rendkívül megnehezíti az azonosítását. Egyetlen motivációja van: egy újabb gazdatest felkutatása a túlélése érdekében, aminek legyilkoláshoz nincs szüksége semmi másra saját magán kívül. Elpusztítása szinte lehetetlen a változatos transzformációinak köszönhetően, és még ha sikerül is, nem lehet tudni, mikor bukkan fel ismét valahol. Ha létezik tökéletes gyilkos organizmus, a Dolog mindenképpen annak nevezhető.

eN.Dé. - Paranormális entitások, legyenek bármilyenek

Nagyon sok ikonikus horrorrém van, akiktől tényleg lehet rettegni. Jason, Freddy, Michael, Bőrpofa, Pinhead, a xenomorphok vagy Drakula mind egytől egyig olyan alakok, akiktől kiver a víz és akik beírták magukat a horrorgonoszok nagy könyvébe. Ugyanakkor az én számomra mégis a démonok, az ördög vagy a kísértetek a legijesztőbbek, különösen olyankor, amikor az otthonban rémisztgetnek és támadnak ránk. Itt most nem a bazári, jumpscare dolgokról van szó. Már nem egyszer kiakadtam a kritikáimban az olcsó rémisztgetésekre épülő filmek miatt. Ugyanakkor, ha tényleg okosan használják ezt a horror toposzt, akkor nálam bőven el tudják érni, hogy rémálmok gyötörjenek. Példának okáért Az ördögűző sorozat első évada után nem egyszer álmodtam azt, hogy az a dög az én mellkasomon ül és figyeli, hogy szenvedek. Nekem ez a világ azért olyan rémisztő, mert érthetetlen. Nem tudjuk bizonyítani a nem létét, sem pedig megcáfolni a létét. Elvégre honnan tudjuk, mi történik odaát? Egyáltalán mi lesz velünk, amikor meghalunk? Ha életünkben gonoszságra vagyunk képesek, akkor nem kizárt, hogy a testünk után ez a gonoszság valamilyen formában testet ölt, nem? Sok ilyen megválaszolatlan kérdést felvetnek ez a gonosz entitások. Az én számomra a démonok, rossz lelkek egyet jelentenek a kiszolgáltatottsággal és a ténnyel, hogy vannak olyan dolgok, amiket egyáltalán nem ismerünk és nem is tudjuk irányítani őket. Van olyan is, hogy csak úgy kiszemelnek, megtámadnak és nem tehetünk ellene semmit, csak reméljük a legjobbakat. Ennél félelmetesebbet pedig nem tudok elképzelni.