Az 1829-ben megnyitott Eastern State Fegyházat a világ egyik leginkább kísértetjárta helyének tartják. A börtön 253 férőhelyes volt, és valamennyi elítélt saját magánzárkában tartózkodott, rabságuk teljes időtartama alatt. A legszigorúbb büntetést azzal az elgondolással alkalmazták, hogy a fegyencek számára majd megváltást hoz, ha abban a környezetben az állandó lelkiismeret-furdalás hatására megbánják bűneiket. A valóság ezzel szemben az volt, hogy sok rab egyszerűen megőrült odabent.

Az Eastern State megnyitása előtt egy börtön csupán cellák sokasága volt, ahol el lehetett zárni a nemkívánatos, korrupt személyeket. A kisstílű bűnözők és az erőszakos gyilkosok mellé akár nők és gyerekek is kerülhettek egy zárkába. A 18. század végén a philadelphiai Társaság a Börtönök Gyötrelmeinek Enyhítéséért, amit Benjamin Franklin alapított, azon igyekezett, hogy ezek a helyek olyan intézményekké alakuljanak át, amik elősegítik a megjavulást.

Elképzeléseik 1822-ben váltak valóra, amikor megkezdték az Eastern State építését. Az újszerű ötlet megvalósítása költséges feladatnak bizonyult. A mennyezet boltíves volt, tetőablakokkal, amik beengedték “Isten fényét”. Emellett minden cellában volt vécé (amit távirányítással az őrök húztak le hetente kétszer), csap, fűtés és egy Biblia. A hely elkészülte után több mint 300 börtön vette át az itteni konstrukciót, rendszereket és szokásokat.

Az elszigeteltség még akkor sem szűnt meg, amikor a rabok munkavégzés céljával elhagyhatták celláikat. Nehéz maszkokat kellett viselniük, amik megakadályozták, hogy kommunikáljanak egymással. A magány és az izoláció mindent elnyomott; többen nem is bírták elviselni. Voltak, akik inkább az öngyilkosságot választották a börtön falai közt.

Az Eastern State leghíresebb lakója kétségtelenül a chicagói gengszter, Al Capone volt. 1929 és 1930 között 8 hónapot töltött itt fegyverviselésért. Bár az ő cellája volt a legkényelmesebb (volt saját asztala, lámpája, néhány festmény a falon, sőt még rádió is), többször panaszkodott, hogy James Clark szelleme kísérti őt. A férfi a Valentin-napi mészárlás egyik áldozata volt. Az összecsapás egy bandaháború része volt, és az egyik társaság vezetője Capone volt. Hát igen, a magánzárka még a legkeményebb bűnözők elméjére is hatással van.

De nem csak a rács mögött voltak notórius alakok. Herbert Smith börtönigazgató vasszigorral vezette az intézményt a ’20-as és a 30-as években. A Keménykezűnek “becézett” férfi irányítása alatt az állam csak olyan elítélteket hozatott ide, akiknek szükségük volt Smith kegyetlen eszközeire, hogy “megjavuljanak”. Később már lazítottak a szigorú magánrabságon, így 2-3 rab is helyet kaphatott egyazon cellában. Ám a lazítás másfajta büntetéseket is hozott magával: az egyik a vizesfürdő volt, amikor a rabokat jeges vízbe merítették, majd éjszakára a falra lógatták (ezt különösen a téli hónapokban alkalmazták); a másik a tébolyszék, amikor is a rabokat szorosan egy székhez szíjazták, és moccanni sem tudtak – akár napokon keresztül. Bevett eszköz volt még a szándékos éheztetés is. Különösen kegyetlen volt az a büntetés, amikor a rabok nyelvét a csuklójukhoz láncolták, és aki rángatni próbálta a láncot, akár ki is téphette volna a nyelvét. A legrosszabban viselkedőkre a 14-es blokk alá ásott hely várt: egy földalatti cella, a “Lyuk”, ahova fény nem szűrődött be; az ide kerülőknek semmilyen kapcsolata nem volt más emberekkel, és csupán minimális mennyiségű ételt kaptak – akár két héten keresztül.

Bár az Eastern State-ben nem végeztek ki senkit, jó pár gyilkosság történt a börtön falai közt. Az évek során legalább két őrt és több rabot is megöltek. Többszáz elítélt betegségekben szenvedve vagy itt megöregedve halt meg. Az ő szellemeik ma is ott bolyonganak.

Az 1971-ig üzemelő intézmény ma emlékhelyként és múzeumként működik, egész évben látogatható, éjszakai túrákat is szerveznek.