
A Hója-erdő (román nevén Pădurea Hoia) és a hozzá tartozó hegygerinc Kolozsváron található, ebből maga az erdő valamennyivel kevesebb, mint 300 hektárnyi területet fed le. A történetírásban először a XVI. században tesznek róla említést, nevének eredetéről pedig a mai napig nem sikerült közös álláspontra jutniuk a nyelvészeknek. Az erdőt már évszázadok óta átkozott helyként tartják számon a helyiek, de hírneve ennél jóval nagyobb. A ’60-as és ’70-es évektől kezdve számos tudományos jellegű kutatás célpontja, valamint 2014-ben a BBC stábja is felkereste.
Felmerül a kérdés, miben tér el ez az erdő több száz hasonló, rémtörténetekben dúskáló társától. A választ érdemes több szempontból megközelíteni. Mint azt a bevezetőben írtam, a Hója-erdő régóta kétes hírnévvel rendelkezik. A helyi legendák közül a legközismertebb egy pásztor történetét meséli el, aki kétszáz állatával együtt nyomtalanul tűnt el az erdőben, soha senki nem akadt később a nyomára. Egy jóval későbbi történet szerint egy, a közelben élő család kislánya gyanútlanul a fák közé merészkedett, majd szülei és a helybéliek minden erőfeszítése sem volt elegendő arra, hogy a gyermeket megtalálják. Öt év elteltével azonban visszatért otthonába, bizarr módon ugyanazt a ruhát viselve, amiben nyoma veszett, és ha hihetünk a történetnek, a lány csupán külsejében emlékeztette szüleit arra a gyermekre, akit eltűnése előtt ismertek. A vad történeteknek sokak szerint táptalajt nyújt, hogy az erdőben növő fák olykor meghökkentő formájúak, mintha egyenesen egy másik világból csöppentek volna ide.
A Hója-erdő történetének következő fő állomásánál 1968-at írunk, ez év augusztusában ugyanis rejtélyes fényjelenségek nagy mennyiségben voltak megfigyelhetők a területen, az UFO-kutatók legnagyobb örömére. Az észlelésekről készült anyagokat az USA-ban és Európában található kutatóintézetek egyaránt tanulmányozták. Szintén ebben az évben egy román fotós, Emil Barnea gépével megörökít egy különös formájú tárgyat az égen, a fotót elemzésnek vetik alá, és több forrás is hitelesnek találja, elvetve a hamisítás vádját. Természetesen mondani sem kell, hogy ezután az erdő története világszenzációvá vált, turisták százai sereglenek ide azóta is, hogy részesei legyenek a különös élményeknek. A Hója-erdőbe látogatók ugyanis sok esetben bizarr eseményeknek lesznek alanyai. Sokan számolnak be rosszullétekről, migrénről, szédülésről, megmagyarázhatatlan eredetű égési sérülésekről, karcolásokról, ezenfelül egyesek megtapasztalják az időkiesés jelenségét is. A Hójától nem messze élők a mai napig tapasztalnak furcsa fényeket az erdő körül.
A terület legnevezetesebb pontja egy különös, körformájú kis tisztás, amelyen semmilyen növény nem terem és semmilyen élőlénynek nem ad otthont. A helyi legendák szerint a kör egyfajta átjáró egy másik dimenzióba. A paranormális jelenségek mondhatni még erősebbek az erdő ezen részén. Az erdőbe látogatók rengeteg érdekes fényképpel térhetnek haza, ugyanis sokszor csupán a fotókon látszanak a különös fényjelenségek, egy részüket szabad szemmel nem látni.Több kutató szerint a rengeteg egyfajta zóna, amelynek erős elektromágneses tevékenységei magyarázatot adhatnak a fényekre és a rosszullétekre. A sivár pusztaság földjéből mintákat vettek, hogy megtudják, miért nincs vegetáció az erdő ezen részén, de semmilyen eltérést nem találtak a talajmintákban, amely okot adna a jelenség meglétére.
A rengeteg körülötte lengő szóbeszéd és a különös jelenségek miatt a Hója-erdő a mai napig közkedvelt célpont paranormális jelenségeket kutató stábok és érdeklődő turisták számára. Bár számos elmélet létezik indokként, a furcsa események teljes körű magyarázata még várat magára.