A Rémkirály 2019-ben visszatért a mozikba, hogy utoljára (szerk: befutott a hír, hogy 2021.május 21-én jön a negyedik rész) leszámoljon a Felső Körrel és végre végleg visszavonulhasson. A vetítés előtt felmerült bennem a kérdés, hogy vajon mi lehet a titka a sorozat sikerének? Végül arra jutottam, hogy az egyensúly. Hiszen megkapjuk a kíméletlen gyilkolást, olyan jelenetekkel, amik néhol már-már az ázsiai filmipar remekeit idézik, ugyanakkor nem csupán egy eszetlen darálásról van szó. John Wick bosszúhadjárata köré egy teljesen újszerű, bérgyilkosokból álló világot teremtettek, valamint a főhős egyértelműen eltúlzott képességeit olyan iróniával kezelik, ami az egész sorozatot kifejezetten szerethetővé teszi.

A cselekmény fonalát ott vesszük fel, ahol az előző rész abbamaradt, John-t száműzik a Felső Körből és 14 millió dolláros vérdíjjal a fején menekül, majd végül felveszi a harcot a szervezet ellen. A történet maga ennyi is lenne, nyilván senki sem várt Shakespeare-i magasságokat, viszont az előző részekhez képest számos újítás történt. Egyrészt végre megtudunk pár dolgot a főszereplő előéletéről, ugyan nem sokat, de ez a kevéske információ is egyértelműen hozzáad a személyiségéhez. Továbbá a Felső Kör felépítését is jobban megismerjük, leginkább olyan új karakterek által, mint a Billions-ból is ismert Asia Kate Dillon által játszott „Ítélethozó”. Valamint az eddigieken kívül újfajta szertartások és szimbólumok is megjelennek. Ezek ugyan apróságok, amik különösképpen nem befolyásolják a történetet, de mindenképpen színesítik azt.  Viszont ami a lényeg, hogy a neo-noir képi világ és a rendkívül erőteljesen sötét atmoszféra megmaradt, az akciójelenetek pedig sokkal látványosabbak, hosszabbak, és brutálisabbak lettek, mint a korábbi részekben. Külön kiemelném, hogy a manapság Hollywoodra sajnos egyre inkább jellemző, irritálóan sok poénkodás szerencsére nem érte el a szériát, és a humoros részek továbbra is ízlésesen és odaillően vannak időzítve (meg valóban viccesek, ami azért néha nem árt...).

Mint ahogy fentebb említettem a harcok valóban hosszabbak, mint az előző epizódokban, ugyanakkor nem mindig a jó értelemben. Több jelenet is inkább túlnyújtottnak hat, bár kétségtelen, hogy vannak köztük igazán összetettek. A készítők a japán harcművészet beemelésével, most érezhetően nagyobb hangsúlyt fektettek a kardokkal, késekkel való küzdelemre. Ugyanakkor a film első felében történő New York-i leszámolás után talán a Halle Berry által alakított Sofia, és a katonailag kiképzett kutyáinak harcjelenetei maradtak a legemlékezetesebbek.

Mindezek ellenére az egész film alatt nagyon érződik, hogy a készítőknek nincs konkrét elképzelésük arról, hogy valójában merre tartson a sorozat. A korábbi mellékszereplők ugyanolyan zseniálisak, mint eddig, (itt nyilván Winston (Ian McShane), Charon (Lance Reddick) valamint a „The Bowery King” (Laurence Fishburne) viszi a pálmát), viszont az új karakterek szerepe kimerül abban, hogy amolyan biodíszletként statisztálnak főhősünk permanens pusztításához. Szerintem a Felső Kör, és a köré felépített „mitológia” megfelelően kidolgozva még pár rész erejéig simán elvitte volna a vállán a szériát. De így ebben a formában John Wick elfáradt, amivel nem is lenne probléma. Azonban ahelyett, hogy a készítők egy tisztes lezárást adtak volna a trilógiának...

A fináléról nem szeretnék különösebb részletességgel beszélni a spoilerek elkerülése végett, azonban annyit megjegyeznék, hogy néha tudni kell időben abbahagyni egy sorozatot. Összességében a John Wick harmadik felvonása, egy teljesen korrekt alkotás, igazából mindenki tudja, hogy mire számíthat. A Parabellum egy igazi adrenalinfröccs, amit három dolog jellemez: a kíméletlen gyilkolás, tengernyi bérgyilkos és persze a hamisítatlan Keanu Reeves.

7,5/10

IMDb | mafab