Emberek vagyunk. Hisszük és valljuk, hogy a minket körülvevő világ nem csak hogy megismerhető, de meg is érthető. Agyunk igyekszik kizárni az ismeretlen tényezőket és arra sarkall, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy a kezdetben idegennek ható behatásokra logikus magyarázatokat találjunk. Fejlődésünk sarokköveit ennek az igénynek, ennek a mindent átható szükségletnek köszönhetjük. Az egykor ősi isteneknek tulajdonított jelenségekről ma már tudományos értekezések születnek, a bibliai méreteket ültő csapásokat ma már természeti jelenségekkel vagy éppen halálos lefolyású betegségekkel tudjuk nem csak magyarázni, de igazolni is. Muszáj így tennünk. Szükségünk van arra, hogy ismerjük azt, amivel szembe kell néznünk, mert ha nem így tennénk, akkor csak elveszetten bámulnánk a végtelen sötétségbe. Magyarázat, észérvek vagy éppen kategóriák nélkül csak az ismeretlen marad. Az ismeretlen, ami előbb félelmet majd rettegést szül. Ahhoz, hogy ezt elkerüljük új definíciókat, új osztályokat és alosztályokat teremtünk, hiszen mindennek és mindenkinek bele kell férnie valamilyen általunk jól ismert halmazba. Hasonlóan gondolkodunk az emberi tettekről is. Keressük az értelmüket, a mögöttes szándékokat, a miérteket. A szomorú igazság azonban az, hogy nem minden esetben találunk megnyugtató magyarázatot. A nehéz – és gyakran szenvedésekkel teli – gyermekkor, a szexuális fejlődés gátjai vagy éppen az érzelmi intelligencia elsajátításának akadályai csupán lehetőséget kínálnak. Lehetőséget arra, hogy egy már ismert maszkot húzzunk az ismeretlen rém arcára. Egy olyat, amivel már bátran szembe merünk nézni. Néha azonban be kell látnunk, hogy ezzel becsapjuk magunkat. A világunk és a benne élő entitások nem mindegyike kategorizálható be. Lényegük eltér az általunk ismerttől, világuk törvényei távol állnak a miénktől. Vágyaik, motivációik és érzéseik pedig olykor sokkal idegenebbek, sokkal sötétebbek, mint ahogy azt mi egyáltalán elképzelni képesek lennénk.

Ilyen entitás volt Theodore Robert Bundy, az Egyesült Államok – és a világ – egyik legismertebb sorozatgyilkosa is. A kegyetlen gyilkos saját bevallása szerint 30 nő életét oltotta ki 1974 és 1978 között – az áldozatok tényleges számát napjainkig is többre becsülik. 1979-ben több tárgyaláson is felelnie kellett bestiális tetteiért végül július végén Edward D. Cowart bíró ítélte halálra. Tedet 1989 január 24-ének reggelén kísérték utolsó útjára a hatóság emberi a Floridai Állami Börtönben, melynek végén, valamivel 7 óra után, egy villamosszékben semmisült meg az élet utolsó szikrája is minden idők egyik leghírhedtebb gyilkosában. A nép ünnepelt. Legyőzték a szörnyeteget. Hosszú idő után végre visszaűzték a végtelen sötétségbe, amelyből több mint négy évtizeddel azelőtt megfogant. Azonban Ted soha nem tűnt el. Létezésének bélyegét őrzik a helyszíni felvételek, áldozatainak fejfái és a fel nem fedezett sírhalmok csendes maradványai éppúgy, mint egykor fogainak nyomát a mára már az enyészetté vált, hamvas, fiatal hús. Tettei, személyiségének ismert töredékei véres cseppeket hagytak történelmünk lapjain, olyanokat, amiket lehetetlen kitörölni. Azonban a hihetetlen mennyiségű nyomozati dokumentáció, bírósági irat, szakértői vélemény és ismert tény ellenére is Ted Bundy rejtély maradt. Rejtély, amit soha nem ismerhettünk – és már soha nem is ismerhetünk – meg teljesen…

A Netflix Ted halálának harmincadik évfordulóján – 2019. január 24-én – tűzte műsorára Joe Berlinger, amerikai rendező különleges mini sorozatát, Conversations with a Killer: The Ted Bundy Tapes címmel. Ez a széria pedig nem csak a megjelenésének időzítése miatt kiemelkedő, igazi kuriózum, hanem mert megtekintése során olyan lehetőség nyílik meg a nézők számára, amire kevés alkalom kínálkozik a nagyközönség előtt. A négy, közel 60 perces epizódban ugyanis nem csak gyilkosságokkal kapcsolatba került tanúkkal, újságírókkal vagy éppen rendőrökkel felvett interjúkat láthatjuk, hallhatjuk, hanem azokat a felvételeket is, amiket magával Teddel készítettek. Hallhatjuk a hangját és a szavait, láthatjuk gesztusait. Ezzel pedig a széria képessé válik arra, amire az ugyancsak 2019-ben debütált Extremely Wicked, Shockingly Evil and Vile című remek játékfilm ilyen mértékben nem lehetett képes. Közel enged minket Bundyhoz. Ez a közelítés azonban kétoldalú. Nem csak mi látogatjuk meg a halálsoron várakozó gyilkost. Egy kicsit ő is részévé válik a nappalinknak, az életünknek és talán nekünk is. Ezúttal nincs színész. Nincs tolmács, aki közvetít. Csak mi vagyunk és Ted. A tettei, az érzései, a gondolatai. Igazán érdekes és rendkívüli tapasztalás.

Szándékosan nem az „élmény” kifejezést használtam, mert úgy gondolom sokaknak nem lesz az. A szimpatikus férfi, akit a felvételeken látunk ugyanis nem – vagy nem teljesen – az, akinek a sorozat négy órája alatt megismerjük. Megismerjük Bundy-t, a gyilkost, Ted-et a joghallgatót, a foglyot, az elítéltet és talán kicsit az embert is. Azonban a széria – véleményem szerint nagyon helyesen – nem foglal állást egyértelműen. Se nem gyilkos, se nem ártatlan elszenvedője a körülményeknek. Legalább annyira férj és apa, mint amennyire vérszomjas szörnyeteg. Ez a kettőség pedig néhányakban feszültséget szül majd, amit félelem is követhet. Hiszen egy Tedhez hasonló emberrel talán szívesen filozofálnánk egy bár teraszán, egy ilyen szimpatikus fickóval és a családjával jól telhet egy közös nyaralás vagy éppen a kerti sütögetés. Bundy lényeg azonban végleg elveszett. Csak az arcai maradtak meg. Azok az arcok, amikhez hasonlókkal találkozhatunk a hétköznapjainkban. A bárban, a tóparton, a zöldellő hátsó kertben. A sorozat közben azonban mindvégig tudjuk ki ő, mit tett, mire képes. Egy valódi szörnyeteg. Ez a történelem és a tények által igazolt koncepciónk. Azt érezhetjük, hogy minket nem tudna megvezetni, átlátnánk hazugságain, arcai olcsó papírmasé maszkok csupán. Az igazság az, hogy a kritikus pillanatban valószínűleg mi is rosszul ítélnénk meg a hozzá hasonlókat. Nagy árat kell majd fizetnünk abban az esetben, ha ez egyszer bekövetkezik. A sorozat lehetőséget ad, hogy belemosolyogjunk az őrület arcába, hogy elhiggyük, átlátunk a játékain. Élvezzük ki, amíg van rá lehetőségünk…

9/10

IMDb