Szeretem a filmszínházakat. Azt az élményt, amiben csak ezeknek az épületeknek az elsötétített termeiben részesülhetek. Van valami leírhatatlan varázslat a pillanatban, amikor kialszanak a fények és megkezdődik a vetítés. Kiszakadhatunk a külvilágból és hagyhatjuk, hogy – jobb esetben – magával ragadjon a képek és a hangok kavalkádja. Rengeteg ilyen élményem van. Ezért is fájó az, hogy hosszú ideje nem volt lehetőségem újra átélni ezt a varázslatot. A napokban végre sikerült újra a közelébe kerülnöm ennek a csodálatos élménynek. Minden adott volt, hangulatos terem, kellemes társaság, elhalványuló fények és a pergő képkockák. Szerencsés együttállásnak gondoltam ezt, de sajnos az érzés nem tartott sokáig, mivel a varázs ezúttal elmaradt és, ami a leginkább fájó, a legfontosabb összetevőn bukott el. A filmen. A filmen, ami nem lett több puszta ígéretnél. Ez a svéd alkotás az Andra sidan.

A „megtörtént eseményeken alapuló” történet összefoglalása fájdalmasan egyszerű. Fredrik (Linus Wahlgren) és kisfia Lucas valamint a férfi barátnője, Shirin (Dilan Gwyn), új lakásba költöznek. Az ikerház – aminek másik fele lakatlan – egy szép jövő ígéretével kecsegteti a jelenleg is formálódó családot. Kezdetben minden jól alakul, de hamarosan megmagyarázhatatlan jelenségek történnek a házban. Shirin-ben pedig gyorsan tudatosul, hogy a falon túli entitás sokkal többet akar. Lucas lelkét akarja magával vinni…

Mint az a fentiekből is jól érzékelhető, nem a történet lesz az, amivel meg fogja tudni nyerni magának a nézőket a film. Tord Danielsson és Oskar Mellander rendezőpárosa pedig nagyon jól tudta ezt, ezért egy elég átlátszó, de hatékonynak nevezhető trükkhöz folyamodtak. A „megtörtént események alapján” szlogen ugyanis felkelti a nézők érdeklődését még akkor is, ha a 2014-es eredeti történéseket egyáltalán nem ismerjük meg. Szóval ezt inkább kezeljük olcsó reklámfogásként. A rendezés korrekt iparosmunka, ami elmondható a színészi játékról is – bár itt megjegyezném, hogy nekem úgy tűnt, hogy közös megegyezés volt a középszer megcélzása, szinte minden téren. Nincs mit kiemelni, nincs miről beszélni. Ez pedig roppant zavaró, főleg úgy, hogy bizonyos fórumokon az év első igazán erős horrorjaként harangozták be az alkotást.

Az igazság az, hogy a Valaki a túloldalon nem több egy kliséhalmaznál, amit kamaradarabként próbálnak az alkotók a nézőkre erőltetni. Semmi nincs benne, amit ne lehetne kihagyni. A nyilvánvaló IT áthallásokról már nem is beszélve… Alakváltó, gyerekekre vadászó démoni lény, aki ezúttal nem a csatornában, hanem a szomszéd házban él – bár a végjáték alagsori helyszínéről szinte üvölt a „követni vágyott példa”. Hatalmas csalódás volt számomra a film, ami talán csak a mondanivalójával tudott valamennyit javítani sanyarú helyzetén. Azonban ez sem valami olyasmi, amit sokkal jobb prezentációban ne láthattunk volna már a korábbiakban. Ez az alkotás, olyan, mint amit a címe is sugall. A világunkat és a túlvilágot elválasztó falon az alkotók erőltették át filmjüket, pedig talán mindannyian jobban jártunk volna, ha ott marad, ahová valójában tartozik, annak a bizonyos falnak a túloldalán…

IMDb | mafab