Annyira vártuk már, hogy végre ránk szabaduljanak a gonoszan halottak, hogy nem egy, hanem egyenesen két kritikát közlünk most le a franchise legújabb részéről. Előzetesen már most annyit elárulunk, hogy nem az a kérdés, hogy rajta lesz-e a film a 2023-mas toplistánkon, hanem sokkal inkább az, hogy hanyadik helyen foglal majd helyet? Jöjjenek most akkor Gaerity és Ferenc K. Zoltán gondolatai a Gonosz halott: Ébredésről.

A horrorfilmes műfaj az elmúlt közel 130 évben életet adott számos remekműnek, olyan alkotásoknak, amikben kultikus szörnyetegek tűntek fel, elemi rettegést váltottak ki a nézőkből vagy egy zsánert definiáltak. Hiszen mindannyian emlékszünk az Alien gyilkos Xenomorf-jára, a The Exorcist gyakran szinte sokkoló jeleneteire vagy éppen aHalloween maszkos gyilkosának, Michael Myers-nek, az ámokfutására. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa. Számtalan klasszikus és kultstátuszba emelkedett filmet köszönhetünk a műfajnak, azonban van egy olyan alkotás, amit szinte mindenki ismer – vagy minimum hallott már róla. Ez pedig nem más, mint a 1981-ben Sam Raimi által rendezett Evil Dead. (Ez a film hazánkban VHS kazettákon terjedt el leginkább, természetesen hangalámondással, botrányos képminőségben, az „Erdő Szelleme” fantázianév alatt – én is ilyen formában jutottam hozzá körülbelül 30 évvel ezelőtt… Bár a kópia minősége már megkérdőjelezhető volt, de ez a film értékéből és rémisztő mivoltából cseppet sem volt képes levonni.) A film szokatlan megoldásai, brutalitása – ami a későbbiekben humorral is párosult – valamint ikonikus főhőse (Ash Williams) már a születésekor arra predesztinált az alkotást, hogy sikeres legyen. A ’81-es klasszikust két folytatás is követte, az első 1987-ben, a második pedig 1992-ben – immáron Army of Darkness címen. A franchise ekkor hosszan tartó álomba merült, amit végül egy elfeledettnek hitt kántálás idézett meg újra 2013-ban, a horrorrajongók legnagyobb örömére. Fede Álvarez azonban egész más szemszögből közelített a sorozathoz, mint egykoron Raimi mester. A humor ezúttal elveszett, teste a férgek martalékává vált az átnedvesedett föld mélyén, valahol amellett a bizonyos kunyhó mellett. Szerencsére. (És itt szeretnék egy kicsit megállni. Szeretem a klasszikus trilógiát, de sokkal közelebb áll hozzám a ’13-as reboot naturalista stílusa, kegyetlensége és az okkultizmus sötét tónusainak érzékletesebb ábrázolása is. Véleményem szerint ehhez a témához sokkal komolyabb hangvételre volt szükség, mint a ’87-es és még inkább a ’92-es film esetében. Ezért is tartom az új verziót minden idők egyik legjobban sikerült újragondolásának.) Itt nem volt vicces egy amputáció, itt szinte minden képkocka képes volt széthasítani a húst és kéjesen belemarni a feltáruló, vörösen lüktető szövetekbe. Egy biztos, aki látta az új verziót nem fogja egyhamar elfelejteni. Ez pedig így helyes, főleg egy Evil Dead-film esetében. Ezért is reménykedtem abban, hogy amennyiben folytatást kap a franchise, akkor a reboot által kitaposott, véráztatta ösvényen indul majd világhódító útjára. Az első kedvcsináló meggyőzött arról, hogy egy újabb gyöngyszem formálódik az alkotók kezei közt és most, hogy láttam a filmet határozottan kijelenthetem, hogy nem is kellett csalódnom.

Egy rövid – és brutális – bevezető után megismerhetjük jobb sorsra érdemes hőseinket, Ellie-t (Alyssa Sutherland), az egyedülálló anyát, aki három gyermekével – Danny, Bridget és Kassie – egy bérházban él. Látogatóba érkezik a családhoz a nő húga, Beth (Lily Sullivan), azonban a kellemes közös vacsora kínos véget ér. Az este további része sem alakul jól, mivel a környéket egy földrengés rázza meg és Danny (Morgan Davies) egy mindaddig rejtett teremben egy különös könyvre és néhány régi bakelitlemezre bukkan a ház alagsorában. A hanglemezekre rögzített szavakat azonban nem csak a fiú hallja meg szobájának fali közt, a hívásra egy sötét entitás is válaszol, hogy végül egyikük teste felett átvegye az uralmat és rászabadítsa a poklot a ház lakóira…

A fentiekben felvázolt történet semmivel sem összetettebb, mint amit az eddigi filmekben megszokhattunk, ezúttal azonban meglepően jól sikerül árnyalni a sztori finomabb rétegeit. A készítők szánnak időt a karakterek alapos bemutatására és ezáltal közelebb hozzák őket a nézőkhöz, ezzel elérve, hogy törődjünk velük és átérezzük sorsukat. A mélyebb jelentéstartalom is jól prezentált és ez jelentős fegyvertény egy ilyen, elsősorban a gore-faktorra kihegyezett alkotásban.

Lee Cronin, ír rendező, biztos kézzel irányítja színészeit, hogy aztán olyan káoszt szabadítson a nézőkre, ami biztosan sokaknál túl fogja lépni az elviselhető kategóriát. Ugyanis a Raimi, de még az Álvarez által felállított mércét is bőven átlépi. Itt, a valamivel több mint másfél órás játékidő 30-dik percében, ugyanis elkezdődik az iszonyat és nem is enged karmos, hideg kezének szorításából egészen a film végéig. Van itt minden, amire egy rajongó vágyhat. Üvegszilánk falatozás, fegyveres csonkolás, szemgolyó eltávolítás… és ez még csak a bemelegítés. Imádtam.

A készítők látványvilág terén igyekeztek hűek maradni a széria gyökereihez és leginkább praktikus effektekkel operáltak a filmben, aminek köszönhetően sokkal naturálisabb hatást értek el. Szó szerint húsbavágó az élmény. Ez pedig csak akkor válhat ennyire hitelessé és „valóságossá” ha a színészi játék is hasonlóan magas színvonalat képvisel, ami a remek szereplőválogatásnak köszönhetően szintén megvalósul. A Beth-et megformázó Lily Sullivan remekül formálja meg a fokozatosan anyatigrissé váló, kezdetben azonban bizonytalan, önmagában is kételkedő fiatal nőt, a Kassie-t alakító Nell Fisher pedig képes volt megidézni az Aliens-ben megismert Newt jellemvonásait – ami véleményem szerint igencsak jelentős pozitívum. A show-t azonban egyértelműen az Ellie-t alakító Alyssa Sutherland lopja el, egyszerűen félelmetes, amit ki tud hozni a karakterből – ahogy az is, amit vele tettek a remek maszkmesterek...

Sutherland hiteles a laza anyuka szerepben éppúgy, mint a démoni entitás által uralt halott megformálójaként, gyakorlatilag egy felnőtt Linda Blair-t tisztelhetünk a személyében, azzal a fontos különbséggel, hogy itt egy sokkal destruktívabb és kegyetlenebb démon uralja el a jelentősen meggyötört testét. Pompás. Minden jelenetében uralni tudja a képernyőt.
A rendezés remek, az operatőri munka pedig igazán fojtogató légkört képes teremteni. Ehhez pedig remekül asszisztál a helyszín. A lakás szűk terei, a lépcsőház folyosója és a tágas, mégis korlátoltnak érződő alaksori garázs, mind-mind képes hozzátenni a film hangulatához. Amiről még mindenképp szeretnék szót ejteni az a film hangzásvilága. Minden szinte patikamérlegen kiszámított apró effekt a helyén van. Fájdalmasan realisztikusan reccsen a pohár, szakad a hús, dörren a fegyver. Remek munkát végeztek a szakemberek, és akkor még nem is beszéltem a mozi – számomra – egyik legélvezetesebb részéről, az idézés szövegének lejátszásáról. A szavak megállíthatatlan folyamáról, ami magához szólítja azt a gonoszt, amit a halandó ember se megérteni, se leküzdeni nem lesz és nem is lehet képes. Ez a jelenet mosolyt csalt az arcomra.

Az új Evil Dead remek horrorfilm lett, ami joggal pályázhat az év végi listák legelőkelőbb helyeire is, olyan film, amit nem csak a tisztes iparosmunka és a fájdalmasan szürke középszer jellemez. Ez a mozi végre igazán akar és mer is bátor lenni. Esetében nem csak ajánlás a 18-as karika, nem egy figyelmen kívül hagyható plecsni. Ehhez az alkotáshoz – az érdeklődésen kívül – nélkülözhetetlen a műfaj szeretete, némi fanatizmus és az erős gyomor. Végre. A rajongók már rég vártak egy ilyen filmre, most megkapták. A Naturom Demonto, a Holtak Könyve, a Necronomicon, a Kitab-al-Azif még soha nem hagyta cserben híveit. Nincs is más dolgunk, mint fellapozni oldalainak bíborát és ünnepelni. Ez az, amire vártunk. Ez az, ami igazán nekünk szól… (Gaerity)

Ez is elérkezett. Talán nem túlzás azt állítani, hogy egy Evil Dead megjelenés mindig pirosbetűs ünnep a horrorrajongók számára. Így van ez nálam is, számoltam a napokat a megjelenésig már onnantól kezdve, hogy a Rise első hírei felröppentek. 1981-ben Bruce Campbell főszereplésével érkezett az első Evil Dead film, mely Sam Raimi őrült sztorijának és újszerű rendezésének köszönhetően mérföldkő lett a műfajban, annak ellenére, hogy az első rész nem aratott osztatlan kritikai sikert. Az 1987-es folytatás talán még meghatározóbb horrortörténeti szempontból, annak ellenére is, hogy valahol a remake és a folytatás közt helyezkedik el. Sajnos jogi problémák miatt, az 1992-es tényleges közvetlen folytatása a sorozatnak más címen jelent meg, így akkoriban sok rajongó nem is tudta, hogy készült folytatás „Army of Darkness” címmel, amely már egy könnyedebb, humorosabb irányt képviselt, de szintén méltó folytatása volt az eredeti filmnek. A széria életébe elérkezett egy hosszabb szünet, amely a rajongók számára nyilván szomorú volt, de én személy szerint örülök annak, hogy az Evil Dead nem jutott a szintén klasszikusnak számító Hellraiser sorsára és nem készült el teljesen feleslegesen 8-10 folytatásepizód, az Ördögűzőről már ne is beszéljünk. 2013-ban Fede Alvarez rendezésében, Bruce Campbell felügyelete mellett, egy teljesen különálló epizóddal hozta vissza a szériát, és így tíz év távlatából is azt kell mondanom, hogy egy remek filmet tett le az asztalra. A második rész komolyabb hangvételű, véres irányvonalát élesztette fel, 2015-ben pedig az Army of Darkness humorosabb vonalán elindult az Ash vs. Evil Dead, amely megélt 3 véres évadot. Talán már 2020-ban felröppentek az első hírek egy új epizódról, amely az eredeti film remakje lett volna, szerencsére ez kútba esett, de Lee Cronin rendezésében megérkezett az Evil Dead Rise. Nézzük is hát meg, mit idéztek meg nekünk a Holtak Könyvéből.

Azt szögezzük le az elején, hogy ez a film nagyon is jó! Lee Cronin nem számít rutinos rendezőnek, hiszen ez az első olyan filmje, ami tényleg egy húzónév a műfajban, így hatalmas feladat hárult rá, de remekül megoldotta! A széria szokásához híven, egy rendkívül egyszerű alapszituációból indulunk ki. Beth (Lily Sullivan) egy gitártechnikus rocker nő, aki folyamatosan turnén van. A turné során (feltételezhetően valamelyik bandatagtól) teherbe esik, ám ő ennek nem igazán örül. Meglátogatja nővérét, Elliet (Alyssa Sutherland) hogy segítséget kérjen tőle, ám a lakótelepet földrengés rázza meg, a föld alatti parkolóban hazafelé tartó gyerekek, pedig felfedezik, hogy egy régi banki páncélterem van alattuk. Danny nem is habozik, megnézi, hogy a keresztekkel védett, kőkoporsóba rejtett kis csomag mit is rejt… Meg is talál 3, az 1920-as évekből hátrahagyott bakelitet, és egy titokzatos, bőrfedeles könyvet. Lánytestvérei természetesen ellenzik, hogy kinyissa a könyvet, ám Danny úgy véli, hogy valami kincsre bukkant, amit, ha eladnak, segíteni tudnak válófélben lévő anyjuknak. Danny meghallgatja az első bakelitet (amelyen a klasszikus filmek főszereplője, Bruce Campbell beszél!) amivel el is szabadítják a démont, amely anyjukat, Elliet kapja el elsőként. A történetről nem is árulnék el többet, tessék megnézni a filmet, mert ezt nagyon megéri!

Az Evil Dead Rise nagyon szépen felsorakoztat minden egyes olyan elemet, amit nagyon szerettünk a korábbi filmekben, és a tv-sorozat legjobb pillanatait is képes megidézni úgy, hogy nem egy olcsó nosztalgiafilmet kapunk, hanem képes hozzátenni az alapműhöz, úgy, hogy tiszteli az előző részeket és nem ír át semmit. Ez így 2023-ban nagyon nagy szó, amikor sajnos a legtöbb filmben azt kell látnunk, hogy kétlábbal tapossák a klasszikusokat… Külön tetszett, hogy ezúttal egy új, eddig ismeretlen könyvet találnak meg, a Naturom Demonto című könyvet, amelyről kiderül, hogy egy három kötetes pokoli sorozat második darabja. Nos, a korábbi filmekből már ismertük a Necronomicon ex-mortist, szóval a folytatásban jó eséllyel ismét egy újabb könyvet kapunk! Hatalmas pacsi a készítőknek, hogy nem a lerágott csontot dobták elénk! Természetesen van vérhányás, üvegszilánknyelés, csonkolás, többszáz liter vér és az elmaradhatatlan láncfűrész! A hangulat nagyon rendben van, végig sötét, borongós és remény nélküli. Itt nincs megoldás, nincs remény, külön öröm volt hallgatni a bakeliteket, ahol a túlélő pap kerek-perec kimondja: ha ez a démon elszabadul, már Istennek sincs hatalma megállítani. Ennél a pontnál éreztem egy kicsit úgy, hogy túl nagy fába vágta a fejszéjét a készítőcsapat, hiszen valahogy le kell zárni a filmet. Nos, egy jó öreg klasszikus módot választottak erre, amely az Evil Dead brutalitásorgiájába remekül beleillik! Spoiler: Ledarálják a démont szó szerint péppé. Ha nincs test, tombolni sem tud… Jogos.

A filmet remekül keretbe foglal egy rövid tóparti történet, amely hatalmas kikacsintás az első, 1981-es epizódra. Remekül felvezeti, majd a történet végén remekül le is zárja a filmet. Túlzás nélkül állítom, hogy az Evil Dead Rise ott van a valaha volt legjobb folytatások között. Így kell ezt csinálni! A film mellőz mindenfajta modernkori elvárást, nincs társadalomkritika, nincsenek aktuálpolitikai utalások. Nem akar mást tenni, csupán a saját groteszk módján szórakoztatni és ez nagyon jól áll neki! Nem alkotja újra a műfajt, de nem is akarta. Még sok ilyen folytatást kívánunk!

A filmet a vérbeli horrorrajongóknak ajánlom, és az Evil Dead sorozat rajongóinak. Ez bizony nem kezdőknek való és az ijedősebbek vagy gyengébb lelkivilágúakat darabokra képes törni, maradandó traumát okoz. Én épp ezért szerettem. Várjuk a következőt! (Ferenc K. Zoltán)

IMDb