Tovább kalandozunk Alfred Hitchcock feszültséggel teli világába. Ezúttal az 1954-ben, James Stewart és Grace Kelly főszereplésével készült Hátsó ablakot hoztam el nektek, ami négy Oscar-jelölést zsebelt be és ami az IMDb top250-es listáján az előkelő 40. helyet foglalja el.

L.B.Jefferies, röviden csak Jeff fotósként dolgozik, tehát munkájából adódóan folyamatosan mozgásban van. Ám most nem ez a helyzet, hiszen jelenleg törött lábbal egy tolószékhez kötötten tölti mindennapjait a lakásába zárva és ezt az úriember nem viseli túlzottan jól. Két látogató visz csupán valami színt az unalmas napjaiba. Az egyik a barátnője Lisa, a másik pedig a gyógytornásza Stella. Jeff unaloműzésképpen elkezdi kémlelni a szomszédait és egy éjjel furcsa dologra lesz figyelmes. A szemben lévő házban élő férfi, Lars Thorwald azon az estén többször hagyja el egy bőrönddel a lakását, majd ezt követően az ágyhoz kötött, beteg feleségének egyszerűen nyoma vész. Jeff úgy véli a férfi megölte a feleségét, még a rendőrséget is értesíti, azonban Doyle hadnagy nem hisz neki, így Jeff kénytelen maga utánajárni a dolgoknak Lisa és Stella segítségével. Vajon tényleg azt látta, amit látni vélt, vagy sokkal egyszerűbb magyarázat is van a dologra?

Hitchcock ebben a filmjében sokkal lassabban adagolja nekünk a feszültséget, igyekszik késleltetni a cselekményt és ennek érdekében nagyon sokáig bizonytalanságban tartja a nézőjét. Mi sem lehetünk biztosak benne, hogy Jeffnek igaza van. Ám a lassú tempó ellenére sem lehet azt mondani, hogy a film unalmas lenne. Hitchcock nagyon jól megírt párbeszédekkel fűszerezte a történetet, egyszerűen csak úgy sziporkáznak a szellemes mondatok, ami igazán szórakoztatóvá teszi a filmet. Stewart és Kelly között nagyon jól működik a kémia, látszik, hogy élvezték a közös munkát és teljesen azonosulni tudtak a szerepeikkel, a film témájával és a kibontakozó feszültséggel.

A történet végtelenül egyszerű, egyenes mederben halad, csak a végkifejletet nem tudhatjuk biztosan. Amikor viszont elérünk a végéhez annyira felgyorsulnak az események és olyan feszültségrobbanást kapunk, hogy szinte elviselhetetlen nézni a filmet. A bezártság és a tehetetlenség érzése eluralkodik a nézőn olyannyira, hogy szinte nem kap levegőt. Az operatőri munka pedig megint mesteri és ezért mindent sokkal intenzívebben élhetünk át. A leskelődésben (melynek motívuma elég sokszor visszatér a rendező filmjeiben) pedig van valami igazán vérpezsdítően helytelen. Elvégre Jeff nem csinál mást, mint kukkolja a szomszédait és vele együtt mi is ezt tesszük, ebből kifolyólag pedig a bűntudattal kell megküzdenünk, mint a főszereplőnek, ezáltal pedig bűnrészessé tesznek minket.

A Hátsó ablaktól senki se várjon üldözéses jeleneteket, vért, gyilkosságokat és a többit. Ebben a filmben Hitchcock megint csak a romantikát vegyítette a vérpezsdítő thrillerrel, éppen ezért nem való mindenkinek annak ellenére, hogy igazi profizmus jellemzi a filmet, erős a mondanivalója és kiváló a színészi játék is. Az azonban tény, hogy a majdnem kétórás játékidő bizony hosszúra sikeredett. Ebből a sztoriból kevesebb is elég lett volna. Ám ezt leszámítva tényleg egy igazi remekmű, amit sokan igyekeztek újragondolni az évek folyamán (pl. Disturbia). Talán a legkiválóbb lelkiállapot, amivel le lehet ülni megnézni ezt a filmet, ha valamilyen oknál fogva ágyhoz vagyunk kötve és nem igazán tudunk már magunkkal mit kezdeni. Azért ne feledjétek, csak csínján a leskelődéssel. ;)

Pontszámom: 8/10.

IMDb | mafab