Ezúttal egy olyan helyet szeretnék bemutatni nektek, amelynek esetleges megtekintéséhez nem kell más országba utazni, hiszen Magyarországon található. A rovat tárgyát ezúttal nem más képzi, mint a szegedi Boszorkány-sziget. Rendhagyó módon a már megszokottnak mondható történeti áttekintést kiegészíti egy személyes beszámoló, hiszen szerkesztőségünk egyik tagjának, Leventének volt lehetősége megtekinteni ezt a különleges helyet személyesen is. Ennek köszönhetően az ő beszámolóját is közzétesszük, valamint az általa készített képeket is megtekinthetitek.

A szegedi Boszorkány-sziget csak nevében viseli a sziget jelzőt, valójában egy félszigetről van szó, de talán még helyesebb lenne az ártéri erdő megnevezés. Ez a nagyjából 100-200 méter széles, 2 kilométer hosszú terület nevét a Magyarországon lezajlott utolsó, halálos ítélettel végződő boszorkányperről kapta. Ahhoz, hogy a történetet átfogó módon láthassuk, egészen 1728-ig kell visszatekintenünk az időben. A térséget árvíz, később éhínség, ezt követően pedig rég nem látott mértékű aszály sújtotta. Ezekben a hányattatott időkben az emberek úgy vélték, hogy a természeti csapások Isten büntetései, ám ez az elmélet hamarosan vadhajtásokat hozott. Rövidesen a lakosok boszorkányokról kezdtek beszélni, azt gondolták, ők tehetők felelőssé a helyzetért. Ez az elmélet egyesek szerint összefüggésben állt azzal, hogy akkoriban a városba „idegenek” látogattak. Ezek az idegenek a helybéliek szerint a Sátánt szolgálták, céljuk pedig boszorkányok képzése volt. Ennél jóval valószínűbb, hogy az idegenek az inkvizíció emberei lehettek, akik, a történelem folyamán már megszokott módon, áldásos tevékenységükkel fokozták a településen tomboló káoszt. A vadabbnál vadabb gondolatokat hamarosan tett is követte. Egy inas beszámolója alapján azonosították a boszorkányokat, akik közt férfiak és nők is voltak. A fent említett beszámolót meg is örökítették:

"Az inas egy másik fiúval az utczán játszadozva, a többi közt ennek a következőket mondotta: megtréfálom ma a szegedieket, kik azt várják, hogy ma esni fog; de csalódnak, mert zivatart idézek elő, - jőjj, tarts te is velem. De emez mentegetőzött, hogy ő ilyesmihez nem ért; mire emez biztatta, hogy majd megtanítja reá, hisz az igen könnyű, el is mesélte annak módját. Azonban emez újra szabadkozott, hogy nem akar benne részt venni, sőt az inast magára hagyta. Délben, mikor az iszonyú zivatar kitört és a jég mindent megsemmisített a mezőkön és a szőlőkben, midőn az asztalnál együtt ült mindenki, az utóbbi fiú az inassal való találkozását atyjának elbeszélte. Az apa erről az előljáróságnak rögtön jelentést tett, mire az inast beidézték és szigorú vallatóra vették. Az inas ekkor megnevezte a bűnösöket, kik azonnal börtönbe kerültek és megérdemelt büntetésüket el is vették..."

Ez alapján a gyanúsítottakat a megszokott módon kínvallatásnak vetették alá. A módszerek ismét változatosak voltak, néhányukat szöges lóra ültették, csontjaikat törték darabokra módszeresen, de találkozhatunk a jól ismert vízbe merítéses próbával is. A több tucat vádlottból így beismerő vallomásokat csikartak ki, amik között akadtak egészen hajmeresztő történetek is. Ezek alapján például Kökényné Nagy Anna bábaasszony saját gyermekét a Sátánnak keresztelte meg. Az életben maradó 13, egyesek szerint 14 vádlottat bűnösnek nyilvánították, büntetésük pedig máglya általi halál volt.

1728. július 23-án az egész település lakossága összesereglett, hogy a kivégzés szemtanúi lehessenek. Ennek során, a beszámolók szerint, egyik boszorkány sem hallatott egyetlen hangot sem, miközben elégették őket, ellenben átkokat szórtak az ott állókra. A hamvak közt amuletteket találtak, amelyeket a rémült sírásók otthagytak, a később visszatérők pedig már nem lelték meg az ékszereket. Miután a per és a kivégzés lezajlott, a város lakói félni kezdtek a boszorkányok haragjától. Egyre többen számoltak be a hely körül észlelhető furcsa jelenségekről. Egyesek suttogó hangokat hallottak, mások szerint a fák visszhangozták a boszorkányok átokszavait. A helyiek szerint a sziget átkozott lett, az ott található erdőről pedig rémtörténetek keringtek, ezek a történetek pedig generációról generációra szálltak, többen pedig a mai napig furcsa hangokat vélnek hallani a kivégzések évfordulóján, július 23-án.

Ez után az áttekintés után következzen Levente beszámolója a szigetről:

Mikor az American Horror Story harmadik évadának témája (Coven) kiderült, rögtön megörültem, hisz mindig is érdekelt a boszorkányok világa, Salem és a különböző boszorkányperek. Azon a nyáron hallottam először a szegedi perekről és a szigetről, melynek története természetesen azonnal magával ragadott. Szerencsére Szegedre könnyű lejutni és a város is gyönyörű, így szóltam egyik gyerekkori barátomnak, akivel imádjuk a paranormális dolgokat, hogy utazzunk le pár napra és vizsgáljuk meg a szigetet. Első nap már ott kötöttünk ki este, fényképezőgépekkel, amik egyébként állandóan lemerültek, ezért igen kevés képet tudtunk készíteni, amik nem is adják vissza azt az atmoszférát. Mielőtt elindultunk, az utcán megkérdeztünk egy középkorú nőt, hogyan juthatunk le a partra, de óva intett minket, hogy vigyünk telefont és minden egyebet, mert ők bizony nem szoktak sötétedés után lejárni oda; az alaphangulatunk rögtön meg is volt teremtve. Közvetlenül a partra nem tudtunk lejutni, ahol anno elégették a boszorkányokat, de a paranormális hangulat rátelepedett az egész erdőre, melyet tetézett a két bejárathoz összegyűlt köd, ami, bevallom, rendesen megrémített minket. Óriási élmény volt megismerni Szeged boszorkányhistóriáját és látni egy szeletet ebből a gyönyörű városból, mindenképpen vissza fogok oda térni.

Mikor az American Horror Story harmadik évadának témája (Coven) kiderült, rögtön megörültem, hisz mindig is érdekelt a boszorkányok világa, Salem és a különböző boszorkányperek. Azon a nyáron hallottam először a szegedi perekről, és a szigetről, melynek története természetesen azonnal magával ragadott. Szerencsére Szegedre könnyű lejutni és a város is gyönyörű, így szóltam egyik gyerekkori barátomnak, akivel imádjuk a paranormális dolgokat, hogy utazzunk le pár napja és vizsgáljuk meg a szigetet. Első nap már ott kötöttünk ki este, fényképezőgépekkel, amik egyébként állandóan lemerültek, ezért igen kevés képet tudtunk készíteni, amik nem is adják vissza azt az atmoszférát. Mielőtt elindultunk, az utcán megkérdeztünk egy középkorú nőt, hogyan juthatunk le a partra, de óva intett minket, hogy vigyünk telefont és minden egyebet, mert ők bizony nem szoktak sötétedés után lejárni oda, az alaphangulatunk rögtön meg is volt teremtve. Közvetlenül a partra nem tudtunk lejutni, ahol anno elégették a boszorkányokat, de a paranormális hangulat rátelepedett az egész erdőre, melyet tetézett a két bejárathoz összegyűlt köd, ami bevallom rendesen megrémített minket. Óriási élmény volt megismerni Szeged boszorkány históriáját és látni egy szeletet ebből a gyönyörű városból, mindenképpen vissza fogok oda térni.