
Létezik egy kis magányos település Kansas államban, amely első ránézésre idilli helynek tűnik, ahova a város zajaitól megfáradt, pihenni vágyó ember szívesen utazna. Azonban ha mélyebbre ásunk a helyi históriák közt, ez a látszólag nyugodt terület máris új, kevésbé bizalomgerjesztő arcát mutatja, aminek köszönhetően mára már a helyi kísértethistóriák iránt érdeklődők egyik célpontjává vált.
Stull települése hírhedt a környéken élők számára, mivel több bizarr legenda is köthető hozzá. Ezen legendák jelentős része a városka temetőjéhez kötődik. Úgy hírlik, található itt egy lépcső, amely egyenesen a Pokolba vezet. Ugyanakkor ez a lépcső nem látható szabad szemmel az év minden napján, mivel halandó ember számára csak és kizárólag Halloweenkor és az őszi napéjegyenlőség idején válik érzékelhetővé. A legenda szerint, ha valaki rálel a lépcsőre és elindul rajta lefelé, sosem térhet vissza az élők világába. A temetőbe látogató érdeklődők közül sokan észleltek emlékezetkiesést, annak ellenére, hogy óráik szerint jelentős időt töltöttek a helyen, szinte semmire nem emlékeztek az itt töltött órákból. További érdekesség, hogy a temető szerepelt az Odaát sorozat ötödik és hatodik évadában is. Sajnálatos módon a helyről nagyon kevés fotó található az interneten, így csupán néhányat tudok veletek megosztani.
Stull történelmében is találhatunk néhány fekete foltot. Ezek közé tartozik egy, az 1900-as évek elejéig visszanyúló történet, amely szerint egy apa véletlenül fiára gyújtotta a házat, aki szörnyethalt a lángok közt. Később az apa felakasztotta magát egy fára, az utat pedig, ami mentén ezek az események bekövetkeztek, az Ördög útjának neveznek. Mondani sem kell, hogy az útszakasz nevezetes a bizarr balesetekről, paranormális jelenségekről. Emellett akad még néhány nevezetesség, amely teret ad a helyi legendáknak, ezek közül kettő kiemelkedő fontosságú.
A temető temploma
Néhány évvel ezelőtt történt lebontása előtt állt a temetőben egy roskadozó templom, ami évtizedek óta rossz hírnek örvendett a környék történelmében. Úgy tartják, számos okkult szertartást tartottak az épület falai között, valamint annak ellenére, hogy jó néhány éven keresztül a tetőszerkezet gyakorlatilag eltűnt, az épületen belülre sosem esett be az eső. Sokak szerint a templom még több ennél, ugyanis egyike a Földön található hét, a pokolba vezető kapunak. Az itt rejlő lépcsőről úgy hírlik, hogy az azt használó illető számára megváltozik a tér és az idő észlelése. Emellett sokan számoltak be rejtélyes, az embereket rángató, mozgató, láthatatlan erőkről, árnyalakokról.
A boszorkányfenyő
1998-ig állt a temetőben egy gigászi méretű fenyőfa, amelynek egy ága egy sírkőn keresztül tört utat magának. A hely történelme során a fának nagy szerepe jutott a boszorkányperek során, ugyanis több akasztásnak adott helyszínt. A fát, annak ellenére, hogy teljesen egészséges volt, kivágták, hogy az ide látogató kalandvágyó emberek számát csökkentsék. Erre ironikus módon Halloween éjszakája előtt került sor.
Ezeknek a történeteknek köszönhetően Stullt az utóbbi időkben egyre több érdeklődő kereste fel. Gondolhatnánk, hogy ennek a helyiek örülnek, hiszen anyagi előnyeik származhatnak a környéken megszálló látogatókból, azonban ez cseppet sem így van. Az ide érkezők közül többen mesélnek barátságtalan, rideg helyiekről, akik láthatóan jobban örülnének a távozásuknak, egyesek pedig ennél is tovább mennek, ugyanis voltak olyan esetek, amikor a helyiek erőszakosabb módszerekkel bírták távozásra a kíváncsi turistákat. Hogy a legendák, amik Stullt övezik, mennyire eltúlzottak, egyéni vélemény kérdése, de a település hátborzongató miliője megkérdőjelezhetetlen.