Gyermekkorom számos élményét köszönhetem a képregényeknek. Történeteiknek, hőseiknek, megkapó vizualitásuknak. Mint sok hozzám hasonló kisfiú, én is először Pókember kalandjaival ismerkedtem meg. A pókcsípés által szuperképességeket szerző Peter Parker története lenyűgözött, hiszen mindent felvonultatott, amire egy kiskamasznak szüksége volt. Dráma és akció, súlyos morális dilemmák és könnyed, vicces helyzetek elevenedtek meg a lapokon. Ezeknek köszönhetően lettem lelkes rajongó, ez olyannyira igaz, hogy egy időben előfizetője is lettem a Peter kalandjait bemutató füzeteknek. Tökéletes kapudrog volt ez a képregények világába, azonban mégsem Parker az, aki miatt a mai napig vásárolok ilyen füzeteket. Az X-men történetei voltak azok, amik igazán magukkal ragadtak. A változatos karakterek, a képességek szinte végtelen tárháza és a történetek rétegeltsége, amelyekben súlyos és nagyon mély mondanivaló is megfogalmazódott. Évekig követtem Xavier professzor és tanítványainak kalandjait. Egy ilyen során találkoztam a jelen cikk apropóját szolgáltató film főhősével, Doctor Strange-vel is, azonban be kell vallanom ismeretségünk csupán felszínes maradt. Hiába volt szinte felfoghatatlan hatalommal bíró varázsló, mégsem érintett meg akkoriban igazán. (Ezt rendkívül furcsának tartom, mivel az – immár harminc éve tartó – okkultizmus iránti elköteleződésem és rajongásom éppen az ellenkezőjét indokolta volna). Az újabb találkozásra közel húsz évet kellett várni, egészen a 2016-ban bemutatott Doctor Strange című alkotásig. Lenyűgöző látvány, kellemes történet, remek színészek – Benedict Cumberbatch, Mads Mikkelsen, Tilda Swinton – és okkultizmus. Számomra ez tökéletes elegynek bizonyult. Tökéletesnek ahhoz, hogy várjam Strange újabb kalandját.

Strange (Benedict Cumberbatch) a nyílt utcán kénytelen harcba szállni egy szörnyeteggel, amit látszólag egyetlen cél vezérel, hogy foglyul ejtsen egy fiatal lányt, America Chavez-t (Xochitl Gomez). A tinédzser azonban nem ismeretlen a férfi számára. Találkozott már vele, álmaiban látta a lányt és azt is tudja, hogy felfoghatatlan erőket birtokol. Hatalmában áll kapukat nyitni a multiverzumba, ezáltal más világokba és más életekbe is. Ez az adottság pedig inkább átok, mintsem áldás America számára, akinek emiatt menekülnie kell. Az erejét – és ezáltal az életét is – el akarják venni, aki pedig erre készül, mindent és mindenkit hajlandó feláldozni céljainak elérése érdekében…

A történetről spoilermentesen csupán ennyit árulhatok el, annak prezentációjáról azonban jóval többet. A sztori mélységesen emberi. Az aktuális antagonista indítékai érthetőek, még akkor is, ha eszközeivel nem tudunk egyetérteni. Ez olyannyira igaz, hogy karaktere együttérzést is képes kiváltani a nézőkből, sőt talán eljátszunk majd a gondolattal, hogy hasonló helyzetben mi is hajlandóak lennénk megfizetni a szinte elképzelhetetlenül nagy árat akár egy pillanatnyi boldogságért is. A film képes gondolatokat ébreszteni bennünk, nem szimplán csak a látványával igyekszik elvarázsolni. Tanítani akar, el akarja érni, hogy átérezzük karakterei sorsát. Ebben pedig abszolút jelesre vizsgázik. Ez nagyban köszönhető a nagyszerű színészgárdának, amiből egyértelműen kiemelkedik Cumberbatch. Ő a tökéletes Stephen Strange. Minden pillanatban képes érzékeltetni az egykori arrogáns orvost éppúgy, mint a világ védelmére felesküdött hatalmas varázslót. Látszik, hogy fürdik a szerepben. Azonban bármennyire is tehetséges az egykori Sherlock Holmes ez a film mégsem csak az övé, ugyanis kolléganője, Elizabeth Olsen, lopja el a show-t. Wanda megszemélyesítője érzékletesen jeleníti meg a karakter gondoskodó és fenyegető aspektusát is. A film legértékesebb jelenetei egyértelműen az ő nevéhez köthetőek.

A film látványvilágáról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Lenyűgöző képek jelennek meg a vásznon. A párhuzamos világok sokszínű kavalkádja, az egymásba ütköző valóságok vagy éppen X professzor mentális útja mind-mind megköveteli a gyöngyvásznat. Ez az a film, amit egyszerűen muszáj moziban látni. Nem is beszélve a hanghatásokról, amik remekül egészítik ki a gyakran szimplán csak epikusnak nevezhető vizuális ingereket.

A film egyik leggyakrabban említett aspektusáról azonban okkal nem beszéltem eddig. Ez pedig nem más, mint az alkotásban szereplő horror elemek, amik egyértelműen a rendezőnek, Sam Raimi-nek köszönhetőek. A zseniális Evil Dead rendezője ezúttal is remekül használja a műfaji kellékeket, ez pedig garantálja a kellemes borzongást a mozi megtekintése során, azonban nem teljesen úgy, ahogy azt látni szeretnénk… A horror bár jelen van, mégsem válik tolakodóvá, sőt érződik a rendezésen, a korhatár-besorolásnak való, szinte kényszeres megfelelés. Csak annyit mutat, amennyit muszáj, csak érzékeltet. Azonban nem feltétlenül a jó értelemben. Hiányzik a bátorság az alkotásból. Az, hogy ne a határokat betartva, hanem azokat kitágítva mutasson be egy sok lehetőséget rejtő történet. Erre sajnos még várni kell. Ahogy arra is, hogy végleg elfelejthessük egy „képregényfilm” esetében a varázslatos 12-es korhatárt…

A fentiek ellenére mégis a legjobb jelenetek a horror műfajához köthetőek és reménykedem benne, hogy a Marvel döntéshozói is meglépik idővel azt, amit a DC-nek már sikerült, és több olyan sötét film születik majd, mint a zseniális Joker és az új Batman vagy éppen házon belül a Logan. Raimi kezeiben erre jó lehetőség volt, azonban ezt mégsem sikerült maradéktalanul megvalósítani. Úgy érzem, hogy az új Strange-mozi a kihasználatlan lehetőségek filmje. Az egyik ilyen lehetőség, maga a Multiverzum, amely Strange és America utazási szekvenciájában mutatja meg valódi arcát. A végtelen számú világban rengeteg potenciál rejlik, amit nem csak ki lehet, hanem ki is kell használni. Ez az ízelítő csak felkelti a nézők érdeklődését, kielégíteni azonban már nem tudja és nem is akarja azt. Ez pedig sajnálatos tény. A másik kiaknázatlan lehetőség a horror, mint műfaj, asszimilálása a Marvel filmes univerzumába. A hangzatos mondatok, mely szerint ez a mozi a Marvel „horrorja”, erős fenntartásokkal kezelendőek. Az itt látható horror nem több tünékeny délibábnál. Amikor jelen van, akkor működik is. Szórakoztató, látványos és meghökkentő is egyben. Erre lehetett volna építeni. Mégsem tették. Kár érte. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Multiverse of Madness rossz mozi lenne. Egy igazán szórakoztató alkotás, ami nyomokban horrort is tartalmaz(hat). Kellemes popcorn mozi. Ha ezt várjuk el tőle nem fogunk csalódni. Ha ennél többet, akkor nekünk is egy alternatív valóságot kell találnunk…

IMDb | mafab