Újabb vendégcikk érkezett, Murdock ezúttal egy kevésbé ismert, ám annál nagyszerűbb alkotást elemez. Köszönjük ezt az írást is!

A horror sokszínűségét talán az bizonyítja a legjobban, hogy az egyszerű rémisztgetés és hatásvadász történetek mellett sokan élnek azzal, hogy tartalmas, elgondolkodtató, tabudöntögető, és néha már művészi alkotásokat is létrehozzanak. A műfaj kínálta adottságok lehetőséget nyújtottak az alkotók számára, hogy igen komoly, jelentőségteljes témákról szókimondóan és a legerősebb tálalásban beszéljenek. És talán sokan nem gondolják, de Amerika történetének egyik legkényesebb témájával is először egy horrorfilm foglalkozott igazán komolyan. Persze kisköltségvetésű alkotásként és mindenféle lényegesebb stúdió támogatása nélkül esélye sem volt, hogy nagyobb tömegekhez jusson el. Pedig erre a filmre tényleg érdemes több figyelmet szentelni.

A nyitójelenetben tanúi lehetünk, ahogy a fiatal Andy Brooks életét veszti a vietnami háborúban. Odahaza, brooksville-i otthonukban apja, Charlie, anyja, Christine, és húga, Cathy várják őt haza, ám a halálhíre teljesen lesújtja az egész családot. Az anya nem hajlandó elfogadni fia elvesztését, és szinte megszállottként mantrázza magának, hogy a fia nem halt meg, és haza fog jönni. Hamarosan Andy valóban hazatér, és a család nem győz örvendezni a csodának. Ám kis idő múlva ez az idilli hangulat is megváltozik. Andy hallgataggá és érzelmileg közönyössé válik, és naphosszat csak a szobájában ül. Emellett kisebb dühkitörések kerítik néha hatalmába. Az ügy akkor válik különösen aggasztóvá, amikor rejtélyes gyilkosságok bolygatják meg a kisváros életét, amiket először egy katonaruhás férfihoz kötnek. Charlie-ban egyre jobban tudatosul, hogy a fiával valami nagyon nincs rendben, és a gyilkosságokhoz is köze lehet, még ha felesége, és lánya nem is akarnak hinni neki a baljóslatú körülmények ellenére. Andy hazatért. De vajon milyen áron?

Bob Clark rendező fiatal filmesként, három horrorfilmjével bebizonyította, hogy méltó helye lenne a szakmában a legnagyobbak között. Aztán ezt a hírnevet hosszú évek munkájával tiporta sárba rosszabbnál rosszabb fércműveivel. Mindhárom film esetében (a másik kettő a Children Shouldn’t Play with Dead Things, és az eredeti Fekete karácsony) jellemző egy sötét, eredeti atmoszféra, jól megalkotott történet, releváns tartalommal, és a rendező sajátos stílusa, ami kiragadja őket a tucathorrorok sorából. A Deathdream története W. W. Jacobs A majom mancsa című novelláját veszi alapul, majd hozzáadja az éppen aktuális vietnami háborús helyzetet. Noha maga Vietnam egyszer sem kerül szóba, a háborús allegória egyértelmű. Szerencsére a film nem válik teljes propagandafilmmé, hiszen a nyílt mondanivalót egy kiváló horrortörténetbe sikerült beágyazni. Nem szokványos zombifilmről beszélhetünk, hiszen Andy nem rohad (legalábbis nem olyan gyorsan), nem terjeszt ragályt, és táplálkozási szokásai is inkább egy vámpírhoz hasonlatosak. Sokkal közelebb áll Frankenstein teremtményéhez, vagy még inkább a Kedvencek temetője élőhalottaihoz. Az ő személyes tragédiája az, ami a film gerincét adja, és ebben nagy szerepe volt az Andyt megformáló Richard Backusnek. Hihetetlenül félelmetesen alakítja a karaktert. Már az pusztán felborzolja az ember idegeit, ahogy a hintaszékében ücsörög, és meredten bámul előre a semmibe. Emellett amikor kijön belőle a szenvedő ember, az is nagyon megrendítő, és képesek vagyunk együttérezni vele. Szerencsére a többi szereplő is rendesen meg lett írva, nincs egy felesleges karakter sem, és a többi alakítás is megfelelő. John Marley-t érdemes még kiemelni, aki Andy apját játssza.

Az erős karakterek és a jól megírt történet mellett hatalmas szerep jut még a hangulatnak, és a feszültségnek. Egy igazán hátborzongató, csontig hatoló baljós hangulatot sikerül teremteni, ami az egész filmet végigkíséri. A feszültség folyamatosan növekszik, és ezt a rendező olyan szépen adagolja, hogy azt már tanítani is lehetne. A gyilkos kiléte és a dolgok miértjei végig ismertek a néző előtt, de még így is szinte az ujjainkat rágjuk már le, ahogy fokozódnak az események, és szépen haladunk a tragikus végkifejlet felé. Bob Clarknak első filmje után itt már több pénz állt rendelkezésére, de még így is az átlaghoz mérten minimális költségvetésből hozta össze a Deathdreamet, és minden téren remek munkát végzett. A maszkok, gore-elenetek és a trükkök sem elavultak, mai szemmel is megállják a helyüket. Ezekért amúgy Tom Savini volt a felelős, akinek ez volt az első komolyabb filmes munkája. De ami igazán kiemeli még a Deathdreamet, az a roppant allegorikusan ábrázolt mögöttes tartalom. Abban az időben elég merész próbálkozás volt bármi komolyabb kritikával előrukkolni a háborúval kapcsolatban, és az is sokat elmond, hogy ezt elsőnek egy horrorral lépték meg. Andy hazatérte után szinte teljesen idegenné és furcsává vált. Már nem ugyanaz az ember, aki elment Vietnamba. Régi énje ott halt meg, és egy teljesen más ember tért vissza. Persze Andy a filmben egy élőhalott, ez mégis pontos utalás a poszttraumatikus stresszben és egyéb lelki megrázkódtatásokban szenvedő hazatért katonákra, akik már nem tudnak beilleszkedni régi környezetükbe. Sokan elkeseredésükben az öngyilkosságba menekülnek, vagy drogokhoz nyúlnak. Ez a két motívum is megjelenik a filmben, hiszen Andy úgy táplálkozik, hogy áldozataiból injekciós tűvel feji le a vért, amit aztán intravénásan ad be magának. Az ehhez kapcsolódó jelenet még egy sima drogfilmbe is beleillene. És mivel tisztában van saját szörnyű helyzetével, már a film első felében a temetőben sétálva elkezdi kifaragni saját sírkövét és megásni hozzá a sírt, ezzel is jelezve, hogy az egyetlen kiutat már ő is csak az öngyilkosságban látja. Emellett a témával kapcsolatban a személyesebb nézetek ütközése is figyelmet kap. A filmben Andy anyja végig a férjét hibáztatja fia állapota miatt, mert annak idején ő erőltette, hogy elmenjen a háborúba, mondván ez farag majd belőle igazi férfit. A modern és elavult nézetek ütközése és a teljesen ronccsá vált fiú állapota szétzilálja a családot és a kisváros békéjét. A háború bekúszik a családi fészek melegébe, és ott folytatja pusztítását. Sok film foglalkozik a háború témájával, de kevés az olyan, ami ilyen lényegretörően (még ha kicsit feldúsítva is) ábrázolta annak utóhatásait a hétköznapi életben.

Mindent összevetve, a Deathdream több szempontból is egy kiváló alkotás. Egy súlyos üzenettel bíró mű, ami még ettől elvonatkoztatva is egy igazán hátborzongató és félelmetes horrorfilm. Bátran tudom ajánlani bárkinek, de főleg azoknak, akik az eredeti és tartalmas horrorokat szeretik. Sajnos egy kevésbé ismert filmről van szó, ami a mai napig újrafelfedezésre vár. Sok ehhez hasonló horrorfilmre lenne szükség napjainkban is.

8/10

IMDb | mafab