Ha azt látom, hogy Antonio Banderas és Jonathan Rhys Meyers együtt bandáznak egy thrillerben, aminek ráadásul igencsak tetszetős a sztorija, akkor joggal lehetnek elvárásaim a filmmel kapcsolatban. Hiszen két igencsak neves és tehetséges úrról beszélünk, akik nem egy igazán kiváló alkotáshoz adták már a nevüket, sikerrel. Ha pedig ilyen misztikus címet adnak a történetnek, amiben ráadásul a pillangó is szerepel, pláne meg kell nézzem. Lássuk, beváltotta-e a reményeimet a Fekete pillangó.

Paul sokkal szebb napokat is megélt író, aki egy Isten háta mögötti birtokon tengeti, alkoholmámorban úszó napjait. Nemcsak a házassága, hanem az írói pályafutása is válságba került. Pénzügyi nehézségei is vannak, reméli, hogy el tudja adni a házát és mindemellett igyekszik valahogy túlélni alkotói mélypontját. Próbál összehozni egy új sztorit, de nem igazán sikerül neki az áttörés. Ebbe a mókuskerékbe csöppen bele Jack, aki egy nagyon furcsa fiatalember, viszont kisegítette Pault, ezért a férfi befogadja őt. A kezdeti örömöt azonban hamarosan felváltja az őrület. Jack ugyanis egyre furcsábban kezd el viselkedni és igyekszik arra kényszeríteni Pault, hogy írjon. Semmilyen eszköztől sem riad vissza célja elérése érdekében, ám az események nagyon hamar nem várt fordulatot vesznek.

A Fekete pillangó egy nagyon érdekes ritmusban leforgatott thriller, feszültséggel teli atmoszférával és két kiváló színésszel. A történet nem túl vérmes darab, viszont három egymástól élesen különálló részre tagolhatjuk, amik a végén nagyon szépen egybekerülnek. Persze észrevehető a turpisság, legalábbis az egyik mindenképpen, éppen ezért előfordulhatott volna az, hogy a film egy egyszer nézhetős tucatdarabbá válik. Szerencsére azonban ezzel a készítők is tisztában voltak éppen ezért az utolsó utáni pillanatban csavartak még egyet a sztorin és ezzel megadták a méltó lezárást méghozzá úgy, hogy az átlag thriller fölé emelte a történetüket és még egy aprócska kétkedésre okot adó ablakocskát is nyitva hagytak nekünk.

A helyszínt nagyon jól megválasztották, megadta azt a hangulatot, ami egy ilyen filmhez kell. A táj csodaszép volt és tökéletesen alkalmas volt a kilátástalanság, kiszolgáltatottság és a nyugalom alatt megbúvó őrület kifejezésére. A feszültséget nagyon jól adagolták, tényleg be tudtak vonni a cselekménybe és az a paranoid állapot rám is átragadt. Ráadásul volt benne egy nagyon jó home invasion jelleg, hiszen Paul maga engedi be az otthonába Jack-et, aki szépen lassan átveszi az irányítást a férfi saját házában.

Antonio Banderas mindig is nagy kedvencem volt, szerintem a Desperado az egyik legjobbja, a Négy szobáról pedig már ne is beszéljünk. Igazán sokoldalú színész, akit sajnos manapság már nem foglalkoztatnak annyit, főleg amiatt mert ráhúzták ezt a latin macsó skatulyát, abból meg már kiöregedett. Éppen ezért nagyon örültem, hogy egy mélyebb karaktert kapott és tényleg jól állt neki ez a szerep és mindent kihozott belőle, amit ki lehetett. Bár az is igaz, hogy árnyalhatták volna jobban is a dolgokat. Egy ponton viszont olyan hitelesen váltja át a karakter személyiségét, hogy leesett az állam. Jonathan Rhys Meyers pedig méltó partnere volt, csak nála nem volt meg az az ív, mint Banderas-nál, éppen ezért az első csavar sem jött ki olyan jól. Mellettük Piper Perabo lett volna a női főszereplő, de sajna nagyon kis odavetett volt a karaktere, ami a sztori szempontjából bizony gondot okozott.

Mindent összevetve azonban mégis csak azt tudom mondani, hogy igazán élvezetes film volt a Fekete pillangó, ami nemcsak, hogy felkeltette az érdeklődésemet, de végig fent is tartotta. A vége nagyon jó volt, talán nem ártott volna jobban kidolgozni a karaktereket és jobban összekötni a különböző részeket, mert ha ez meglett volna, akkor igazán kiváló alkotás születhetett volna. Viszont azt nem árt figyelembe venni, hogy Brian Goodman eddig színészként volt csupán ismert és a Fekete pillangó a második rendezése volt, ráadásul 9 év telt el az első alkotása óta, tehát ezt tudva még inkább elismerést érdemel a végeredmény.

Pontszámom: 7/10

IMDb | mafab