(első rész)

**Gary Ridgway (1949. 02. 18.)
2. rész
**

Tanácstalanul

Brockman felfedezése után úgy tűnt, a gyilkosságok ritkulnak. 1984 augusztusában azt hitték, megvan a nagy áttörés, amikor a San Franciscó-i börtönben két elítélt azt vallotta, hogy ők követték el a gyilkosságokat. Hosszas kihallgatások után azonban kiderült, hogy a vallomások hamisak voltak.

Néhány hónappal később a hírhedt sorozatgyilkos, Ted Bundy a halálsorról ajánlotta fel, hogy segít Keppelnek és a nyomozócsoportnak megtalálni a tettest. Bundy régi ellenfelének betekintést nyújtott egy sorozatgyilkos agyába, és ezt az ajánlatot Keppel nem utasíthatta vissza. A két férfi levélben kommunikált, Keppel részletes kérdéseket tett fel, amikről remélte, hogy Bundy meg is tudja válaszolni azokat.

A legtöbb információ csakugyan érdekesnek bizonyult mind Keppel, mind a különleges egység számára. Bundy szerint a gyilkos ismerte az áldozatait, talán még össze is barátkozott velük, mielőtt a halálos csapdába csalta őket. Azt is elmondta, hogy valószínűsíthető, hogy az újonnan megtalált holttestek helyszínén még több is van. Úgy gondolta, a helyszínek által sugallt minta közelebb viheti őket a gyilkos otthonához.

Bundy szokatlan módon tudott betekintést adni a gyilkos szemszögébe, és a legtöbb dolog segítette is az ügyet. Az általa elmondottak alapján a nyomozók jobban meg tudták érteni a sorozatgyilkosok általános viselkedését. Bundy gyakorlatilag elsőszámú tanácsadóvá lépett elő Douglas és Keppel mellett, akik a profilon dolgoztak. A nem mindennapi segítség ellenére a csoport továbbra is el volt csüggedve a Zöld-folyó gyilkosának kilétét illetően.

Bár úgy tűnt, hogy a gyilkosságok lassan abbamaradnak, ez nem történt meg teljes mértékben. 1984 októbere és decembere között két újabb holttest került elő. A 25 éves Mary Sue Bellót és a 18 éves Martina Authorlee-t a 410-es főút közelében találták meg. Ezzel összesen 31-re nőtt az áldozatok száma, bár ebből csak 28 került fel a Zöld-folyó menti gyilkosságok “hivatalos” listájára. 14 eltűnt nőt továbbra sem találtak.

1985. március 10-én újabb félig eltemetett holttest került elő a Star Lake út közelében. A 15 éves Carrie Rois 1983 nyarán tűnt el.

Június közepén egy buldózerrel dolgozó férfi újabb két női csontvázat talált az oregoni Tigardban. A 23 éves Denise Bush és a 19 éves Shirley Sherrill egyaránt ismert seattle-i prostituált volt. A felfedezés megerősítette, hogy a Zöld-folyó gyilkosa már az államon kívül is tevékenykedik. Úgy tűnt, újabb lerakóhelyet találtak.

Eközben John Douglas FBI-ügynök újraelemezte a gyilkos korábbi profilját, és új következtetésre jutott. Úgy vélte, két külön gyilkos van. Bár a két gyilkos profilja sok dologban egyezik, az, ahogyan megszabadultak a hulláktól, némileg eltért. Szerinte az egyik gyilkos nagyobb erőfeszítéseket tett, hogy elrejtse a holttesteket, mint a másik. Míg bizonyos áldozatok félig le voltak takarva vagy el voltak temetve, mindez elszigetelt helyeken, addig mások nyíltan, észrevehetően feküdtek, mint például azok, akiket a folyóban találtak meg.

Bár az elmélet hihetőnek tűnt, nem voltak gyanúsítottak, akik beleillettek volna a képbe. Az eset kihűlt, a potenciális tetteseket nem sikerült összekapcsolni egyik gyilkossággal sem. A nyomás egyre nőtt, hiszen a csoport még több mint három év elteltével sem volt képes elkapni a gyilkos(oka)t.

Télen aztán újabb három áldozat csontváza került elő. Egyikük Mary West volt, őt a seattle-i Seward Park egyik erdős részén találták meg. Másikuk Kimi-Kai Pitsor, a harmadik pedig egy 14-19 év közötti, ismeretlen fehér lány volt. Volt egy szokatlan aspektusa az új leletnek: Pitsor maradványait két különböző helyszínen találták meg. A koponyája még 1983 decemberében került elő a Mountani View temetőben, testének többi része pedig két évvel később, nem messze onnan egy vízmosásban.

Lehetséges volt, hogy egy állat vitte el a koponyát a testtől a halál beállta után, de nem találtak erre vonatkozó bizonyítékot, így a rendőrség arra gyanakodott, hogy a gyilkos tette. A motivációval kapcsolatban azonban nem volt határozott elképzelésük. Úgy gondolták, talán a rendőrség gúnyolása vagy a nyomozás összezavarása miatt történt.

1986 februárjában úgy tűnt, hogy a különleges egység végre áttörést ért el. A nyomozók egy, az “érdeklődés középpontjában állónak” nevezett férfit bevittek az őrsre. Az eseménynek a sajtó is nagyobb figyelmet szentelt. Jim Doyon nyomozó és egy FBI-ügynök alaposan kikérdezte az új gyanúsítottat, de hamar rájöttek, hogy ő sem az ő emberük, így nem sokkal utána szabadon is engedték.

Ez idő tájt már a közvélemény számára is egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a csoport semmit nem tud felmutatni. Mindössze néhány gyanúsítottjuk volt, akiket őrizetbe vettek, és mindannyiukról kiderült, hogy nincs közük a bűntényekhez. A közfelháborodás és az általános félelem minden eddiginél nagyobb volt. A sajtó szemében a nyomozócsoport nevetség tárgyává vált.

A helyzet még tovább súlyosbodott azután, hogy nyáron újabb három nő csontjai kerültek elő Seattle-től keletre, az I-90 autópálya közelében: a 19 éves Maureen Feeney, a 26 éves Kim Nelson és egy ismeretlen harmadik nő maradványait találták meg. Közülük csak Feeney-t tudták összekapcsolni prostitúcióval. Az áldozatok száma kezdte elérni a döbbenetes 40-et.

1986 végére az üggyel foglalkozók száma 40%-kal csökkent, és Adamsont is máshova helyezték át. James Pompey százados vette át a nyomozócsoport irányítását. Rögtön nekilátott a csapat átszervezésének és az eddigi információk újrarendszerezésének.

Alig kezdett bele a munkába, amikor decemberben újabb két holttest került elő. Most azonban a szokottnál jóval messzebb, a British Columbia-beli Vancouverben találtak rájuk. Úgy tűnt, a gyilkos megint gúnyolódik a nyomozókkal. Az is érdekes volt, hogy a két nő holtteste mellett több más nő részleges maradványai voltak szétszórva. Bár a távolság jóval nagyobb volt, a rendőrök nem kételkedtek abban, hogy ez is a Zöld-folyó gyilkosának műve volt.

Még egy gyanúsított

1987 elején a nyomozók újabb embert gyanúsítottak meg a Zöld-folyó-gyilkosságokkal kapcsolatban. A férfi már kapcsolatba került korábban a rendőrséggel, még 1984 májusában akarta igénybe venni egy prostituált szolgáltatásait, azonban a nő álruhás rendőr volt. Mivel azonban sikeresen átment a hazugságvizsgálaton, elengedték. Mikor tüzetesebben átvizsgálták a férfi múltját, kiderült, hogy 1980-ban megvádolták, hogy megfojtott egy prostituáltat a Sea-Tac Repülőtér közelében. A férfi azonban önvédelemre hivatkozott, azt állítva, hogy a nő megharapta őt, így nem sokkal utána elengedték.

Matt Haney, a nyomozócsoport egyik detektíve fokozottan gyanakodott erre az illetőre, és még jobban beleásta magát a férfi életébe. Felfedezte, hogy 1982-ben a rendőrség egyszer megállította és kikérdezte őt, amikor éppen a teherautójában ült egy prostituálttal. A nyomozó megtudta, hogy ez a lány Keli McGinness volt, aki rajta volt a Zöld-folyó áldozatainak listáján.

Kiderült, hogy a rendőrség 1983-ban még egyszer felfigyelt az illetőre, Marie Malvar elrablásának ügyében. Malvar barátja tanúja volt az elrablásnak, és követte is a teherautót, miután felismerte, hogy abban látta barátnőjét utoljára. Haney azt gondolta, talán végre megvan az emberük.

A férfi exfeleségétől megtudta, hogy az illető gyakran eljárt azokra a lerakóhelyekre, ahol több hulla is előkerült. Több prostituált is állította, hogy láttak egy férfi a főutcán autózni 1982 és 1983 között, akire illett a gyanúsított személyleírása. Kiderült, hogy a férfi szinte mindennap arra járt, munkába menet. A legkomolyabb bizonyíték azonban az volt, hogy az illető, aki teherautó-fényezőként dolgozott, sosem volt a munkahelyén azokon a napokon, amikor az áldozatok eltűntek.

Végül 1987. április 8-án a rendőrség megszerezte a házkutatási engedélyt, és el is mentek a házhoz. Még testi mintákat is vettek a gyanúsítottból, hogy összehasonlítsák az áldozatokból begyűjtött mintákkal. Így sem lett azonban elegendő bizonyíték, hogy letartóztassák, így az őrizetbe vett férfit elengedték. A gyanúsított Gary Ridgway volt.

Néhány héttel ezután Pompey százados egy búvárbalesetet követő súlyos szívrohamban életét vesztette. A szerencsétlen esetet felkapta a média, és igazi szenzációt kerekített belőle. Azt állították, hogy a Zöld-folyó gyilkosa valójában egy rendőrtiszt, és ő tette el Pompey-t láb alól. Az elmélet alátámasztására természetesen semmi bizonyítékuk nem volt, de az egyik újság még azt is követelte, hogy vizsgálják ki Pompey halálát. Úgy tűnt, a közvélemény már nem bírta idegekkel ennyi haláleset után.

A nyomozócsoportnak aztán júniusban, immár Greg Boyle százados vezetése alatt újabb esettel kellett szembenéznie, amikor három fiú rátalált egy fiatal nő félig eltemetett csontjaira. A 17 éves Cindy Ann Smitht egy vízmosásban találták meg a Green River Közösségi Főiskola mögött. Nagyjából három évvel azelőtt tűnt el.

A rákövetkező évben további eltűnt lányok holttestei kerültek elő. Meglett a 14 éves Debbie Gonzales és a 15 éves Debra Estes, akinek hat évvel azelőtt veszett nyoma. Az ő eseteiket is a Zöld-folyó gyilkosának számlájára írták. Bár újabb hullák kerültek elő, a seattle-i régióban nem történt olyan gyilkosság, amivel ugyancsak őt gyanúsították volna.

1988-ban több mint 20 prostituált holtteste került elő San Diegóban, és úgy hitték, hogy a Zöld-folyó gyilkosa elköltözött, és Kaliforniában folytatja ámokfutását. Reichert nyomozó és és a csapat új parancsnoka, Bob Evans ideiglenesen a San Diegó-i rendőrséghez csatlakozott, hogy együtt találják meg a tettest. 1988 decemberére újabb gyanúsított került a képbe.

William J. Stevensre akkor figyeltek fel, amikor többen is betelefonáltak vele mint potenciális gyanúsítottal kapcsolaban az egyik népszerű tévéműsor, a valós bűntényekkel foglalkozó “Crime Stoppers” sugárzása közben. Stevens két évet ült betörésért, aztán meglógott, és már 8 éve volt szökésben. Mikor ismét felfigyeltek rá, a Washingtoni Egyetemen tanult gyógyszerészetet.

Ahogy a nyomozócsoport beleásta magát a múltjába, megtudták, hogy őt is meggyanúsították már a Zöld-folyó környéki esetekkel. Kiderült, hogy Stevens nyíltan megvetette a prostituáltakat, és tudták róla, hogy néhány alkalommal beszélt arról, hogy megöli őket. Mikor átkutatták a házát, egy halom fegyvert, több, hamis névre kiállított jogosítványt és hitelkártyát, valamint prostituáltak meztelen fényképeit találták meg. Nagyüzemben űzte a rablást és a hitelkártyacsalást, ebből tartotta fenn magát.

A nyomozócsoport rendőrei rendkívül alaposan kihallgatták Stevenst a Zöld-folyó-gyilkosságokkal kapcsolatban, a birtokát is átfésülték az utolsó sarokig is 1989 nyarán és őszén. Még az apjának a házában is körülnéztek, hátha felbukkan valami nyom. Így sem találtak semmit, ami a gyilkosságokkal összekapcsolta volna.

Stevens testvére hitelkártyaadatokkal és fényképekkel szilárd alibit biztosított neki. A számtalan feljegyzés és bizonylat szerint Stevens 1982 nyarán úton volt az országban, a sok gyilkosság történtének idején. Végül aztán teljes mértékben tisztázták őt is.

1989 októberében újabb csontok kerültek elő. Egyikük Andrea Childers volt, őt egy üres telken találták meg a Csillag-tó és a Déli 55. sugárút közelében. Több áldozathoz hasonlóan az ő halálának okát sem sikerült pontosan megállapítani a bomlás mértéke miatt. 1990-ben Denise Bush koponyája került elő a washingtoni Tukwilában, a Southgate Park egyik erdős szakaszán. Testének többi része Oregonban lett meg még öt évvel azelőtt.

Ismét úgy tűnt, hogy a gyilkos szándékosan helyezi át a csontokat, hogy megtévessze a nyomozókat. Már kezdték azt hinni, hogy a gyilkos legyőzte őket. A morál minden eddiginél alacsonyabbra süllyedt.

A Seattle Times szerint 1991 júliusára a “csoportot” már csak egy detektív, Tom Jensen alkotta. 9 év, 49 áldozat és 15 milló dollár elköltése után a különleges egység nem kapta el a Zöld-folyó gyilkosát. Az eset az ország legnagyobb megoldatlan ügyeként vált ismertté, és az akták 10 évre a fiókba kerültek.

A nagy áttörés

2001 áprilisában, csaknem 20 évvel az első ismert Zöld-folyó környéki gyilkosságot követően Reichert nyomozó, aki közben King megye seriffje lett, újabb nyomozásokat indított a gyilkosságokkal kapcsolatban. Nem volt hajlandó elengedni az esetet, és továbbra is eltökélt volt, hogy megtalálja a tettest. Ekkor már a technológia is az ő oldalán állt.

Reichert új csapatot állított össze. Eredetileg hatan dolgoztak az ügyön, köztük DNS- és helyszínelési szakértők, valamint két detektív. A létszám hamar 30 főre duzzadt. Az össze bizonyítékot újravizsgálták, a helyszíni mintákat laborokba küldték.

Elsőként az 1982 és 1983 között meggyilkolt Opal Mills, Marcia Chapman és Carol Christensen holttestéről szerzett mintákat analizálták, köztük az ondómintát, ami elvileg a gyilkosé volt. Egy újonnan kifejlesztett DNS-tesztnek vetették alá, és összehasonlították a Ridgwaytől 1987 áprilisában vett mintákkal.

2001. szeptember 10-én Reichert híreket kapott a laborból, és a kemény detektív konkrétan elsírta magát. A minták között egyezést találtak. November 30-án Ridgwayt lekapcsolták a rendőrök, amikor éppen munkából hazafelé tartott, és négy rendbeli előre kitervelt gyilkosság vádjával letartóztatták.

A vádak a fent említett három lányra, valamint Cynthia Hindsre vonatkoztak, akivel kapcsolatban közvetett bizonyítékot sikerült találni Ridgway ellen. A férfi, akit a nyomozók 20 éve kerestek, végre a rendőrség kezében volt. És most már nem is engedték el.

Ridgway letartóztatása idején egy számítástechnikai üzletben dolgozott. A gyilkosságok időszakában 30 évig teherautó-fényező volt a washingtoni Rentonban található Kentworth autógyárban. Több saját teherautója is volt akkor, és az egyik különösen fontos volt a nyomozás szempontjából. További három áldozat (Wendy Coffield, Debra Bonner és Debra Estes) azután került be a vádiratba, miután egy helyszínelő mikroszkópikus méretű festékmintákat talált. Azt a márkájú és összetételű festéket akkortájt használták a Kenworth gyárban, amikor azokat az áldozatokat megölték.

Az előzetes meghallgatások során minden vádpontban ártatlannak vallotta magát, de valószínűsíthető volt, hogy a bizonyítékok ezt cáfolják majd. A vád halálbüntetés kiszabását szeretné. Milliók várják a választ a kérdésre: csak Ridgway a Zöld-folyó gyilkosa?

Büntetés

2003. november 5-én a King megyében tartott tárgyaláson az 54 éves Gary Ridgway elkerülte a halálbüntetést, miután 48 nő meggyilkolását vallotta be, főleg az 1982-84 közti időszakból. Alkut kötött, miszerint együttműködik a hatóságokkal az ügyek lezárása érdekében, cserébe 48-szoros életfogytiglant kapott, szabadlábra helyezés lehetősége nélkül. Néhány áldozat azonban más helyszíneken, például Oregonban lett eltemetve, valószínűleg ott is ölte meg őket, így újabb tárgyalások során még lehetségesnek tűnt, hogy megkapja a halálbüntetést.

Az áldozatok családjai dühösen fogadták a hírt. Ők úgy hitték, hogy a vád halálbüntetés kiszabását fogja kérni, ehelyett egy megállapodás született. A jogtudósok ugyancsak csóválták a fejüket, mert ez az eset akár a halálbüntetés megszűnését is jelenthette Washington államban. Ha egy ember, aki szándékosan megöl 48 nőt, nem kap halálbüntetést, akkor mégis ki kaphatna?

Jeffrey Baird helyettes ügyész a bíróságon megjegyezte, hogy “41 áldozat nem szerepelne az Állam kontra Ridgway perben, ha nem született volna meg a megállapodás”. Norm Maleng, King megye ügyésze megindokolta, miért kötöttek alkut:

“Végigcsinálhattuk volna a hét rendbeli váddal, de csak azokat remélhettük megoldani. Bármi is lett volna annak a tárgyalásnak a kimenetele, a többi bűntényt illetően nem oszlott volna el a kétség. Ez a megállapodás vezetett el az igazsághoz. És tulajdonképpen az igazságügyi rendszer pont az igazság keresése céljából van… Gary Ridgway nem érdemel kegyelmet. Nem érdemli meg az életet. Az, hogy a mai döntésnek köszönhetően kegyelmet kapott, nem érte történt, hanem a családokért, akik már annyit szenvedtek.”

King megye igazságszolgáltatása igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy a megállapodás le fogja zárni az ügyet. Pedig aligha, mert kicsit bűzlött a dolog. Az eddigiek szerint Ridgway 1982 és 1984 között folytatta gyilkos ámokfutását, aztán abbahagyta, majd 1990-ben ismét ölt egyszer, majd 1998-ban megint. Sajnos egy sorozatgyilkos világában ilyesmi nemigen történik. Visszafoghatják magukat, különösen nagyobb rendőri aktivitás esetén, de nem igazán állnak le. Tényleg azt kéne hinnünk, hogy ilyen sokáig megvolt gyilkolás nélkül 1984 után, mikor előtte vagy 46 nőt megölt alig pár év alatt?

Alighanem jóval több áldozat nyugszik még a föld alatt King megyében és azon kívül is. Több évbe telt megtalálni azokat a hullákat, amik a megállapodás részét képezték. Ugyanígy több évbe telhet megtalálni a többit is. Szóval úgy tűnt, még nincs vége.

A tettes

Ridgway a Utah állambeli Salt Lake Cityben született 1949. február 18-án. Otthoni élete viszonylag zűrös volt. A rokonok az anyját domináns személyiségnek írták le, és elmondták, hogy az ifjú Ridgway többször is végignézte szülei erőszakos veszekedését. Gyerekként 82-es IQ-t mértek nála, ami az átlagosnál alacsonyabb intelligenciát jelent. Nagyon gyengén teljesített az iskolában, osztálytársai csöndesnek és feledhetőnek tartották. Tiniévei sem voltak nyugodtak, 14 éves koráig ágyba vizelt. Amikor anyja tudomást szerzett erről, arra kényszerítette, hogy pucéron sétáljon a fürdőszobába, ahol meg is fürdette őt. Ez egyszerre volt kínos és izgalmas Ridgwaynek, és ennek következtében szexuális és erőszakos fantáziái egyaránt voltak anyjáról. 16 évesen az erdőbe ment egy hatéves fiúval, majd leszúrta őt. A gyerek végül túlélte az esetet.

A Tyee Gimnáziumban 20 évesen érettségizett le 1969-ben, majd elvette 19 éves gimis barátnőjét, Claudia Kraiget. Csatlakozott a Haditengerészethez, és Vietnamba küldték, ahol egy üzemanyag-szállító hajón szolgált, és harcolt is. Míg a seregben volt, gyakran közösült prostituáltakkal, és gonorreát kapott. Bár bosszantotta a dolog, továbbra is védekezés nélkül szexelt az örömlányokkal. Amíg ő külföldön volt, felesége viszonyba kezdett, így a házasságnak egy éven belül vége szakadt.

Letartóztatása után több barátot és családtagot is kikérdeztek, akik barátságos, de különös embernek írták le őt. Első két házassága válással végződött, mert mindkét fél hűtlen volt. Második felesége, Marcia Winslow azt állította, hogy őt is fojtogatta. Második házassága idején lett vallásos, járt téríteni is, hangosan olvasta a Bibliát munkahelyén és odahaza is, és ragaszkodott hozzá, hogy felesége kövesse a helyi templom lelkészének szigorú tanításait. A misék után vagy a Biblia olvasása közben gyakran elsírta magát.

Ridgwaynek igen különös szexuális étvágya volt. Három exfelesége és számos régi barátnője is elmondta, hogy kielégíthetetlen volt, naponta több aktust is követelt tőlük. Gyakran azt akarta, hogy nyilvános helyen vagy az erdőben szexeljenek vele, többek közt azokon a helyeken is, ahol a holttestek egy részét megtalálták.

Ismeretes volt, hogy a prostituáltak megszállottja volt, de ez a fixáció afféle se veled, se nélküled jellegű dolog volt. A szomszédai szerint gyakran panaszkodott, hogy az örömlányok az ő lakókörzetében dolgoznak, ugyanakkor viszont gyakran igénybe vette szolgálataikat. Valószínűleg az irányíthatatlan kéjvágy és a szilárd vallási meggyőződése között őrlődött.

Minden gyilkossága azzal indult, hogy felszedett egy nőt, általában prostituáltat. Néha mutatott nekik egy képet a fiáról, hogy ezzel is elnyerje a bizalmukat. Miután megerőszakolta őket, hátulról megfojtotta a lányokat. Először saját kezével tette mindezt, azonban több áldozat is megütötte és sebeket ejtett rajta, miközben védekezni próbált. Aggódott, hogy ezekre felfigyelnek, így később már kötelek segítségével fojtotta meg őket.

Ridgway tipikus pszichopata volt. El is felejtette áldozatait, “nehezen tudta fejben tartani” őket, sohasem jegyezte meg a nevüket. Személytelen kalandokként tekintett rájuk. Számára egy nő eldobható szemét volt csupán.

“Néhányukat a szabadban öltem meg. Emlékszem, hogy mindegyiket ott hagytam, ahol megtalálták. A legtöbbjüket a Military Road közelében lévő házamban öltem meg, egy csomót meg a kocsimban, nem messze onnan, ahonnan elvittem őket” – mondta. Azt állítja, mindegyiket King megyében ölte meg, remélve, hogy a megyén kívüli ügyészek elhiszik, és nem ítélik el.

A megállapodásban tett nyilatkozata alapján egyértelműen kitűnik, hogy Ridgway mennyire megvetette a nőket, különösen a prostituáltakat: “Azért lettek ők az áldozataim, mert gyűlöltem szinte mindegyiket, és fizetni sem akartam a szexért. Ráadásul könnyű is volt elvinni őket, hiszen nem volt feltűnő. Tudtam, hogy nem jelentik azonnal az eltűnésüket, talán sohasem. Azért választottam prostituáltakat, mert azt hittem, annyit megölhetek, amennyit csak akarok, és sohasem kapnak el.”

Ridgway tipikus sorozatgyilkosként viselkedett: szerette újra átélni a gyilkos élményt, így átérezhette azt a hatalmat, amit a mindennapi életben nem kapott meg. Áldozatait csoportokban temette el, hogy később arra autózhasson, és felidézhesse az örömöt, amit az áldozatok megölése közben érzett.

Azóta

Ridgway három holttesthez vezette el a hatóságokat 2003-ban. Azév augusztus 16-án a washingtoni Enumclaw-ban, 15 méterre a 410-es főúttól egy 16 éves lány maradványai kerültek elő. Azonosították is az áldozatot: Pammy Annette Aventről már korábban is úgy gondolták, hogy a Zöld-folyó gyilkosának eshetett áldozatul. Marie Malvar és April Buttram maradványai szeptemberben lettek meg.

2005. november 23-án arról számolt be a sajtó, hogy egy túrázó megtalálta az egyik nő koponyáját. Az illető azon 48 nő egyike volt, akik a megállapodásban már szerepeltek. A 19 éves Tracy Winston 1983. szeptember 12-én tűnt el a Northgate Mallból. A koponya a 18-as autópálya közelében, Seattle-től délkeletre, egy erdős területen került elő.

Ridgway több igazolt gyilkosságot vallott be, mint minden más amerikai sorozatgyilkos. Az öt hónapig tartó kihallgatások során 48 nő megölését ismerte be. Közülük 42 rajta volt a valószínűsíthető áldozatok listáján. 2004. február 9-én a megyei ügyészség elkezdte hozzáférhetővé tenni a vallomások során készült videófelvételeket. Az egyiken azt mondta a nyomozóknak, hogy 65 nő haláláért felelős, ám egy másik beszélgetésben, amit Reichert nyomozóval folytatott 2003. december 31-én, azt állította, hogy 71 nőt ölt meg.

2010. december 21-én a washingtoni Auburnben, a West Valley autópálya közelében néhány túrázó egy koponyát talált nem messze onnan, ahol Marie Malvar maradányai előkerültek még 2003-ban. Kiderült, hogy a fej Rebbeca “Becky” Marreróé, akit utoljára 1982. december 3-án láttak, amint elhagyja a Déli 168. utca és a Pacific Highway South kereszteződésében található Western Six Motelt. King megye ügyésze 2011. február 11-én megerősítette, hogy Ridgwayt hivatalosan is megvádolják az esettel. Február 18-án Ridgway bűnösnek vallotta magát Rebecca Marrero meggyilkolásában, és ezzel megkapta a 49. életfogytiglani büntetést. A gyilkosságot már a korábbi megállapodás során is beismerte, de bizonyítékok hiányában akkor még nem tudták megvádolni.

* * *

Az FBI által kifejlesztett korszerű minőségellenőrzési protokollok alapos elemzés után kimutatták, hogy Ridgway valójában megbukott az 1984-es hazugságvizsgálaton.