Világháborús ​eszközöket keresve az ember időnként az életével játszik. Tudta ezt Botond és barátja is, amikor ásójukat a földbe szúrták a fémkereső jelzése után. A felszín alatt fel nem robbant aknák és gránátok pihenhetnek az elesett katonák csontjai között. Ezúttal azonban egy különös lelet került elő, aminek sem eredetét, sem funkcióját nem tudták meghatározni. Hamarosan különös víziók és megmagyarázhatatlan jelenségek kavarják fel mindennapjaikat. Elhatározzák, hogy megszabadulnak a baljóslatú eszköztől, de már késő: annak tulajdonosai tudják, hol találnak rájuk, és a szándékaik veszélyesebbek néhány földben nyugvó robbanószernél.

Vorkov és Nagarm az utazás utolsó szakaszához ért. Hamarosan megérkeznek a bolygóra, amin egykor elveszett űrhajójuk, az Inanna roncsait kell felkutatniuk. Az Inanna legénysége odaveszett, mielőtt hazaindulhattak volna. A célhoz közeledve a fedélzeti műszerek mesterséges objektumokat érzékelnek az égitest légkörében. Mindent megváltoztat a felismerés, hogy a bolygón a jelek szerint virágzik az élet és a technológia, de vajon hogy fogadják az érkező űrhajó legénységét?

Keszi Csaba második regényét veheti kézbe az olvasó, ami vegyíti a sci-fi és a karakterdráma műfaját, belehelyezve a magyar valóságba. Őszintén megmondom nagyon bírom, amikor a magyar szerzők magyar helyszíneket és szereplőket választanak ahelyett, hogy megpróbálnák "elkülföldiesíteni" a művüket, ha szabad ilyen csúnya szóval élnem. Az a helyzet, hogy mindig annyira külföldre fókuszálunk, hogy nem vesszük észre, mekkora erőssége van annak, ha itthoni helyszínekre helyeződik a hangsúly. A Három perce még éltem legnagyobb erőssége, hogy ismerőssé teszi számunkra az ismeretlent, ezáltal sokkal közelebb érezzük magunkhoz a történetet. Sokkal jobban bevonódunk a könyv cselekményébe és jobban el tudjuk hinni, hogy mindez akár velünk is megtörténhet.

Az író ügyesen használta a sci-fi toposzait, látszik, hogy szereti és ismeri ezt a műfajt, ugyanakkor nem szolgai másolásról beszélhetünk, ami szintén hatalmas pozitívum. Nekem sokszor van bajom azzal, hogy egy-egy műfajba nem mernek elég újítást belevinni, helyette inkább abból építkeznek, amit már nem egyszer elmeséltek nekünk. Ennél a kötetnél azonban erről szó sincsen, sokkal okosabban nyúlt hozzá az idegen kérdéskörhöz a szerző, belevegyítve a létünk utáni kutatást, a haláltól való félelmünket és a vágyat, hogy talán legyőzhetjük azt és a létünk értelmének a keresését. Ahogyan elindultak az események ott azért még azt gondoltam, hogy jaj már megint ugyanaz a nóta, kicsit lassan is haladt előre a dolog, de aztán amikor hirtelen felgyorsultak az események és kezdett kibontakozni a mondanivaló már meglepetten tapasztaltam, hogy végre valami mást kaptam. Bőven adott gondolkodnivalót a szerző az már biztos.

Sokan nem szeretik a hosszú leírásokat, én azonban nem erősítem a pörgős párbeszédekért rajongók táborát. Szeretem, ha aprólékosan kidolgozott karaktereket, helyszíneket kapok, amit a szerző nem fél hosszan kibontva bemutatni az olvasójának. Keszi Csaba olyannyira ügyelt a részletességre, hogy tényleg mindent magam előtt láttam. A karakterei felépítésére, motivációjukra, hátterükre is nagyon odafigyelt és ez nem csak az emberekre igaz.  A két szálon elinduló cselekményt is szépen egy irányba terelte. Nem maradt bennem hiányérzet, tudtam azonosulni egy-egy szereplővel, érdekelt a sorsuk alakulása.

Egy dologgal nem voltam csupán megelégedve és az a nyelvezet. A két szemszögből való ábrázolás megválasztása nagyon okos dolog volt, ugyanakkor nem éreztem elég kiforrottnak a leírás nyelvezetét és megválasztását a tartalomhoz képest. Több tudományosságot is elbírt volna a sztori és maradhatott volna több sejtelmesség is. Egy kicsit több terhet lehetne rakni az olvasóra, rágódjon csak az olvasottakon, vonja le maga a megfelelő következtetéseket, fordítsa le a saját világára. Nem biztos, hogy az a jó, ha minden feltett kérdésre megadja a szerző a választ.

Összességében azt tudom mondani, hogy én nagyon élveztem a Három perce még éltemet. Szerettem nagyon a karaktereket, Pista különösen a szívemhez nőtt és nagyon jó volt, hogy több nézőpontot is kaptunk a könyvben a személyiségekhez igazítva a cselekményt. Jó volt magyar földön járva, magyar fejjel gondolkodva átélni ezt a történetet és tudtam rajta utána még rágódni. Lassú lefolyású, hosszan megírt történetet kaptunk, amin látszik az átgondoltság és a valóság megjelenítésére való törekvés. Élveztem a különlegességbe csomagolt életszerűségét. Aki szereti a sci-fit és a jól megírt karakterközpontú történeteket, annak jó szívvel tudom ajánlani Keszi Csaba regényét, én pedig várom a szerző következő alkotását. :)

Pontszámom: 8/10.