Idén ünnepli 33. évfordulóját Stephen Herek klasszikus szörnyfilmje, a Critters, magyarul a Rémecskék. A 1984-es Szörnyecskék mintájára készült horror zajos sikert és hatalmas kultuszt hozott világszerte a krítáknak (így nevezték el a magyar fordítók a második részben a rémecskéket), így hamarosan további három folytatás követte, egyre gyengébb színvonallal, hogy aztán ’92-ben, a negyedik résszel több, mint két évtizedre lezáruljon a franchise. Azonban öt évvel ezelőtt egy rajongói kisfilm újra feltüzelte a vágyat egy ismételt folytatás lehetőségére, azonban se az eredeti készítők, se a filmekben megforduló szereplők nem szerettek volna egy újabb rókabőrt lehúzni a kerek egésszé vált történetről. Azionan egy kicsiny amerikai filmes vállalat, a Shudder, bízva az ismételt sikerben, elkészített egy minisorozatot, amely 8 részben, átlag 10-12 perces játékidővel került bemutatásra idén márciusban.  De vajon jó-e ez nekünk? Rajongóknak tuti.

Dióhéjban összefoglalva a történet: a kríták anyabolygójáról egy újabb csapat rémecske tart a Föld felé, hogy az egyik titokzatos, eltűnt fajtársukat megkeressék és kimenekítsék bolygónkról. Nyomukban loholnak a fejvadászok is, akik megpróbálják megakadályozni a kríták tervének sikerességét. A Földön két lúzer középiskolás srác éli mindennapjaikat, ám egy balhé során összetalálkoznak a rémecskékkel. Nemsokára kiderül, hogy a fiúk egyike szörnyű titkot rejt, ami újra felszítja a háborút az emberek és a rémecskék között.

Akik ismerik a filmeket (jómagam is hatalmas fanja vagyok), azok tűkön ülve várták az újabb agymenést. Okkal várhattuk volna, hogy milyen okosságot talál ki az alkotógárda a történetre, ugyanis a negyedik rész végén az utolsó krítát is sikerült likvidálni Charlienak, az alkoholista gondnokból lett csillagközi űrvadásznak. A Shudder azonban nem szórakozott a történet hozzáillesztésével az anyasorozathoz, teljesen más irányba vitte el a sztorit, amelynél bárgyúbbat elképzelni sem lehet. Legyen elég annyi, hogy a fajok közti keveredésnek nagyon sok köze van a cselekmények alakulásához.

Bár a készítők esküdöztek, hogy számos, a kultikus részekből ismert színész vissza fog térni pár pillanat erejéig, de sem Dee Wallace (ő inkább elment Rob Zombie hamarosan érkező filmjébe szerepelni), sem Don Opper, sem Scott Grimes nem vállalta a felbukkanási lehetőséget, sőt, érthetetlen módon a harmadik részben élete első filmszerepében debütáló Josh, alias Leonardo DiCaprio sem élt a készítők nagylelkűségével (érezzétek az iróniát). Így nem volt mit tenni, a kasztingon teljesen új szereplőket válogattak, akik többnyire krimisorozatokból érkeztek a kb. egy hétig tartó forgatásra (tuti nem volt több). Az új felállásban Kirsten Robek (Lucifer, Odaát), Mark Steger (Stranger Things) és Alison Wandzura (The Crossing, Van Helsing) bukkan fel, akik épp elegendő színészi alakítást nyújtanak egy tévésorozatnál megszokott minőségben. A legnagyobb arc azonban egy Amerikában rettentően ismert (és legalább annyira kínos) színész-komikus Gilbert Gottfried, akit idehaza a Ford Fairlane kalandjaiból vagy a Nicsak, ki beszél második részéből ismerhetünk, ő kapta meg az enyhén mókás Murray bácsi szerepét, garantálva a nevetésfaktort.

Mókában és kacagásban valóban nem lesz hiány, de nem mindegy, hogy őszinte a kacaj, vagy pedig kínunkban nevetgélünk. Az Új zabálásban van bőven mindkettőre példa: szemmel látható módon a készítők igyekeztek fejet hajtani a klasszikus elődök előtt, és visszahozni mindazt, ami a filmekre jellemző volt. Számos jelenetben köszönnek vissza ismerős képsorok, egy-egy beszédfoszlány utal az első négy rész történéseire is, a rémecskék nagyrészt ugyanazok a bábok, amiket anno a filmek forgatásain is használtak, sőt, még kicsit dizájnoltak is rajtuk, amit a legutolsó rész egyik ikonikus jelenetében láthatunk is. A párbeszédek rendkívül humorosra sikerültek, mind a kríták mondatai (amelyeket zseniális húzásként egyfajta hablatyoló mandarin nyelven mondanak el a szörnyikék, természetesen angolul feliratozva), mind a szereplők egyes dialógusai tobzódnak a humorban, szerencsére elég ötletesen is követik egymást, remekül kihasználva a nosztalgiafaktort. Nem is beszélve a rengeteg klasszikus filmre való utalással, amelyek remekül dobják fel az amúgy sem unalmas sorozatrészeket. Visszaköszön a Mátrix, a Terminátor, az Alien, sőt, az alkotók annyira frissen tartották a szkriptet, hogy kapunk a Stranger Thingsből, a Trónok harcából vagy épp a tavalyi Bosszúállók: Végtelen háborúból egy-egy remekbe szabott snittet, amelyeken szívből tudunk röhögni. Piros pont érte!

Örömünkbe azért üröm is vegyül, ugyanis a nosztalgia mellett ott a modernizáció átka is, amelyet nem sikerült kellően kihasználniuk Jordan Rubinnak és a Kaplan tesóknak. Az effektek egyszerűen gagyik: akár a fejvadászok átalakulásairól, akár a rémecskék űrhajójáról vagy épp az általuk okozott sérülésekről beszélünk, mindről ordít az olcsóság és bazáriság. Sajnos ezt nem lehet a „de hát csak tévébe készült” szöveggel sem elütni, egész egyszerűen elnagyolták, abban a tudatban élve, hogy úgysem emiatt lesz sikeres a sorozat (amit meg is mutat az IMDb-s 6,4-es értékelés). Mindemellett a forgatókönyvet is a fent említett emberkék hozták össze, amely szintén hemzseg a hibáktól, logikátlanságoktól és bugyuta fordulatoktól. Teljesen addig jól működik a dolog, míg meg nem ismerjük a rémecskék küldetésének valódi okát, onnantól kezdve klisé klisét követ, és az addig remekül felépített sztori hirtelen összeomlik és érdektelenségbe csap át, ezúttal megszüntetve az előbbi részekben jelentős szerepet kapó horror- és parafaktort, és kvázi vígjátékba csapják ét az egész sorozatot. Bár a nyolcadik rész vége egyértelműen nyitottra hagyta a folytatás lehetőségét, meglepődnék, ha elkészülne, bár a rajongókon sok múlik.

Ha annak idején akár a tékából kikölcsönözve, akár valamelyik tévéadón futottál bele a Critters bármelyik részébe, ne röstelld megnézni a sorozatot is, garantáltan jól fogsz szórakozni rajta. Ha viszont „krítaszűzként” most ismerkedsz a szériával, ajánlott bepótolni a filmeket is, mert nagyon sok utalás található benne, amit nem fogsz érteni a megtekintése közben. A szereplők között akad egy-két érdekes figura, a párbeszédek zseniálisak, nosztalgia csillagos ötös, utalások szintén piros pontot érdemelnek, ám a gagyi látványvilág és a forgatókönyv ékszerűsége kicsit rontják az összképet. Azt a szűk 90 percet azonban megéri rááldozni.

Megjegyzés: a sorozat magyar feliratát a cikkíró fordította a készítő cég, a Shudder hivatalos engedélyével, az egész évadhoz tartozó subok elérhetőek az opensubtitles oldalán.

6/10

IMDb