
A Black Mirror negyedik évadának befejező részét két kritikájában is elolvashatjátok. Ákos és Lewis közösen értékelik a mostani részt és az évadban látottakat.
A Black Museumban három történetet kapunk (pont, mint a karácsonyi különkiadásban, a White Christmasben), amelyeket a témájuk, vagyis az emberi tudat és annak manipulációja köt össze. Az elsőben egy orvos egy implantátum segítségével képes érezni a páciensek fájdalmait, fizikai következmények nélkül. A fickó rövidesen fájdalomfüggő lesz, és odáig jut, hogy hajléktalanokat belez ki az éjszakában (Patrick Bateman üdvözletét küldi). A második sztoriban egy férfinak meghal a felesége, de egy implantátumnak köszönhetően a nő tudatát berakják a férfi fejébe. Az egy testben két lélek szituáció eleinte működik, de aztán a férj megelégeli, hogy dumálnak a fejében, és elszabadul a pokol. A harmadik porcióban pedig egy halálbüntetésben részesült férfi tudatát klónozzák, és a másolat kénytelen újra és újra átélni a halált. Üdv a szép jövőben(?), ahol a humánum és az etika már nem létezik.
A történeteket egy kétes erkölcsű figura meséli el egy afroamerikai lánynak (Letitia Wright, a Fekete Párduc Shurija) egy olyan múzeumban, amelyben a korábbi Black Mirror-epizódok tárgyai vannak kiállítva. Igen, a Black Museum egy univerzumba tereli az eddig megismert sztorikat. Most biztosan sokan felsóhajtanak, hogy „jajj, már megint egy univerzum”, de meg kell jegyezni, hogy a Black Mirror jóval stílusosabban műveli az építkezősdit az átlagnál, illetve nem is ez az epizód lényege.
A fókuszban továbbra is a gyarló emberiség áll, ami nem tudja leküzdeni gyengeségeit, ezért szörnyű dolgokat művel az egyre fejlettebb technikával. Ami meglepő, hogy ezek a szörnyűség ezúttal nem véresen komolyan, hanem észveszejtően morbid humorral vannak tálalva (főleg az orvosos anekdota), ami elképesztően szórakoztatóvá és frissé teszi a látottakat.
Ez a rész is pozitívan zárul, a főhős simán lesöpri az asztalról a problémákat, majd feelgood zenére beleautózik a Napba. Charlie Brooker azt nyilatkozta, hogy a 4. évad azért fényesebb, mert a világunk sötétebb lett. Nos, biztosan sokan kívánják, hogy legyen újra jobb hely ez a világ, és akkor megint elmerülhetnek a koromfekete disztópiákban. Én is jobban szerettem a sötétebb Black Mirrort, de az új iránnyal sem volt problémám. Inkább az zavart, hogy egy epizód egyáltalán nem volt jól megírva (Arkangel), két esetben pedig a végjáték hagyott kívánnivalót maga után (Crocodile, Hang the DJ). Ugyanakkor teljes mellszélességgel állítom, hogy a Black Mirror továbbra is korunk egyik legjobb sorozata.
8/10 (Lewis)

