A mostani vendégírást Leventének köszönhetjük, aki Stephen King klasszikusát és az abból elkészült eredeti, 1976-os filmet, a Carrie-t választotta.

Szerintem mindenki érzett már olyan dühöt, olyan sértettséget, vagy élt át megaláztatást, amikor azt kívánta, bárcsak fel tudná égetni a földet és azokat, akik kárt okoztak neki. Carrie White nem csak kívánta ezt a képességet…

Stephen Kinget nem kell bemutatni, az egyik legnagyobb horroríró, hitchcocki technikával operál, a végére tartogatja a katarzist. Első igazi regénye, a Carrie, más kiadásokban „A boszorkánylány”, óriási sikernek örvendett, megjelenését követően Brian De Palma 1976-ban rendezett egy kultuszfilmet.

A téma napjainkban ugyanolyan komoly problémát vet fel, mint 30-40 éve. Mindenkinek vannak középsulis, gimis emlékei, kiknek jók, kiknek rosszak, de biztos, hogy mindenki szemtanúja volt már iskolai zaklatásnak, rosszabb esetben szenvedő alanya volt. A gimi általában felosztható kasztokra, ahogy azt már több horrorban és vígjátékban is láthattuk, vannak a menők, a stréberek, a könyvmolyok, a lúzerek, és minden réteg okoz a másiknak fájdalmat, kölcsönös megaláztatást. De Carrie White nem volt ilyen, őt senki sem szerette vallásossága és mássága miatt, évekig zaklatták iskolatársnői, a fiúk és a tanárok (!) is, megalázták, gúnyt űztek belőle. Otthon pedig elmebeteg, fanatikus anyja várta, aki szekrénybe zárta imádkozni, verte és semmiféle szabad teret nem hagyott lányának. Carrie lassanként rájött, hogy ő másban is kitűnik a többiek közül, a telekinézis képességével rendelkezik, azaz az elméjével tárgyakat tud mozgatni és irányítani.

A szalagavató mindenki életében mérföldkő, a boszorkánylánynak is megadatott a kitörés lehetősége, megválasztották – bár ő nem tudta, hogy csalással – a bál szépének, és ekkor mérték rá a legnagyobb csapást. Ez az este az egész város életében a végső pont volt, Carrie-ben elszakadt valami, és szabadjára engedte hatalmát.
Egyszerűen zseniális film, kissé elrugaszkodik a könyvtől, szerethetőbb. Kronológiai sorrendben mutatja az eseményeket, míg a könyvet meg-megszakítják interjúk, újságcikkek.

Az operatőri munka kifogástalan, a kamerabeállítások is törekednek átéreztetni Carrie tisztaságát, ártatlanságát már az első képkockáktól kezdve. Ami pedig a báli jeleneteket illeti, szerintem a világ legjobb, legvérfagyasztóbb jelenetei közé sorolható. Nem a vér, nem a kegyetlenség miatt, mert erről szó sincs, hanem ahogy a főszereplőt alakító Sissy Spacek teljesen átéli a szerepét és még az ujját sem kell mozdítania a tárgyak irányításához, mégis elhisszük, hogy ő felelős a rombolásért. Az egyetlen film szerintem, ahol a néző teljes mértékben át tudja érezni és megérteni a főszereplőt, a motivációját, a dühét. Carrie egy gyilkos lesz, mégsem tekinthetjük bűnösnek. Brian de Palma csodálatos színezéssel oldotta meg, amit nem utólag, digitálisan vitt a képkockákra, hanem a környezeti, díszleti adottságokat használta fel. Talán az első film, melyben kettéosztott vásznat is láthatunk, amelynek a felén a főszereplőt, másik felén pedig a történéseket láthatjuk. A zene is telitalálat, nyomasztó, mégis magával ragadó.

Tavaly érkezett egy remake, azaz felújítás, be volt harangozva, hogy ez könyvhűbb lesz, hihetetlenül vártam 2 éven keresztül, míg végre beülhettem a moziba a premier napján. A moziélmény nálam mindig dob a filmen, de utólag többször újranézve nevetséges lett, és egy az egyben másolata az eredeti filmnek. Kerüljétek messzire az új változatokat.

Ez a film és könyv elgondolkoztatják az embert, hogy mégis meddig lehet elmenni az iskolai tortúráztatásokban, bevallom, bennem is van gúny vagy irónia, de én is éltem át hasonlót. Törekedni kell a társaink elfogadására - nehéz, az emberi természetben alapból benne van a cinikusság és a kritika, de egy bizonyos határon nem szabad túllépni, sose lehet tudni, kiben milyen nyomot hagy a szó vagy tett és milyen lavinát indíthat el.

Könyv és film egyaránt: 10/10

IMDb | mafab