1999-ben, vagyis 25 évvel ezelőtt mutatták be Nicolas Cage főszereplésével a 8 MM című filmet. Az alkotást Joel Schumacher rendezte és Andrew Kevin Walker felelt a forgatókönyvért. Elég régen láttam már, így gondoltam, hogy a jubileum kapcsán ideje újranézni. Lássuk, veszített-e az erejéből a "snuff" filmek világába elkalauzoló alkotás.

Tom Welles magánnyomozó, aki leginkább házasságtörési és egyéb, korántsem izgalmas ügyekkel keresi a kenyerét, miközben boldogan él feleségével és kisbabájukkal. Welles azonban többre vágyik és úgy néz ki, végre sikerül a nagyok közé kerülnie. Mr. Christian nevét mindenki ismeri, dúsgazdag üzletember, a társadalom megbecsült tagja, aki nem régen hunyt el. Özvegye, a hagyaték átnézése közben egy nyolcmilliméteres filmtekercset talál a férje páncélszekrényében. A felvételen egy fiatal lány látható, akit halálra kínoznak. Mrs. Christian azt akarja tudni, hogy ez csupán egy roppant durvára és élethűre sikerült pornófilm, vagy valóban megölték a lányt? Welles elvállalja a munkát és próbálja kideríteni ki látható a felvételen és kik készítették azt. Nyomozása során egyre mélyebbre süllyed a mocsokban és a családja is veszélybe kerül.

Emlékszem, hogy a gimiben micsoda hírnévnek örvendett a film. Olyan 14 éves lehettem, amikor az Ideglelés mellett, erről a filmről is beszámolót tartott az egyik osztálytársam mondván, hogy életében nem látott még ilyen durva dolgot. Nyilván túlzás volt, de akkoriban tényleg nem volt divat az, hogy túlságosan korán találkozzunk bizonyos alkotásokkal és nagy hírnévre tett szert az, aki mégis megnézett egy-egy ilyen filmet a szülei háta mögött (vagy épp engedélyével). Akkoriban nem igazán hozott lázba Joel Schumacher alkotása, nekem inkább az Ideglelés keltette fel az érdeklődésemet, amit aztán szépen ki is kölcsönöztem a tékából (igen, akkor még volt) és meg is néztem (azóta is imádom). Pár évvel később ismét előkerült egy beszélgetés során a 8 MM, ekkor már egyetemre jártam, szóval megnéztem. Az az igazság, hogy sem akkor, sem korábban nem arról szóltak a beszámolók, amiről valójában kellett volna. Csak a felszínt karcolták, nem pedig a lényeget.

Mindenki arra volt ugyanis rákattanva, hogy hűha, de durva ez a pornós alvilág és a gyilokpornó is milyen brutális már. Tény és való, hogy nagyon érzékletesen mutatja mindezt be Schumacher (szinte mindentől, de a gyerekpornós résztől a belem is kifordult) és valóban felkavaró képsorokat tár a nézője elé. Amikor Welles először nézi végig a birtokába került felvételt tényleg ott van az iszonyat az arcán. Mint ahogyan a pornóvilágban jártas Max is elborzadva nézi a tekercset. Az is nagyon beteg, ahogy egyre mélyebbre ás Welles és vele együtt mi is belemászunk ennek az eltorzult, teljesen elmebeteg világnak a velejébe. Az sem kevésbé megrázó pillanat, amikor Welles eljut a felvételen látható lány anyjához, aki még ennyi év távlatából is hazavárja gyermekét.

Tehát tényleg nagyon erős a gyilokpornós vonal, a nyomozás is érdekes, a megismert karakterek is felkeltik az érdeklődést. A szereposztás pazar, hiszen Nic Cage mellett ott van még Joaquin Phoenix, James Gandolfini, Peter Stormare, Catherine Keener, Anthony Heald és Chris Bauer. Mind lenyűgöző alakítást nyújtanak, Keenert kivéve, de szegény nem tehet erről, sokkal inkább a forgatókönyv a ludas abban, hogy neki nem sikerül maradandót alkotnia. Ugyanis a családi vonal elég erőltetettre sikerült sajnos és Amy Welles néha inkább idegesítő, mint szerethető. Nyilván kellett bele a feleség és a gyerek, hogy a főszereplőnek ne csak a saját élete legyen a tét, de annyira oda lett csak dobva ez a szál, hogy engem inkább kizökkentett és nem adott hozzá a feszültségfaktorhoz. Tom és Max párosa viszont nagyon jó volt. Csak Joaquin Phoenix lehet képes arra, hogy egy látszólag tök hülye, perverz alakot ilyen irányba vigyen el. Ez pedig azért is fontos, mert az egész film mondanivalója megtestesül Max karakterében és a nézők róla alkotott első benyomásában, majd ennek a képnek a folyamatos változásában.

Elmondható tehát, hogy ha az alapjait nézzük, akkor talán nem érdemelné meg a kultstátuszt ez az alkotás, de itt jön be a képbe az a faktor, amire anno nem figyeltek azok, akik ajánnlották nekem a filmet, pedig pontosan ez a veleje az egésznek. Visszagondolva és most újranézve a 8 MM-t, nagyon örülök, hogy érett fejjel láttam, mert ettől vált tényleg nagyon sokkolóvá és maradandóvá az egész. Innentől kezdve pedig csak spoileresen tudok beszélni a filmről, tehát ha valaki nem látta az most hagyja abba az olvasást, nézze meg, majd térjen vissza hozzánk és fejezze be a cikket. :)

Szóval számomra végig két kérdés volt a történetben, ami nem hagyott nyugodni. Az egyik az, hogy milyen szörnyeteg képes arra, hogy ilyen dolgot tegyen, amit még képes filmre is venni? A másik pedig: mi az ördögnek tárol valaki egy ilyen felvételt? Sokan persze egyből az élvezeti, beteg faktorra mennek rá. A cselekmény is erről szól a játékidő több, mint felében. Vannak ilyen alakok, akik ezekre gerjednek... Hogy miért, azt a fene se tudja, csak vannak és kész. Mint ahogyan vannak, akik üzletet látnak ebben és kiszolgálják ezt a beteg réteget. Hányinger, de ez van. Ám a film lényege nem ezekről szól. Sokkal rosszabb, amit kapunk.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ezek az emberek szörnyek és mindenben különböznek tőlünk. Sokszor társítunk melléjük valami tragédiát, fogyatékosságot is, hogy jobban be tudjuk fogadni a borzalmas valójukat. A valóság azonban sokkal kegyetlenebb ennél. Például, itt van Mr. Christian, aki féltve őrizte ezt a felvételt. Egy mindenki által ismert és nagyrabecsült figura volt a felszínen. Ám ha az álarc mögé néztél, akkor egész más képet láttál, ami korántsem volt olyan összetett. Nem csak úgy hozzá került a film, hanem ő rendelte. Kellett neki egy ilyen. Hogy miért? Mert neki lehetett. Mert ez csak a hatalomról szólt. Arról, hogy olyat is sértetlenül megtehet, ami túlmegy az emberiség ép ésszel felfogható határain. Ő ugyanis mindezek felett állónak gondolta magát és ami rosszabb, az is volt... És mi van azokkal, akik megcsinálták mindezt azzal a szegény lánnyal? Itt is különböző motivációkat kapunk, de akit ki kell emelni az a maszkos Machine. Akinek egészen a film végéig egy bőrmaszk van az arcán, így végig abban a hitben vagyunk, hogy valami komoly rendellenessége van. Lehet, hogy megcsonkították, vagy eltorzult az arca, ami miatt a lelke is megnyomorodott? Akkor kapjuk a gyomrost, amikor lekerül róla a maszk. Welles is teljes zavarban méregeti és vele együtt, mi se tudjuk hova tenni, amit látunk. Még talán fel is kiáltunk: de hát nincs rajta semmi?! Tök normális az ipse! Valójában nála fordítva van, mint Christian esetében. Machine valódi arca a bőrmaszk és ekkor halljuk Max szavait: ő határozottan szereti, amit csinál. Ez az a felismerés és kettősség, ami tényleg kultstátuszba emeli a 8 MM-t. Pontosan olyan bőralámászós, kellemetlen és kegyetlen, mint a tárgyának választott gyilokpornó és világ.

Hiába akarunk mi mindent megérteni és megmagyarázni, sokszor ezzel kicsit talán fel is mentve az embert. A valóság sokkal durvább tanulságot tartogat, ahogyan a film is: vannak, akik egyszerűen ilyenek. Vannak gyilkosok és áldozatok. Ez ellen pedig nem tehetünk semmit, ahogyan Welles sem tehetett. Látszólag igazságot szolgáltatott, de sem ő, sem pedig mi nem igazán hiszünk ebben. Beletörődés és szembenézés jutott neki inkább. A film legmegrázóbb tétele is ez: nincsen igazság, csak a valóság létezik. Kb. 10 év kellett, míg újranéztem. Azt hiszem, hogy ennyi megint el fog telni, mire ismét ráveszem magam. De az is lehet, hogy tovább hagyom nyugodni...

IMDb