Az erőszakos tetteknek súlya van. Súlya, amit hajlamosak vagyunk elfelejteni. Családon belüli erőszak, gyermekmolesztálás, nemi erőszak, gyilkosság, háborús bűntettek. Ezek mögött a fogalmak mögött komoly problémák, feloldhatatlan feszültségek bújnak meg. A mindennapokban azonban az erőszakos cselekmények súlytalanná válnak és, ami a legrosszabb, talán megszokottá is. A médiában minden napra jut olyan hír, ami el kéne, hogy borzasszon minket. Késelés, fegyveres rablás, nemi erőszak. Azonban ez a fajta hatás elmarad. Hiszen részévé váltak az ilyen jellegű cselekmények a napjainknak. Nem borzadunk el, nem kapjuk fel a fejünket, rosszabb esetben bele se gondolunk, mit hallottunk. Egy pillanatra köti le a figyelmünket – ha egyáltalán leköti – a szörnyűségről tudósító híradás, hogy egy röpke pillanattal később elménk sötét labirintusának legmélyére száműzzük azt. Adaptálódtunk és valamennyire talán közömbössé is váltunk. Hiszen a szörnyűség nem velünk történt, nem a családunkkal, a barátainkkal, a nekünk fontos emberekkel. Az erőszak távol van. Az otthon biztonságos falain túl, egy egészen más utcában, egy más városrészben, egy másik városban, másik megyében vagy akár másik országban. Biztonságban érezzük magunkat a közvetlen környezetünkben, legyen az akár a lakhelyünk vagy éppen a munkahelyünk. A szörnyűségektől való elhatárolódásunk azonban nem csak térbeli, hanem időbeli is lehet – ami még jobban kedvez a komfortérzetünknek. A valóság azonban az, hogy mindez csupán illúzió. Az önmagunk számára teremtett látszatvalóság ringat minket abba, hogy itt és most minden jó, majdnem minden szép és biztonságban vagyunk. Nem figyelünk oda. Nem látjuk az aggasztó tekintetet a kedves fiatalember szemében a sarki boltban, a szomszéd fürkésző pillantásait, a baljós jelek sokaságát, hiszen miért is tennénk? Ezt a helyet ismerem, tudom kik a körülöttem elő emberek, itthon vagyok, biztonságban. Figyelmen kívül hagyjuk a kis életünkbe nem tökéletesen beilleszthető, olykor apróságnak tűnő dolgok halmazát. A rossz emberek a televízióból köszönnek vissza, a szörnyeteg csak a filmekben létezik. Holott ez sajnos egyáltalán nem így van. Elfelejtjük vagy talán nem is ismerjük Ted Bundy szavait:

„Mi sorozatgyilkosok a fiaitok vagyunk, a férjeitek, mindenhol ott vagyunk. És holnapra még több gyermeketek fog meghalni.”

Egy napon pedig az igazság ránk törheti biztonságosnak hitt otthonunk ajtaját. A fiatalember a sarki boltból megerőszakolt egy kislányt, a szomszéd rendszeresen bántalmazza a feléségét és a gyermekeit, az utca végén lakó férfi gyerekekről készült pornográf videókat tárol a számítógépén, a szemközti házban lakó idős bácsi pedig sorozatgyilkos. Ilyenkor fordul ki sarkaiból a világunk, hasonlóan azokhoz a Citrus Heights-ben elő emberekhez, akik előtt az igazság felfedte vigyorgó arcát 2018 áprilisában…

A Kalifornia állam után elnevezett Arany Állami Gyilkost több névvel is illeték az elmúlt évtizedekben, olyanokkal, mint a Gyémánt Csomós Gyilkos, az Eredeti Éjszakai Vadász vagy a Keleti Öböl Erőszakolója. Kegyetlen tetteit pedig egy tizenkét évet felölelő időszakban követte el, 1974-től 1986-ig az ígéret földjeként is számon tartott államban. Ebben az időszakban a Gyilkos legalább tizenkét gyilkosságot követett el, ötvennél is több nőt erőszakolt meg és száznál is több betörést hajtott végre.

A Gyilkos fejlődésének megismerése céljából pedig elengedhetetlenül fontosnak tartom, hogy a személye előtt – rendhagyó módon – a tetteit ismerjük meg. Nyomon követjük majd, hogy válik egy kezdetben betörésekre szakosodott valódi izgalmat a bűncselekményeiből nyerő elkövetőből a későbbiekben folyamatos nemi erőszak elkövetőjeként hatalmat gyakorló és attól megrészegült ámokfutóból az abszolút felsőbbrendűség tudatában létező kegyetlen sorozatgyilkossá.

A Visaliai Fosztogatónak – ami szintén a Gyilkos egyik ismert neve – tulajdonított bűncselekmények 1974 márciusában kezdődtek Visaliában, Tulare megyében, Kaliforniában, március 19-én egy meglehetősen kisstílű betöréssel. A Fosztogató behatolt egy házba ahonnan 50 dollár készpénzt tulajdonított el egy malacperselyből. A tett alatt érzett adrenalin által keltett, felfokozott állapot és az, hogy képes volt – különösebb komplikációk nélkül – végrehajtani tettét kellemes érzésekkel töltötték el a Fosztogatót, aki ezek hatására többet és többet akar, ezáltal taszítva bele magát egy olyan sötét örvénybe, aminek legalján szenvedés és halál várta – azoké az embereké, akiket magával ránt a saját kis játszóterére. Mivel a hatóságok nem jutnak érdemi eredményre az eset kapcsán ezért a Fosztogató önbizalma is növekedésnek indul, a betörések számával együtt exponenciálisan.  A betörések forgatókönyve azonban szinte mindig ugyanaz. Az elkövető behatol a házba, megrongálja a tulajdonosok értéktárgyait, női alsóneműket dobál szét és néhány kevésbé értékes – de sokkal személyesebb - dolgot tulajdonít el (például: mandzsettagombok, gyűrűk, fülbevalók) – figyelmen kívül hagyva a nagyobb értéket képviselő tárgyakat, mint a készpénz vagy az elektronikai eszközök. Nem a haszonszerzés hajtja, a tett a valódi cél és az elégedettség mindent betöltő érzése. Egy betörés alkalmával azonban a fentieken kívül hat lőfegyvert és különböző típusú lőszereket is zsákmányol. Az elkövetés módja – modus operandi – mindig hasonló. A Fosztogató kesztyűt visel, több behatolási és ezáltal menekülési útvonalat nyit a házon – általában ablakokat, a ház több pontján is figyelemfelkelésre alkalmas tárgyakat helyez el – általában üvegpalackokat és edényeket, amik az ajtók vagy ablakok nyitásakor zajt generálva riaszthatják az elkövetőt, a célpontként választott házak körül több menekülési útvonal is van (például: parkok, autóutak). A rendőrség ugyan megtalálja az összefüggéseket az esetek között és harminchét gyanúsítottat is meghallgatnak, azonban a bűncselekményeket fiatalkorú elkövetőnek tulajdonítják – a kihallgatottak közel 60%-a tinédzser. Az események tizennyolc hónap után azonban sokkal baljósabb fordulatot vettek. 1975. szeptember 11-én egy símaszkot viselő férfi hatolt be Claude Snelling, Whitney Lane 532-es szám alatt található otthonába. Hajnali 2 óra 22 perckor a férfi furcsa zajra ébredt és a hátsó ajtón kirohant a házból, a kocsibejárónál pedig szembe találta magát a Fosztogatóval, aki éppen a lányát, Beth-et próbálta elrabolni, aki akkor volt 16 éves. A támadó megfenyegette a férfit, hogy megöli a lányt, majd fegyvert rántott és kétszer rálőtt Snelling-re majd elmenekült. A férfi súlyosan megsérült, a mentők kiérkezése előtt meghalt. A rendőrség 4.000 dolláros jutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek, éjszakai őrjáratokat szerveztek és több olyan házat is figyeltek, amelyek környékén ismeretleneket láttak a helyiek. Nem jutottak eredményre, a betörések pedig folytatódtak. 1975. december 12-én este fél kilenckor William McGowen nyomozó épp megfigyelést hajtott végre, amikor azt észlelte, hogy egy maszkos férfi ugrik be a W. Kaweah Avenue 1505 alatt található ház hátsó kertjébe, a rendőr megpróbálta feltartóztatni a férfit, aki a figyelmeztető lövést követően megállt és a maszkját is levette, majd bal kézzel fegyvert rántott és McGowen felé lőtt, a golyó nem találta el, de a zseblámpáját megrongálta. A környéken szolgálatot teljesítő rendőrök kollégájuk segítségére indultak a Fosztogatónak azonban sikerült elmenekülnie, bár több bizonyítékot is hátrahagyott, egy zseblámpát, néhány lábnyomot és egy kék zoknit, tele aprópénzzel. A fentieken kívül Jennifer Armour, 15 éves diáklány novemberi halálát és Donna Richmond, 14 éves diáklány decemberi meggyilkolását is a Fosztogatónak tulajdonítják, utóbbiak még nem bizonyítottak. A hasonló jellegű bűncselekmények azonban 1976-ra megszűntek a veszélyeztetett zónában, hogy az év közepétől más városban, sokkal kegyetlenebb formában öltsenek újra testet.

A Keleti-térségi Erőszakolóként elhíresült elkövető módszere több szempontból is megegyezett a Fosztogató által használtakkal, azonban a közel féléves passzív időszakban a betörések újraélése által kiváltott pozitív érzések már szexuális töltettel is kiegészültek. Az izgalom, a vágy és a hatalom elképzelt érzése újabb mélységek felé hajtotta az elkövetőt. Egyedülálló, középosztálybeli nőket kezdett keresni, lehetőleg olyan környéken lakókat, ahol könnyen képes volt elmenekülni – parkok, iskolák közelében. A terület felmérésével és a környezet megismerésével töltött éjszakákon több alkalommal is tetten érték, ahogy nők házaiba less be, de mindig sikerült elmenekülnie. Egy ilyen estén fegyvert is kellett használnia, mert az őt üldöző fiatal majdnem elkapta, a fiú súlyosan megsérült, de túlélte a veszélyes találkozást. A leendő áldozatok közül többen is láttak gyanús alakot a házuk körül, voltak, akikhez be is törtek. A rendőrség véleménye szerint az Erőszakoló alapos felderítést végzett támadási előtt, gyakran be is tört a házakba, hogy megismerje azok felépítését, elhelyezze fegyvereit, vagy csak nyitva hagyjon egy-két ablakot, sőt gyakran telefonon is fenyegette a kiszemelt áldozatait, olykor a tényleges támadás előtt akár hónapokkal. Élvezettel töltötte el áldozatai félelme, a játék a prédával, számtalanszor élte át gondolatban a jövőbeli támadást, fantáziái pedig csak hevítették benne a vágyat. Amikor pedig a vágy már szinte elviselhetetlen volt lecsapott. Kezdetben egyedülálló nőket vagy gyermekeiket egyedül nevelő anyákat vett célba, azonban nem telt bele sok idő és ráébredt, hogy fokozhatná kegyetlen játékának izgalmait. Párokra kezdett vadászni. Általában ablakokon vagy üvegajtókon hatolt be a gyanútlanul alvó háziak otthonaiba. Zseblámpával a kezében felébresztette őket majd megkötözte áldozatait – gyorskötözővel vagy cipőfűzőkkel – szemüket is bekötötte és a szájukat is betömte. Előfordult, hogy a nőket kényszerítette a férfiak megkötözésére, mielőtt rájuk is hasonló sors várt. Ezután elhurcolta a nőket, a férfiak hátára pedig különféle tárgyakat helyezett, amik ha mozgásuk miatt összetörnek riasztóként szolgálnak az Erőszakolónak. Aztán megerőszakolta a megkötözött, magatehetetlen nőket a ház valamelyik szobájában. Többször is, néha órákat töltött el egy-egy asszony társaságában. Hosszú időt töltött a házakban, evett, ivott visszatért a nőkhöz, megnézte a padlón fekvő férfiakat. Volt alkalom, amikor úgy tett mintha elment volna és nézte áldozatai vergődését, ahogy megpróbálnak segítséget szerezni, majd előugrott és a pár kálváriája megismétlődött. Volt olyan is, hogy áldozatai hosszú órákon át nem mertek megmozdulni, mert nem lehettek benne biztosak, hogy támadójuk valóban távozott-e a házból. Maximálisan kiélvezte ezt a bizarr macska-egér játékot. Lapult a sötétben, figyelt, izgalom és vágy töltötte el, érezte a hatalmat, a végtelen hatalmat, amit egyedül ő tudott áldozatai felett gyakorolni. Trófeaként ezekben az esetekben is magával vitt személyes tárgyakat, némi készpénzt és – ha lehetősége adódott rá – lőfegyvereket is. Általában gyalogosan menekült el a helyszínről.

1976 júniusa és 1979 júliusa között harminckét alkalommal csapott le Sacramento megyében, kilenc esetben Contra Costa-ban, három alkalommal követett el erőszakot Yolo-ban, kétszer Santa Clara-ban, kétszer San Joaquin-ban, kétszer Stanislaus-ban és egyszer Alameda-ban.

A fenti ötvenegy eset között egy alkalommal újra gyilkolt az elkövető. 1978. február 2-án egy fiatal házaspár, a 21 éves, katonai rendőr, Brian és 20 éves felesége, Katie Maggiore az esti órákban épp a kutyájukat sétáltatták Rancho Cordova külterületén – a közelben az Erőszakoló már öt alkalommal csapott le – amikor találkoztak az elkövetővel. Dulakodni kezdtek és a párnak sikerült egérutat nyernie, de a Gyilkos a menekülés helyett egyszerűen levadászta őket. Egy ház hátsó kertjénél érte be a fiatalokat és többször rájuk lőtt, majd távozott. Egyes forrásokból az következtethető, hogy látták a támadójuk arcát, ezért kellett mindkettőjüknek meghalnia. Bár kórházba szállították őket Brian és Katie mégis belehaltak a serüléseikbe, anélkül, hogy bármilyen esélyük lett volna azonosítani támadójukat.

A legutolsó támadás után (1979. július 5., Contra Costa megye) az elkövető Dél-Kaliforniába helyezte át székhelyét, ahol 1979 és 1986 között hét további brutális támadás történt, a szörnyű tettek azonban – egy kivételtől eltekintve – ezekben az esetekben már gyilkosságokkal is kiegészültek. A Gyilkos a már jól bejáratott sémát követte, betörés, nemi erőszak, macska-egér játék és végül a vágyak kielégülése után, vérontás. Az áldozatok, mint holmi játékszerek összetörése, a feszültség elengedése, az izmok elernyednek, minden kitisztul, minden világos és nyugodt, a többször átélt tökéletes pillanat újbóli megélése, már nem egyszerű ember, felsőbbrendű entitás, az áldozatok félelméből és véréből született Isten… Így vált az egykori Fosztogató, valamivel több, mint öt év alatt irgalmat nem ismerő Sorozatgyilkossá.

/Az Erőszakoló tetteit csak évekkel később hozták összefüggésbe a dél-kaliforniai gyilkosságokkal. A hetvenes évek végén-nyolcvanas évek elején a térségben Éjszakai Vadásznak nevezték el az elkövetőt, ez csak később egészítették ki az Eredeti jelzővel, miután egy másik sorozatgyilkos, Richard Ramirez (1960. február 29. – 2013. június 7.) is Éjszakai Vadász néven híresült el a ’80-as évek közepén, szintén Kalifornia államban./

1979. október 1-jén Goleta városában, Santa Barbara megyében újabb támadás történt. Egy házaspár otthonába tört be az elkövető, ahol először megkötözte áldozatait, majd megfenyegette őket, hogy amennyiben ellenállnak megöli mindkettőjüket. Azonban hibát követett el, amikor elhagyta az áldozatok szobáját az asszonynak sikerült felsikítania, amit a szomszédok is meghallottak. Az egyik szomszéd – egy F.B.I. ügynök – azonnal reagált a segélykérésre. Az elkövetőben tudatosult, hogy menekülnie kell, ezúttal kerékpáron indult el. Az ügynök azonban követte, végül a kerékpárt és egy kést hátrahagyva, több ház udvarán is átmászva sikerült elmenekülnie. Ezt a támadást később a bizonyítékok alapján egy későbbi gyilkossággal hozták összefüggésbe, mivel a helyszíneken talált cipőnyomok és az áldozatok megkötözéséhez használt anyagok megegyeztek mindkét esetben.

Ugyan ebben a városban, ’79 decemberében újabb támadás történt, Dr. Robert Offerman-nak és Dr. Debra Alexandra Manning-nek azonban nem volt szerencséje. Az ortopéd sebész férfi 44 éves volt, partnere, a 35 éves Debra pedig pszichológus. A helyszínelés során megállapították, hogy a férfi kötelékeinek sérülése alapján Robert megpróbált kiszabadulni és valószínűleg dulakodott is a támadóval. Eredménytelenül. A Gyilkos agyonlőtte mindkettőjüket. Az Avenida Pequena-n található társasházban élő szomszédok hallották a lövéseket, mégsem próbáltak meg a pár segítségére sietni. A Gyilkos egy lopott kerékpáron menekült el. Ez a bűncselekmény volt a térség történelmének első kettős gyilkossága.

1980. március 13-án a 33 éves Charlene-t és férjét, a 43 éves Lyman Smith-t holtan találták Ventura megyében található házukban. A párt a függöny zsinegeivel kötözték meg, a Gyilkos speciális, úgynevezett kínai vagy gyémánt csomót használt áldozatainál. Olyat, amit az Erőszakoló is használt több esetben a sacramento-i támadások során. A bevetőben említett Gyémánt Csomós Gyilkos nevet is innen kapta. A kegyetlenségek a már ismertetett módon zajlottak, egy dolgot kivéve. A pokoli játék után nem lőtte agyon a házaspárt, a Gyilkos ezúttal a kandalló mellől elemelt farönkkel verte agyon Charlene-t és Lyman-t. Hatalmas düh munkálkodhatott az elkövetőben és olyan vágy, amit egy átlagos ember talán sosem érez. Egy ilyen tett elkövetéséhez azonban a dühön és groteszk vágyakon túl más is szükséges. A lőfegyver elidegeníti a gyilkost áldozatától, hiszen hatalmas távolságokból is képes szinte bárki egy megfelelő fegyverrel kioltani valakinek az életét. A fojtogatás, a kés használata, a már említett agyonverés – tárgyak vagy puszta kéz használatával – mind közelséget igényelnek, a gyilkos és áldozatának egyfajta abszurd, intim haláltánca ez. A gyilkos közvetlen közelről élheti át nem csak az ölés során érzett eufóriát, hanem az élet elillanását is áldozata testéből, ezzel fokozva a tett által kiváltott érzéseket – erről több sorozatgyilkos is említést tett elfogása után, többen földöntúli gyönyöröket éltek át áldozatuk halálának pillanatában, gyakran ejakuláltak is. A Gyilkos felsőbbrendűségének tökéletes szinonímája a választott halálnem. Már nem csak összetöri a megunt játékait, összezúzza. Teljes mértékben megsemmisíti, a felismerhetetlenségig rombolja le.

Keith és Patrice Harrington három hónapja voltak házasok és két napja halottak, amikor Roger Harrington, a fiú apja 1980. augusztus 21-én megtalálta a fiatalok földi maradványait, dana point-i házuk padlóján. A lányt megerőszakolták, majd mindkettőjüket agyonverték. A kiérkező helyszínelők nem találtak meg a gyilkos fegyvert a házban.

1981. február 6-án a 28 éves Manuela Witthuhn egyedül tartózkodott orange megyei házában – férje, David betegség miatt kórházban volt –, amikor megtámadták, a Gyilkos a párt célozta meg, többször is felmérte a környéket, de meglepetésként érte, mikor csak a nőt találta otthon. Megkötözés, erőszakos közösülés majd könyörtelen halál. Ez lett a fiatal nő sorsa is. Őt is agyonverte az elkövető. Később férjét meggyanúsították a gyilkosság elkövetésével, de a DNS vizsgálat bebizonyította, hogy nincs köze felesége halálához.

A Gyilkos következő áldozataira ismét Goleta városában csapott le, pár háztömbnyire a ’79 decemberében történt gyilkosságainak helyszínétől. A 35 éves Cheri Domingot és a 27 éves Gregory Sanchezt 1981. július 27-én érte utol a halál. A Gyilkos a fürdőszoba ablakán keresztül jutott be Domingo házába, majd rátámadt a párra. A férfit arcon lőtte, de mivel a lövés nem bizonyult halálosnak ezért egy – a kertben szerzett – szerszámmal agyonverte. Nem volt megkötözve. A hatóságok elmélete szerint Gregory valószínűleg tudta, hogy azzal a férfivel néz farkasszemet, aki az Offerman – Manning gyilkosságért is felelős és rátámadt a behatolóra. A férfi fejét az elkövető később rongyokkal letakarta – itt valószínűsíthető valamilyen szintű megbánás vagy egyfajta bűntudat. A nő testén talált zúzódásokból arra lehetett következtetni, hogy a támadás idején meg volt kötözve, béklyóit azonban a Gyilkos halála után eltávolította. A nőt megerőszakolta és agyonverte. Hasonlóan a ’79-es esethez a szomszédok valószínűleg hallották a leadott lövés zaját mégsem próbáltak meg segítséget nyújtani a bajba jutott párnak.

Ezen a nyáron azonban történt valami, ami arra késztette az Arany Állami Gyilkost, hogy szüneteltesse rémtetteit. Egy hosszabb kihűlési időszakot követően 1986. május 4-én ölt újra. Áldozatának - a csupán 18 éves Janelle Lisa Cruz-nak – holtestére otthonában találtak rá, Irvine városában, Orange megyében. A lány egyedül volt – szülei épp Mexikóban nyaraltak – amikor megtámadták, megerőszakolták és egy csavarkulccsal halálra verték.

Ezt követően megszűntek a támadások, a Fosztogató, az Erőszakoló, a Gyilkos eltűnt. Elnyelte a föld, mint valami démont, aki miután elvette, amiért jött visszatért oda, ahová valóban tartozik, a pokolba. Hosszú idő telt el, amíg újra életjelet adott magáról.

A dél-kaliforniai rendőrség viszonylag hosszú ideig nem kezelte összefüggő ügyként az előzőekben bemutatott bűncselekményeket. Többször is rossz nyomon indultak el, hol utcai bűnözőket, hol pedig olyan férfiakat vádolva meg, akik valamilyen kapcsolatban álltak az áldozatok valamelyikével. Az esetek tényleges összekapcsolása csak évekkel később történt meg, annak ellenére is, hogy az elkövető többször nyomot is hagyott maga után, ráadásul egy részletekbe menő profilt is sikerült alkotniuk a Gyilkosról.

A rendőrség a következő fizikai jellemzőket állapította meg az elkövetővel kapcsolatban: fehér férfi, körülbelül 180 cm magas, vékony, sportos testfelépítésű, 43-44-es a lábmérete, vércsoportja A típusú. Valószínűsítették továbbá, hogy a ’70-es évek közepén, az szexuális támadások idején 18-25 éves korában járhatott, haja szőke vagy barna, szeme világos vagy kék színű, péniszmérete pedig kisebb az átlagosnál.

A Leslie D'Ambrosia és kollégái által felállított pszichológia profil a következőket tartalmazta az elkövető személyiségével kapcsolatban:

a gyilkosságok kezdetén, 1979-ben, érzelmi életkora 26-30 éves kornak felelt meg

volt kapcsolata prostituáltakkal

jellemzően szexuálisan deviáns

szexuálisan funkcionális, képes beleegyező és nem beleegyező partnerrel is ejakulálni

valószínűleg ismeri a rendőrség nyomozati és bizonyítékgyűjtési technikáit

kellemes megjelenésű, ártalmatlannak tűnik még az előkelőbb környékeken is

jó fizikumú

1980 körül Ventura-ban élt vagy dolgozott

tinédzser éveiben már volt dolga a törvénnyel

tapasztalt betörő

vélt vagy valós indokokból gyűlöli a nőket

van munkája, de valószínűleg nem a hajnali órákban dolgozik

ha házas, partnere alárendelt szerepet tölt be a kapcsolatban és tolerálja a szexuálisan deviáns mintáit

intelligens

késő tizenéves vagy kora huszonéves éveiben kezdett kukkolni

magánélete jól szervezett és rendezett

magabiztos és bízik saját képességeiben is

akik ismerik uralkodó típusnak, arrogánsnak, manipulatívnak és krónikus hazudozónak írnák le

nem fogja abbahagyni erőszakos bűncselekményeit

Mivel a ’80-as évek végére a hasonló bűncselekmények megszűntek ezért a szakértők azt valószínűsítették, hogy a Gyilkos egy magányos férfi volt, aki elmegyógyintézetbe került, másik országban folytatta borzalmas ténykedését vagy meghalt. Tévedtek.

1991-ben egy korábbi áldozata hívást kapott az Erőszakolótól. Egy percig beszéltek. A nő később azt állította, hogy a háttérben egy női és gyerekhangokat is hallott. Ezzel azt valószínűsítve, hogy az elkövető családot alapított.

2001. április 6-án, egy nappal azután, hogy a Sacramento Bee napilap hasábjain lehozta a hírt, amely szerint az Erőszakoló és az Eredeti Éjszakai Vadász ugyanaz a személy, az egyik áldozat szintén telefonhívást kapott régi támadójától, a férfi csupán egy kérdést tett fel mielőtt megszakította a vonalat: „Emlékszel mikor játszottunk?” Ezek a hívások azonban nem voltak különálló esetek, az Erőszakoló 1977 márciusa és 1978 januárja között többször is telefonált, három alkalommal a rendőrséget hívta, két alkalommal a volt áldozatait – az egyiket karácsonyra köszöntötte fel, „Boldog Karácsonyt, újra én vagyok!” –, egy alkalommal pedig egy kapcsolati tanácsadó szolgálat munkatársát, ’78. január 6-án.

Bár a gyilkosságokat már 2001-ben hivatalosan is összekapcsolta a nyomozó hatóság csak 2011-ben bizonyosodott be, hogy azokat ugyanaz az ember követte el. 2016-ban az F.B.I. további információkat hozott nyilvánosságra az üggyel kapcsolatban és egy Sacramento-ban tartott sajtótájékoztatón a helyi hatóságokkal együttműködve 50.000 dollár jutalmat ígértek annak, aki a Gyilkos nyomára tudja vezetni őket. 2018 tavaszán pedig látókörükbe került egy bizonyos Joseph James DeAngelo, egy 72 éves férfi, Citrus Heights-ból. A rendőrségnek sikerült DNS mintát venni a férfitől – annak tudtán kívül. A vizsgálatok közel négy hónapon keresztül tartottak melyek eredményeként DeAngelo lett a fő gyanúsítottjuk. 2018. április 24-én, harminckét évvel az utolsó gyilkosság után letartóztatták a Gyilkost, az amerikai történelem egyik legismertebb, még életben lévő sorozatgyilkosát.

Joseph James DeAngelo 1945. november 8-án született Bath városában, New York államban, idősebb Joseph James DeAngelo és Kathleen Louise DeGroat fiaként. 1964-ben leérettségizett a Folsom High School – ban, majd beállt a hadseregbe. A haditengerészetnél szolgált, az USS Canberra cirkáló fedélzetén. A háború alatt háromszor is kitüntették. Visszatértét követően a Sierra College-ban rendészeti diplomát szerzett később pedig a Sacramento State-en büntetőjogi tanulmányait végezte el sikeresen. 1973-tól 1976-ig rendőrtisztként dolgozott Exeter-ben majd Auburn-ben ’76 és ’79 között. Ekkor azonban bolti lopás miatt elbocsátották a testület kötelékéből. DeAngelo ’79 és ’90 közötti pályafutása jelenleg ismeretlen. 1990-től 2017-es nyugdíjazásáig Rosevill-ben szerelőként dolgozott. 1970-ban eljegyezte főiskolai barátnőjét, Bonnie-t, de soha nem házasodtak össze. 1973-ban feleségül vette Sharon Marie Huddle-t és három lánygyermekük született. 1991-ben elváltak. Letartóztatásakor egyik lányával és unokájával élt Citrus Heights-ban.

Joseph James Deangelo, az öreg szomszéd, a Fosztogató, az Erőszakoló, a Gyilkos története ezekben a pillanatokban is íródik. Felelnie kell tetteiért, amik ártatlan nők és férfiak életét követelték, a tetteiért, amikkel több tucat nő életét változtatta véget nem érő rettegéssé. Az ügyészség halálbüntetést fog indítványozni a bíró felé. Azonban a végső döntés még sokáig várathat magára. Az elhunytak családtagjai pedig szembenézhetnek a Szörnyeteggel, ami eddig álmaikban mosolygott rájuk, gondolataik labirintusának elhagyatott járataiban folyamatosan tépkedte láncait, hogy oly sok évvel később nem várt alakban öltsön testet, immáron nem Véres Istenként, Pokoli Démonként, hanem egy megtört öregember alakjában…

Egy kérdés azonban mindannyiunkban felmerülhet. Ennyi kegyetlenkedés, ennyi gyilkosság után miért hagyta abba? Szerintem a válasz egyszerűbb, mint gondolnánk. Igen, megházasodott, családot alapított, gyereket nevelt, dolgozott, talán azt is mondhatnánk, hogy jó útra tért. Ez azonban csak része a teljes igazságnak. A másik része viszont sokkal sötétebb annál, mint amit egészséges elmével be tudnánk fogadni. A megerőszakolt nők, a gyilkosságok áldozatai, mind-mind a részévé váltak, s bár mostanra csak az emlékek maradtak, mégsem fogja őket soha elfelejteni. Az éjszaka csendjében újraéli tetteit, a vágyat, a féktelen erőszakot, a gyilkolás során megtapasztal hatalmat és végtelen gyönyört és lehet, hogy még évekig mosollyal az arcán hajtja álomra a fejét ellentétben az elhunytak hozzátartozóival…

Az igazságszolgáltatás malmai lassan őrülnek, de reménykedünk abban, hogy végül megkapja majd méltó büntetését. Addig is örülhetünk, hiszen megfoghatóvá és büntethetővé vált egy újabb Szörnyeteg. Levetette sötétségből, félelemből és vérből font köpenyét. Biztonságosabbá vált a világ. Legalább is szeretnénk ezt hinni. Az igazság azonban az, hogy „csak” az idős bácsit kapták el, egy másik ország másik városában. Sokan pedig most is várják, hogy a helyére lépjenek, hogy átélhessék azt a sötéten felderengő varázslatot, amit eddig még nem tudtak megérinteni, de a távolság már egyre fogy az áhított cél és a jövendőbeli gyilkos között, és amikor megérinti, a kör újraindul, hogy még több ártatlant rántson magával az éjfekete mélység aljára. Lehet, hogy a kedves fiatalember éri el leghamarabb vagy a szomszéd talán a férfi az utca végén. Ne legyenek illúzióink, egyikük már valószínűleg közel jár…

„Régi bűnnek hosszú az árnyéka.” – Agatha Christie