Néhány évvel ezelőtt hódított világszerte A halállista mangaadaptáció, amelyhez folytatás is készült. Hollywood sem akart lemaradni, a Warner csapott le a jogokra, majd 2011-ben Shane Black került a projekt közelébe. Lelkesen tervezgetett, de a stúdióval nem voltak közös nevezőn, és miután nem sikerült zöld ágra vergődni, Black 2013-ban lelépett. 2014-ben Gus Van Sant lépdelt fel a fedélzetre, ám valamikor ő is távozott, mert a fejesek Adam Wingardot szerződtették le a rendezői feladatok ellátására.
A direktor készítette az A Horrible Way to Die-t, a V/H/S antológia 2 részén is dolgozott egy-egy szegmensen, nevéhez kötődik a You're Next, illetve tavaly a The Guestet köszönhettük neki.
Dan Lin, Masi Oka, Roy Lee és Jason Hoffs lesznek a producerek, a forgatókönyv legutóbbi változatát Jeremy Slater, A Lazarus-hatás írója tette le az asztalra. Az original történetben Light Yagami megtalálja a halálisten listáját. Ha valakinek a neve rákerül, az gyorsan meghal. Yagami bűnözőket írogat a papírra, de a sok haláleset a rendőrségnek is feltűnik, és L nyomozót kérik fel az ügy megoldására.