A nőknek kitüntetett szerep jut a horrorfilmekben, gondoljunk csak a slasherök final girljeire, akik a filmek végén megküzdenek a gonosszal (és általában le is győzik őket), de néhol meg ők maguk a horror tárgya, tőlük viszolygunk (Porontyok, Tortúra). Na de mi a helyzet a kamera másik oldalán? Kevés nő rendez horrorfilmet, de azért akadnak páran, ráadásul közülük nem egy, és nem is kettő piszok tehetséges. Főleg az utóbbi évtizedben kaptunk erős női rendezéseket a zsánerban (a Titanic Filmfesztiválon látható Raw-ot is egy tehetséges hölgyemény, Julia Ducournau hozta össze), de régebben is előfordultak remek "csaj-munkák". Jöjjön most egy összeállítás azokról a női rendezőkről, akik valami maradandót tettek le a horror asztalára, és akikre érdemes figyelni.

Antonia Bird

**
**

A brit rendezőnőnek eddig csak egy munkája tartozott a horror műfajába, de az kellően ütősre sikeredett: a Donner-hágóbeli incidens által is inspirált Farkaséhség a 19.század közepébe, az amerikai-mexikói háború poklába kalauzol el minket, ahol egy mentőexpedícióra induló katonai ezrednek egy vérszomjas kannibálcsoporttal kell felvennie az élet-halál harcot.

Bird iszonyatosan kemény képekkel dolgozik, és nem fél szétöntözni több hektoliternyi paradicsomvért.  Ráadásul filmje pszichológiailag is betonbiztosan megalapozott, kényelmetlen, de egyúttal releváns kérdéseket tesz fel az ember megtébolyodásáról, az emberevésről, és úgy általában arról, hogy vajon hol ér véget a civilizáció - vajon csak egy szorult helyzet kell ahhoz, hogy valaki emberevéshez folyamodjon? A borzalmaknak mág a kezdőjelenetben megalapoz: a főszereplővel, John Boyddal (a mementós Guy Pearce-szel) indítunk, aki egy csata során összeroppan, és hogy megmeneküljön, halottnak tetteti magát. Aztán önkívületi állapotban előkecmereg halott társainak hullahegye alól, és addig gyilkolja az ellenséget, ameddig az mozog - és itt még híre sincs a kannibáloknak. Nagy kár, hogy Bird azóta eltávolodott a horrortól, és totál ismeretlen, huszadrangú tévésorozatokat rendez.

Ana Lily Amirpour

**
**

Ana Lily Amirpour a szemtelenül fiatal (és szemtelenül tehetséges) direktorok sorát gyarapítja. Debütáló filmje, a A Girl Walks Home Alone at Night (magyarul Csadoros vérszívó) óriási kritikai és közönségsikert ért el. Amirpour egészen egyedien keveri a műfajokat (ez a film egy "iráni vámpír spagettiwestern"), és egy egészen friss vámpíros sztorit tár elénk, miközben érzékletesen mutatja be egy nehéz sorsú fiatalember és egy rejtélyes női vérszívó kapcsolatát, és ahhoz is van érzéke, hogy hogyan irányítsa az operatőrt. Reméljük, hogy mihamarabb visszatér a zsánerhez, jelenleg a hamarosan megjelenő új filmjével, a The Bad Batchcsel van elfoglalva, amelyben már olyan nagy sztárokkal dolgozhatott együtt, mint Jim Carrey, Keanu Reeves, és Jason Momoa.

Debra Hill

**
**

Debra Hillnek csak egy igen felejthető rendezése volt a horrorban (a 88-tól 89-ig futó Monsters című horrorsorozatban vezényelt le egy részt), de ha a forgatókönyvírói, illetve produceri munkásságát nézzük, mindenképpen helye van ebben a kollekcióban. A rendezőgéniusz Carpenterrel közösen írták meg a Halloween forgatókönyvét, Hill pedig a rendezésben is végig támogatta a férfit (a nyitójelenetben állítólag ő fogja a kést), akinek akkoriban a barátnője volt. Később is rengeteget dolgoztak együtt: Debra Hill a Halloween II, a Menekülés Los Angelesből és A köd szkriptjének megírásából is kivette a részét. Ezen filmek többségénél produceri feladatokat is ellátott, de még egy csomó filmben volt jelen produceri minőségben (A holtsáv, A halászkirály legendája, Tűzforró Alabama). Hill számos díj nyertese, bátran kijelenthető, hogy munkássága mérföldkövet jelentett a nők zsánerban való elismertségében. 2005-ben, 55 évesen, rákbetegségben hunyt el.

Kathryn Bigelow

**
**

Kathryn Bigelow az első női rendező, aki Oscar-díjat kapott. Ezt persze nem egy horrorfilmmel, hanem a 2008-as A bombák földjénnel érte el, de első komolyabb rendezése ebben a zsánerban született: a '87-es Alkonytájt erős, azóta kultstátuszba emelkedő mű, amely bár megalapozott a mostanában nagyon divatos (és hányingert keltő) "szexi, de veszélyes, de kit érdekel, hisz szexi" nyálas vámpírfilmeknek, de azért kellő drámai töltettel és parával is bír. Bigelow, akinek karrierje előremozdításában nagy szerepet játszott hajdani férje, a blockbusterek egyik császára, James Cameron, azóta nem tért vissza a műfajhoz.

Leigh Janiak

**
**

Amirpourhoz hasonlóan Leigh Janiak is egy egy fiatal filmes, aki üstökösként tűnt fel a horror vérvörös egén: 2014-ben rendezte (és írta) meg a Honeymoont, amely egy szerelmes pár egyre bizarrabb és bizarrabb fordulatokat vevő nászútjáról szól. Eleinte persze minden oké, csinálják, amit ilyenkor szokás: nevetgélnek, csatangolnak, szerelmeskednek, hogy aztán a semmiből elszabaduljon a cronenbergi húshorror - a pár hölgytagjának testén különös sebhelyek jelennek meg, közben közös emlékeket felejt el, és elkezd hazudozni. Janiak mesterien vegyíti a párkapcsolati drámát, az egymástól való lassú elidegenedést a horrorral - vajon tényleg ismerem azt, akihez hozzámentem? Janiak maradt a horrornál, megrendezett két Scream Queens- és egy Outcast-epizódot. Nagyon nem esne rosszul nekünk, ha visszatérne a mozifilmek világába.

Mary Harron

**
**

Marry Harron munkássága tobzódik az erőszakos témájú filmekben. Legismertebb és legsikeresebb alkotása Breston Ellis híres-hírhedt könyvének adaptációja, az Amerikai pszichó. Bár sokan bírálják, hogy nem olyan durva, mint a könyv, az élete legelmebetegebb alakítását hozó, az állandóan a Dorciába asztalt foglalni próbáló Christan Bale fémjelezte "yuppie-horror" nem véletlenül lett klasszikus, Marry Harron sokkoló erejű művet hozott össze. A 2011-es Moth Diaries azonban elég felejthető volt tőle. 2018-ban újra kemény filmmel érkezik, a The Family a Manson-gyilkosságokkal is foglalkozni fog.

Karyn Kusama

**
**

A  japán apától és amerikai anyától származó Karyn Kusama jelenleg talán a legismertebb rendezőnő, aki belekóstolt a horrorba. Egy ízig-vérig csajos sportdrámával, a remek A bunyós csajjal kezdte karrierjét (Michelle Rodriguez ott még színészkedett, aztán elment Vin Diesel családjába), de aztán olyan förmedvényeket tudott csak produkálni, mint az AEonflux és az Ördög bújt beléd - utóbbiban a démoni megszállás alatt álló Megan Foxtól kéne megijednünk (sikerült ez bárkinek is?). Szerencsére tavaly visszatért a helyes útra, és azt is bebizonyította, hogy igenis sok keresnivalója van a műfajban: az agyszétrepesztően feszült légkörrel operáló Meghívás nálunk az év legjobb horrorfilmje lett. Ő sem távolodott el a borzongástól, az idén megjelent, alapvetően jó értékeléseket kapó, kizárólag női rendezőkkel készített XX névre hallgató horrorantológiából vállalt egy porciót.

Jennifer Kent

**
**

Jennifer Kent, az ausztál író-rendező-színésznő hatalmas tálentuma egészen 2014-ig rejtve maradt, ekkor rendezte meg ugyanis a Monster című rövidfilmjéből a The Babadookot, amelyben maga a Mumus terrorizál egy csonka családot (egyedülálló anyuka neveli a problémás kisfiát). Kent filmje egyáltalán nem egy szimpla, ijesztgetős horror, hanem egy igazi mestermű, amely legfőképp azért lesz igazi, csontig hatoló horror, mert erős pszichológia rejlik benne: a családot vegzáló Mumus az anyuka frusztrációinak kivetülése, akinek párja akkor halt meg, amikor fia született, ő pedig, ha nem is nyíltan kimondva, de a gyermekét okolja a férfi elvesztéséért - Kent tehát igencsak komoly témához nyúlt. Bár következő projektje nem horror lesz, nem távolodik el túlságosan a zsánertől: a The Nightingale-ben egy ausztrál lány készül véres bosszút állni családja gyilkosán a 19. századi Tasmaniában.