Nincs is annál nagyobb öröm és büszkeség, mint amikor fiatal és tehetséges szerzők keresnek meg minket azzal, hogy közöljük a munkáikat. Most egy újabb író, Fenyő Anna keresett meg minket, akinek folytatásokban közöljük vasárnaponként Cukor szemei mögött című fantasy-dráma regényét.

I. Rész

-Jó Bora, kurvára nem érdekel! Nem, nem azt kértem, hogy tedd le, hanem azt, hogy a szerelmi életem tökéletes és nincs szükségem egy harmadik anyára! -morogtam a telefonomnak, amin megnyomtam azt a gombot, amivel megszakíthatom a hívást.
-Hülye-rúgtam bele az asztalba mérgemben, ami valamiért lenyugtatás helyett inkább csak fájdalmat szított bennem. -Basszus! Hihetetlen! Komolyan elképesztő! -vágódtam le az asztalomhoz, ahol a gépemen szembe találkoztam félbehagyott könyvrészletemmel.
Mosolyogva helyezkedtem el és folytattam művészi kiteljesedésem okát, szinte már idegesített a billentyűzet kattogása.
-Az üres szoba egyre csak kényelmetlenebbé válik. Szinte fojtogat a csend és a... -írtam volna tovább súlyos szavaimat, virtuális papíromra, amikor a macskám odatelepedett az ölembe.
-Cukor, téged is látni erre fele? -simogattam meg az állatot. -Hiányoztál Bucika -gügyögtem a macskának.
Válaszul nyávogásokat kaptam vissza, de hevesen bólogattam rá, mintha érteném miről beszél. Mondjuk néha, minden pénzemet odaadnám, hogy értsem ezeknek az állatoknak a nyávogásait.

-Bárcsak érthetnélek -simogattam meg a füleit.
-Milyen meglepő, hogy nem érted -hallottam meg egy harmadik személy hangját.
Hátam mögé nézve Minkit pillantottam meg, aki kényelmesen befészkelte magát kipárnázott ablakpárkányomra.
-Úristen -álltam fel hirtelen. -Te mikor jöttél Minki? Egyáltalán, hogy jöttél be? -néztem az említettre.
-Az erkélyed mindig nyitva van -mutatott az erkélyem irányába. -Körülbelül 5 perccel ezelőtt jöttem -vigyorgott. -Bora mondta, hogy volt egy kis összezördülésetek és biztos van kedved beszélgetni az öregeddel -nevetett saját poénján.
-Minki, nem lettél az apám, nem vagy az apám és... -kezdtem volna, de Minki közbeszakított.
-Beomie nyugi már! -emelte fel védekezőn a kezeit. -Mivel bántott meg Bora? -nézett rám.
Nekem rögtön könnyek gyűltek a szemembe. Az igazságot mondta, mondd csak ki!
-Semmit Minki, csupán görbe tükröt mutatott nekem -mondtam.
-Értem, ma melyik oldaladat kellett felismerned? -nézett rám.
-Bora azt mondta, hogy mindig panaszkodok neki a szerelmi életemről, ha valakivel járok akkor ő mindig minden rossz forrása, ha pedig senkivel sem járok, akkor csak könyvet írok -motyogtam.
-Beom-seok, be kell ismerned, hogy ez nem jogtalan -nézett rám Minki. -Sokszor panaszkodtál a párjaidra, ok nélkül-dobálta felém a súlyos szavakat.
-Köszönöm Minki, kurva sokat segítettél! Bora azt mondta, hogy gyere, mert beszélgetni szeretnék, de tudod mit? Kurvára nem akarok! És igen valóban panaszkodtam rájuk, hogy végre azt hallhassam, amit hallani akarok! Hogy nincs szükséged rá, csak tedd ki a francba! Engem mindig tökéletes emberekkel hozott össze a Sors, kár, hogy én idiótának születtem! Tudod, az én világomban tökéletes vagyok szingliként! Nem kell se csaj, se pasi nekem! Te könnyen beszélsz, hiszen a szupermodell barátnődet hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap dugod, Borát pedig a maradék napokon! Ez jobb? -tártam szét a kezeimet.
-Én tudom, hogy neked ez furcsa és azt is, hogy a te világodban nem létezik igaz szerelem, de ha ez valóban így van, ahogy állítod, akkor miért nem lépsz ki a valóságba? Itt kint -húzta el a függönyömet. -Is törnek össze szívek és léteznek szingli emberek, ne álmodozz Beom-seok, hanem kelj fel végre! -állt fel eddigi ülőhelyéről.
-Köszönöm Minki, de szerintem ezt a témát le is zárhatjuk! -néztem rá. -Az én életem és az én döntéseim-bólintottam.
-Beo, tudom jól-nézett rám. -De nem megoldás, hogy... -csuklott el a hangja.
-Hogy megvonom magamtól a boldogságot? -fejeztem be a kérdést.
-Pontosan -nézett rám.
Feldühödve, kirántottam a töltőt a gépemből és odaadtam Minkinek, majd ránéztem.
-Ez az én boldogságom -pörgettem a fejezetek között. -A munkám -mosolyogtam.
-Örülök, hogy boldog vagy -sóhajtott.
Ez volt az a sóhaj, amellyel jelezte, hogy a témát lezárta.

A megkönnyebbülést, amit éreztem nem lehetne szavakba önteni. Egy kényes téma, amelyet egyszer te hoztál fel, s azóta próbálnak neked segíteni a kialakult helyzetben, sokkal kellemetlenebb, mint ami maga a probléma. Hiszen a baj egy idő után már csak halvány emlék marad, de az aggódás...az örök. Borához és Minkihez nagyon közel állok és tudom, hogy bármit mondhatok, mindig a rendelkezésemre állnak, ami rosszul érint. Kettő ember, akik fiatalok és másról kéne, hogy szóljon az életük, nem arról, hogy miattam aggódnak és felzaklatom őket a problémáimmal nap, mint nap. Pedig ezt teszem. Mit ne mondjak, ilyen szar alaknak nem éreztem magamat már régóta.

-Beom-seok -ébresztett fel Minki, az általam kialakított légkörből. -Kiszálltam-támaszkodott meg az asztalomon.
-Mármint? -néztem rá.
-Nem tudok rajtad segíteni és Bora sem -vette fel a kabátját -Fogalmad sincs róla, hogy mit akarsz! -rakott rám egy újabb stigmát. -Ha bármi van, ne keress -egészítette ki a szokásos szövegét egy új elemmel: Ne.
A megkönnyebbülés és a félelem együttes keveréke a hatalmába kerített.
-Ezt, hogy érted? -éreztem meg a rég nem érzett gombócot a torkomban.
-Értsd ahogyan akarod -nyitotta ki az ajtót, majd kilépett rajta, ezzel magamra hagyva.

A telefonom őrült csörgésbe kezdett és kezembe véve az eszközt, felvettem a telefont.
-Szia Daewon! -köszöntem bele.
-Szia Beom-seok! Mi újság, minden rendben veled? -hallottam, hogy a kocsiból telefonál.
-Semmi és igen, veled? -forgattam meg a szememet.
-Folyton ugyanaz a válasz-horkantott fel. -Nem unod még?
-Azt, hogy nem történik semmi velem? -kérdeztem. -Nem, jól megvagyok.
-Beom-seok, nekem ne mondd, hogy semmi sem történt veled az elmúlt 1 hónapban! Ez elképzelhetetlen, ennyire még te sem lehetsz unalmas -nevetett, de amint felfogta, hogy mit mondott rögtön befejezte jóízű kacagását. -Mármint... -kezdte volna a maga mentegetést.
-Köszönöm Dae, majd beszélünk -tettem le a telefont. -Hülye nyúl -mormogom nemlétező bajuszom alatt.

-Köszönöm -vettem ki a futár kezéből a mai vacsorámat.
Igazából mindig főzni szoktam, de ma nem volt erőm hozzá, amit nem is értek, de betituláltam a mosogatás iránti undoromnak, szinte szerelmesen bámultam az egyszer használatos papírdobozra. Amint kinyitottam a dobozomat, az illatfelhő mámorából kilibbenve, Cukorral találtam szemben magamat. Aki fent ült az asztalon...
-Cukor, azonnal szállj le onnan, vagy Istenre esküszöm, hogy valagba rúglak! -húztam fel az orromat, mire a macska áthelyezte székhelyét a velem szemben lévő székre. Megmosolyogtam tettét, majd elkezdtem falatozni a még langyos levesemből.

Az öngyújtóm kattanása még mindig idegesítő volt számomra. Az ablakpárkányon ültem és a kényelmes díszpárnák miatt azt kívántam, bárcsak a cigarettám sosem fogyna el. Miközben nekidőltem a falnak, a következő pillanatban már Cukor nézett rám zaklatott szemekkel.
-Tudom, tudom -néztem a macskára. -Leszokok majd, ha azt ott befejeztem. -mutogattam a laptopomra, amin a „Hoppá, látom a mosolyodat” című könyvem újabb fejezetét írtam. Cukor valamiért mindig morcosan nézett rám, ha dohányzásról volt szó, de valószínűleg csak az orrát zavarja a füst.
Pont a hamutartóba nyomtam el a cigit, amikor csöngettek. Kinyitottam az ajtót, amelyen egy mámoros fejű Kikot pillantottam meg, akinek könnyáztatta szempárja elég vészjóslóan hatott.
-Kiko? -szólítottan meg a barátomat, aki rám emelte tekintetét.
-Bemehetnék? -nézett rám.
-Gyere -nyitottam ki a kis láncot az ajtón, ezzel beengedve a nem várt látogatót. -Minek köszönhetem a látogatásodat? -iróniától csöpögő kérdésnek tűnt ez, de örültem, hogy látom.
-Kidobott Jiwon -utalt a barátnőjére.
A hír sokként ért, de megkönnyebbültem, sosem bírtam azt a lányt, annyi esze van, mint egy marok molynak. A sóhajomat és a mosolyomat próbáltam elrejteni, bár jelen pillanatban hidegen hagyott, hogy akcióm sikeres-e, hiszen legjobb barátomra néztem, aki kotort valamit a zsebében és elővette azt a kis kék dobozt, amely valószínűleg cigarettát tartalmazott.
-Te mióta dohányzol? -kerekedtek el a szemeim.
Ő, aki sosem volt az a bad guy típus. Mondjuk én sem. Gratulálok Beom-seok.
-Mióta Jiwon elkezdett -adta egyszerű kérdésemre, még egyszerűbb válaszát és előhúzva egy öngyújtót, meggyújtotta a fehér rudat.
-Ha szakítottatok...hol vannak a cuccaid? -néztem rá.
-A kocsimban -mondta.
-Értem, és fogsz lakni? -néztem rá.
-Ugyanott, mint ahol a cuccaim vannak -válaszolt.
-Részeg vagy? -húztam össze a szemeimet, mintha így, az előbb feltett kérdésre saját magam is válaszolni tudtam volna.
-Mi ez, kihallgatás? -fordult felém Kiko.
-Elnézést -hajtottam le a fejemet.
-Ittam néhány pohárral -nézett rám.
-Gondoltam -suttogtam magam elé, éppen annyira hangosan, hogy Kiko ne hallja meg, de ez, egy füstbe ment terv volt.
-Mintha alkoholista lennék -forgatta meg a szemeit.
-Nem vagy az, csak rád néztem és láttam már, hogy nem vagy szomjas -nevettem.
-Kurva vicces -mosolygott ő is.
A pillanatot csak a telefonom csörgése zavarta meg, amin Jiwon számát véltem felfedezni.
-Háló? -vettem fel a telefont.
-Szia Beom-seok! KiKi ott van nálad? -kérdezte.
Mindig is rühelltem, hogy így hívta a barátomat. A személyi igazolványa szerint Ki-Moonnak hívták, a Kiko egy általam kreált becenév volt, számomra a KiKi már kicsit furcsán hangzott, de az én drága barátom annyira beleszerelmesedett ebbe a lányba, hogy szinte a nyálcsíkot törölte le a szájáról, ha meghallotta ezt a nevet.
-Nem Jiwon, „KiKi” nincs nálam -próbáltam kerek mondatokkal válaszolni, hogy értse Kiko azt, hogy kivel beszélek és hogy jelen pillanatban mit kérdeznek.
-Megtudod adni a címedet? Lehet, hogy akkor megint a parkolótokban alszik! -halkult el a hangja.
-Nem tudom megadni és miért aludna a parkolóban? -húztam fel a szemöldököm.
-Amikor összevesztünk, mindig odament -sóhajtott. -Tuti, hogy nincs ott? -kérdezte újra.
-Nem, biztos, hogy nincs itt -bólintottam, még akkor is, ha ő ezt nem látta.
-Rendben Beom-seok -kezdte az elköszönést -Ha tudsz valamit, akkor értesíts.
-Úgy lesz -mondtam, azaz óriásit hazudtam, de mindegy, talán Tücsök Tihamér most az egyszer elkussol. -Pá-pá -tettem le a telefont, majd próbáltam visszanyelni az előbb elfogyasztott levesemet, ennek a lánynak a hangja is irritál.
Miután visszaraktam a telefonomat a zsebembe elleptek a gondolatok. Kiko miért aludt a kocsijában bármiféle veszekedés után, miért nem hozzám jött fel? Hiába vagyok egyke, mindig is testvérek voltunk, még egy karkötőnk is van, amibe az van belevésve, hogy:
„피가 아니라 마음의 형” tehát: Nem vér, hanem szív.
Furcsának hangozhat ez a mondat, de számunkra ugyanazt jelentette: Ha vér nem köt össze minket, a szívünk biztosan.
Együtt nőttünk fel, mindig számíthattunk a másikra. Miért nem jött fel? Azt hitte, hogy karbatett kezekkel dülleszkedek majd az ajtófélfának és pökhendiskedek, hogy ugye én megmondtam?

Kikora megpróbáltam egész éjszaka vigyázni, bár tartottam magam ahhoz, hogy nem egy csecsemő, akit babusgatnom kell, attól függetlenül, hogy tudtam; a jelenlegi „dolgok amik érdekelnek” listája olyan, mint egy szemétkosár, miután a kukások elvitték a szemetet. Piszkosul üres.
Bármennyire is hangzok most furcsának...nem akartam, hogy Kiko újra Jiwon bűvkörében találja magát. Egy cseppet sem kedveltem „KiKi lelkitársát” persze nem azért, mert féltékeny voltam, hogy Kiko mostmár nem csak velem van, hát örülök én más boldogságának, főleg az övének!
Az okaim közé tartozott az, hogy Jiwon mindig tudta, hogy Kiko mennyire szerelmes belé, tisztában volt vele és ahelyett, hogy ezt megbecsülte volna, vagy azt mondta volna, hogy hess a francba, helyette folyton hülyét csinált Kikoból. Mindig feszegette a határait, ami normális, a barátnőknek legyen is élete mellettünk, de amikor már nyíltan majdnem befeküdt az ölembe, eldurvult a helyzet, komoly gondok voltak.

-Köszönöm Beom-seok -húzta le az utolsó korty kávéját Kiko.
-Máskor is -bólintottam. -Ugyan hová mész? Mihez kezdesz? -néztem rá.
-Majd kitalálok valamit -mormogta az orra alatt, de én tudtam, hogy igazából fogalma sincsen arról, hogy mit fog kezdeni.
-Maradhatsz -bólintottam, ezzel keretet adva ennek az egyszerű invitálásnak.
-Lee Beom-seok! -kiáltott rám.
-Kiko! Meddig szeretnél még elfeledkezni arról, hogy egy baráti kapcsolat mivel jár? Bármikor segítek neked, akkor miért, miért nem szólsz, ha gödörben vagy? -kiabáltam vele, hogyne kiabáltam volna, jelenleg nem tudtam eldönteni, hogy hülye-e vagy csak kéreti magát, bár mindkettőt gyűlölöm.
-Mert megvan a saját életed! -kiabált vissza.
-Ezt, hogy érted? -halkultam el. Rendben Beo számolj el háromig magadban, mielőtt egy akkora pofont adsz a „bátyádnak”, hogy lyukat üt az égen.
-Nem vagyunk már gyerekek! Mostmár nem a barátok számítanak, hanem saját magunk! -mondta.
-Kiko-tettem a vállára a kezét. -Attól leszel felnőtt, hogy tudod azt, hogy az a bizonyos énközpontú rendszer nem vezet sehova sem! A másik, ha már ennyire felnőtt vagy, meg férfi meg bla bla bla, akkor miért nem viselkedtél úgy, ismerted el, hogy szarban vagy és kéredzkedtél be? Az, hogy a parkolóban lévő autódban aludtál az jobb? -mutattam az ablak felé.
-Oh, szóval meséltek? -húzta gúnyos mosolyra ajkait. -Igen, a parkolóban aludtam és tudod, hogy miért? -nézett rám.
-Nem tudom, de gondolom ez hamar változni fog -sóhajtottam.
-Mert neked sosincs semmi bajod! Egyszer egy évben, ha kiborulsz és akkor sem nyílsz meg teljesen! Én miért kérjek tőled segítséget akkor? -fújta ki a levegőjét.
-Tegnap mi a csipkedíszes panda francot csináltál, ha nem segítséget kértél?! Ha tudtam volna, hogy még te vagy ezen a véleményen és esel nekem reggel biztos, hogy rád csapom azt a kurva ajtót! -morogtam.
Beooo, háromig számolj. Mély lélegzetet vettem, majd ránéztem a barátomra, aki mélyen belemerült a gondolataiba, de jelenleg jobb, hogy nem is válaszol.
-Én most elmentem, a vitát lezártam -mondtam. -A hűtőn van Mr. Wang éttermének a telefonszáma, rendelj nekem egy pekingi kacsát este 5-re, magadnak meg amit akarsz, én majd elmegyek érte -vettem fel a kabátomat. -Szia Kiko! -csuktam be magam mögött az ajtót.
Fogalmam sem volt róla, hogy hova menjek vagy mit csináljak, hiszen az egyetemen ezen a héten nincs tanítás, de muszáj kiszellőztetnem a fejemet.

Kiko

-Oké, ez talán nem volt a legjobb ötlet -néztem rá Cukorra, majd az ablak felé fordultam.
-Na ne mondd -hallottam meg egy női hangot.
Most vagy játszadozik velem az agyam, vagy Beo fehér macskája tényleg válaszolt.
-Ah, oké miért nem tudtam róla, hogy te ember is tudsz lenni? -fordultam a hang irányába.
-Oh, nem teljes az átalakulás? -néztem rá a lányra, akinek bozontos, macskaszerű fehér farka még mindig rajta ékeskedett, macskafüleivel együtt.
-Teljes lenne, de jobban szeretem ezt a formámat viselni -mondta. -Ha nem tévedek, te egy kilencfarkú vagy -nézett rám, nekem pedig tányérnagyságúra nőttek a szemeim.
-Ezt te honnan... -kezdtem volna, de a szavamba vágott.
-Csak onnan, hogy tegnap egy nagy adag vörös szőrcsomó volt a ruhádon, illetve a magamfajtának rögtön leesik, ha valamelyik simabőrű mégsem 110%-ban ember -rántott vállat.
-De te mit keresel Beonál? -húztam fel a szemöldököm.
-Teljesen lényegtelen, Byeol -nyújtotta a kezét.
-Byeol? -viszonoztam gesztusát.
-Csillag-válaszolt a fel nem tett kérdésemre. -Ki-Moon?- húzta fel a szemöldökét.
-Hold-biccentettem. -Koreaiul nem érdekes-néztem Byeolra. -Védelmező vagy? -kérdeztem.
-Valami olyasmi -rántott vállat. -Viszont ő van elrendelve a lelkitársamnak, az aurám savazza a kapcsolatait -hajtotta le a fejét, mintha szégyen lenne, pedig ez korántsem az ő hibája. -Nem vele van a gond -rázta meg a fejét.
-Így már minden világos-bólintottam. -De ezzel nem mérgezed? -kérdeztem.
-Nem, nem vagyok rá képes, persze nem is akarnám bántani -mondta.
-Várjunk csak...de, ha Beot nem mérgezed ezzel az aurával, akkor Beo... -halkultam el.
Beo nem ember. Csak ez lehet az egyetlen magyarázat.
-Jesszus, hallom a gondolataidat-nevetett a lány. -Nem az -rázta meg a fejét. -Nem róka és nem is macska-sóhajtott. -Fogalmam sincs micsoda és minden nappal egyre jobban elkeseredek -sóhajtott.
-Hát mi is lehet? -kezdtem el agyalni. -Farkas?
-Esélytelen, azt érezném-rázta meg a fejét a lány. -A személyiségjegyei alapján sem tudom megállapítani-kapta fel a fejét a lány. -Mennyire esélyesek a Jwik? -nézett rám.
-Nevetséges, Beo nem lehet Jwi -legyintettem. -Egy Goyang hogyan lehetne egy Jwi lelkitársa? -húztam fel a szemöldököm.
-Van ennél jobb ötleted? -tárta szét a karjait.
-Jelenleg még mindig sokkolva vagyok, hogy a fehér szőrgombóc, akit sokszor neveztem kövérnek... -kezdtem volna, de Byeol a szavamba vágott.
-Túlélem, a macska formám valóban obes -nevetett a lány, mire én is megmosolyogtam a tettét.
Azt mondják a magunkfajták nevei, gyakran tükrözi a személyiségünket vagy olyan, mintha ezzel az egy szóval jellemezni kéne bennünket. Byeol, azaz csillag. Ez a fehér macska valóban egy csillag.

Folytatjuk...