Frissítés: cikkünk végén megnézhetitek a film egyik törölt jelenetét!

Az elején leszögezném: Manoj Night Shyamalan pontosan 16 éve a kedvenc rendezőm. Szinte minden filmjét imádom, egy óriási zseninek tartom, akit egy-egy rosszul sikerült darabja után méltatlanul elővesznek és szidnak. Habár az ember a kedvenc rendezőjét nem szívesen bántja, kész lettem volna a The Visitről őszinte, negatív kritikát írni, amennyiben erre visz rá a szükség. De az őszinteség most azt mondatja velem: életem egyik legjobb és leghatásosabb filmjét láttam.

Paula egyedül neveli gyermekeit, a 14 éves Rebeccát, és öccsét, Tylert. Az anyuka 15 évvel ezelőtt hagyta el a családi házat egy férfi kedvéért, ám a fészekből való kirepülés nem volt zökkenőmentes, a szülők és lányuk között ugyanis megromlott a viszony, nem beszéltek egymással másfél évtizede. Most azonban a nagyszülők szeretnének találkozni az unokákkal, így néhány napra elutaznak a gyerkőcök Johnhoz és Dorishoz. Eleinte minden rendben megy, az idős házaspár lesi a fiatalok minden kívánságát, szeretnivaló nyugdíjasokként viselkednek. Azonban a nagyszülők napról napra furcsábbak lesznek, Doris alva jár, John pedig mentális betegség tüneteit produkálja. Ahogy telik az idő, a fiatalok érzik, itt valami nincs rendben, és talán jobb lenne, ha hazamennének, még mielőtt túl késő lesz.

Nem fukarkodom a jelzőkkel, ez a film egy elképesztően nagy durranás. Shyamalan tökéletesen vitte véghez azt, amitől az emberben megmarad a The Visit egy örök életre: könnyed felvezetés után egyre magasabb szinteken sokkol minket a valóság. Az első néhány perc után a feszültség és az izgalom nem lankad, végig leköti a nézőt, de amit 60 perc után kapunk...

Az atmoszféra mellett kiemelt jelentősége van a színészi játéknak, amely előtt csak fejet hajtani tudok. Az, hogy olyan rutinos színészek, mint Kathryn Hahn, de főleg Peter McRobbie remekül játszanak, azt hiszem, csak egy kötelező elem. De amit a két fiatal, Olivia DeJonge és Ed Oxenbould produkál a filmvásznon, az egészen zseniális. Különösen a srác könnyedségét, természetességét emelném ki, egyértelműen nagy jövő áll előtte így. Persze Shyamalannak ehhez is remek érzéke van, gondoljunk csak Haley Joel Osmentre a Hatodik érzékből vagy Abigail Breslinre a Jelekből - és nem, ne gondoljunk Jaden Smithre az After Earthből :)

Van a filmnek egy tényleg furcsa légköre, ami miatt nem pontosan lehet besorolni a műfaját. A rendező el is ismerte, akadtak gondjaik a vágással, ugyanis az első után kicsit túlságosan kemény horror lett a darab, míg a második után átcsapott komédiába, így meg kellett találni azt az egyensúlyt, amivel a film marad ugyan horrorisztikus, de mégis néhol könnyedebb. Sokan Shyamalan visszatérésének nevezik a The Visitet, amely végre ismét egy olyan film az indiai rendezőtől, amely miatt annyian megszerették őt.

Összefoglalva: életem egyik legjobb filmjét láttam, ami annak fényében különösen örömteli, hogy Shyamalan írta és rendezte. A színészi játék, a film hangulata, de még a vége főcím alatt hallható rapben lévő utalások is hozzájárultak ahhoz, hogy még a 10/10-et is túlságosan kevésnek ítéljem a The Visitnek. A The Visit ugyan papíron kézikamerás film, ez még annyira sem lehet zavaró senki számára, mint a legtöbb ilyen jellegű horrorban. Aki teheti, mindenképpen nézze meg, aki viszont nem teheti, ahelyett megnézem én még párszor!

Értékelés: 10/10

IMDb | mafab || magyar felirat

előzetes

egy törölt jelenet