Az elmegyógyintézetek és a kísértethistóriák mondhatni kéz a kézben járásának okát a közhiedelem szinte természetesnek veszi, áttekintve néhány tébolyda történetét ezt az evidenciát pedig akár alátámasztottnak is tarthatjuk. Ebben a rovatban többször is bemutattam már nektek olyan kórházakat vagy elmegyógyintézeteket, amelyek úgyszólván „rovott múlttal” rendelkeznek, de ezúttal - ha lehet ezt mondani - az egyik leghíresebb ilyen műintézményt szeretném veletek megismertetni.

A Danvers State Lunatic Asylum előkelő helyet foglal el a legtöbb paranormális jelenségnek otthont adó elmegyógyintézetek listáin. A Hawthorne Hill tetején álló gigantikus épületkomplexum 1878 óta emelkedik ki a táj egyébként festői látképéből, ugyanis ebben az évben építették meg, mintegy másfél millió dolláros befektetés keretein belül. Magára az intézményre építészeti remekműként tekinthetünk, még a laikus szemlélődő számára is szemet gyönyörködtető látványt nyújt gótikus boltíveivel, gigászi gránitelemeivel. Azonban - mint ahogyan azt már szinte megszokhattuk - sokszor az ilyen impozáns épületek falai között a szenvedés és gyötrelem ver tanyát, most sincs ez másképp, hiszen a Danvers State Lunatic Asylum is rászolgált hírnevére.

Az egyébként Massachusettsben található Danvers városa a tébolyda megépítése előtt is kétes megítélésű település hírében állt. Danvers ugyanis a Salem Village nevet viselte korábban, ez a név pedig megegyezik azzal a Salemmel, amely a legendás boszorkányperek helyszíne volt az 1600-as évek végén. Kevesen tudják, de az első boszorkánytárgyalást nem Salemben, hanem Salem Village-ben tartották, 1692-ben, a manapság már Centre Street néven ismert utcában található templomban. További érdekesség, hogy a perek folyamán az egyik legelvadultabb nézeteket valló bíró, Jonathan Hawthorne a későbbi tébolyda helyéül szolgáló dombon élt abban a házban, amit apja épített 1646 körül. Ezen felül 1692-ben szintén ennek a birtoknak a közelében akasztották fel John Proctort és négy további embert, akiket a bírói ítélet boszorkánynak minősített.

Az alapítás utáni években Danvers kiváló minősítésű egészségügyi intézmény volt, ahol a betegek elsőosztályú ellátásban és a kor körülményeihez képest szakszerű kezelésben részesültek. Az idő azonban olyan változásokat hozott, amelyek néhány évtized elteltével valóságos földi pokollá változtatták az egykor patinás intézetet. A legborzalmasabb időszak a ’40-es és ’50-es évekre tehető. Az intézményt eredetileg megközelítőleg 600 ember ellátására és kezelésére tervezték. 1939 végére az a szám átlagosan 2300 körül mozgott. Az itt dolgozók nem voltak képesek már megfelelően ellátni a betegeket, a közel négyszeresére duzzadt tömeg kontrollálása kicsúszott a kezük közül. A korabeli feljegyzések szerint a káosz olyan mértékű volt, hogy sokszor egy halott páciens napokon keresztül feküdt a szobájában, mire az ápolók felfedezték. A betegek egy része, állapotából adódóan, képtelen volt önmagát ellátni, ezért a megfelelő orvosi jelenlét nélkül ezek az emberek saját mocskukban tévelyegtek a tébolyda zsúfolt, fülledt folyosóin.

Az iszonyú körülményeket tetézte a különböző korabeli gyógymódok alkalmazása. A lobotómia alkalmazása mindennapos volt, ezek mellett szerepet kapott még a hidroterápia (vízbemerítés), elektrosokk, inzulinsokk. A lobotómiás műtétek közismert következménye volt, hogy a procedúra után a páciens hátralévő életét egyfajta élőhalottként tengette. Mivel Danvers a lobotómia fellegvárának számított, a korabeli leírások szerint a már fent említett körülmények közt tucatszám bolyongó zombiszerű, valaha emberi lények még horrorisztikusabbá varázsolták az intézet atmoszféráját.

1969-ben a tébolyda bizonyos részeit bezárták, nagy része 1985-re már használaton kívül állt. 1992-ben a Danvers State Lunatic Asylumot végleg bezárták, betegeit pedig elszállították egyéb elmegyógyintézetekbe. 14 éven keresztül az épület elhagyatva állt, majd 2005-ben felvásárolták, és egy részét lebontották.

Érdekesség, hogy a Danvers State Lunatic Asylum nagy hatással volt H. P. Lovecraftra, aki Arkham fiktív városának tébolydáját erről az intézményről mintázta. Ezenfelül ez az intézet ihlette meg az 1958-as Home Before Dark és a 2001-es Session 9 rendezőit, valamint szerepet kap a Painkiller című számítógépes játékban is.