Volt egyszer egy zseni, nevezetesen Brian Bethel, egy texasi újságíró. Azért zseni, mert elterjesztett egy mesét a fekete szemű gyerekekről. Emlékeztetőül: újságíró, akinek nem mellesleg jó a mesélőkéje is, legalábbis a blogja olvasása után így érzem. (Készült vele egy interjú is.) Ha az alábbi történet egy egyszerű, hétköznapi emberrel esett volna meg, akkor szimplán ráfogják, hogy megzakkant, de mivel Brian ír, ez szóba sem jöhet :-)

1998. január 16-án este 21:30 körül a városi mozi parkolójában ült az autójában, mikor két fiatal, 10-14 év körüli fiú megkopogtatta az ablakot. A magasabb, szürke pulcsis fiú megszólította, a másik pedig csak állt mellette, és Briant figyelte. Elmondása szerint az, aki beszélt, bizalmat sugárzott felé, a másik viszont idegesen nézegetett körbe. A szürke pulcsis társának a bőre inkább sápadt volt és szeplős, a haja pedig leginkább vörösesre emlékeztette. Elsőnek arra gondolt, hogy a srácok pénzt akarnak kérni tőle, hogy bejussanak a moziba, de hamarosan kiderült, hogy egészen másról van szó. A semmiből jött félelem érzése pár pillanat alatt eluralkodott rajta. A fiú, amelyik beszélni kezdett, elmosolyodott, amitől Bethel hátán felállt a szőr, de mégis letekerte a kocsija ablakát, és beszédbe elegyedett velük. (Komolyan, ki tesz ilyet?)

- Helló, uram, mi a helyzet? Van egy kis problémánk… - kezdte. A hangja nyugodt volt és csendes, de mégis volt benne valami természetellenes, amit a férfi nem tudott megmagyarázni. - Amint látja, én és a barátom szeretnénk megnézni a moziban vetített filmet, de elfelejtettünk pénzt hozni. Haza kell mennünk érte, segítene nekünk?

Bethel rájött, hogy mi volt az első dolog, amit furcsának talált a fiúban: a korához képest szokatlan magabiztossága. Újságíró lévén már több interjút is készített, és tudta, hogy miképpen zajlik egy beszélgetés egy idegen felnőtt és egy gyerek között. A gyerek többnyire félénk egy idegen társaságban, a feltett kérdésekre félszavakkal és bátortalanul válaszol, a bizalom csak később nyilvánul meg folyamatos beszélgetés formájában. Ezenkívül a fiú testjelzései is szokatlanul merevek voltak, nem pedig olyanok, mint egy toporgó, szemet lesütő, kezeivel babráló ideges gyereké, aki egy idegen felnőttől kér szégyenlősen és bátortalanul segítséget. Semmilyen ilyen jellegű félelmet nem mutatott. A társa idegesnek tűnően tekintgetett körbe, mintha nem szerette volna, hogy meglássák őket. A beszélő mereven tekintett Bethelre; az érzés, hogy ne engedje be őket az autójába, egyre erősödött benne.

- Ugyan már, uram! Mi csak haza akarunk menni, csak két kisgyerek vagyunk!

• Melyik filmet akarjátok nézni?
• Természetesen a Mortal Kombatot!

Ez volt a film, amit akkor a környékbeli mozik játszottak, és a plakátja a mozi falain számos helyen látható volt. Viszont ahogy Bethel az autó műszerfalának órájára pillantott, rájött, hogy az utolsó vetítés is már kb. egy órája elkezdődött. A fiú csendes társa egyre idegesebb lett, miután észrevette, hogy a férfi megtalálta az első bökkenőt a meséjükben.

- Kérem, uram! Engedjen beszállni az autóba, addig nem szállhatunk be, amíg meg nem engedi nekünk! Az anyánk házába akarunk menni, és utána eltűnünk!

Bethelnek ekkor tűnt fel a srácok írisz és pupilla nélküli, szénfekete szeme. A csendesebbik srác közben olyan horrorisztikus tekintettel meredt rá, mintha az lenne az arcára írva, hogy „rájött, tudja, kik vagyunk”.

A beszélő srác arca közben egyre dühösebb lett, és még erőteljesebben kezdte kérlelni:

- Uram! Be kell engednie bennünket! Nem akarjuk bántani magát, nincs fegyverünk – Bethel ezt az utolsó mondatot leginkább úgy értelmezte, hogy nincs szükségük fegyverre, mert anélkül is árthatnak neki. Ekkorra már annyira elharapódzott rajta a pánik, hogy a kezét szépen lassan az autó sebességváltójára tette.

- Nem szállhatunk be addig, míg engedélyt nem ad rá! Engedjen… be… minket!

Ez már több volt annál, amit Bethel még elviselt volna, ezért kitolatott a parkolóból és faképnél hagyta a fiúkat. A visszapillantóban viszont már nem látta őket, az éjszakai mozi parkolója teljesen kihalt volt.

Egyelőre nekem nagyon meseszerűnek hangzik, de ezek után biztosan futott az újság szekere… Hiteles bizonyítékot, fényképet vagy videót egyáltalán nem találtam. Létezik egy betegség, a Nevus of Ota (Oculomucodermal melanocytosis), a szemfehérje (sclera) teljes mértékben hiányzik náluk, tehát az egész szemgolyójuk fekete. A betegség a meglévő szemfehérjét is megtámadja, és fekete foltok keletkeznek rajta, de az eddigi szemtanúk szerint a gyerekek (itt említeném meg, hogy fiatal felnőttekről is voltak észlelések) szeme teljes mértékben fekete volt. (Ha lett volna Odaát 1998-ban, már senki nem tulajdonítana semmi jelentőséget a hasonló sztoriknak… Mi tudjuk, ezek démonok.)

Eddig még meg is tudnánk magyarázni a jelenséget, viszont a szemtanúk elbeszélése szerint az arckifejezésük többnyire merev és érzelemmentes, csakúgy, mint a beszédük, ami egyes esetekben már szinte gépiesnek tűnik. A ruhájuk vagy nagyon ósdi, vagy nagyon divatos. (Ilyen ez a popszakma.) Könnyen elvegyülnek, mert az arcuk inkább egy mámorban úszó drogoséra hasonlít, így tehát csak a szemük feltűnő. Általában egyedül vagy nagyon kicsi, 2-3 fős csoportban mozognak. A legtöbb bejelentés az USA-ból érkezett (honnan máshonnan), de látták már őket Ausztráliában is. Bárki, aki találkozott velük, erős félelmet, hirtelen veszélyt érzett, és minél hamarabb menekülni akart a közelükből. Engedélyt kértek arra, hogy otthonukba beléphessenek vagy autójukba beülhessenek. Emellett viszont próbáltak a személyes szférájukba férkőzni, és minél bizalomgerjesztőbben viselkedni.

Magánvélemény:

A oldal: ha ki akarnék rabolni valakit, vagy szimplán mentális gondjaim lennének, akkor valószínűleg kedveskedni próbálnék, hiszen akkor nagyobb az esélyem a sikerre. Emellett, ha nem az első próbálkozásuk, akkor gyakorlottabbak, így nyugodtabbak is.

B oldal: ha éjnek évadján, csendes magányomban 2-3 tini rám csimpaszkodna, hogy engedjem be őket, én is beparáznék, és erős félelmet éreznék. Részemről ez nem meglepő…

C oldal: elképzelhető, hogy vannak ilyen lények, mert az nem jelent semmit, hogy 1998-ig nem volt róluk jelentés. Lehet, hogy

• most jött el az idejük,
• tényleg jön az apokalipszis,
• eddig nem is léteztek,
• vagy ha elhintesz egy legendát, és sokan elhiszik, az valóra fog válni :-)

Arra utaló jeleket vagy nyomokat nem találtam, hogy negatív erővel lenne dolgunk. Ha meg is történtek ezek a dolgok, nem lett rossz vége, mert mindenki menekült. Ennyit tudok ajánlani nektek is, ha bárki idegen be akar ülni a kocsitokba, vagy be akar menni a házatokba, mondjatok nemet, de a legjobb, ha senki nem kószál egyedül, és távol tartja magát az idegenektől.