
Ezúttal egy hazai creepy helyet mutatunk be, amelyet valószínűleg nagyon sokan ismertek, sőt az is könnyen lehet, hogy a közelében vagy éppen benne laktok - ez az újpesti Szellemtelep.
A Pozsony utcai lakótelep közel 17 panellakásával Magyarország legnagyobb lakótelepe. Újpestet 1950-ben, Nagy-Budapest létrehozásakor csatolták a fővároshoz, ekkor számolták fel a legtöbb temetőt a fővárosban, 87-ből 75 szűnt meg. Ennek az átalakításnak esett áldozatul a magdolnavárosi sírkert is, amelynek felszamolása 1964-ben fejeződött be. Az ominózus lakótelep 1969 és 1972 között jött létre, a temető helyén.
Már az épitkezés idején is szokatlan, megmagyarázhatatlan jelenségek lengték be a helyet. A munkások közül többen furcsa meghibásodásokra panaszkodtak, de nem voltak ritkák a balesetek sem. (Halálos baleset szerencsére nem történt.) Éjjelente sem volt túl mókás a helyzet: az éjjeliőr gyakorta panaszkodott arra, hogy elsuhanó árnyakat vélt felfedezni a sötétben, és mikor elindult, hogy körbenézzen, hirtelen olyan érzése támadt, hogy mindjárt megfagy - még nyáron is.
A munkálatok azonban befejeződtek, a mit sem sejtő lakók pedig beköltöztek. Hamarosan ők is furcsa dolgokra figyeltek fel: szinte mindennapossá váltak a recsegő-ropogó zajok, a koppanások, a különböző erősségű léptek, főleg az éjszakai órákban. Volt, hogy egy televízió önmagától bekapcsolt, lámpák aludtak ki maguktól, szóval a szokásos paranormális aktivitásra utaló jelek itt is jelen voltak. Egyébként néhányan annyira besokalltak, hogy eladásra kínálták lakásaikat.
A lakótelep lakói alapvetően két része oszlottak: az egyik tábor szellemeket kiáltott, amit a régi temető megbolygatásával indokoltak. A másik tábor úgy vélekedett, hogy a recsegések, az áramkimaradások, és az egyéb fura esetek csupán annak köszönhetőek, hogy a lakótelep még új, friss, így pedig előfordulhatnak benne ilyesfajta kellemetlenségek. Érdekes.
A Szellemtelep azóta elcsendesült. Nektek mi a véleményetek a negyedik kerületi lakótelepről? Van valami jó sztoritok? Ha igen, számoljatok be kommentben!