
Mint tudjátok, jövő héten kezdődik a posztapokaliptikus tematikus hetünk, melyet TI szavaztatok meg. Sok ötletünk volt, hogy mikről is lehetne ilyen tematizált írásokat bemutatni, az egyik ilyen kategória pedig a mesék, meseszerű történeten alapuló horrorok, sci-fik, drámák voltak. Azonban ezekből viszonylag kevés érdemleges darabot találtunk, így tematikus hét helyett kineveztük a szombat délelőttöket tematikus napszakká (mintha csak 8 évesen várnánk a szombat reggeli rajzfilmeket a Kölyökklubban), így mostantól több héten át ezen a napon fogunk bemutatni ilyen jellegű filmeket.
Első darabunk mindjárt egy olyan történet, amelyet meggyőződésem, hogy alig ismertek néhányan, főleg annak zenei vonatkozása miatt. Ebbe nem szeretnék mélyen belemenni, a lényeg az, hogy a film elkövetői az utóbbi két évtized egyik legjobb metálzenekara, a szimfonikus, olykor meseszerű metált játszó Nightwish. A 2011-es Imaginaerum című film az azonos című albumhoz készült, mintegy képiesítve az album témáját. A filmben nem hangzik fel túl sok nóta, többször inkább csak háttérzeneként szól, így azok számára sem zavaró, akik nem szeretik az együttest vagy szimplán csak nem érdekli őket ez a zene. Vágjunk is bele a történetbe, irány Tuomas Holopainen - vagyis a Nightwish alapítója, zeneszerzője és szövegírója - álomvilága.
A film cselekményének nagy része egy idős író-dalszerző, Thomas Whitman fantáziavilágában játszódik. Hosszan tartó betegsége miatt emlékei elhalványultak, csupán gyermeki énje fantáziái maradtak meg neki. A vég órájához közeledve görcsösen igyekszik magában újra feleleveníteni mindazt, ami igazán fontos volt neki, és amiket annyi éven át elhanyagolt. Habár folyamatosan ugrálunk a jól elkülöníthető képzelet és a valóság között, azokat igazán külön kezelni nem lehet, ugyanis az álomvilág metaforaként kíséri végig Tom életét.
Nagyon nehéz film, nem biztos, hogy minden mozzanata azonnal érthető a néző számára. Azonban érdemes figyelni például a dalszövegeket is néha, amelyek az albumon is tökéletes sorrendben követik egymást. A film pedig mesteri kiegészítésül szolgál az album fantáziadús zenéihez, képileg is megelevenítve előttünk az elhangzottakat.
Remekül megírt és megrendezett film, a zenei betétek baromi jók benne, egyes jelenetek (például a katonák) pedig sokáig az ember emlékezetébe vésődnek. Alapvetően valószínűleg elfogult vagyok a filmmel kapcsolatban, hiszen a kedvenc együttesemről van szó, de tényleg élveztem, különösen akkor, amikor már letisztultak a különböző metaforák és mondanivalók. Mély, tartalmas, komoly darab, amelynél okkal asszociálnak többen is Tim Burton munkásságára.
9/10