Rovatunk mai részében ismételten egy elmegyógyintézetet mutatok be nektek, a soron következő helyszín ezúttal New York állam Rockland megyéje. 1911-ben itt nyitotta meg kapuit a William Pryor Letchworthről elnevezett intézmény, amelynek eredeti célja a mentális és/vagy fizikai fogyatékkal élők, pszichiátriai betegek megfelelő elszállásolása, ellátása és foglalkoztatása volt. A festői tájjal körbevett gigászi területen 130 kiválóan megtervezett épület állt ezt a célt szolgálva, az akkoriban legkorszerűbb eszközökkel és berendezéssel felszerelve várva pacienseit.

A XX. században forradalminak számító újítások közé tartozó intézkedésekből érdemes párat megemlíteni, hogy megérthessük, miért nyűgözte le a közvéleményt az azidőtájt újonan megnyílt Letchworth Village. Az épületekben - amelyek maximum két emelet magasak lehettek - nem szállásolhattak el hetvennél több beteget. A köztük elterülő területnek minimum 200 lábnyi távolságot kellett kiadni, hogy itt a betegek számára fizikai és mentális felüdülést hozó parkokat és játszótereket hozhassanak létre. Szigorúan ügyeltek arra, hogy csak azonos problémákkal, betegségekkel küzdők kerülhessenek egy adott épület bizonyos blokkjába, elkerülve ezzel az esetleges konfliktusokat. Az intézmény szinte saját infrastruktúrával rendelkezett, hiszen a betegeket elszállásoló épületek mellett megtalálható volt itt a Letchworth saját iskolája, kórháza, kutatóintézete, orvosi rendelője, étterme, műhelye, mosodája, sőt edzőterem és színház is rendelkezésre állt az itt élő paciensek és dolgozók számára egyaránt. Az eredeti elképzelés szerint a betegeket képességeikhez mérten igyekeztek volna lekötni, különböző foglalkozásokon, szakkörökön.

Az idilli állapotokat előrevetítő tervekből azonban valami egészen más valósult meg, hiszen az elkövetkező évtizedekben a Letchworth Village valódi földi pokollá változott. Nem kellett sok időnek eltelnie, 1921-ben már bizarr kísérletekről számoltak be a különféle dokumentációk, ám ez csupán a jéghegy csúcsa volt. A ’40-es évekre az intézet befogadóképességének duplájával megegyező embertömeget szállásolt el, amely természetesen ennek megfelelő következményekkel járt. A higiéniás viszonyok borzalmas állapota mellett az eluralkodó káoszban a személyzet kegyetlenkedései szinte észrevétlenek maradtak, a nemi erőszak és a fizikai megtorlások így a Letchworth hétköznapi életének részévé váltak. Emellett az intézet afféle emberi roncstelepként is funkcionált, hiszen azokban az időkben sokszor előfordult, hogy a családok szégyellték, letagadták, ha a família valamelyik tagja mentálisan, pszichésen vagy fizikálisan sérült volt, így a Letchworthhöz hasonló helyeken legálisan megszabadulhattak tőlük.

A groteszk állapotokra először Irving Haberman fotósorozata hívta fel a figyelmet a negyvenes években. Ezeken a felvételeken világosan látszik, hogy az intézetben őrült viszonylatok közt vergődnek a betegek, emiatt a Letchworth Village a sokat sejtető Titkok Faluja becenevet kapta.  Az ’50-es években az immár négyezer bentlakóval rendelkező tébolyda ismét emberkísérleteknek adott otthon, ugyanis a gyermekbénulás elleni vakcinákat az itt élőkön tesztelték (Letchworthben rengeteg gyerek volt). 1972-ben az amerikai ABC csatorna híradójának egyik riportfilmjében ismét aggasztó képsorok jelentek meg, amelyeket az intézmény falai közt rögzítettek, ekkoriban már egyre többen követelték, hogy fel kell számolni azokat az elmegyógyintézeteket, amelyekben még századeleji körülmények uralkodnak. Ne felejtsük el, hogy a hetvenes, nyolcvanas években járunk, az akkori társadalmat sokkolták a koszban fürdő, ruhátlanul tévelygő emberekről készült felvételek.

A Letchworth teljes bezárásának dátuma 1996-ra esik, azóta az épületek elhagyatva állnak, természetesen helyszínt adva a katasztrófaturistáknak, érdeklődőknek és a különféle paranormális jelenségekkel foglalkozó, szórakoztató műsorokat készítő stáboknak is. A helyet körbevevő atmoszféra miatt rengetegen számolnak be különös élményekről, amelyeket az egykori tébolyda romjai közt tett látogatások során érték őket, sőt az egyik épületben valamiféle rituálé nyomaira is akadhatunk, a felvázolt idézőkörszerűség legalábbis ezt sugallja.

A Letchworth temetője azóta is háborítatlanul áll a terület egyik szegletében, érdekesség, hogy egyik fejfán sem találhatunk neveket, ez jól tükrözi a társadalom akkori attitűdjét, hiszen a hozzátartozók nem voltak hajlandóak felvállalni, hogy egy családtagjuk egy tébolyda falai közt halt meg. Ezt a keserű emléket enyhítendő, napjainkban egy emléktábla áll, rajta az itt elhunytak nevével, hiszen mostanra a nyilvántartásokat átböngészve nagy részüket sikerült azonosítani. Ennek ellenére a temető szinte mindig az ürességtől kong, mivel nagyon kevesen látogatják, hogy leróják kegyeletüket azon hozzátartozóik sírjánál, akik a Letchworth falai közt vesztették életüket.