Howard Phillips Lovecraft meghatározó egyéniségnek számít a horror világában. Bár saját korában egy méltatlanul sikertelen író volt, ám idegborzoló rémtörténetei mégis óriási hatással voltak és vannak a mai napig a modern horror műfajára. Lovecraft egy olyan mítoszvilágot teremtett meg - melyet utódai bőszen egészítettek ki és mélyítettek el -, hogy olvasta után mindenkiben mély nyomot hagy. Ám nem Lovecrafttól ered a rémtörténetek műfaja, s neki is megvoltak a maga kortársai, akik szintén maradandó műveket alkottak.

A Carcosa árnyai egy erősen hiánypótló novelláskötet. A mai horrorkedvelőknek talán újszerűen ható, főként klasszikus rémtörténetek tárháza ez a válogatás, ám a mai modern kor alkotásait is meglelhetjük benne. A könyvben nemcsak olyan szerzők művei találhatók, akik Lovecraft elődei vagy éppen kortársai voltak, hanem olyanoké is, akik az író és kortársai nyomdokaiban járva vetették papírra alkotásaikat. A könyv kilenc író műveit tartalmazza, melyek egyenkénti elemzésétől most eltekintenék. Inkább kiemelnék néhányat közülük, egyfajta ízelítőnek a kedves olvasó számára.

Ambrose Bierce 1842-1913?

Bierce 1842-ben született az ohiói Meigs Countyban. Elég önfejű gyermek volt, aminek következményeképpen 15 éves korában elszökött otthonról, és beállt nyomdai segédnek. Olvasás iránti szeretete és "nyomdászkarrierje" kitaposta előtte az utat írói pályafutásához. Mikor 1861-ben kitört a polgárháború, ő szinte azonnal belépett, és szépen lassan vette a katonai ranglétra nehezen járható fokait. Ám 1866-ban fejsérülése miatt leszerelt, s a háború után újságírónak állt. Első kötete 1872-ben jelent meg, s ezzel elkezdődött író pályafutása. Munkásságára nagy hatással volt a háborúban átélt szörnyűségek tárháza, s későbbiekben kudarcba fulladt házassága is. Végül 1913-ban, mikor kitört a mexikói polgárháború, ő délnek indult, mondván, körül szeretne ott nézni, majd Dél-Amerikába is ellátogatott. Az író felől azóta se hallottak.

A Carcosa árnyai válogatásban elég sok novella található Bierce-től, mivel főleg igen rövidke, mindösszesen pár oldalas szösszeneteket alkotott, így a könyv gyakorlatilag első negyedét az ő klasszikus rémtörténetei teszik ki. Ezek közül kettőt emelnék ki, melyek komolyabban elnyerték tetszésemet, A Macarger-szurdok titkát és A férfi és a kígyót.

*A Macarger-szurdok titka
*

A történet egy bokrokkal és aljnövényzettel sűrűn benőtt szurdokban játszódik. A mesélő egy régi emlékét eleveníti fel, amikor fürjre ment vadászni a mélyedésbe. A vadászat sokáig elhúzódott, és az este ott a szurdokban érte őt. Mivel visszafele nem akart a sötétben botorkálni, úgy döntött, letáborozik a mélyedésben talált, roskatag házban. Ám az éjjel egy furcsa és hátborzongató rémálmot hozott el számára.

A történet igen rövid, ezért erősen lényegre törő. Nem veszik el a részletekben túlontúl mélyen, ám így is éppen elég információt kapunk mindenről, hogy ne érezzük hiányát semminek. A szurdok mélyi elhagyatott, roskatag épület és környezete tökéletesen hátborzongató atmoszférát ad a műnek. Az átélt éjszaka, melynek az olvasó tanúja lesz, minden horrorrajongót maradéktalanul ki fog elégíteni. Bierce tökéletesen elkapta a vaksötét éjszaka hátborzongató, kilátástalan érzetét, melyet egy sejtelmes rémálommal fejelt meg. Egyszóval egy rövidke, de igen velős történetet kapunk, melyet semmiféle panasz nem érhet.

*A férfi és a kígyó
*

Harker Brayton barátjánál, Dr. Druringnál vendégeskedik. Dr. Druring kígyóimádó, házában egész szobák vannak kis kedvenceinek berendezve. A teljesen ártalmatlan kígyóktól egészen az igen ritka, nagyon veszélyes példányokig, mindent tart otthonában. Brayton éppen egy régi könyvet olvas, amiben arról értekezik az író, hogy nyílt tény, miszerint a kígyók szemének elbűvölő ereje van. Aki beletekint egy kígyó szemébe, azt egyfajta transz veszi hatalmába, s önkéntelenül is közeledik az áldozatát leső hüllőhöz. Brayton mint modernkori ember jól tudja, hogy ez ostobaság, és kineveti az írót. Majd mikor oldalra tekint, egy különös szempárt vesz észre a szoba félhomályában, ami az ő heverőjének tövénél figyeli őt. Ahogy közelebbről szemügyre vette, megállapította, hogy a szempár egy összetekeredett kígyóé. Brayton lassan leszáll a heverőröl, majd ahelyett, hogy távozna a helyiségből, inkább szembeszáll a kígyó bűvös szemével, bebizonyítva, hogy igenis ő az erősebb.

Bevallom, nem nagyon olvastam még ilyen írást, ahol a semmittevés kelti a legnagyobb feszültséget. A főszereplő idegtépő örlődése a kígyóval folytatott szemjáték alatt erős feszültséget kelt. Mindezt a kígyó mindvégig tökéletesen megtartott mozdulatlansága és hidegvére olyan mértékű nyomasztó érzettel fejeli meg, hogy az ember szinte már várja, hogy mikor csap le a bestia. Ám az csak vár és vár, az emberben pedig elindul egyfajta szorongás az állat felé. Vajon mikor csap le? Majd mikor már azt hisszük, mindennek vége, Bierce a történet végén olyat csavar az egészen, hogy szinte azonnali újraolvasásra sarkall minket. Hiszen a végkifejlet tudatában teljesen más megvilágítást kap az egész novella. Egyetlen szóval tudom csak jellemezni: zseniális!

Robert W. Chambers

Chambers Lovecraft kortársa volt. Nevéhez fűződik a Sárga király legendája, mely a rémtörténetek szinte végtelen tárházában olyan erős mítosznak számít, mint a Lovecraft és utódai által egybegyúrt Cthulhu-mítosz. A Sárga király Chambers műveiben a Necronomiconhoz hasonlatos, rejtélyes írásként jelenik meg. Ám a Sárga király a Necronomiconnal ellentétben nem egyfajta förtelmes bibliaként értelmezhető, hanem mint egy színdarab van jelen. Chambers sosem írta meg a teljes Sárga királyt, inkább csak idézeteket adott az olvasónak belőle. Pontosabban, az egészet egyfajta hátborzongató misztikummal körítette, ugyanis minden egyes szereplője a Sárga király olvasása után gyakorlatilag az őrület határára sodródott, és megfogadta, hogy soha többet a kezébe nem veszi azt az elátkozott könyvet.

Amit ki lehet hámozni a Sárga király legendájából, az az, hogy egy rejtélyes királyi család áll a központban, akik egy tóparti, kihalt városban élnek. A család és királyságuk háborúban áll egy másik királysággal. Ám mindkét királyság retteg az istennek titulált Sárga királytól, aki a tó másik végében, Carcosa városában uralkodik, és figyeli a halandókat.

Chamber novellái főleg a Sárga király legendája körül forognak, ám bekerült a válogatásba egy másik alkotása is: A kikötőmester. Számomra ez sokkal nagyobb tetszéssel bír, mint a könyv nevéhez kapcsolódó írásai, így most ezt mutatnám be nektek.

A kikötőmester

Mesélőnk egy állatkerti igazgató, aki egy éppen épülő állatkert munkálatait felügyeli. Az állatkert adományokból és felajánlásokból szerzi be állatait. Egy napon különös levél érkezik, mely egy olyan madárfajtáról számol be, amit már évek óta kihaltnak véltek. Ám a levélben egy furcsa, békaemberszerű teremtményről is beszámol az író, s arra biztatja az állatkertet, hogy látogassanak el hozzá, ő pedig eladja nekik a befogott madarakat. Az igazgató tudomást sem akar venni a levélről, mert becsapásnak hiszi. Ám Farrago professzor, az igazgató felettese mégis elküldi főszereplőnket, hogy járjon utána a dolognak. Az igazgató el is utazik a tengerpart mellett élő, faragatlan, erősen nyers modorú, felettébb bunkó levélíróhoz, aki egyedül él csinos, fiatal ápolónőjével. Ám a környéken valami más is lakozik, valami, ami nem emberi, és az ápolőnőre fáj a foga.

Chambers novellája nem modhatnám, hogy a leghátborzongatóbb környezetet választotta. Ám ezt ügyesen ellensúlyozza a kikötőmesternek elnevezett kreatúra köré felépített misztikummal. Olyan szépen ülteti az ember agyába a novella olvasása közben a kikötőmester sejtelmes jelenlétét, amire csak nagyon kevesen képesek. A novella szépen lassan vezeti az olvasót a végkifejlet felé, s ezzel egy időben ragyogóan építi fel a feszült és nyomasztó érzetet bennünk. A legvégén pedig bekövetkezik az extázis, egy szinte tökéletes jelenettel. A kikötőmester olyan erősre sikeredett mű, hogy az még magát Lovecraftot is elkápráztatta, és elismeréssel beszélt róla. Lehet, mai szemmel a békaember már elcsépeltnek hat, ám ne feledjük, a múlt század elején ez még igen új keletű elképzelés volt.

A könyv második felében további hét írót ismerhetünk meg. Zárásként Brian Keene A Király a Sárgában című novellájáról írnék még pár sort.

A Király a Sárgában

Finley barátnőjével, Karnyval való találkozójára siet éppen, mikor egy hajléktalan leszólítja őt. A férfi undorodva távolodik el az embertől, mondván, ha majd visszafele erre jönnek barátnőjével a vacsorázásból, ad neki aprópénzt. Az ember a jó hír hallatán ajánlást tesz neki, miszerint vigye el a hölgyet a Sárga című előadásra. Finley ügyet sem vet az ember ajánlatára, és odasiet kedveséhez. A vacsora kellemesen telik, amikor Finley figyelmes lesz egy másik asztalnál ülő furcsa nőre. A nő éppen a vele szemben ülőnek ecseteli, milyen nagyszerű volt a Sárga előadása. Miközben éppen a színdarabot meséli, egyre inkább furán kezd viselkedni, majd felpattan, és különös, zagyva énekbe kezd, végül kiszúrja saját szemét egy villával. Finley és barátnője kissé sokkos állapotban hagyja el az éttermet, s céltalanul bóklásznak az éjszakában. Útközben ismét találkoznak a hajléktalannal, akinek Finley odaadja a megígért pénzt, mire az ember ismét a Sárga című előadást javasolja nekik. Némi vonakodás után végül elmennek az előadásra, ám amit ott kapnak pénzükért cserébe, az minden képzeletüket felülmúlja.

Keene merőben másként nyúlt a Sárga király legendájához, mint írótársai. Ő nem mint egy rejtélyes, rettegett, megírt, de sose be nem mutatott színdarabként ábrázolja, melynek olvasásától mindenkinek szinte megőszül a haja a félelemtől. Keene úgy mutatja be a Sárga királyt, aminek szánták. Egy színdarabnak. A novella első felében a színdarabra tett fura utalások ügyesen megadják a sejtelmes alaphangulatot, hogy vajon mi fogja várni az odaérkező párt. Ám amit az író elénk tár, az bizony minden elvárásunkat felúlmúlja. Keene ügyesen gyúrta egybe és rakta teljesen más szemszögből az olvasó elé az összes eddig ismert részletet a Sárga királyból. A színdarab pontosan olyan förtelmes és hátborzongató lett, hogy a nézői gyakorlatilag öngyilkosságba menekülnek tőle, vagy jobb esetben csak eszüket vesztik. De hogy mitől is olyan végzetesen hátborzongató? Azt tapasztalja meg már mindenki maga. Mert mindenféleképpen érdemes elolvasni Keene ezen novelláját.

Sajnos viszont nem minden írót és művet tudok ily mértékben méltatni azok közül, akik a könyvben szerepelnek. Volt egy-két szerző, akinek alkotásai számomra érthetlen módon kerültek bele a válogatásba. Ezek közül a könyv legvégére került Raymond Chandler A Sárga király című novelláját említeném meg főként, amit nem tudtam hova tenni. Alapvetően semmilyen baj nincs a művel, hiszen egy teljesen átlagos krimitörténetet kapunk, melyet a Sárga király isteni lényére húztak rá, erősen kifacsartan, ám mégis élvezhetően. Az értetlenség onnan fakad, hogy a mű semmilyen rémtörténeti elemet nem tartalmaz, színtiszta krimi az egész. Annak fényében, hogy a könyv rémtörténetek gyűjteményét tartalmazza, érthetetlen számomra, hogy kerülhetett bele egy szimpla krimi. Természetesen értem azt, hogy ennek a műnek is köze van a Sárga király legendaköréhez valamilyen szinten, hiszen belőle táplálkozik, de a horrorelemek hiányossága miatt nem tudom, miért kapott helyet a gyűjteményben.

A Carcosa árnyait erősen javaslom minden rémtörténet-kedvelőnek. Óriási rést próbál betömni a horrortörténetek magyar kiadásaiban. Számtalan nagyszerű novellával lesz gazdagabb az, aki átrágja magát a könyvön. S a Sárga király legendájával és a köré épített novellák többféle szemszögével egy igazán velős mítosz világában merülhet el az olvasó. Mindenféleképpen hiánypótló gyűjtemény, melyet nemcsak Lovecraft és munkássága rajongóinak, de minden horrorkedvelőnek, hibái ellenére is, teljes szívből javaslok.

**A könyvet köszönjük a Delta Vision kiadónak! Weboldalukat itt találjátok: www.deltavision.hu
**