**Carl Panzram (1891. 06. 28. - 1930. 09. 05.)

1. rész**

Mikor szabadlábon volt, Carl Panzram ölt, erőszakolt és gyújtogatott, amerre járt; olyan pusztító hadjáratot folytatott, amelyhez foghatót még sose láttak a hatóságok. Egész élete egy reménytelen körforgás csapdája volt: rabság, bűntett, majd vissza a börtönbe. Dr. Karl Menninger pszichiáter egyszer azt mondta róla, hogy "szembenézett a saját magában és a többi emberben lakozó gonosszal. Mindig is olyan embernek tartottam, aki a büntetésvégrehajtási rendszerünk képzeletbeli terméke."

Miután 1922-ben megerőszakolt és megölt egy 12 éves fiút, vidáman emlékezett vissza az esetre: "Az agya kifolyt a fülén, amikor otthagytam. Nem sajnálom. Nem furdal a lelkiismeretem. Jól alszom, és szépeket álmodok."

Igazi mizantróp volt, szívből gyűlölte embertársait. Nem kért bocsánatot tetteiért, és a társadalom intézményeit hibáztatta abnormális viselkedéséért. Carl Panzram esetén nem kell túlzásokba bocsátkozni az életvitelt és a bűnös tetteket illetően. Elég az igazságot elmondani.

Minnesota

Carl Panzram 1891. június 28-án született, egy elhagyatott farmon, Minnesota északi részén. Szülei német származásúak voltak, keményen dolgozó, komor emberek, ugyanakkor rendkívül szegények, csakúgy, mint a többi bevándorló akkortájt. Carlnak öt fiú- és egy lánytestvére volt. Egyszer azt mondta, a testvérei őszinte és elkötelezett farmerek voltak, de ez a vonás benne nem volt meg. "Egy emberi állat voltam, amióta csak megszülettem... Tolvaj voltam és hazudozó. Minél idősebb lettem, annál hitványabbá váltam." Carl 7 éves volt, amikor a szülei házassága véget ért. Az alacsony anyagi szinten élő emberek számára persze nem volt se válás, se bíróság, se tartásdíj. Az apa egy nap egyszerűen elment a farmról, és soha nem tért vissza. Sötét jövő várt a családra. Napkeltétől napnyugtáig dolgoztak a farmon, de erőfeszítéseiknek nem termett sok gyümölcse. A korai évek során Carlt többször megverték fivérei, a legjelentéktelenebb dolgok miatt is. "Mindegyik azt gondolta, helyénvaló, hogy becsapjanak engem, hazudjanak nekem, és elverjenek, amikor épp kedvük tartja, és ez elég gyakran előfordult" - írta később. 11 évesen Carl betört egyik szomszédjuk házába. Mindent elvitt, amit csak tudott, többek közt egy pisztolyt is. Fivérei hamar lebuktatták, és eszméletlenre verték. Carlt később letartóztatták az ügy miatt, és 1903-ban a Minnesotai Állami Gyakorlóiskolába küldték, ami egy javítóintézet volt, fiataloknak.

A bentlakók ki voltak szolgáltatva a felügyelőknek, akikre nagyon kevés figyelmet fordítottak kívülről, ha egyáltalán fordítottak - egy ilyen környezet igencsak elősegítette, vagy legalábbis megteremtette a feltételeit egy olyan szinten durva bánásmódnak, amit manapság el se lehetne képzelni. A felvételi napló 1903. október 11-ei bejegyzése szerint Panzram problémája a "javíthatatlanság", szüleivel való kapcsolata pedig "veszekedő". Mikor Carl megérkezett Red Wingbe, bevitték egy fogadóterembe, ahol egy férfi dolgozó vizsgálta meg őt. Az ijedt fiúnak meztelenre kellett vetkőznie, és szexuális szokásairól kérdezték. "Megvizsgálta a péniszemet és a végbélnyílásomat, megkérdezte, paráználkodtam vagy közösültem-e már, közösültek-e velem, maszturbáltam-e már" - írta később. Ez már előrevetítette mindazt, ami később történt.

A bentlakók keresztény hitoktatásban is részesültek. Ha rosszul viselkedtek vagy nem tanulták meg a leckét, haragos, gyűlölködő felügyelők támadtak rájuk. Carl hiányos taníttatásban részesült korábban a farmon, ezért nem tudott jól olvasni. Többször meg is verték emiatt. "Talán nem tanultam sokat iskolai módon, de megtanultam, hogyan legyek elsőosztályú hazudozó... És elindultam az elkorcsosulás útján is" - mondta. Hamarosan kialakult benne a felügyelők és a valláshoz kapcsolódó összes dolog iránti gyűlölet - úgy vélte, a vallás miatt szenvedett. "Először csak az járt a fejemben, hogy igazságtalanul aláztak meg. Aztán elkezdtem utálni azokat, akik rosszul bántak velem. Aztán arra gondoltam, hogy bosszút állok, amilyen hamar és gyakran csak lehet. Mindegy volt, ki jön szembe" - mondta később.

Minél több verést kapott, annál gyűlölködőbb lett. Fadeszkákkal, vastag bőrszíjjal, korbáccsal és nehéz lapáttal ütötték. Carl ezalatt folyamatosan bosszút forralt. 1905. július 7-én éjszaka barkácsolt egy egyszerű eszközt, ami meggyulladt, miután otthagyta az épületet. A tűz gyorsan terjedt az iskolai műhelyben, ami aztán porig égett. Carl ezalatt az ágyában feküdt, és élvezte az édes bosszú látványos sikerét.

1905 vége felé Carl otthagyta a Minnesotai Állami Gyakorlóiskolát és rémségeit. Megtanulta, hogy azt mondja, amit a személyzet hallani akart, és mikor megjelent a bizottság előtt, meggyőzte őket, hogy megváltozott, és az iskola "megjavította" őt. "Megjavított, persze... A keresztények megtanították, hogyan legyek álszent, én meg megtanultam lopni, hazudni, gyűlölni, gyújtogatni és ölni" - mondta. "Megtanultam, hogy egy fiú péniszét nem csak vizelésre lehet használni; hogy a végbél másra is jó..."

Télen anyja, Lizzie Panzram eljött érte Red Wingbe, hogy hazavigye. Carl egyébként is otthonülő típus volt, de most még zárkózottabb, csöndesebb, visszahúzódóbb lett. "Anyám túl bolond volt ahhoz, hogy bármi jót tanítson nekem" - mondta évekkel később. "Kevés szeretet ment kárba. Először még kedveltem és tiszteltem őt. Aztán az érzéseim egyre inkább bizalmatlanságba, ellenszenvbe, undorba csaptak át, innen már nagyon rövid idő alatt következett a tiszta gyűlölet."

Egyszerű élete során nem ismert mást, csak szenvedést, bántalmazást és kínzást. Fiatal feje olyan dolgokon elmélkedett, amikről más gyermeknek alig volt fogalmuk. "Végleg eldöntöttem, milyen életet fogok élni, ha elmegyek innen. Elhatároztam, hogy rabolok, gyújtogatok, pusztítok mindenhol, és megölök mindenkit, akit csak tudok, amíg csak élek" - írta évekkel később.

1906. januárját írtuk, és Carl Panzram hamarosan rászabadult a világra.

Az odüsszeia kezdete

14 évesen Panzram kénytelen volt az anyja farmján dolgozni. Úgy gondolta, a megerőltető munka kilátástalan jövőt biztosít csak, ezért meggyőzte anyját, hogy küldje el egy másik iskolába. Itt rövid idő alatt vitába keveredett egy tanárral, aki többször is elverte egy korbáccsal. Carlnak sikerült szereznie egy pisztolyt, amit bevitt az iskolába, hogy az osztály szeme láttára ölje meg a tanárt. Ezt azonban nem tudta megtenni, egy birkózás során a fegyver kiesett a nadrágjából, le a földre. Kirúgták az iskolából, és mehetett vissza a farmra. Két héttel később azonban felkapaszkodott egy tehervonatra, és örökre otthagyta a minnesotai tanyát.

Az elkövetkezendő néhány évben Carl bejárta a Közép-Nyugatot, teherkocsikban aludt, a vagonok alatt utazott, és menekült a vasúti zsaruk elől, akik időnként veszélyesebbek voltak a törvényen kívülieknél is. Ételt kéregetett, de el is lopta, amikor csak tudta. Része lett a csavargók és koldusok kiterjedt és változékony kultúrájának; ezek az emberek annak idején nagy számban voltak jelen Amerika vasútjain. A háború előtti évek voltak ezek, az őrület, aktivitás és mélyreható szociális változás időszaka. Az Egyesült Államok terjeszkedett, javultak a pénzügyi mutatók, aztán az egésznek hirtelen vége lett, amikor 1929-ben, a Fekete kedden összeomlott a tőzsde. Később eljött a törvénynélküliség ideje, amit az 1919-es szesztilalom is ösztönzött, ekkortájt szinte senki nem tisztelte a hatóságokat. Mintha mindenütt bűnözők dolgoztak volna. A vasút sem volt kivétel ezalól.

Nem sokkal azután, hogy otthagyta Minnesotát, Carl egy Montanából nyugatra induló tehervonatra szállt. Összeakadt négy férfival, akik egy fával megrakott kocsiban tanyáztak. Azt mondták, vesznek neki rendes ruhákat, és meleg szobában aludhat. "De először még akartak tőlem egy kis apróságot" - írta Panzram évekkel később. A négy férfi csoportosan megerőszakolta. "Sírtam, könyörögtem, esdekeltem, hogy szánjanak meg, és ne bántsanak, de mindegy volt, mit mondtam, nem tudtam őket eltéríteni a szándékuktól!"

Élve maradt, de az incidens azt a kevés könyörületet is kiirtotta belőle, ami talán még megvolt benne. Nem sokkal később Panzramot betörésért lecsukták, és büntetésből a Miles Cityben található Montana Állami Javítóintézetben kellett eltöltenie egy évet.

1906 tavaszán a 14 éves Carl Panzram megérkezett az intézetbe. Testfelépítése már olyan volt, akár egy felnőtté, és több mint 80 kilót nyomott. Néhány héten belül itt is kétes hírnévre tett szert mint született bűnöző, a felügyelők is nagyobb figyelmet fordítottak a dacos tinédzserre. Az egyik őr sportot űzött abból, hogy nyomorulttá tegye Panzram életét. "Addig macerált, amíg eldöntöttem, hogy megölöm" - írta később. Talán egy nehéz deszkát az egyik műhely mellett, és egyik éjjel, amikor az őr hátat fordított, fejbe vágta.

"Emiatt többször is megvertek, be is zártak, és még szorosabb őrizetet kaptam, mint addig" - mondta évekkel később. Elege lett a börtönéletből, és elhatározta, hogy kitör onnan, még ha az életébe kerül is.

1907-ben Panzram és egy másik bentlakó, Jimmie Benson megszökött a Montana Állami Javítóintézetből. Sikerült ellopniuk néhány pisztolyt, és Terry felé vették az irányt. "Körülbelül egy hónapig maradtunk együtt. Kelet felé csavarogtunk, elloptunk és felgyújtottunk mindent, amit csak tudtunk" - írta Panzram. Főleg templomokat égettek fel, ami a Minnesotai Állami Gyakorlóiskolában történtek fényében érthető. Később különváltak, Panzram Jefferson Baldwinra változtatta a nevét, és végül nyugatnak vette az irányt, keresztül az államon, Észak-Dakota hatalmas síkságai felé.

Hadbíróság előtt

1907. decemberében Panzram a Montana államban található Helena városába utazott, ahol a törvénynek nem igazán volt ereje, és az emberek pisztolyt hordtak a derekukon. Főleg kanadai szőrmekereskedők és keménykötésű halászok lakták ezt a helyet; nem éppen tinédzsereknek való környék volt. Egyik este Panzram egy helyi fogadóban iszogatott, és hallotta, hogy valaki a seregbe toboroz embereket. Még aznap este besorozták őt is, mivel hazudott a korát illetően. A 6. gyalogság A-szakaszába osztották be közlegényként. Mindjárt az első egyenruhás napján megvádolták fegyelemsértés miatt, mert nem végzett el egy feladatot. A rákövetkező hónapban többször is bezárták különféle apró kihágások miatt. Állandóan részeg volt és irányíthatatlan, képtelen volt alkalmazkodni a katonás fegyelemhez.

1908. áprilisában betört a szállásmester épületébe, és 88 dollár értékű ruhát lopott el. Ahogy megpróbált engedély nélkül eltávozni a cuccokkal, a katonai rendőrség letartóztatta és bezárta. Hadbíróság elé került, és három rendbeli lopás vétségében bűnösnek vallotta magát. A seregből elbocsátották, három évi közmunkára ítélték.

Az állami rabokat akkortájt a kansasi Leavensworth Erődbe küldték. A későbbi elnök, William Howard Taft, aki akkor hadügyminiszter volt, jóváhagyta a börtönbüntetést. De nem ez volt az utolsó alkalom, hogy útjaik keresztezték egymást.

Panzramot vasra verték, és kivitték a helyi vasútállomásra, más katonai elítéltek társaságában. Beterelték őket egy marhavagonba, ahol fegyveres őrök vigyáztak rájuk, és az ezer mérföldes úton se enni, se inni nem kaptak. A vonat kigördült a helenai állomásról, és délnek vette az irányt, Wyomingba, keresztül a nebraskai kukoricamezőkön, Kansas keleti területe felé, ahol a Leavenworth Állami Fegyház falai úgy tornyosultak a Missouri folyó sáros partjain, akár óriás sírkövek.

A Leavenworth Állami Fegyházban

Az állami fegyház a kansasi Leavenworth Erődben igazán meghökkentő látványt nyújtott. 12 méter magas, 6 méterrel a mélybe nyúló betonfalak, akárcsak egy valódi erődítmény. Több mint 1500 hektár nagyságú szabad, sík területet foglalt el. A börtönt eredetileg katonai foglyok számára építették a polgárháború után, majd bár folyamatosan használták, az intézmény lepusztult, pénzhiány és gondatlanság miatt. Az új építési terveket 1895-ben hagyták jóvá, a tényleges építkezés pedig pár évvel később kezdődött meg. A polgárháború korábbi elítéltjei végezték az összes fizikai munkát. A fő épületrész 1903 közepén készült el. Még abban az évben 400 rabot át is helyeztek oda. Az új börtön falai több mint 23 hektár nagyságú területet fogtak közre, beleértve négy laktanyát és más kiegészítő létesítményeket is. 1906-ra, két évvel Panzram érkezése előtt, a régi börtön összes lakója átkerült az új épületbe.

1908 májusában, megbilincselt kézzel és vasra verve, Panzram először tapasztalta meg a Leavenworth Állami Fegyház nyomasztó légkörét. A felügyelők nem tudták, hogy csak 16 éves, ezért ugyanúgy bántak vele, mint bárki mással. A raboknak minden reggel fel kellett sorakozniuk, rossz időjárás esetén is. Az őrök szigorú fegyelmet és feltétlen engedelmességet vártak el. Több más korabeli intézményhez hasonlóan itt is megkövetelték a csendet, és ha valaki engedély nélkül mert beszélni, megkorbácsolták, és magánzárkába került. Ez a csendrendelet az akkori börtönökben rendkívül hatásos eszköze volt az irányításnak. Bármilyen kihágást késlekedés nélkül megtoroltak.

Az őrök számára a foglyok kínzása természetes volt, mivel azt hitték, csak így tudják kézben tartani őket. Egy elítélt sem úszta meg a büntetést, ha megszegett valamilyen szabályt. Mindez még több erőszakhoz, később anarchiához vezetett. A rabok és az őrök felett ott lebegett a bezártság és félelem damoklészi kardja. Minden őr tudta, ha kitör egy lázadás, kevés az esélyük, hogy élve megússzák. A börtön lakóit egyetlen módon lehetett legyőzni: elnyomás, szigorú büntetés, kegyetlenség a lázadókkal szemben, és példát statuálni azokkal, akiket elkaptak.

Panzramot egy 25 kilós vasgolyóhoz láncolták hozzá. Mindenhova cipelnie kellett magával, még alvás közben is rajta volt. Egy bányában kellett követ törnie, napi 10 órán keresztül, a hét minden napján. Ezalatt viszont megerősödött és megizmosodott, és kereste az alkalmas pillanatot, hogy megszökhessen.

"1910-ben engedtek ki abból a börtönből. Én voltam a megtestesült hitványság... Persze már akkor egy rohadt alak voltam, mikor bementem" - írta évekkel később. "De mikor elmentem onnan, a maradék kis jót, ami még talán volt bennem, kirugdosták és kiverték belőlem." 1910 augusztusában került ki. Kisétált a friss levegőre, és meg volt győződve arról, hogy soha többé nem látja Leavenworthöt és gyűlölt falait. De tévedett. 20 évvel később ismét bezárták ugyanitt. Ám akkor már a halálbüntetést várta.

Carl Panzram ámokfutása

Mikor 1910-ben kiengedték Leavenworthből, Panzramnak nem volt hova mennie. Még csak 19 éves volt, és fiatal életének jelentős részét javítóintézetben és börtönben töltötte. Leavenworthben az összes halvány reménysugár, hogy érett, sikeres felnőtt legyen belőle, gyakorlatilag megsemmisült. A többéves rossz bánásmód és fizikai kínzás megtette a magáét. Nem volt családja, aki törődött volna vele, nem volt otthona, jövője kilátástalan volt. Valószínűleg soha nem tapasztalta meg egy nő érintését élete során, és nem fejlődött normális férfivá. "Csak az járt a fejemben akkor, hogy pokollá tegyem mindenkinek az életét, amikor csak lehet" - mondta.

Az elkövetkezendő években Panzram bejárta Kansast, Texast, majd végül Kaliforniában kötött ki. Ezalatt többször letartóztatták, Jeff Baldwin néven, csavargás, betörés, gyújtogatás és rablás miatt. Megszökötta a ruski, texasi és az oregoni Dalles börtönéből is.

Hatalmas távolságokat tett meg vonaton; útját a módszeres és könyörtelen pusztítás jellemezte. A rendőrök állandóan a sarkában voltak, de mindig egy lépéssel lemaradva. Kegyelem nélkül erőszakolt, ritkán hagyta ki az alkalmat, hogy egy új áldozatot cserkésszen be. "Ha találkoztam valakivel, aki kinézett valahogy, ráfogtam a pisztolyt, és levetettem a nadrágját. Nem voltam válogatós. Öreg, fiatal, magas, alacsony, fehér, fekete - megdugtam mindet. Csak az számított, hogy ember volt" - írta évekkel később.

Példa erre az 1911 nyarán történt eset, amikor egy újabb vonatút során együtt utazott két másik csavargóval, és itt volt az újabb lehetőség az erőszakra. De egy vasúti zsaru éppen betévedt a vagonba, és pénzt akart kicsikarni tőlük, hogy a vonaton maradhassanak. Panzramnak más elképzelései voltak. Pisztolyt szegezett a rendőrre, és megerőszakolta, a másik két fickó szeme láttára. Majd rájuk parancsolt, hogy tegyék ők is ugyanezt. "Kis erkölcsi rábeszélés, valamivel több hadonászás a pisztollyal, mire ők is meghágták a kalauz urat." Utána kihajította mindhármukat a vonatból, és folytatta útját Oregon államba, ahol ő is az időszakos dolgozók egyike lett, akik járják az országot és munkát keresnek. Ha nem volt munka, akkor is biztosították maguknak a túlélést - bármi áron.

A Montanai Állami Börtönben

1913-ra a sokéves ivászat, verések, rabság és utcai élet kemény bűnözőt faragtak Panzramból. Fizikailag is rendkívül fejlett volt, széles vállú, izmos. Sötét haja és kellemes megjelenése vonzotta a nőket, de Panzram semmilyen érdeklődést nem tanúsított az ellenkező nem iránt. Megjelenése is furcsa volt és komor, ami elbátortalanította az embereket, és kíváncsivá tette őket, mi lehet a hideg, sivár tekintet mögött.

Jack Allen néven 2-3 hónapot megint börtönben töltött, de meglógott, és Oregonból Idahóba ment. Egy héten belül ismét letartóztatták lopás miatt, és a helyi börtönbe zárták, Harrisonban. Ekkor a Jeff Davis nevet használta. A börtönt hanyagul vezették, csak egyszerű cellák voltak, és egy külső fal. Itteni rabságának első éjszakáján felgyújtotta az egyik épületet, és több fogoly meg is tudott ekkor szökni, köztük ő maga is.

Chinook városában Jefferson Davis néven zárták be betörésért, és egyéves börtönbüntetést kapott, melyet a Deer Lodge-ban található Montanai Állami Börtönben kellett letöltenie. A Sziklás-hegység közepén álló börtön egy középkori várra emlékeztetett. 1895-ben építették, amikor az amerikai börtönöket az európai kastélyok mintájára tervezték. Négy hegyes torony emelkedett méltóságteljesen a sötét és fenyegető komplexum fölé, melyet vastag kőfalak zártak körül. Mind a négy falon és a sarkokon őrtornyok voltak, azonos távolságra egymástól. A tornyokban felfegyverzett őrök tartották szemmel a hatalmas udvart, és készek voltak lelőni bárkit, aki szökni mert volna. A felvételi jegyzék szerint Panzram 1913. április 27-én került be. Azt mondta, foglalkozása szerint "pincér és fuvaros". De az elítéltek nem sokat tudtak csinálni odabent azonkívül, hogy elütik az időt.

Deer Lodge-i tartózkodása alatt újra összetalálkozott Jimmie Bensonnal, egykori cellatársával a Montanai Állami Javítóintézetből. Ő 10 évet kapott, rablásért. Együtt tervelték ki a szökést, de az utolsó pillanatban Bensont áthelyezték, így nem tudták végrehajtani az akciót. 1913. november 13-án Panzram egyedül lógott meg, de alig egy héttel később betörés miatt letartóztatták, ekkor a Jeff Rhoades nevet adta meg. Egy évvel megtoldották a büntetést a szökés miatt, és visszakerült az állami fegyházba.

Deer Lodge-ban az élet lassú és monoton volt. Kevés felügyelő, rossz vezetés, alig volt szervezett munka a foglyok számára, akik a nap nagy részét a cellájukban töltötték, feküdtek a priccsen, vagy sétálgattak a börtön udvarán. "Itt már igazi tapasztalt vén róka voltam" - mondta. "A reggeleket közösüléssel kezdtem, folytattam keményen egész nap, néha a fél éjjelen át." Óriás termete és hírneve miatt a többi foglyot is megfélemlítette, így azok mindig engedelmeskedtek. Leülte a teljes büntetést, és 1915. március 30-án szabadon engedték.

Szökés az Oregonból

Alig néhány hónappal később ismét elkapták, amikor megpróbált eladni egy lopott karórát. Meg is vádolták, és később, miután a helyi védőügyvéd megígérte, hogy enyhítik az ítéletét, bűnösnek vallotta magát. Hét évet kapott, büntetését a Salemben található Oregoni Állami Fegyházban kellett letöltenie.

Az akkori felügyelő a keménykötésű, nyers természetű, korábban seriffként dolgozó Harry Minto volt, aki szentül hitte, hogy csak erőszakkal lehet kordában tartani a bűnösöket. Korbácsolás, slagozás, verés, éheztetés, izoláció - ezek voltak a salemi élet mindennapos velejárói.

Minto is alkalmazta a csendrendeletet, ám az itteni rabokat már egyetlen szóért is megbüntették, ha az engedély nélkül hagyta el a szájukat. Gyakran a falhoz bilincselték őket, és gerendákról lógatták le őket órákon, néha napokon keresztül. A rabokat a szörnyű "kilencfarkú macskával" korbácsolták meg, ami egy brutális eszköz volt, és csúnya sérüléseket okozott az illető hátán. "Megesküdtem, hogy ezt nem fogom hét évig elviselni" - mondta Panzram. "A felügyelő is megesküdött, hogy mindennap ezt kapom, vagy megöl."

Szinte azonnal bajba került szabálysértés miatt, és a büntetések mindennapossá váltak. A fegyelmi akta 1916. január 1-jei bejegyzése szerint Panzram "napi 10 órát fog lógni két napon át, rossz viselkedésért, zavarkeltésért és egy tiszt megsértéséért." A következő hónapban, február 27-én újra büntetés várt rá: "12 órás lógás: elhagyta cellája körzetét, veszélyes fegyvert birtokolt, egy farudat." Később egy gumibotot találtak nála, és a "föld alá" került három hétre, ezalatt csak kenyéren és vízen élt. "Levetkőztettek minket, és odaláncoltak az ajtóhoz" - mondta, "aztán addig csapkodtak a tűzoltóslaggal, amíg tele nem lettünk fekete és kék foltokkal, és félig meg nem vakultunk."

Mindezek ellenére Panzram nem hagyott fel harcias viselkedésével. Többször is gyújtogatott, különböző időpontokban három épületet is porig égetett. 61 napot töltött magánzárkában, ahol csak tapogatózott a sötétben, és élelem gyanánt a csótányok szolgáltak. 1917 elején Panzram segített egy másik rabnak a szökésben. Ő volt Otto Hooker, aki később halálos lövést adott le Minto felügyelőre, mikor véletlenül összefutott vele egy közeli városban. Az eset óriási közfelháborodást keltett, és az oregoni börtönben még rosszabbak lettek a körülmények.

1917. szeptember 18-án sikerült megszöknie. Betört egy házba, ruhát, élelmet, pénzt és egy töltött pisztolyt lopott el. Tűzharcba keveredett egy rendőrrel, aki felismerte őt. A küzdelmet elvesztette, vitték vissza a börtönbe. Útközben a kocsiban megpróbálta elvenni egy másik rendőr fegyverét, de az sem sikerült, véresre és eszméletlenre verték. Megint Salembe vitték, ahol egyből magánzárkába került. De nem sokáig.

Hihetetlen, de 1918. május 12-én Panzram ismét meglépett az oregoni börtönből. Elvágta az ablakrácsokat egy fémfűrész lapjával, és leugrott a falról. A dühöngő őrök száz meg száz sorozatot lőttek ki rá, de Panzram elérte az erdőt, és eltűnt a szemük elől. Később felugrott egy kelet felé tartó tehervonatra, és örökre elhagyta Pacific Northwest környékét. John O'Learyre változtatta a nevét, és leborotválta a bajuszát. Lassan, de biztosan, betörésekkel és felgyújtott templomokkal a háta mögött, Panzram a keleti part felé tartott.

Gyilkosságok City Islanden

1920 augusztusában megint betört egy házba. Az egyik ablakon át jutott be, és elkezdte kirámolni a hálószobákat. Egy tágas dolgozószobában talált egy halom ékszert, kötvényt és egy 45-ös automata pisztolyt. A papírokon a "William H. Taft" nevet látta, ugyanazét az emberét, akiről úgy gondolta, hogy az juttatta Leavenworthbe 1907-ben. Taft akkor még hadügyminiszter volt, míg 1920-ban már az Egyesült Államok egykori elnöke, illetve a Yale Egyetem jogi professzora volt. Miután Panzram mindent ellopott, amit csak bírt, a betört ablakon keresztül távozott, és egy nagy zacskó pénzzel útnak indult.

Manhattan alsó-keleti részét célozta meg, ahol eladta az ékszerek nagy részét és a kötvényeket is. Később erről is írt, miszerint "ezen a rabláson 3000 dollárt nyertem, a cucc egy részét megtartottam, köztük a 45-ös automata coltot is. A pénzből vettem egy yachtot, az Akistát." John O'Leary néven jegyeztette be a hajót. Ezt a nevet használta akkor is, amikor New York környékén tanyázott. A Keleti-folyón hajózott felfelé, útközben tucatnyi kikötött hajót tört fel. Végül a New Haven-i yachtklubban horgonyzott le az Akistával, ahol megállapodott egy ideig, élvezte a meleg időt, tiltott szeszesitalt fogyasztott, és leendő áldozatairól fantáziált. Feltűnt neki a rengeteg odalátogató tengerész, akik eltávon voltak. Ahogy East Village szűk utcáin kószált, kieszelt egy új rablási és gyilkossági tervet.

"Rájöttem, hogy működni fog, hogy felveszek néhány tengerészt, hogy dolgozzanak nekem, leviszem őket a hajóra, leitatom őket, közösülök velük, kirabolom, majd megölöm őket. Így is lett." Néhány hétig a South Street szomszédságában járkált, és kiválasztott egy-két áldozatot. Azt mondta nekik, hogy a fedélzeten kell dolgoznia, és elkelne néhány segítő kéz. Bármit megígért nekik, hogy lejöjjenek a City Islandnél kikötött yachtra. Eleinte az emberek oda se figyeltek "John O'Leary kapitányra", az ott tanyázó idegenre, aki csupán azért járt arra, hogy készletet halmozzon fel, és úgy tűnt, minden héten új legénysége van. Mikor meggyőzte a tengerészeket, hogy jöjjenek le a yachtra, azok legfeljebb egy napig dolgoztak ott. "Boroztunk, bekajáltunk, aztán jól berúgtak, és mentek aludni. Ekkor fogtam a 45-ös automatát, amit még Taft házából csórtam, és szétlőttem az agyukat." Ezután egy nagy követ kötözött hozzájuk, és a kis csónakjába rakta őket. Kelet felé evezett, a Long Island-szorosba, a Kivégzési Világítótorony környékére. Onnan kapta a nevét, hogy a függetlenségi háború alatt a brit katonák a sziklákhoz kötözték a lázadókat, és megvárták a dagályt, hogy azok megfulladjanak. Alig 90 méterre a toronytól, Panzram a tengerbe dobta áldozatait.

"Még most is ott vannak, mind a tízen. Vagy három hétig csináltam ezt a svindlit. A hajóm dugig volt lopott cuccokkal" - írta később. De a helyiek gyanút fogtak, hogy nincs minden rendben az Akistával és kapitányával. Panzram rájött, hogy új terepet kell keresnie. Utolsó két utasát azonban nem tudta megölni. 1920 augusztusának végén óriási szélvihar támadt, az Akista nekicsapódott a szikláknak, és ripityára tört. Panzram nagy nehezen kiúszott a partra, és valahogy életben maradt. A két tengerész szintén megúszta a biztos halált, amit egy elnöki fegyver mért volna rájuk.

Mészárlás a Lobito-öbölben

1921-ben hat hónapot húzott le a connecticuti Bridgeport börtönében, betörésért és töltött pisztoly birtoklásáért. Meglógott a börtönből, és elmenekült Connecticutból. Néhány nappal később elrejtőzött egy hajón, és Angolában kötött ki, ami ekkor portugál kolónia volt. A Sinclair Olajtársaságnál munkát is szerzett. A part menti Luanda városában megerőszakolt és megölt egy 12 éves fiút. Odacsalta a srácot a Sinclair Olajtársaság területére, ahol szexuálisan bántalmazta, és egy kővel bezúzta a fejét. "Otthagytam, de először közösültem vele, aztán megöltem" - írta Panzram a vallomásában. "Az agya kifolyt a fülén, mikor otthagytam. Ennél halottabb már nem lesz."

Ezen gyilkosság után Panzram visszatért a Lobito-öbölbe, az Atlanti-óceán partjára, ahol néhány hétig egy halászfaluban lakott. A helyiek gyanították, hogy ő követte el a gyilkosságot, de soha nem tudták rábizonyítani. Pár héttel később felbérelt hat helybélit, hogy vigyék el a dzsungelbe krokodilvadászatra. Ahogy mentek lefelé a folyón, Panzram lelőtte mind a hat férfit. "Az átlagos elme számára szinte lehetetlennek tűnik hat embert egyszerre megölni... Sokkal könnyebb volt lelőni a hat négert, mint később megölni egy-egy fiatal fiút, és azok csak 11-12 évesek voltak" - mondta később. Egyesével mind a hatot hátba lőtte. Ahogy feküdtek a véres kenuban, Panzram még egy lövést küldött mindegyikük fejébe. Ezután megetette őket a krokodilokkal, majd visszaevezett a Lobito-öbölbe. Tudta, hogy el kell tűnnie. Később Lisszabonban kötött ki, de rájött, hogy a helyi hatóságok tudtak az afrikai bűnsorozatról, és a rendőröket is figyelmeztették. Sikerült elrejtőznie egy Amerika felé tartó hajón, és 1922 nyarán ismét az USA területén tartózkodott.

Panzram csodálkozott, hogy milyen egyszerű ölni. Elképzelte magát mint profi bérgyilkost, aki abból él, hogy pénzért öl. Hangtompítót is szerzett, de a próbalövés során csalódottan kellett tapasztalnia, hogy a fegyver még így is rendkívül zajos. "Ha az a nagy kaliberű pisztoly meg a hangtompító rendesen működött volna, nagyban űztem volna a gyilkolási mesterséget" - írta évekkel később.

Bűnös életmódja következtében állandóan úton volt, kevés időt töltött egyhelyben. Tudta, hogy a rendőrök mindig a nyomában lesznek, nem sokkal lemaradva, és bármikor lecsukhatják egy hónapokkal vagy akár évekkel korábban elkövetett tettéért. És mégis, tudva, hogy pillanatokon múlhat a szabadsága, a legtöbbünk által elképzelhetetlen gyűlölettől hajtva, folytatta a gyilkolást.

(folytatás itt)