Sokféle szörnyeteget ismerünk, kezdve a vámpíroktól a farkasembereken át egészen a sellőkig vagy éppen a tündérekig. Külsejükről, jellegzetességeikről és hihetetlen képességeikről általában konkrét elképzeléseink vannak, ami szinte természetesnek is mondható, hiszen gyermekkorunk óta találkozhattunk velük képregények lapjain, a televíziók képernyőin vagy éppen a mozitermek gyöngyvásznain. Varázslatos lények ők, olyan entitások, amik éppúgy hozhatnak romlást, mint áldást az útjukat keresztező ember fejére. Gyermekként csodálhattuk tudásukat, képességeiket, mindazt, ami hiányzott belőlünk, ugyanakkor kíváncsiságunk, amellyel feléjük fordultunk termékeny táptalajt szolgáltatott a félelem magvainak is, hogy az éj leszálltával a fényben olvasott mesék hősei helyett, elszenvedőivé vagy akár áldozataivá váljunk ezen rémek tetteinek rémálmaink végtelen, nyirkos labirintusaiban. Aztán egyszer csak felnövünk. A varázs talán nem múlik el, de megfakul, a félelem apró mosollyá és egy furcsa, nosztalgikus érzéssé szelídül, a kíváncsiság az, ami talán töretlen marad életünk tovatűnő évtizedei alatt. Hiszen szívesen látjuk az újabb és újabb rémalakokat vagy régi ismerőseink egy-egy újabb verzióját. A klasszikus szörnyek mellett azonban hajlamosak vagyunk elsiklani néhány olyan rém felett, akiket kultúránk sajátosságai miatt nem ismerhetünk igazán. Ilyen lény a troll is, amit hajlamosak vagyunk nagytermetű, ostoba lénynek tekinteni. Ezeket az elképzeléseinket változtathatja meg a Trollok alkonya című 2018-ban, megjelent kötet, amelyet Bjarni Vilhjálmsson és Pórhallur Vilmundarson jegyeznek szerkesztőként és Dunajcsik Mátyás remek fordításában vált elérhetővé a skandináv mitológia iránt érdeklődő hazai olvasók számára.
Mielőtt azonban bemutatnám magát a kötetet, szeretném ismertetni a troll fogalmát, ami A miszticizmus és az ezoterikus tanok lexikona szerint a következő: „a skandináv mitológiában az alapelemek szellemei, akik a hegyekben, barlangokban élnek; csak szürkület után jönnek elő, nőket rabolnak, s kicserélik a gyermekeket. A trolloknak két fajtája van – az óriások és a törpék –, s a vidéki nép különösen tartott tőlük. Fagyöngygallyakkal, hatalmas máglyákkal vagy a templomi harangok hangjával lehetett távol tartani őket.” Mint az ebben az idézetben is jól látható, az emberek és a trollok kapcsolatát jelentősen befolyásolta a keresztény hit és az arra történő áttérés. A kötetben olvasható történetekben viszont a régi világ és az új közötti szakadék még épp csak kialakulóban volt, szereplői még az ősi istenek lábnyomában járhattak és hősiesen győzedelmeskedhettek egy-egy vérengző szörnyeteg felett…
A kötet mindhárom története magával ragadó és egy csodás időutazásra hívja az olvasóit, egy olyan korba, amikor a varázslat még kézzel fogható valóság, az isteni jelenlét pedig a mindennapok része volt. A történetek közül engem mégis az első fogott meg igazán. A hegylakó meséje, egy viszonylag rövid, de annál hatásosabb elbeszélés, egy baljós találkozás története, melyben egy gazda és szolgája egy barlangban találkoznak egy ott élő trollal. A szörnyeteg azonban nem mutatkozik meg teljes valójában, sem a főhősök, sem pedig az olvasók előtt, jelenléte azonban folyamatosan érezhető. Egy régi katasztrófáról regél és egyáltalán nem tűnik ostobának. Tekintete betölti a hatalmas teret, szavai mögött pedig éppúgy megbújhat jövendölés, mint súlyos átok. Remek történet, amiben legalább akkora szerepet játszik az ismeretlentől való félelem, mint a sok száz évvel később alkotó Lovecraft írásaiban. A második történet egy harcos, sokkal kevésbé sötét, viszont annál mozgalmasabb életútját követi nyomon. Izgalmas elbeszélés, mindenképp megéri a rá szánt időt. A harmadik és egyben leghosszabb történet pedig az ősöreg mítoszok egyik védistenének történeteit prezentálja, patinás csokorba szedve azokat, olyan lezárással az utolsó oldalakon, amik ékes bizonyítékául szolgálnak arra, hogy bár az új vallás és annak istene tárt karokkal fogadja a csatlakozni vágyókat, azonban a régi hagyományok és az ősi hit elhagyásáért még a legremekebb halandóknak is súlyos árat kell fizetniük…
Különleges élményben részesülhet az, aki beszerzi a kötetet. Belepillanthat a régi idők – számunkra oly ismeretlen – történeteibe, együtt vándorolhat az elbeszélések hőseivel Izland fagyos tájain, sötét barlangjaiban, varázslatos lények és felfoghatatlan kincsek között. Megismerheti a trollok valódi arcát éppúgy, mint a skandináv népi hagyományokat. Mindezt pedig egy végtelenül részletes és lebilincselő bevezetésen keresztül teheti meg, ami csodálatosan mutatja be ezeknek a lényeknek az eredetét. A kötet nyelvezete elsőre egyeseknek talán szokatlan lehet, de szinte minden lapon találhatunk valamit, ami felhívja magára a figyelmet – a személyes kedvenceim a „bárkakeblű” és a „megtrollosodik” kifejezések voltak. Mindenképpen szeretném kiemelni Krizbai Gergely „Krizbo” illusztrációit, amikből ugyan nincs túl sok, de felettébb érzékletesre sikerültek és nagyban fokozzák a könyv által nyújtott élményeket. Tiszta szívből tudom ajánlani mindenkinek a Trollok alkonyát, de főleg azoknak, akiket érdekel az északi népek kulturális öröksége és szívesen tekintenének túl a Gyűrűk Ura, a Harry Potter vagy a World of Warcraft által sugallt trollok népes táborán, hogy megláthassák az őskáoszt, ahol ezeknek a lényeknek az ősei egykoron megszülettek…
9/10
Az élményért és a könyvért köszönet az Helikon kiadónak, a fordításért pedig Dunajcsik Mátyásnak.
