Újabb vendégcikk érkezett, és pont passzol pénteki rovatunkba, úgyhogy a CreepyClassics e heti házigazdája Murdock. Köszönjük ezt az írást is!

1957 fordulópont a horrorfilm történetében. Ekkor jelent meg a Hammer stúdió első nagy sikere, a Frankenstein átka, ami beindította a stúdió horrorfilmes korszakát, és egy életre meghatározta a műfaj akkori alakulását. Ám ugyanebben az évben készült egy másik jelentős film, szintén Anglia területén. Ez a film még a régi iskola elvei szerint forgott, akár még egyik utolsó képviselőjének is lehetne nevezni. Ezeket az eszközöket olyan mesterien használja viszont, hogy a mai napig hatással van sokakra, és olyanok tartják számon a kedvenc filmjeik közt, mint Martin Scorsese és Stephen King. Ez a film pedig nem más, mint az igencsak hangzatos címmel rendelkező A démon éjszakája (eredeti nevén Night of the Demon, de Curse of the Demon címen is megjelent).

Az amerikai professzor, dr. John Holden (Dana Andrews) Londonba utazik, hogy egy kollégája segítségével leleplezzék egy sátánista szekta állítólagos vezetőjét, dr. Julian Karswellt (Niall MacGinnis), aki szerintük egy csaló. Viszont mikor megérkezik, arról értesítik, hogy kollégája előző este meghalt, egyesek szerint természetfeletti okok miatt. Holden makacs racionalistaként azonban folytatja munkáját, laza vállrándítással elintézve az aggasztó körülményeket. Karwell figyelmezteti őt, hogyha nem fejezi be az utána való nyomozást, akkor ugyanúgy végzi majd, mint korábban a társa. Holden természetesen ostoba sületlenségnek veszi a fenyegetést, így nem hagy más választást ellenfelének. Karswell megátkozza őt, és közli vele, hogy három napja van hátra, aminek leteltekor egy pokolbéli démon fog végezni vele.

A film M. R. James Casting the Runes című novellája alapján készült, és az ott ábrázolt misztikus és régiségbúvár rémtörténetek világába kalauzol el minket. A 2009-es Pokolba taszítva is sokat köszönhet ennek a filmnek, már csak alapkoncepciójában is. De míg az egy horrorvígjáték volt, ez még egy igazi, régi vágású rémhistória. A démon éjszakája a klasszikus horrorfilmek sorába tartozik, ahol még sejtelmes feszültségkeltéssel és a hátunkon lassan felkúszó rettenet ábrázolásával próbálták ránk hozni a frászt. És ez a módszer még ennyi év távlatából is eredményesnek bizonyul, sok ijesztőnek mondott filmmel szemben. Itt kifejezetten előnyére is válik a fekete-fehér kép, ami tökéletesen alkalmas az ilyen nyomasztó és sötét hangulat megvalósítására. Ez a mű az ősi, ismeretlentől való félelmeinkre épít. A felfoghatatlanra és megmagyarázhatatlanra, amik még valami letűnt korban uralták a hiedelemvilágunkat, de valamilyen formában még napjainkban is fennmaradtak. Még ha racionális felfogásunkkal sokszor nem is látjuk értelmét egy-két hiedelemnek, mégis összerezzenünk néhanapján a hatásukra. Ha a természetfelettire egyértelműen utaló jelek nem lennének, akkor még egy jó kis pszichothrillernek is beillene a film.

A történet középpontjában végig dr. Holden és az ő nyomozása áll. Aztán szép lassan alámerül ebbe a természetfelettivel átitatott világba, ami már őrá is veszélyt kezd jelenteni. A rendező, Jacques Tourneur eredeti elképzelése amúgy pont ez volt. Ő végig homályban akarta tartani a misztikumot, a nézőre bízva, hogy tulajdonképpen mennyi volt igaz a filmben történtekből. Elmondása szerint a producer erőltette bele utólag azokat a jeleneteket, ahol teljesen láthatjuk magát a démont is. Ilyen téren szokatlan is az a lépés, hogy már egyből a film elején megmutatják őt nekünk. A nyitójeleneten kívül csak a film végi fináléban látjuk meg őt még egyszer. Jogosan merülhetne fel a hatásvadászat vádja, ám számításba véve ezt a tényt, és kicsit eltekintve az eredeti elképzeléstől, a film pont ezzel az olvasattal működik a leginkább. Mert ebben a verzióban nem az van, hogy a végén nekünk kell eldönteni, hogy mit hiszünk el a látottakból. Így ugyanis a színtiszta suspense az, ami áthatja a művet. Már a film elején tisztázzák nekünk, hogy itt a mágia és a természetfeletti valós jelenségek, és azt is láthatjuk, ahogy a démon elvégzi szörnyű munkáját. Ezután végig ezzel a tudattal nézhetjük végig főhősünk nyomozását. A feszültség pont abból adódik, hogy mi egész idő alatt tudjuk, mennyire komoly és veszélyes dolgok húzódnak a háttérben, és ezért tudunk igazán izgulni Holden életéért. Ezekben a jelenetekben meg is mutatkozik a készítők hozzáértése. Minden egyes jel és baljós esemény szép lassan borzolja fel az idegeinket, ami egyre csak növekszik a film végső nagy jelenetéig.

A fókusz igazából végig a két főszereplőnkön, Holdenen és Karswellen van. A többi karakter jóformán csak azért van, hogy megerősítsék a démoni erők hatalmát és jelenlétét, amire szükség is van. Főszereplőnk, dr. Holden ugyanis megrögzötten racionális. Tipikusan az a fajta, aki akkor sem hajlandó elhinni a problémát, ha az már ott van az orra előtt. Ez az attitűd egy kicsit idegesítővé is tud válni egy idő után, amikor már minden jel túlzottan egyértelművé válik, de ő még mindig makacsul ragaszkodik a merev elképzeléseihez. Persze ez is felenged benne, ahogy szép lassan tisztává válik számára, hogy mivel is áll most szemben. Dana Andrews jól formálja meg dr. Holden figuráját. Végig a hű racionális professzor szerepében tűnik fel, majd szép lassan úrrá lesz rajta a bizonytalanság és a rettegés. Viszont aki a legjobb alakítást nyújtja a filmben, az Niall MacGinnis, Julian Karswell szerepében. Nem az a tipikus gonosz szektavezér. A karaktere kellően árnyalt, és sokrétű. A sötét praktikák mesterének egy sokkal hétköznapibb, ellentmondásosabb oldalát ismerjük meg. Egy férfit, aki édesanyjával él együtt, és bohócjelmezben tart néha bűvészelőadásokat a környék gyerekeinek. Különös látvány, hogy egy ilyen fickó lenne egy szekta sötét ura, de pont ezek az ellentmondások teszik fenyegetővé a figuráját. Ezzel együtt viszont nagyon sebezhető és esendő is. Karswell luxus-fényűzésben él, de minden, amit életében elért, azt sötét praktikáinak köszönheti. És az ilyen üzelmeknek ára van. Karswellnek folyamatosan szállítania kell a lelkeket, különben ő lesz a következő, akiért végül eljön a démon. Hiába, ha valaki a pokol erőivel üzletel, annak megvannak a maguk következményei. Niall MacGinnis kiválóan árnyalt alakítása teszi feledhetetlenné Karswell karakterét. Egyértelműen az ő játéka a legerősebb.

Persze a kor néha azért meglátszik a filmen. A hatáskeltő elemek már nem tudnak olyan nagy erővel hatni a nézőre, mint bemutatása idején, de így is kellemesen borzongató érzést nyújtanak. A trükkök jobbára rendben vannak, egyedül néhány közeli, ami ronthat kicsit, például a démon megjelenítése. De nagyobb panaszra így sem lehet okunk. A forgatókönyv jól össze van rakva, és a lassú építkezés ellenére is végig fenntartja az érdeklődést. Nem véletlenül vált a műfaj egyik méltatlanul kevésbé ismert klasszikusává. Egyszerre képviseli egy korszak végét és egy új kezdetét is. A klasszikusabb művek kedvelőinek bátran ajánlom, és azoknak is, akik az igazi, lélektani sötét borzongást részesítik előnyben a hatásvadász vérengzésekkel szemben.

7/10

IMDb | mafab