A ma ajánlott ázsiai filmet még a 101 horror, amit látnod kell, mielőtt meghalsz kötetben találtam – szerepel a teljes kiadású 1001 film kötetben is –, és talán ez volt a legelső ázsiai horrorom, ami után rákaptam az ízükre, és egymás után kezdtem őket nézni. Takashi Miike alighanem a legismertebb japán rendező, közel 100 művel, de az 1999-es Meghallgatással (Audition/Ôdishon) írta be magát örökre a horror történelmébe.

Aoyama (Ryo Ishibashi) korán vesztette el feleségét, fia akkor még általános iskolás volt. Évekkel később, fia unszolására elgondolkodik a továbblépésen, az újranősülésen. Mivel már középkorú, nem akar kísérletezni, nem akar randevúkra járni, hogy hazardírozzon, aztán vagy megtalálja álmai nőjét, vagy nem, ezért barátja segítségét kéri, aki egy filmforgatás ürügyén meghallgatást szervez. A cél, hogy Aoyama előre kiválassza a jelentkezők közül azokat a nőket, akik szóba jöhetnek, így ő velük a meghallgatás során találkozhat, és ismerheti meg őket kicsit jobban. Már az önéletrajzokat olvasgatva felkelti az érdeklődését egy fiatal lány, Asami Yamazaki (Eihi Shiina), élőben pedig még inkább elvarázsolja a teremtés kifinomultsága, kedvessége, intelligenciája és szépsége, ezért nem sokkal a válogatás után randira hívja. Kapcsolatuk gyümölcsözően indul, de egy együtt töltött éjszaka után Asami eltűnik, ezért Aoyama, hogy szerelmét megtalálja, elkezdi végigjárni a lány múltjainak darabkáit, de sajnos későn ébred rá, hogy soha nem kellett volna találkoznia a rejtélyes nővel…

Mivel Miike erőteljesen megosztó rendező, és képies metaforikussága már-már idegtépő, mindenki másként értelmezheti a látottakat. Szerkesztőtársam, Nomad is belevetette magát az ázsiai horrorok kavalkádjába, és a Meghallgatás során is sok kérdés merült fel, ezért a kritikát a továbbiakban párbeszédes formában olvashatjátok.

[Levente] Szerintem legjobb azzal kezdeni, hogy valójában mi is ez a film? Én, amikor először láttam, semmit nem tudtam róla, csupán annyit, hogy egy horror, de a nézése közben arra gondoltam, hogy ez igazából egy romantikus dráma, aztán a játékidő felénél jött a döbbenet. Megnéztem az eredeti előzetesét, és sajnos abban lelövik a csattanókat, de mivel akkoriban nem igazán volt elterjedt az internet, akik beültek rá a moziban, bizony meglepődhettek azon, amibe beletorkollott a film.

[Nomad] Én nemrég láttam először a filmet, és ha nem szólsz előre, hogy mire számítsak, akkor engem átvert volna, simán elhittem volna, hogy félreolvastam, és nem horrort nézek. Ennek ellenére az első nagyjából egy órát sem nevezném unalmasnak, csak másnak. Az érdeklődést sikerrel felkelti az eleje, utána pedig ezt fent is tartja, talán annyit tudnék csak kifogásolni, hogy kicsit túlhúzták a bevezetést. De hát ez egy Miike-film, itt bármi megtörténhet.

[Levente] Igen, elképesztően lassan indul be a film, ahogy jó pár ázsiai alkotás, és lehet, hogy ez már az én túlgondolásom, de újranézve nekem úgy tűnt, mintha ezzel a lassúsággal is egy kapcsolat beindulását akarná bemutatni Miike. Mert nekem igazából végig úgy tűnt, hogyha van üzenete a filmnek, akkor az egy friss kapcsolat szélsőségességét mutatja be, hogy mennyire nem tudhatjuk, kivel kötjük össze az életünket, ami bár itt sarkalatos, élet-halál kérdése lehet.

[Nomad] Nos, valóban elképzelhető, hogy egy kapcsolat kibontakozását szerette volna bemutatni, ám ha így van, akkor annak mindenképp a sötét oldalát. A szerelem alapesetben egy gyönyörű dolog, de a féltékenység könnyedén megmérgezheti, és - mint azt láthatjuk is, igaz a Lenyomat rendezőjének stílusában - ha ez megtörténik, akkor készülhetünk a legrosszabbra. Ami el is vezet minket a film második feléhez...

{spoiler}

[Levente] Igen, onnantól kezdve közel háromnegyed órányi agyrémet láthatunk, ami tényleg akárhogyan értelmezhető. Ahogy mondtad Te is, a hotelben töltött éjszakáig egyértelmű jeleneteket láthatunk, de Asami eltűnése után teljesen metaforikussá válik minden. Én úgy értelmeztem, hogy Aoyama felkeresi a lány által említett helyszíneket, a balett iskolát, és a bárt, ahol dolgozott, de mindkét helyen a halált találja meg, válaszokat nem, mikor hazaér, és az Asami által megmérgezett whiskey-től elájul kapjuk meg mi a válaszokat a lány múltját illetően. Szerintem azok a jelenetek igazából flashbackek, Asami narrációjában, mintha az első randevújukon őszinte lett volna a férfivel. Mesél a sanyarú gyermekkoráról, mikor nagybátyja felesége kínozta, és egyedüli mentsvárként a balettba menekült, de oktatója molesztálta, amiért később, felnőttként leszámolt vele. A bártulajdonosnő szerintem a szeretője volt, de megcsalta egy zenei cég igazgatójával, ezért a nőt meggyilkolta, a férfit pedig a bevált módszerével csonkította meg, és ő az, aki a lakásában zsákban van tartva, megkínozva, hányással etetve. Egyébként, bármennyire gyomorforgató, a kutyatálban a hányás tényleg a színésznőé volt...

[Nomad] Valamiért ilyeneken már meg sem lepődöm egy Miike filmnél. Valóban, a mérgezés után a néző két dolgot tehet: vagy feladja és meg sem próbálja megérteni, vagy megpróbálja, és ezerféle lehetőség ugrik be neki. Őszintén szólva én még mindig nem teljesen értem azt, ami ott történt, de annyi mentsváram mégis van, hogy ahány ember, annyi elképzelés. Ez a film ékes példája annak, amikor egyszeri megnézés után az emberben mindössze zavar van, és később, többször visszanézve állhat csak össze (esetleg) a teljes kép. A hoteles részig biztos vagyok a dologban, sőt, még Aoyama zarándoklatára is rámerem fogni, hogy megérthető (egyébként teljesen egyetértek veled), viszont a flashbacknél megkezdődik a totális őrület. Semmi nem úgy van bemutatva, ahogy valójában történt, Aoyama ott találja magát Asami életének sarkalatos pontjain, és úgy tűnik, mintha az egész a férfi lázálma lenne, miközben tudjuk, hogy ez lehetetlen, hisz a zsákba zárt férfiról például fogalma sem lehetett. Ráadásul, ahogy ennél a filmnél már megszokhattuk, ez a jelenet is jóval hosszabbra sikerült, mint általában az ilyenek. Ennek ellenére hatásos, ha a káoszban egy kis rendet tudunk tenni, jobban megismerhetjük Asamit, az őrületét és ennek fényében talán egyszerűbb megérteni a film végső felvonását. Mindenesetre ironikus, hogy pont a káosz vezethet el a film értelmezéséhez.

[Levente] Ha már a káosz szót használtad, igen találóan, nekem még Aoyama múltjával kapcsolatban is érdekes dolgok tűntek fel, mikor hallucinációjában Asami lakásán volt már, és több nő is a képbe került. Számomra a férfi hozzáállása is megkérdőjelezhető kapcsolataihoz, mikor a beosztottjáról, feleségéről, Asamiról, és fia barátnőjéről fantáziál felváltva. A feleség szimbolikája is többször feltűnt, mintegy árny, a múltból. A meghallgatás részhez visszatérve én még arra is gondoltam, mivel a férfinek konkrét elképzelései voltak jövendőbelijét illetően, amik csak Asamira illettek rá, hogy voltaképpen arról is szólhat a film, hogy az álom társ igazából nem is létezik, és hogyha állandóan csak azt keresi az ember, amit magának elképzelt elvesztegeti az életét, és nem veszi észre, hogy boldog is lehetne, ha elszakadna ettől a képzettől.

{/spoiler}

[Levente] Szerintem nem vagyok egyedül azzal a gondolattal, hogyha azt mondom, ez a film nem vált volna ütőssé, ha nincs benne az ominózus jelenet, amit eredetileg Miike be sem akart mutatni, de mivel ez egy könyvadaptáció, a producerek rászóltak, hogy legyen férfi, és mutasson be mindent. Egyébként 2014 óta szó van egy amerikai felújításról is, és nem tudom, hogy vagy vele, de ilyen téren és kimondottan ennél a filmnél szerintem igazán szükséges lenne egy újraértelmezés, főleg hogyha a könyvet veszik alapul, nem a japán filmet. Én imádnám, ha például Ellen Page-et vagy Emma Robertset felkérnék a főszerepre.

[Nomad] Az amerikai remake-ek sajátossága, hogy leegyszerűsítik, "nézhetőbbé" teszik az amúgy nehezen emészthető filmeket, így valóban érthető lenne, ha elkészítenék. Legrosszabb esetben szélesebb körben megismernék az eredetit. Számomra egyébként érthetetlen, hogy miért akarta Miike félbecsapni az alkotást, és mint ahogy nekem is mondtad, befejezni a történetet idő előtt. Hisz a legkegyetlenebb rész épp csak ezután jön. Csak arra tudok gondolni, hogy a rendező ezúttal tényleg nem horrort akart készíteni, mindössze egy metaforikus és nagyon-nagyon sötét drámát, be akarta mutatni akár az általad feltételezett dolgokat, akár csak valamit, amit egyedül ő tudhat. És ha így nézzük, akkor Asami "játéka" valóban indokolatlan, ennek ellenére én mégis úgy gondolom, hogy elengedhetetlen része a filmnek. Kegyetlen és naturalista, ahogy azt megszokhattuk már ettől az embertől.

[Levente] Egyébként szerintem a színésznő zseniálisan játszik, pedig ezeknél a filmeknél szerintem az is nehézséget okoz, hogy nehezebben éljük bele magunkat, mert nem mindent úgy fejeznek ki az ázsiaiak, mint ahogyan mi, a gesztikulálással és arcjátékkal, de ebben az esetben számomra már az elejétől kezdve volt valami nyugtalanító a főszereplőnőben, és az utolsó monológjával kicsit megingatta bennem azt is, hogy milyen kategóriába soroljam őt, hisz végül is ő is áldozata saját magának és a múltjának.

[Nomad] Igazad van, a hűvös kimértsége, a túlzott szerénysége okoz egy kis kellemetlenséget már az elején, bár ekkor még nem tudhatjuk, mi az, ami kényelmetlen benne. A színészi játék tökéletes, mindenki jó formáját hozza, de Asami egyértelműen a legemlékezetesebb. Még a befejezést említeném meg, ami hirtelen jön, és mélységesen egyszerűen van tálalva. Nincs aláfestő zene, nincsenek hirtelen vagy hangos hangeffektek, csakis a történéseket látjuk, azok teljes valójában. Én úgy gondolom, hogy így az egész sokkal hatásosabb, nincs az az érzésünk, hogy befolyásolni akarnák az érzéseinket, hanem egyszerűen csak bemutatják, amit be akarnak, és külső ráhatás nélkül elérik, hogy feszengve érezzük magunkat.

[Levente] Összegezve tehát, bár nem egy egyszerű darab, és türelem kell a letaglózó fordulatig, tudjuk ajánlani a megtekintését?

[Nomad] Minden további nélkül. Azonban csak azoknak, akik nem pörgős filmre vágynak, és nem bánják, ha akár többször végig kell futni egy alkotáson, hogy megértsék, mert ez egyértelműen azt a kategóriát erősíti, ám azok közül is mindenképp egy kiemelkedő darab.

Levente: 8/10

Nomad: 7/10

IMDb | mafab