Byeol

• Jaj Bora, fogalmam sincs! – nyögtem fel fájdalmasan.

Bora mélyen a szemembe nézett, szerintem arra próbált rájönni, hogy hazudok-e neki vagy valóban úgy csinálok, mint egy tini, akin most jöttek ki a pubertás hormonjai. Miután, valószínűleg, rájött, hogy tanácstalan vagyok azzal kapcsolatban, hogy mit akarok, mélyet sóhajtott és mondta, hogy menjek előre a kávézóba, mindjárt jön.

Mélyet sóhajtva indultam el a krémszínű épülethez, melynek atmoszférájához tartozott a frissen főzött kávé és a frissensült sütemény mámorító illata. Világéletemben gyűlöltem a meleg kakaót vagy kávét, de az illata olyan megnyugtató, olyan otthonos. Persze ezt csak az exbarátom családjánál tapasztalhattam meg, a saját otthonomban soha.

Helyet foglaltam az egyik kinti asztalnál, de mire megfogtam volna az étlapot már megjelent egy pincér, aki kedvesen mosolyogva kérdezte, hogy mit kérek. A saját rendelésemet leadtam, de mivel a kitalálósdiban sosem voltam jó, így maradtam annál, hogy Bora rendel majd azt, amit akar.

...

Kis idő elteltével egy rohanó alakot pillantottam meg, aki felém futott. Először megijedtem, hogy Bora az és történt valami vagy valakivel valami, de mivel Bora után nem lobogott hosszú, fekete ballonkabátja, így nagyobb jelentőséget nem is akartam volna a siető alaknak keríteni, de kíváncsiságom csak nem hagyott alább, így Goyang-létemet hasznosítva, látásom kiélesedett, majd megláttam Kikot. Igazán meglepődtem, mert nem értettem, hogy Kiko honnan tudja, hogy hol vagyok, de miután realizáltam, hogy Bora micsoda cselszövést követett el szemeim összeszűkültek és egy „ezért kinyírlak Lee Bora” mormolása után, hátra dőltem a székben és megvártam, hogy ez a kattant kumiho ideérjen.

Körülbelül az asztaltól kettő méterre, hatalmas tenyereit a térdeire helyezte és úgy lihegett, mintha maratont futott volna le. Mikor realizálta, hogy láttam mit csinál, rendezte vonásait, majd leült velem szemben. Beállt közöttünk a csend, de Kiko hamarabb feladta a hallgatást és szólásra nyitotta a száját, könyökét az üvegasztalra támasztva.

-Nem muszáj szerelmesnek lenned – fújta ki a levegőt.

-Micsoda? – húztam fel a szemöldökömet. – Nem értem miről beszélsz – ráztam meg a fejemet.

• Egy lelkitárs nem mindig a szerelmed – hangja remegett, de nem tudtam eldönteni, hogy milyen érzelem gerjeszti a gombócot a torkában. – Barátok és szülő-gyerekek között is létrejöhet ilyesfajta kapcsolat. Nem kell szerelmesnek lenned Beoba Byeol – nézett rám Kiko.

-Ezt..ezt most komolyan mondod? – sokkolt amit hallottam. Akkor legális lenne az a dolog amit Kiko iránt érzek? Az a felemelő érzés?

-Igen Byeol, komolyan mondom – mosolygott. – Azt viszont nem mondtam komolyan, hogy nem szeretlek téged. Mert szeretlek Byeol. Sok mindent éreztem már irántad, a pozitív érzések összes érzelmét éreztem már irántad, de a szerelem az, amivel megfelelően kifejezhetem magamat – darálta le a mondókáját.

-Nem tudom mikor kezdtél el élni a szívemben, de amikor meglátlak téged, a szívem erősebben ver az átlagosnál – pirultam el, majd a körmömet kezdtem el piszkálni.

Félreértés ne essék, nem azért pirultam el, mert egy elcsépelt sorozat romantikus és költői női főszereplője vagyok, hanem mert rájöttem, hogy olyan vagyok, mint egy nyálgép. Felnézve Kikora csak egy fiút láttam, aki úgy vigyorog, mint egy idióta.

-Ne vigyorogj így rám – húztam fel az orromat.

-Miért ne? Nem mosolyoghatok a barátnőmre? – húzta csibészes mosolyra ajkait, mire felhorkantottam.

-Ki a te barátnőd? – forgattam meg a szemeimet.

-Te – hajolt át az asztal felett, majd kettő tenyere közé fogta az arcomat és egy pici puszit nyomott a számra.

Éppen megéreztem volna Kiko kellemes illatát és elmerültem volna az általunk létrehozott kis világban, ha valaki meg nem zavarja azt. Ez a valaki elfolytottan sikítozott és tudtam, hogy sikítozik ilyen „visszafogottan”.

-Lee Bora, azonnal gyere elő! – mordultam fel, mire a feketekabátos előjött az egyik tuja mögül. Lehidalok, mint egy rossz filmben!

Mikor Bora előjött felálltam és odalépkedtem hozzá, majd elővettem legszigorúbb nézésemet, majd kinyitottam a számat:

-Na idefigyelj – böktem meg a mellkasát – Többet soha ne merj kezdeni magánakciót az én beavatásom nélkül, világos?! – mordultam rá.

-Mint a Nap Hugica – dörgölte össze fejemen lévő hajkoronámat, mire egy fáradt nyögés hagyta el ajkaimat. Még egy ekkora taplót! De azért szeretem.

-Byeol, nézd a jó oldalát, ha nem hívott volna fel sosem ülnék itt – állt férfitársa mellé Kiko, mire elkezdtem méltatlankodni.

-Persze, könnyű nektek, ti ketten vagytok férfiak ellenem! Hát hol itt az igazság? – morogtam.

-Odaát – válaszolták egyszerre.

-Hurrá – forgattam meg a szemem.

Még egy órát ültünk a kávézóban, hallgathattam a gyerekkori sztorijaimat, valamelyiken sírva nevettem Kikoval együtt, valamikor pedig visszafogtam magamat, hogy ne fojtsam meg Borát, amiért ilyeneket képes elpofázni.

Kikoval megbeszéltük, hogy mindent jól átdumálunk csak kettesben a lelkitárs témát, addig kiélvezzük egymás társaságát. Éppen hazafelé tartottunk, amikor Kikonak éppen megcsörrent a telefonja és sűrű elnézések között felvette a magánszámot.

-Háló? Igen, én vagyok – mondta, mire furcsán néztem rá, mert időközben eltátogta, hogy a kórházból hívják – Hogy kit? És mikor?! Azonnal ott vagyunk – tette le a telefont és kétségbeesve nézett rám. – Beom az intenzíven van – mondta, mire kikerekedett szemekkel bámultam Kikora.

Folytatjuk...