Olaszországban, megközelítőleg öt kilométerre Velencétől található egy sziget, amely évszázadokon át borzalmas eseményeknek adott otthont. Poveglia történetéről írásos formában először egy 421-ből származó forrásból tájékozódhatunk. Ekkor még csak ide vándorló emberekről olvashatunk, akik a lombardok hódításai elől menekültek a szigetre. Később a lakosság száma növekedett a további évszázadok során, a Velencei Köztársaság idejéről pedig tudatos betelepítésekről is olvashatunk, majd Poveglia egy idő után már az itáliai politikában is jelentősebb szerepet vállalt.

A sziget sötét korszakának kezdete az 1300-as évekre datálódik vissza, amikor Európán végigsöpört a pestisjárvány. A betegségnek semmi sem tudott megálljt parancsolni, így a kontinens lakosságának 30-60 százaléka elpusztult, 1400-ra pedig a világ népességének számát 400 millióról 350-375 millióra apasztotta. Mivel a járvány Nyugat-Európában öltötte a legnagyobb méreteket, így az itáliai államok sem maradtak ki a borzalmakból. A rengeteg beteget nem tudták megfelelően ellátni, legfőképp azért, mert az akkori európai orvostudomány közelében nem járt az ilyen jellegű betegségek kezelésében. Ezenfelül egy idő elteltével a fertőzöttek száma olyan méreteket öltött, hogy puszta elhelyezésük is komoly fejtörést okozott a városok vezetőinek. Itt jött a képbe Poveglia, ugyanis a sziget viszonylag alacsony népsűrűséggel rendelkező terület volt, elszigetelve a külvilágtól, így ideálisnak tűnt a menthetetlen állapotú betegek elszállásolására.

Hamarosan rendszeressé váltak a Povegliára tartó hajójáratok, amelyeken betegek és egészséges emberek is egyaránt tartózkodtak, mivel a „hatóságok” a fertőzés legkisebb gyanút keltő jeleire is elhurcolták a szerencsétlen delikvenseket. Ezeknek a járatoknak a segítségével emberek ezreit deportálták a szigetre, a biztos halálba taszítva őket, ugyanis akit egészségesen hurcoltak el, hamarosan elkapta a kórt, az egyébként is ritka gyógyulási esélyek pedig a nulla felé helyezkedtek el ezen az embertelen helyen. Ennek a folyamatnak köszönhetően az évtizedek során megközelítőleg 160.000 ember lelte itt halálát, horrorisztikus körülmények között. Az emberi maradványok természetesen az idő elteltével lebomlottak, de mivel nem volt szinte semmilyen temetkezési hely kialakítva, a holttestek maradványaiból egyfajta szőnyeg alakult ki, amely beborította a sziget nagy részét. A XV. században Poveglia karanténként funkcionált, azon hajók legénységeinek számára, akiket fertőzésveszélynek kitettnek tartottak; ez a karantén persze a fent említett körülmények miatt inkább jelentett halálos ítéletet, mintsem átmeneti elkülönítést. A későbbi pestisjárványok során a sziget továbbra is hasonló funkciót töltött be, a korabeli feljegyzések szerint halmokban álltak a rothadó holttestek, mindent betöltött a pusztulás szaga.

Az ezt követő időszakban Poveglia szerepet játszott a napóleoni háborúkban is, katonai felhasználási céllal, de a borzalmak újabb mérföldköve 1922-re tehető. Ebben az évben ugyanis pszichiátriai intézet nyitotta meg itt kapuit, amely újabb embertelen események helyszínéül szolgált. Akkoriban már a helyről rengeteg legenda és szóbeszéd keringett, amelyek a hétköznapi embereket is megrémítették, nem beszélve a súlyos mentális zavarokkal szenvedő betegekről, akiknek egy része már idekerülésének első perceiben is sokszor halálfélelemmel küzdött. A páciensek rengetegszer számoltak be különböző jelenségekről, kísértetekről, az éjszakát megtöltő sikolyokról, keserves hangokról, valamint egyéb bizarr dolgokról, de természetesen az ellátásért felelős személyzet ezeknek a beszámolókat nem tartotta hitelesnek, révén, hogy pszichiátriai betegektől származott. A helyzetet tetézte az intézetet vezető orvos ténykedése, aki előszeretettel gyötörte a szerencsétlen betegeket. A lobotómia módszere mellett saját találmányaival színesítette a repertoárt, eszközei pedig változatosnak voltak mondhatóak. Fűrészek, kalapácsok, fúrók kaptak szerepet a doktor sajátos kezelési metódusaiban.  Ezeknek a válogatott kínzásoknak színhelyéül sok esetben az általa berendezett labor szolgált, amely a sziget fölé magasodó toronyban volt található. Az ámokfutásnak egy kérdéses körülmények közt létrejövő baleset vetett véget, ami során az orvos kizuhant vagy kiugrott a toronyból. Itt már természetesen szárnyra kaptak a különféle elbeszélések, amelyek szerint a szigeten élő kísértetek lökték ki a magasból, valamint hogy a zuhanás nem végzett azonnal a doktorral, hanem egy rátelepedő ködszerű képződmény fojtotta meg. Más elképzelések szerint a szadista főorvost egy beteg lökhette le a toronyból, ahova egyébként a szóbeszéd szerint holttestét befalazták, ennek köszönhetően éjjelente a torony tetején lévő harangot a doktor itt rekedt lelke kongatja.

Az intézetet 1968-ban szüntették meg, az olasz kormány a szigetet lezáratta, kizárólag a gondnok, Renato Scarpi kapott engedélyt, hogy továbbra is itt élhessen egyedül, kutyáival és macskáival. Renato egészen 1984-ben bekövetkezett haláláig élt itt, a sziget északi részén pedig saját szőlészetet vezetett. A pszichiátriai intézet bezárása óta szinte érintetlenül áll, a berendezések nagy része is ugyanott hever elhagyatva. A sziget látogatása turistacsoportok számára tiltott, azonban sok esetben bizonyos úton-módon egyéni látogatóként az érdeklődők bejuthatnak egy időre.

A rendőrség gyakran tart ellenőrzést errefelé, azonban sok esetben ők sem maradnak a sziget közelében éjszakára, mivel rengetegen számoltak be megmagyarázhatatlan, ijesztő jelenségekről. A környéken tevékenykedő halászok hálóiba sokszor kerülnek még mindig emberi csontok, amelyeket a víz kimosott Poveglia partjairól. Néhány, ezzel a témával foglalkozó TV-s stáb is járt a helyen, valamint időről időre felbukkannak önjelölt szellemvadászok, látnokok és egyéb érdeklődök, akik egytől egyig mind különleges és hátborzongató élményekről számolnak be. Hogy ezeknek az élményeknek a hátterében valós jelenségek állnak-e, amelyek a rengeteg szenvedés egyfajta lenyomataként jöttek létre, vagy csupán az emberi képzelet játéka, ki-ki eldöntheti a maga világnézete szerint. Azonban mindenki egyetérthet abban, hogy Poveglia szigete joggal vált egy olyan hellyé, ahol az emberek nagy része sosem töltene el szívesen egy éjszakát egyedül.