Bírom az országúti mozikat, a feszült thrillereket és Kurt Russellt, ha pedig mindezek egy filmben összpontosulnak, akkor örömmámorban úszok. Jonathan Mostow 1997-ben egy igazán ütős filmet tett le az asztalra, amit még ennyi év távlatából is csak imádni lehet.

Jeff és Amy friss házasok, boldogok és önfeledtek. Egy csodajó verdában repesztenek éppen Massachusettsből San Diegoba. Csak ők, a szerelmük és az országút. Ám valami történik, ami megzavarja az idillt. Az autó hirtelen a sivatag közepén bemondja az unalmast. Mit ad Isten, egy kamionsofőr éppen arra jár és felveszi őket. Ám Jeff nem akarja csak úgy otthagyni a kocsit, mire Amy azt mondja, hogy majd ő elmegy a közeli étteremig segítséget hívni. A férfi egy darabig türelmesen vár, de aztán csak beindul az a kocsi és boldogan megy a felesége után. A felesége után, akinek azonban nyoma veszett és ami a legdurvább: senki nem látta.

Nem sok felvezetést adnak nekünk a készítők, tényleg nagyon rövid a kezdés és az álomból nagyon hamar taszítanak bele minket a rémálomba. Az egész film hangulata zakatoló és zaklatott. Csak kapkodjuk a fejünket, nem értjük, mi is történt, de leginkább azt nem, hogy miért nem érdekel ez az egész senkit?

Jeff kétségbe van esve, dühös, frusztrált és fáradt, ez azonban senkit nem érdekel egy pillanatig sem. Nem segítenek neki, még csak nem is nagyon beszélnek vele. Ám nemcsak a csend az útitársa ebben a rémálomban, hanem rengeteg hazugsággal is szemben találja magát. Őszintén megmondom én azt hittem, hogy tudom, mi fog történni ebben a filmben, de okoztak meglepetéseket. Egy konkrét esetben pedig tényleg tátva maradt a szám. Egyáltalán nem számítottam arra a csavarra és ez nagyon jó húzás volt. Elvégre, abban a helyzetben mi is ezt tettük volna, mint Jeff, ugyanúgy reagáltunk volna, mint ő és ezért ver minket gyomorszájon az, ami történik.

A redneck kontra kívülállók nem újkeletű téma, de mindig jó táptalaja egy üldözéses thrillernek. Elvégre olyan figurákról van szó, akiknek saját törvényeik és világuk van, ebbe pedig nem szeretik, ha belepofátlankodnak városi ficsúrok. Jeffnek meg kell értenie, hogy ez egy teljesen más helyzet, ezért mást kell tennie, mint normál esetben. Amíg ezt nem fogja fel, esélye sem lesz ellenük.

Kurt Russell most nem a megszokott szerepkörében van, de ettől még hiteles tud maradni a feleségét kétségbeesetten kereső férj szerepében. Vele szemben ott van J.T.Walsh a falkavezér, aki közben példás családapa is. Ám ne gondoljuk azt róla, hogy van szíve, amire hatni lehetne. Teljesen egyértelmű, hogy egy könyörtelen, pszichopata rohadékkal állunk szemben és Walsh lubickol a szerepében.

Nem az volt a kérdés, hogy ki a gonosz, hanem maga az egész, rendszerszintű felépítés okozza a meglepetést, amit pazar akciókkal fűszereznek. A feszültség fojtogató, a cselekmény pörgős, a végkifejlet pedig parádés. Az operatőr nagyon jó munkát végzett, a vágás feszes, a zene pedig egészen zseniális.

A félelem országútja nem világmegváltó darab, viszont eszeveszett jó szórakozás, amit ezerszer és még egyszer meg lehet nézni. Nyilván lehetne benne hibákat keresni és találni, de őszintén: pont nem érdekelnek ezek, mert abban az 1 óra 33 percben, amíg tart teljesen beszippant és olyan adrenalin löketet ad, ami bőven kárpótol minden kisebb hibáért. Aki nem látta még, az azonnal nézze meg, aki meg látta, az meg azért nézze meg. :)

Pontszámom: 8/10

IMDb | mafab