Ha az ausztrál filmekre gondolok, azonnal a még fiatal, göndör vörös hajú Nicole Kidman jut eszembe, ezért a Charles Williams regényéből készült 1989-es Halálos nyugalom (Dead Calm) tökéletesen illik a rovatba.

John (Sam Neill), a tengerészkapitány épp hazaért hosszú útjáról, és feleségét várja a pályaudvaron, amikor szörnyű híreket kap. Rae (Nicole Kidman) autóbalesetet szenvedett, melyben szörnyű körülmények között életét vesztette közös kisfiuk. Miután a nő fizikai sérülései begyógyultak, a pár hajóra szállt, hogy hónapokig az óceánon elzárva, kettesben a lelki traumát is feldolgozzák. Az egyik forró napon, a nyugodt tengeren megpillantanak egy másik hajót, melytől egy zilált férfi evez feléjük mentőcsónakon. Hughie (Billy Zane) a pár segítségét kéri, hogy velük maradhasson, mivel a másik hajón a legénység ételmérgezést kapott, a hajó pedig folyamatosan süllyed. Mivel John nem hisz a furcsa férfinak, miután elaludt, átevez a másik hajóhoz, hogy meggyőződjön a menekülés igazi okáról, viszont amikor odaér, rá kell döbbennie, mekkora veszélyben is vannak, mivel az instabil elmeállapotú Hughie meggyilkolta a másik négy utastársát. Rae-nek egyedül kell felvennie a harcot a hajójukat elbitorló férfival, amíg férje a süllyedő hajón rekedt.

A film hangulata rendkívül jó, a tenger hatalmas felülete valamiféle bezártságérzetet ad paradox módon, mert bár hatalmas, két ember egy viszonylag kis hajón teljesen el van zárva mindentől, ami a tragédia feldolgozása szempontjából lehet, hogy pozitívum, de baj esetén a természet maga sem segít senki sietségére. Az operatőri munka gyönyörű, olyan, mintha mi magunk is a hajókon rekedtünk volna, vagy éppen minket tikkasztana a nap, esetleg a hullámok velünk együtt mozognának. A zenei aláfestés is tökéletes, van, hogy percekig nem hallunk dialógust, csak a feszült zenét, ami sokkal inkább kifejezi a főszereplők lelkivilágát, mint a párbeszédek.

A férfiszínészek korrekten alakítanak, viszont Nicole Kidman abszolút ellopja a show-t, igazi túlélővé válik a másfél órás játékidő alatt, akiért nem lehet nem izgulni. Nem a semmiért vált színészóriássá, ha már az ennyire korai filmjeiben is ilyen alakítást nyújtott. Viszont sajnos vannak negatívumai is a filmnek, logikai buktatók, melyek szerintem abszolút nem lennének reálisak egy ilyen helyzetben, és néhol kicsit a cselekmény is leül, de a végére kimondottan izgalmassá válik. A zárójelenet, bár a slasherfilmek kissé ostoba momentumait idézi, vérfagyasztó. Aki a 90-es évek „idegen szétzilálja a családot” típusú thrillereinek egyik előfutárára vágyik, az semmiképp se hagyja ki!

7/10

IMDb | mafab