Van e olyan igazi horror rajongó, aki ne ismerné a Halloween szériát és Michael Myers karakterét? Csak mert aki ezekkel nincs tisztában, az ma már nem is minősül igazi horror rajongónak. Az eredeti 1978-as Halloween, amit John Carpenter rendezett, egy igazi megkerülhetetlen kult klasszikus, ami egy életre meghatározta a horror műfaj akkori irányát, és hódító útjára indította a slasher alzsánert is. Szigorúan véve nem a Halloween volt az első slasher, de még is ez a film teremtette meg azokat a műfaji szabályokat és kliséket, amik alapján napjainkban definiáljuk a slasher műfajt. Michael Myers képében pedig egy igazi ikont teremtett meg, aki azóta is a leghíresebb horrorfilmes gyilkosok közé tartozik, és számtalan más későbbi filmes sorozatgyilkoshoz is inspirációul szolgált. A film sikerét bizonyítja az, hogy napjainkra már a Halloween franchise tizenegy filmet számlál, ami magában foglalja a Rob Zombie féle újragondolást is, de az eredeti első film nyomán is most már körülbelül három idővonal létezik, és még további két folytatás vár ránk az elkövetkező években. Ez alapján is láthatjuk, hogy bár kisebb nagyobb szünetek voltak ugyan az évek során, ám a Halloween széria és Michael Myers népszerűsége azóta is töretlen és még mindig képes a moziba csábítani a horror rajongókat. Ám van egy film a franchise-on belül, ami szinte közutálatnak örvend, és általában szeretik kitagadni és úgy tenni, mintha nem is létezne. Ez nem más, mint az 1982-ben készült harmadik rész, ami a Boszorkányos időszak (Season of the Witch) alcímre hallgat, és ami elsősorban amiatt vált olyan hírhedté, hogy ennek a produkciónak az égvilágon semmi köze Michael Myers-hez, és a franchise ismert arculatához. Ez persze csak a felületes indíték, hiszen aki megtekinti a filmet – és képes túllendülni Myers teljes hiányán – az láthatja, hogy bőven vannak más gondok is a produkcióval. Akárhogy is, a Halloween 3. egy igazi fekete báránnyá vált az évek során, nem is csoda, hogy később nem is próbálkoztak meg hasonló koncepcióval a szérián belül. Sokan tették fel, és teszik fel a mai napig is azokat a kérdéseket, hogy erre még is mi szükség volt, vagy, hogy kinek jutott ez eszébe és miért? Ám a film megítélése, főleg az utóbbi években kicsit árnyaltabbá kezdett válni. Sokan egyenesen egy méltatlanul meghurcolt gyöngyszemnek tartják, és a széria jobb epizódjai közé sorolják. Abban például még nekem is egyet kell értenem, hogy egyáltalán nem ez a Halloween széria legrosszabb darabja. Legalább három olyan részt is tudnék mondani, amik nálam legalább is sokkal rosszabbul teljesítenek, mint a Boszorkányos időszak. Sőt, ha jobban a film mögé nézünk, és annak valódi lényegét vizsgáljuk, észrevehetjük, hogy egy nagyon is ígéretes koncepcióval állunk szemben, amiből még egy sokkal de sokkal jobb végeredmény is kisülhetett volna. De hol csúszott félre a dolog? Ennek igen is érdemes utánajárni és kérdéseket feltenni a filmmel kapcsolatban, mert a képlet ugyanis közel sem olyan egyszerű, mint azt elsőre gondolnánk.

A tisztább átláthatóság és elfogulatlan ítélet érdekében hagyjuk most magunk mögött az azóta felépült franchise-t, és repüljünk vissza a nyolcvanas évek elejére, amikor még csak két Halloween film létezett. Mindkettő slasher, és mindkettőben Michael Myers hentelte a jónépet. A legelső Halloween filmet John Carpenter rendezte, de a rendezés mellett a forgatókönyvet is közösen írta filmproducer barátnőjével, Debra Hill-el, valamint a film teljes zenéjét is ő szerezte, így nyugodtan elmondhatjuk, hogy a produkció teljes mértékben Carpenter gyermeke. A Halloween igazi kasszasiker lett, és szinte azonnal a műfaj egyik megkerülhetetlen klasszikusává vált. Ahogy az lenni szokott, a producerek ilyenkor mindig vérszemet kapnak a pénz és a siker édes aromájától, és így szinte azonnal rá is álltak a folytatás elkészítésére, amivel meg is kívánták lovagolni az akkoriban erőre kapó slasher hullámot, amit ugye pont a Halloween indított el. Carpenter viszont nem akart második részt, de végül belement, hogy Debra Hill-el közösen megírják a történet folytatását, megrendezni viszont végképp nem akarta, mert inkább más fontosabb projektjeire akart koncentrálni, és ahogy ő mondta, egyszer már megrendezte ezt a sztorit, még egyszer nem akarja. Így ezt a szerepet átengedték Rick Rosenthal-nak. Carpenterék viszont le is akarták zárni a történetet, így a film végén eléggé konkrétan megölték Michael Myers-t, és vele együtt Dr. Loomis-t is. Az eléggé konkrét itt ugye azt jelenti, hogy Michael-nek kilőtték mindkét szemét, felrobbantották, és hagyták lassan elégni, de persze ezt majd később a negyedik részben lazán elbagatellizálják. A Halloween 2. már nem volt akkora siker, mint az első rész, de így is elég szépen szerepelt. A producerek viszont még ezután is láttak fantáziát a Halloween címben, és meg is keresték Carpenter-t, akinek persze esze ágában nem volt folytatni a szériát, hiszen az ő részéről már be lett fejezve a sztori. Michael Myers meghalt, kész, ennyi, vége a mesének. Ellenben neki, és Debra Hill-nek még is volt egy koncepciójuk, amit meg is osztottak a producerekkel, és túllépve Michael Myers történetén, egy teljesen más irányba vitték volna el a franchise-t, hogy ezzel is újítsanak rajta, és ki is lépjenek a berögzült skatulyából. Az ötlet pedig nevezetesen az volt, hogy a Halloween-ből egy antológia sorozatot csináljanak. Ez lényegében azt jelentette volna, hogy minden évben kijöttek volna egy Halloween filmmel, de mindegyik teljesen más, egymástól különálló történet lett volna, más írókkal és más rendezőkkel, és az egyetlen közös pont a filmek között, az halloween ünnepe lett volna, ami köré mindegyik történet épült volna. És ami a legmeglepőbb, hogy a producerek vonakodás nélkül rábólintottak erre az ötletre. Ez is azt bizonyítja, hogy mennyire megbízhattak Carpenterben, hiszen a mester akkor már a Halloween mellett olyan filmeken volt már túl, mint A 13-as rendőrörs ostroma, A köd, és a Menekülés New Yorkból.

Carpenterék elő is álltak az új film alapkoncepciójával, ami állítólag főleg Hill-nek köszönhető, és ami röviden és tömören így szólt: a boszorkányság találkozása a komputer korszakkal. Ez volt az alap kiindulópont, de Carpenter nem akarta megírni a forgatókönyvet, ezért erre a feladatra felkérte a híres brit sci-fi írót, Nigel Kneale-t, a rendezői pozícióra pedig Joe Dante-t szemelte ki. Ők is mind partnerek voltak Carpenterékkel abban, hogy egy teljesen új dolgot akartak létrehozni, ami lényegesen eltér az első két résztől, így a Carpenter és Hill által szolgáltatott alapkoncepcióból Nigel Kneale meg is írta a teljes forgatókönyvet, ami az első két részhez képest különös figyelmet szentelt magának az ünnepnek is. Az elhúzódó munkálatok miatt viszont Joe Dante kiszállt a produkcióból, hogy egyéb projektjeivel foglalkozzon, elsősorban a Szörnyecskék előkészítésével. Az ő helyére Carpenter végül Tommy Lee Wallace-t szervezte be, aki már az első filmben is együtt dolgozott Carpenterrel, és a mester már a második rész megrendezésére is őt szerette volna. Ez volt Wallace első saját rendezése, de később olyan filmeket rendezett meg, mint például a Frászkarika második része, vagy az 1990-es AZ tévéfilm. Viszont a film fő ügyvezető producere, Dino De Laurentiis nem volt teljesen elégedett Kneale forgatókönyvével, ezért megkérte Carpentert és Wallace-t, hogy írják át azt kicsit, és ezáltal több horror elem, és látványosabb, véresebb haláljelenetek kerüljenek bele. Kneale viszont teljesen kiakadt ezeken az átírásokon, de főleg a véres és erőszakos jelenetek miatt, amiket visszataszítónak talált, és emiatt le is vetette a nevét a stáblistáról. Mondjuk nem is tudom mit várt, amikor a Halloween harmadik részére írt alá. Carpenter csak kicsit segített be a szkriptbe, de ő se akarta, hogy a forgatókönyvnél fel legyen tüntetve a neve, így eshetett meg az, hogy a Halloween 3-at lényegében hárman írták, de egyedül csak Tommy Lee Wallace kapott írói kreditet. Egyébként elvileg a kész mű 60%-át tartalmazza Nigel Kneale eredeti forgatókönyvének.

Így meg is kaptuk a Halloween 3. történetét, ami két lényeges pontban már eltér az első két résztől. Először is, ugyebár, Michael Myers nem szerepel a filmben. Másodszor pedig ez egyáltalán nem egy slasher, hanem sokkal inkább egy misztikus, nyomozós thriller-horror, nem kevés fantasztikus elemmel. Carpenter és csapata valóban komolyan vették azt a szándékukat, hogy valami teljesen új dolgot akarnak elmesélni, végleg maguk mögött hagyva a Myers szálat, és ezzel elindítani egy teljesen új irányvonalat. A Boszorkányos időszak története egy rejtélyes és brutális gyilkossággal indít egy kórházban. Az orvos, akinek az áldozat a betege volt, és az áldozat fiatal és csinos lánya közösen próbálnak utána járni az eset hátterének, és nyomozásuk során el is jutnak egy ír bevándorlók által alapított kisvárosba. A film a címéhez és a korábban felvázolt alapkoncepcióhoz mérten gyökeresen eltávolodik a slasherek világától, és a maszkos gyilkos helyett behozza a képletbe a természetfelettit és a fantasztikumot, és ezáltal a természetfeletti gonoszt. Ez a gonosz pedig abban a kisvárosban ölt testet, ahova főhőseink ellátogatnak a nyomokat követve. Ugyanis ebben a kisvárosban található az ország leghíresebb halloween maszkokat készítő cége és annak gyára. A gyár dúsgazdag és köztiszteletben álló vezetője azonban nemcsak egy egyszerű idős üzletember, hanem egy ír boszorkánymester, aki a Stonehenge varázserejét használja fel az új maszkok elkészítéséhez, amik majd halloween éjszakáján meg fogják ölni az összes gyereket, akik viselik azokat, ezáltal véráldozatot bemutatva az ősi kelta isteneknek, megtorolva az ősi szent ünnep kapitalista bemocskolását. Ja, és persze az öregnek robot bérgyilkosai is vannak, akik gondoskodnak a cselekmény közbeni hullaszámlálásról. Nos igen, ez valóban lényegesen távol áll az eddig megszokott formulától.

Akárhogy is, azt mindenképp elismerhetjük, hogy a Halloween 3. története eléggé kreatív, és a szó legszorosabb értelmében elborult és őrült. A film még karakterei tekintetében is próbált valamennyire elszakadni a sablonoktól. A főszerepre Debra Hill javasolta Tom Atkins-t, akivel már dolgoztak együtt A ködben, és a Menekülés New Yorkból-ban, mégpedig pont azért, mert Atkins egyáltalán nem az a tipikus fiatal szépfiú. Ezáltal az ő karaktere egy jóval idősebb és keményebb figura, aki elvált, alkoholista, és minden tekintetben sokkal közelebb áll egy átlagemberhez. A női főhős már nem ennyire kidolgozott, ő már jobban közelít a sablon női karakterekhez, ellenben a főgonosz, az öreg Mr. Cochran egy fantasztikus figura lett. Ő inkább hajaz egy tipikus James Bond gonoszra, de ebbe a filmbe tökéletesen passzol, sőt, azt hiszem nem túlzás kijelenteni, hogy ő a film legjobb és legérdekesebb karaktere, aki rendesen el is lopja a többi szereplő elől a show-t. Az őt játszó Dan O'Herlihy jól láthatóan élvezte is ezt a szerepet. A film zenéjét John Carpenter és Alan Howarth közösen szolgáltatták, ami egyáltalán nem olyan emlékezetes, mint az eredeti film bármelyik taktusa, de így is egy hangulatos és kellően hátborzongató atmoszférát megteremtő score-t sikerült összehozniuk. Továbbá Carpenter és Hill mellett más visszatérő nevek is vannak a stábban. Kezdetnek mindjárt ott van Atkins karakterének az exfeleségét játszó Nancy Kyes, aki még az első részben játszotta Annie-t (és pár másodperc erejéig a másodikban is), aki ezidőtájt Tommy Lee Wallace felesége volt. Továbbá a fő robot bérgyilkos szerepében Dick Warlock-ot láthatjuk, aki korábban Michael Myers szerepét öltötte magára a Halloween második részében. De aki a legnagyobb meglepetésnek számít, az Jamie Lee Curtis. És ne aggódjatok, nem véletlen, hogy őt nem vettétek észre a filmben, mert neki csak a hangját hallhatjuk; ő volt a kijárási tilalmat bejelentő hang, illetve a telefonközpontos is.

Persze ezek a remek kis elemek, ötletek, és a jó pár ismerős név nem tudta elfedni a film problémáit, mert lássuk be, ezekből azért van elég. Nem tudom, hogy vajon a forgatókönyv átírása mennyit ronthatott az alapanyagon, vagy csak Tommy Lee Wallace nem volt megfelelő rendező, de így is adtak okot a jogosabb kritikáknak. Kezdetnek például a cselekmény túlságosan lassan építkezik, és a rejtély kibontása sem tud igazán érdekes lenni, sőt, néha kifejezetten unalmasnak is tekinthető. Nem sokat javítanak a helyzeten a karakterek és a színészek, akik, leszámítva Dan O'Herlihy-t, egytől egyig vagy sótlanok, vagy érdektelenek, vagy ellenszenvesek, és a színészek sem nagyon erőltetik meg magukat. Még Tom Atkins is játszott már ennél sokkal jobban, ráadásul ebben a filmben végig olyan, mintha non stop részeg lenne. A tipikus Carpenteri hangulat, és a lassan bekúszó feszültség képes tartani a frontot Dan O’Herlihy felbukkanásáig, de aztán sorra derülnek ki a film fordulatai, és itt jön a másik pont, ami eléggé ambivalensen tud lecsapódni. Hogy mi is áll a dolgok hátterében, azt már korábban kifejtettük, és amellett, hogy valóban kreatív ötletek ezek, azt is kijelenthetjük, hogy legalább ennyire hülyeségnek és őrült állatságnak is nevezhetjük jelentős részüket. A Stonehenge felhasználása, és annak módja talán a legnagyobb baromság a filmben, de én sokáig a robotokon sem tudtam túllendülni. És ugye a film az elejétől kezdve komolyan veszi magát, és ez nem változik akkor sem, amikor ezek az elemek bejönnek a képbe. Itt szabadul el igazán az őrület, ami nem csoda, ha sokakat ki tud akasztani, de valamilyen szinten ez még üdítően is hathat a film első fele után, hogy végre beindulnak a dolgok, és milyen élvezetesen elborult módon. Mert itt válik igazán egyértelművé, hogy ez a film egy roppant ízlésesen elkészített trash-film, még ha nem is ez volt a készítők szándéka. Lehet, hogy tényleg elég nagy marhaságok ezek, de azért lássuk be, hogy a nyolcvanas években ennél sokkal őrültebb filmek is készültek, és sokukhoz képest a Halloween 3. kis semmiségnek számít, sőt, hozzájuk viszonyítva még talán a befogadása is könnyebb. Ismét hangsúlyozom, ezeknél az ítéleteknél a filmet kizárólag csak önmagában vizsgáljuk, viszonyítási alapként pedig inkább a korszak hasonlóan elborult horrorjait vegyük alapul, ne pedig a Halloween többi részét. Persze mivel a készítők komolyan vették a filmet, szándékos vígjátéki elemekre ne számítsunk, de a finom irónia azért rendre képviselteti magát a filmben. Ezt a finom iróniát például Joe Dante valóban sokkal profibb módon jelenítette volna meg. Így viszont ez a néhány kikacsintással rendelkező őrült ötletkavalkád, és a komoly-komor hangvétel eléggé furcsa elegyet alkot, amik sajnos rendre ki is oltják egymást. Épp ezért lett volna itt szükség egy sokkal profibb és hozzáértőbb rendezőre, aki jól meg tudta volna teremteni az egyensúlyt, és mindezt egy sokkal élettel telibb köntösben tálalni.

De ettől függetlenül vannak pozitívumai is ennek a produkciónak. Az egyik ilyen nyilvánvaló tényező, a forgatókönyv átírása során megszületett látványosabb, gore gazdag haláljelenetek. Sok mindent el lehet mondani a Halloween 3.-ról, de azt nem, hogy finomkodna. Itt kapunk fejletépést, meg arcszétégetést, amiből aztán bogarak mászna kelő, csak, hogy pár példát mondjak. Meg azért még is csak ebben a filmben szerepel az a jelenet, amikor egy ártatlan kisfiút a lehető legkegyetlenebb módon ölnek meg a saját szülei szeme láttára, majd egyből ezután a szülők is kinyiffannak. Ez pedig vitán felül az egyik legnyomasztóbb jelenet a horrorfilmek világában. Ezen felül ott van még a film tartalmi oldala is, ami persze kisebb nagyobb sikerekkel tudott csak betalálni, de itt is remek gondolatmenetekkel találkozhatunk. Tommy Lee Wallace hatalmas rajongója volt az eredeti 1956-os A testrablók támadása című filmnek, és szeretett volna egy ahhoz hasonló sztorit elkészíteni. Ez tökéletesen tetten is érhető onnantól kezdve, mikor két főhősünk megérkezik a kis ír településre, ettől a ponttól ugyanis tényleg egy igazi Testrablók homage-al állunk szemben. Wallace rajongása és tisztelete ezen film iránt olyan dolgokban nyilvánulnak meg, mint például abban, hogy a Halloween 3.-ban szereplő kisváros neve szintén Santa Mira, akárcsak a Testrablók támadásában, de a film befejezése is egyértelműen ezt az alapművet idézi fel, több ponton is. Sőt, a robotok szerepeltetése még a Stepfordi feleségeket is megidézi valamilyen szinten. Ami pedig közös ezekben a művekben, az a paranoia igazi zsigeri ábrázolása. Wallace igyekezett megragadni azt a kisvárosi paranoia hangulatot, ami a Testrablók sajátja. Azt a bizonytalanságot, hogy senkiben sem bízhatsz, mert bárki lehet ellenséges testrabló idegen – jelen esetünkben robotok – és, hogy végig mindenhol figyelhetnek és követhetik minden lépésünket. Sajnos Wallace nem tudta ezt ugyan olyan erővel átadni, mint az említett klasszikusban, de a maga módján ő is elénk tudott tárni egy sajátos verziót. Illetve még az összeesküvés elméletek témája, ami ebből eredeztethetően felhozható közös vonásként. A Testrablók esetében az emberek helyét átvevő idegen lények képezik az összeesküvés elmélet alapját, amik szép lassan elözönlik a Földet, míg a Halloween 3. esetében egy gonosz gyáros, aki valójában egy boszorkánymester, és a saját mágikus praktikáival felturbózott halloween maszkokat bocsájt ki a piacra, amik halloween éjszakáján, a tv-ben sugárzott jel hatására meg fogják ölni az összes gyereket, akik viselik ezeket a maszkokat. Ja, és öltönyös robot bérgyilkosok hallgattatják el azokat, akik leleplezhetnék ezt a pokoli tervet. Ez utóbbi szerintem bőven kimeríti egy jó kis összeesküvés elmélet fogalmát, és a film viszonylag jól is jeleníti meg egy ilyen abszurd teória valóra válásának lehetőségét, és az abból fakadó félelmet, amit hétköznapi körülmények között közönséges őrültségnek tekintenénk.

Ám a film legnagyobb előnyére még mindig nem tértünk ki, amit egyesek akár még blaszfémiának is tarthatnak a sorozat többi részének tekintetében. Mert ugyanis a Halloween 3. az egyetlen olyan rész a franchise-ból, ami ténylegesen, központi szinten kapcsolódik halloween ünnepéhez, és ki is használja az ebben rejlő lehetőségeket. Mert azért legyünk őszinték! Szeretjük Michael Myers véres kalandjait, de az ő filmjei igazából játszódhatnának az év akármelyik napján. A halloween az ő esetében inkább csak díszletként szolgál a mészárlásaihoz, míg a Boszorkányos időszak esetében az ünnep szerves részét képezi a filmnek és a történetnek, ez pedig a többi részről nem nagyon mondható el (ez alól talán kivétel a hatodik rész, ahol behozzák a kelta hátérrel rendelkező Tövis szektát). Ebben is meglátszik Carpenterék azon igyekezete, hogy a franchise főszereplőjének tényleg magát az ünnepet szánták volna a továbbiakban, és minden történet ehhez igazodott volna. Ráadásul az ünnephez kapcsolódóan még egy eléggé komoly kapitalizmus és média kritikát is behoznak a filmben. Mert miről is van itt szó? Ahogy maga Cochran is utal rá a filmben, az emberek többségének manapság fogalma sincs arról, hogy mi is maga a halloween. Számukra csak egy színes, látványos, hangulatos kis ünnep az évben, amikor a gyerekek ijesztő jelmezekbe öltöznek és cukorkát kunyerálnak házról házra járva. Ami pedig a tiniket és a felnőtteket illeti, ők meg valami buliban töltik el az időt és isszák le magukat, mert számukra ez az ünnep is csak lehetőség egy újabb nagy bulizásra. Pedig, mint tudjuk, a halloween képében egy ősi kelta ünnep, Samhain él tovább. Samhain volt a keltáknál az újév kezdete, és az év kerekén ez jelentette a nyár végét, és a tél kezdetét, az év sötét felének a beköszöntét. Ekkor a határ is elvékonyodott az élők világa és a más világok között, a holtak és más teremtmények szabadon járhattak ekkor a földön. Ezért a halottakról is megemlékeznek ekkor, akiket jelképesen vendégül is látnak otthonaikban. A más eredetű szellemlények ellen pedig a töklámpásokkal, a riasztó jelmezekkel és más rítusokkal védekeztek. Számtalan szokás és hiedelem kötődik még az ünnephez, de lényegét tekintve a samhain egy sokkal szellemibb és szakrálisabb esemény volt, jóval mélyebb jelentőséggel. És bár ugye az ünnep tovább él halloween képében, de a szakralitásától teljesen megfosztotta a modern, kapitalista világ. Ahogy minden, ez is már csak a különböző cégek üzletéről szól, a csilivili anyagi tárgyakról, és édességről. A mélyebb tartalom eltűnt, helyét a profanitás vette át. Ez modern világunk átka, ami emellett sok más ünnepet, és szokást kizsákmányol és kiüresít. Ezt kéri számon Cochran a világon, és ezért akarja végrehajtani ezt a hatalmas, tömeges emberáldozást, mert már csak így lehet kiengesztelni a természetet az emberek sok éven át elkövetett szentségtöréseiért, és persze ezáltal bosszút is áll ezért a modern világon. Ez egy nagyon is jó, és releváns téma, ami a mai napig is aktuális. Akárcsak a finom média kritika, ami itt főleg a tudatmanipulálás eszközeként van ábrázolva. Ugye a szülők is gyakran mondogatták gyerekeiknek, hogy ne nézzék annyit a tv-t, mert lerohad tőle az agyuk. Nos, bizonyos formában, ez ebben a filmben meg is történik.

Mindent összevetve Carpenterék összehoztak egy közel sem hibátlan (sőt), de egy igen hangulatos, érdekes témákat boncolgató filmet, ami a maga trash faktorával még szórakoztató is tud lenni. Minden tekintetben messze állt az első két résztől, de lényegében ez is volt a cél. De a gondok ekkor kezdtek gyülekezni. A kiadott előzetesek egyáltalán nem csigázták fel a közönséget, és jó páran hangot is adtak értetlenségüknek, hogy nem fedezik fel bennük Michael Myers-t. Ahogy közeledett a premier időpontja, Wallace számára egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a nézők Michael Myers-t akarják, és érezte, hogy emiatt meg is fog bukni a film. Ezért végül már könyörgött a stúdiónak, hogy vegyék le a Halloween 3. címet, és a filmet forgalmazzák csak egyszerűen Boszorkányos időszakként. Ebbe a stúdió viszont nem ment bele, mert ugye a Halloween cím az vonzza a nézőket és termeli a pénzt. Ám a bemutató után Wallace aggodalmai nyertek igazolást. A nézők és a kritikusok egyaránt utálták a filmet, és ami a legbosszantóbb, hogy nem is a nyilvánvaló hibái miatt, amiket jogosan is lehet kritizálni, hanem elsősorban csak azért, mert nincs benne Michael Myers. A rajongók haragja rendesen földbe is döngölte a filmet, ami hatalmasat bukott a kasszáknál is, és a stúdió egy végzetes kudarcként könyvelte el a dolgot. Ez pedig azonnal véget vetett Carpenter és Hill azon tervének, hogy a Halloween-ból egy antológia sorozat válhasson. A stúdió nem kockáztatott, így minden ezzel kapcsolatos tervet kukáztak, és a Halloween franchise-t inkább parkolópályára tették. Wallace és sokan mások is többször kijelentették az évek során, hogy a Halloween 3. legnagyobb átka maga a címe. A rajongók képtelenek voltak elkülöníteni a címet Michael Myers karakterétől, így szinte magától értetődően hozta ez magával a sértődött csalódást és a haragot, mert nem azt a folytatást kapták az emberek, amire vártak. Hogy ha ez tényleg egy önálló filmként készült volna el, a Halloween cím nyomása nélkül, valószínűleg így sem aratott volna hatalmas sikert nyilvánvaló hibái okán, de egy kisebb kultstátuszra így is szert tehetett volna, mint a nyolcvanas évek egyik jellegzetes és ikonikus horrorfilmje. Mondjuk ez végül sikerült is, de ennél sokkal előnyösebb formában is megvalósulhatott volna. A film tényleg több sebből vérzik így is, ezért nem kell piedesztára emelni, viszont az évek óta körüllengő gyűlölethullám enyhén túlzó. Nem is beszélve arról a lehetőségről, amit magában rejtett. Egy Halloween antológia sorozat egyáltalán nem egy halott ötlet, sőt. Ez igazán felrázhatta volna a horror műfaját is a nyolcvanas években, és a franchise egy még ennél is sokkal ikonikusabb sorozattá válhatott volna. Képzeljük csak el! Minden évben egy új, teljesen más Halloween film, teljesen más történetekkel és műfaji eszközökkel. Az egyik komolyabb, a másik viccesebb, a harmadik pedig a kettő határmezsgyéjén egyensúlyozik. Az egyik slasher, a másik misztikus thriller, a harmadik démonos film, megint másik talán egy sci-fi horror. Megannyi érdekes lehetőség, amik már sosem kerülnek a közönség elé.

Az antológia projekt befuccsolása után, és persze pár év felejtést követően, a széria producere, Moustapha Akkad jobbnak látta Michael Myers feltámasztását, ha kezdeni akart még valamit a sorozattal. Ám azt kevesen tudják, hogy ez sem ment olyan magától értetődően, és kezdetben itt is fennállt annak a lehetősége, hogy egy teljesen más irányba vigyék el a franchise-t. Akkad természetesen megkereste John Carpentert és Debra Hillt, akik még bele is mentek a dologba, hogy az antológia projekt helyett visszatérjenek az első két film világához. Viszont ahhoz továbbra is tartották magukat, hogy Michael Myers igenis nagyon meghalt a második rész végén, és ezen a vonalon akartak tovább haladni. Carpenter és Hill megbízták Dennis Etchison írót (aki Jack Martin álnéven írta meg korábban A köd, valamint a Halloween második és harmadik részének a regényváltozatát), hogy írja meg a forgatókönyvet, amivel visszahozhatják Michael Myers terrorját Haddonfield városába. Ők hárman neki is ültek közösen ötletelni a történeten, ami végül egy sokkal természetfelettibb tónust kapott. Ez a sztori tíz évvel az első két rész eseményei után játszódott volna Haddonfield városában. Főszereplőnek az első rész két gyerekszereplőjét, Tommy-t és Lindsay-t tették volna meg, immár tinikként, de több ismert karakter is visszatért volna. A tíz évvel korábbi események akkora hatással voltak a városra, hogy a halloween ünneplését konkrétan betiltották. Semmilyen szín alatt nem szabad senkinek megünnepelni a halloween-t, és még azokat a boltosokat is bünteti a rendőrség, akik ilyen termékeket, vagy horrorfilmeket árusítanak. A lakosok többsége igyekszik elfelejteni Michael Myers terrorját, de a félelem ott él mindenki szívében. Kezdetben a cselekmény nagy része ennek a hatásával foglalkozott volna, hogy hogyan is hatottak az események egyes szereplőkre, hogy mennyire tartja még mindig rettegésben a várost Michael emléke. Itt jött volna be Lindsay és Tommy mellett egy másik fontos szereplő, egy TV riporter, aki már a második részben is szerepelt, és a tíz éves évforduló alkalmából egy riport műsort akar összehozni a Myers sztoriról, meginterjúvolva több városlakót, és a Smith’s Grove elmegyógyintézet személyzetét. Ezekben a fejezetekben Myers és Loomis karakterét is igyekeztek volna kicsit árnyalni. Majd persze az események bonyolódtak volna, a város fiataljai csak azért is szerveztek egy titkos halloween bulit, és ezzel egy időben a gyilkosságok is megkezdődtek. A film végső fordulata viszont az lett volna, hogy itt nem egy hús-vér gyilkossal lett volna dolga a szereplőknek, hanem egy szellemszerű entitással. Egy sötét erővel, ami maga az a gonosz árnyék, vagy alak, aminek Michael Myers-t is nevezték az első részben, vagy ahogy eredeti angol szövegben szerepel: „The Shape”. Ez az entitás maga a megtestesült gonosz és sötétség, ami mintha Michael-t is csak eszköznek használta volna sok évvel ezelőtt, és most a haddonfieldi lakosok beteges félelme és rettegése életre hívta őt. Jól láthatjuk, hogy ez a verzió sem egy szimpla slasher lett volna, hanem sokkal inkább egy misztikus pszicho-thriller. Ez a természetfeletti gonosz erő, ami pusztán az emberek félelmeiből jön létre, és azokból táplálkozik, valóban egy teljesen más szintre terelte volna a Halloween franchise-t. Moustapha Akkad viszont úgy érezte, hogy ez a sztori túlságosan agyalós és nehezen érthető, arról nem is beszélve, hogy szintén eléggé eltávolodott az első két film koncepciójától. Ő sokkal inkább egy jól megszokott, egyszerű slasher-t akart, ami közelebb áll az első két filmhez, egy élő, lélegző, hús-vér Michael Myers-el. Ez egyértelműen egy sokkal biztonságosabb megoldás volt, minthogy egy ennyire új dologba vágjon bele. Ez viszont komoly összetűzésekhez vezetett közte, valamint Carpenter és Hill között, akik maximálisan támogatták Etchison forgatókönyvét. Ebből a csatából viszont végül Akkad akarata került ki győztesen, így Etchison forgatókönyvét elvetették, és Michael Myers visszatérhetett teljes valójában. És ez volt az a pont, ahol John Carpenter és Debra Hill végérvényesen kiszálltak a Halloween franchise-ból. A további epizódok immár az ő közreműködésük nélkül készültek el. Ezzel pedig megszületett az a Halloween 4., amit ma már mindenki ismer. Michael Myers visszatért, és azóta is töretlenül uralkodik a Halloween sorozat élén, immár tíz filmet tudva maga mögött.

Így felépült végül az a Halloween széria, amit manapság mind ismerünk, és aminek fényében a harmadik rész már csak egy értelmetlen fiaskónak tűnik. Ám ezt a filmet sokkal helyénvalóbb teljesen elvonatkoztatni a széria többi filmjétől és Michael Myers karakterétől, hiszen alapjáraton ebben a szellemiségben is készült. Persze nagyon nem egy tökéletes darab, és van is rajta mit kritizálni, teljes joggal, de a trash-faktor jegyében még így is tud szórakoztató lenni, és aki egy igazán hangulatos, valóban a halloween ünnepével szervesen összefüggő filmre kíváncsi, az itt megtalálhatja a számításait. Csak ez a kíváncsiság tényleg legyen összhangban a trash és az őrült agymenések szeretetével, akkor nagy baj nem lehet. Abba viszont valamilyen szinten még is szomorú belegondolni, hogy ennek a filmnek a bukásával mekkora lehetőségtől estünk el. Persze, az antológia koncepció sikere magával hozta volna azt, hogy végérvényesen búcsút mondjunk Michael Myers-nek, de cserébe ki tudja hányféle kreatív és érdekes horror különlegességet kaptunk volna a Halloween cím alatt? Nem beszélve arról, hogy Myers gyengébb és kínosabb kalandjaitól is megkíméltek volna minket. Személyes véleményem szerint két lehetőség lehetett volna arra, hogy ez a koncepció megvalósuljon. Az egyik lehetőség az, hogy a harmadik résznek tényleg egy iszonyat jó filmnek kellett volna lennie, ennek érdekében viszont egy teljesen más, sokkal jobb sztorit kellett volna filmrevinni, egy profibb rendezővel. A másik lehetőség pedig az, hogy már eleve a második résszel egy új történetet kellett volna elmesélni, nem pedig a Myers szálat folytatni. Szerintem csak ebben a két esetben valósulhatott volna meg Carpenterék koncepciója, amivel kapcsolatban most már csak spekulációkra és a fantáziánkra hagyatkozhatunk. Michael Myers örökké élni fog a horrorkarakterek legnagyobbjai közt, és a filmjeit is buzgó rajongással nézhetjük végig, ahányszor csak akarjuk, de az égető kérdés mindig ott fog lebegni a franchise felett; Mi lett volna, ha?