Sokan, köztük magam is, úgy látjuk magunk előtt a tipikus posztapokaliptikus történetet, hogy a főhős fegyverekkel, élelemmel és egy rozsdaette járgánnyal felszerelkezve rója a kietlen tájat. Többnyire szótlan, az embereket messzire elkerüli, de a végén mégis megmentővé válik. Jelen filmünk azonban távolról sem ilyen. Sőt, megkockáztatom, hogy a filmtörténelem egyik legmorbidabb és legcinikusabb darabja. A könyv és a belőle adaptált forgatókönyv írója, Harlan Ellison talán a sci-fi és az egyetemes irodalom legfurcsább alakja. Számos sorozat és film történetéhez szállított ötleteket Hollywoodban (többek közt az Alkonyzóna és a Star Trek elkészültében is konzulensként vett részt), de mivel elégedetlen volt a megvalósításukkal, így egyik legkedvesebb írását már maga akarta filmre vinni. Hogy ez jó ötlet volt-e vagy sem, az a folytatásban kiderül.

A történet 2024-ben játszódik, a kietlen amerikai pusztaságban, a 4. világháború után. A főhőseink Vic, a 18 éves srác, és a kutyája, Blood (a magyar szinkronban Ficsúr), aki egy emberi kísérlet végterméke, és ennek köszönhetően telepatikusan képes beszélgetni Vickel. A film kezdetben legélvezetesebb mozzanatait épp ennek a furcsa párosnak a dialógusai adják. A kutya, mint egyfajta bölcs tanító, oktatja a fiút, hogy milyen események tarkították az emberi történelmet, amelyek végül ide juttatták a világot. Itt még azt gondolná a néző, hogy esetleg egy road movie-t lát, némi erőszakkal és csipetnyi humorral, de ez távolról sem lesz így.

E mozi túlélőit ugyanúgy az élelem, a lőszer, a víz és a nők érdeklik, mint bármelyik film hőseit. Azonban itt nem adnak mellé egy agyonmagyarázott hősies alakot, akit még érdekelnek a régi erkölcsök. Hogy még pontosabb legyek, Vic csupán egy ösztönlény. Semmi mást nem akar, csak magáévá tenni a megfogyatkozott nők soraiból minél többet, és ezért bármire képes, akár a nemi erőszakra is. Nem éppen eposzi jellemvonások ezek, és ez a fajta erőszakos, igen gyakran fekete humorba átcsapó hangulat uralja az egész filmet.

A film felétől végre kapunk egy "civilizáltnak" nevezhető helyszínt, Topekát. Igazán nem tudnám szavakba önteni, hogy mennyire is éreztem zseniálisnak ezt a szeletét a sztorinak, de akik kedvelték a Fallout-játékok az 50-es évek kertvárosi Amerikáját idéző utalásait, humorát, azok valószínűleg érteni fogják, miről is beszélek. {spoiler}Innentől a történet átvált egy majdhogynem szürreális lázálomba, ami az őrülettől, a kényszerből viselt mosolytól vegyes, és Vic itt ébred rá, hogy talán többek a nők, mint eldobható játékszerek.{/spoiler}

A film utolsó harmadát, akárcsak a befejezését, inkább nem részletezném, mert kevés film tudott úgy ösztönözni nevetésre, hogy igazából kendőzetletlenül őszinte és nyers volta miatt inkább komolyan vettem volna, de mégsem bírtam.

A film technikai és zenei részét nem nagyon tudnám értékelni, mivel a költségvetése valahol egy rekesz kóla és pár zacskó chips között mozoghatott, de mindezt bőven ellensúlyozza a tartalmas és kegyetlenül eltalált párbeszédek egész sora. A főszereplő Vicet az a Don Johnson alakítja, akit egy sorozat kapcsán biztos sokan ismertek, itt még egy fiatal és abszolút kezdő színészként láthatjuk őt, és nem is vall szégyent a tapasztalatlan túlélő szerepében.

Összegzésképpen annyit tudok mondani, hogy A fiú és a kutyája nem egy könnyű film. Humora és elavult képi világa sokakat eltántoríthat a megtekintésétől, de ne adjátok fel ilyen könnyen. Elég, ha csak annyit mondok, hogy ez a mozi 6 évvel megelőzte a Mad Max második részét, de valamilyen furcsa oknál fogva azt tartják a klasszikus posztapokaliptikus zsáner alapkövének, pedig ez koránt sincs így. Hogy miért? Nos, erre csak akkor kaptok választ, ha megnéztétek ezt a filmet.

7/10

IMDb | mafab